A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figyelemfelhívás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figyelemfelhívás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 2., kedd

A Facebook nem játék - amikor szőlőszem akad a torokba ( - képek, megosztások a közösségi oldalról)

 A Facebook veszélyes üzem. Aki használja, kiszolgáltatottá válik.  

Facebook kiszolgáltatottja lesz az által, hogy elfogadj a rá kényszerített szabályokat.  Miközben a tartalmi szolgáltató rád olyan alkalmazást erőltet, mely bármikor korlátozhatja a szólásszabadságodat, a véleménynyilvánítási jogodat, addig mások esetében szabadon engedi a pornográfia terjedését, a személyes kurválkodás hirdetését terjesztését, a pedofilok képeinek megjelenítést és azok közlését.

Mielőtt bárki tagadná a tényeket, tegyen kísérletet és győződjön meg maga is arról, hányan vannak (nők és férfiak), akik a bájaikat  bocsájtják közszemlére akár úgy is, mint a piaci árukat a főtéri kitelepülésen.


 Ezért is foglalkoztam több alkalommal azzal, hogy egyes felelőtlen szülők, hozzátartozók ne tegyék fel, ne osszák meg az erre döntésképtelen kisgyermekeik fotóját a neten.  

Ennek másik válfaja, amikor a népszerűség hajhászás során a kiskorúval közösen fotózkodnak a politikussal, gondolván ez szimpátiát és jó érzést kelt azokban a körökben, aminek politikai hovatartozását igyekszik propagálni vele. 

Szót emeltem akkor is, amikor intézményátadás alkalmával a pedagógusokkal közösen a mögötte szülők megkérdezése, felhatalmazása nélkül viszik az óvodás, bölcsődés gyerekeket a fényképezkedő politikus mellé, azzal együtt, vagy éppenséggel a gyerekek körében készítendő felvételezésre.   

Sikerült már ez ügyben egy politikai hintással hullámlovassal is szóváltásba keveredni, mikor felhívtam erre a jelenségre a figyelmét, pont a nevét viselő gyerekek kapcsán a kirakott közös fotózás kapcsán.  Ő azt mondta, hogy a kiskorúak örültek, hogy Magyar  Péterrel egy adott közös képen lehetnek.   

Elhiszem neki, mert a gyerek még nem képes értelmezni ennek súlyát, Ezért kiskorú és szülői-, gondviselői-, gyámsági felügyelet alá, vagyis társult felelősségvállalással tartozik érte egy nagykorú, cselvőképessége tudatában levő személy. 

Azonban sok esetben ez is kevés, mert némely felnőtt, legyen az szülő sem képes helyesen dönteni, netán átérezni annak súlyát, felelősségét, hogy ezzel minek teheti ki az ártatlant. 

A végén még ő volt megsértve, hogy ne használjam fel a lurkókat.  Én, aki éppen ezért emelek szót? Hát nem ő tette ki és fürdőzve ebben, adta a megosztás lehetőségét szinte mindenkinek, aki oda tud klikkelni.  

Ezért is mondom, hogy ez veszélyes. De nem vagyok ebben, s ezzel egyedül.

 Molnár Áron vajdasági származású, aki hazánkban a színművészetin végzet, majd a SZFE politikai megmozdulásainak egyik nagyhangú szabad-, vagy inkább mocskos-szájú aktivistájaként tűnt fel, robban be a politikai közéletbe. Állítólag környezetvédelmi és társadalmi ügyekkel foglalkozó aktivista. A noÁr mozgalom alapítója. Politikai szerepvállaló, a jelen kormány ellenzékéhez tartozó mozgalmár. 

Nincs ezzel egyedül, hiszen a hozzá hasonlók ma számos megnyilvánulást, kinyilatkozásokat tesznek akár a pedofilok védelme, barátsága kapcsán.  

Miért fontos mindezt előhozni, Azért mert valós társadalmi problémáról, igazai veszélyhelyzetről van szó.  Nem csak a másság, mint egyfajta, a normálistól, a megszokottól eltérő más szexuális szokások, elfajzott vágyak kerülnek közéleti előtérbe és vélik utcai megjelenítésként szinte gyakorlattá az LMBT mozgalmak, mint egyfajta propaganda-hadjárat által a közösségekben feltűnő jelenségek okán is.  És ez nem csak a zárt intézeti közösségekre, hanem az internetes, közte a Facebookos közösségekre is értendő.

Nos akár hogy, is nem szeretem a Molnár Áron - Nagy Ervin politikai síkon együtt futó politikai közszereplést, a társult pedofilos képmutatást, de jelen esetben Nagy Ervinnel ellentétben igazat kell adnom annak a Molnár-i posztnak, ahol a maga vulgáris módján arra hívja fel a figyelmet, hogy ne tedd ki a gyerekeidet annak a feltételezett abúzálásnak ami fényképek megosztásával járhat. 


 Ezért figyelmeztetek mindenkit, hogy Facebook nem játék.  Lehet egy könnyed és gyors megosztási formula, ami sokakhoz elér, de ez egyben a veszélye is, hiszen duplán tesz kiszolgáltatottá. Egyrészt a tartalmi terjedése, terjesztése által, másrészt a sajátos szabályozása végett.   

Tudd, amit felteszel, kiraksz, vagy megjelenítesz az körbefut és talán visszavághat, vagy károsan érinthet.  Legyen ez a felnőtté válás, vagy a politikai szerepvállalás, netán a képi forgalmazás, elterjedés kapcsán.

Ezért, és ennek ne tedd a ki a gyereket.   

*  

2017. augusztus 5., szombat

Reggel óta folyamatos a torlódás az M0 körgyűrűn a szűk gyáli csomópont miatt - az M0-M5 átvezetése hibás

Reggel óta, és szinte egész nap torlódik vissza az M0 autópálya forgalma az M5-től egészen a régi ötösig (50 sz.-ú főút), hol pedig az 51-ig.  

Volt, hogy Ócsáig ért a dugó - rendszeres a torlódás és nem ritka a baleset sem errefelé - már többször jeleztük

Roppant nagy a balesetveszély ezen a szakaszon. 

Mindez pusztán azért van, mert hibás és rossz az M0-M5 autópálya találkozásának kialakítása, szűk az átvezetés, ami nem megfelelő és így érthető okokból nem vezeti le, nem nyeli el a mostani forgalmat. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqbpV7qx99WZXTQFs-vUgtU2UtnQci8To9F7INNziCnuzOflrPxVYcIOWiwXEE9LfabNqjtuwBG3xTix01u568TDlK6KJatyzX95OENtmPFlYqigIyJDhKHbvJLetmOqvUTi7MAUn82Ko/s1600/ad6351994b5512b65f9edf71146aa57f.jpeg
Senki nem akar hibázni, de balesetezni sem - mégis sok itt a legnagyobb a veszély ( - nem akarunk több áldozatot)

Fogalmam sincs ki lehetett az a hülye, aki a két nagyforgalmú autópálya szakaszt úgy engedélyezte, hogy annak találkozásánál olyan lehajtót alakítottak ki, mint például az ócsai kihajtó, aminek áteresztőképessége nem egyenlő és nem is azonos egy háromsávos és egy kétsávos gyorsforgalmi út csomópontjával. 

Nem véletlen, hogy az M5-M0 gyáli csomóponti kereszteződése az egyik legrosszabb átvezetésű pályacsomópont. Nem csak átláthatatlan és bonyolult, hanem szűk keresztmetszetű és nem megfelelő áteresztőképességgel bíró, alultervezett, hibás, rossz kialakítású.  

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2014/05/m5-m001.jpg
Bonyolult, szűk-keresztmetszetű és balesetveszélyes a két autópálya átvezetése a Gyál-Némediszőlők csomópontban

Az M5 autópálya bármely irányából megközelítve veszélyes ez a ki és bevezetés.  

Dél felől a szűk egysávos kihajtó kevés a keleti és a nyugati irányú kihajtás lebonyolításra, amit ráadásul  sokan tévesztenek. Ezért nem csak hirtelen sávváltások, fékezések, torlódások, nem egyszer autópályán való tolatgatások jellemzik ezt gócpontot.

http://static.pecsiujsag.hu/news/pecs/92555_20170311132801_20170311132801.jpg
Nem csak baleset esetén van torlódás - a torlódásból inkább van baleset
Északról (Pest irányából) pedig a rövid egysávos bevezetése az M0-nak okoz galibát az M5 déli irányú forgalmában, mert a nullásról lehömpölygő gépkocsisor az egyetlen rövid gyorsítósávról próbál besorolni, ami azzal jár, hogy a szűk íven lelassuló kamionok nem képesek kellő hosszon felgyorsulni, így azok aránylag lomha tempóban, sokszor a záróvonalat átlépve próbálnak besorolni a 100-140 km/ó ide érkező, többnyire személyforgalomba. Ezáltal a szélső sávból a belsőbe tolják a forgalmat, ami szintén azzal a következményekkel jár, mint a déli irányból.  Az érkező forgalom kényszeredetten fékez, lelassul, balesetveszélyes helyzetek sora teremtődik a pálya visszatorlódik, a nullás (egyetlen) lehajtó sávja bedugul.

Ma is ez volt tapasztalható szinte egész nap. A jelenség ismert, a balesetveszély szintúgy.  Az egész jelenség Ócsáig kihat. Volt itt már nem egy halálos baleset az átadást követő, s elmúlt időszakban.

http://media.borsonline.hu/cikk/13/129435/big-lead/650x360/1167280_rendorno.jpg
Fiatal rendőrnő vesztette életét az M5-M0 találkozásánál a hírhedt gyáli csomópont alatt

A két autópálya eme találkozásának átvezetését, a mostani rossz kialakítását nagyon meg kéne reformálni. Minél hamarabb át kéne építeni és akár bővítéssel, hosszabb rávezetéssel biztonságosabbá kéne azt tenni.  

http://static.origos.hu/s/img/i/1308/20130831-m0s-autopalya-korgyuru-budapest-korul.jpgJó lenne ezzel is foglalkozni, mert az sem járja, hogy a kamionok az ötvenesen (régi ötös főút) Alsónémedi-Ócsa felé veszik az irányt, hogy aztán itt, a városon áthajtva kerülve a dugót, térjenek vissza délre vezető pályára, ahogy az sem, hogy az 51-es főúton lehajtva Bugyin és a természetvédelmi területen át próbálják elérni a sztráda járható szakaszát.

Igazán megérne egy többszereplős polgármesteri értekezést ez a dolog, mert az érintett települések összefogásával talán még hathatós beavatkozást, eredményességet is el lehetne érni.

Hajrá Bukodi;
Hajrá Ócsa!

*

2014. június 6., péntek

Ócsán a helyzet változatlan - világosságot ( - útközben)

Nem kispályásak a helyi kerékpárosok, amikor minden KRESZ előírást mellőzve vágnak neki Ócsa utcáinak.

Bár a rendőrség többször szervezett akciót a világítás, prizma és láthatósági mellény nélkül kerékpározók kiszűrésre, ez valahogy Ócsáig nem jutott el. 

 http://www.autoszektor.hu/sites/default/files/default_images/cim_nelkul.jpg

Itt az utóbbi években érzékszervileg semmit nem csökkent azon kerékpárosok száma, akik képesek az alapvető előírásoknak megfelelni.

Mivel blogunk nagy hangsúly helyez a biztonságos közlekedésre, ezért időről időre visszatérünk a problémával, egészen addig, amíg tapasztalható változás nem áll e-téren. 

Mi ennyiben (figyelemfelkeltéssel) tudjuk segíteni a rendőrség munkáját. A többi már nem rajtunk múlik.

*

2013. április 14., vasárnap

Járókelő - nyitott szemmel ( - tegyünk környezetünk élhetőbbé tételéért)


Lefotózod, feltöltöd, a civilek továbbítják az illetékeseknek, akik 3-ból 2 esetben meg is oldják: 
így működik a szlovák mintára beindított civil kezdeményezés, a jarokelo.hu.

Betömött kátyúk, új szemeteskosarak és kijavított járdák övezik a tavaly ősszel indult jarokelo.hu működését. A szlovák Odkaz pre starostu („levél a polgármesternek”) oldal mintáját követő civil városjobbító projekt már eddig is rengeteg budapesti lakos életét könnyítette meg, a tél elvonulása után azonban most indult meg az igazi bejelentéscunami a kátyúkról, tócsákról, felrepedezett burkolatokról és egyéb közterületi igénytelenségekről. A civilek lelkesek, az önkormányzatok kevésbé.

De már más is felfedezte ennek jó és hatékony  mivoltát. Nagy Vilmos meg is írta:

jarokelo.png
Tegnap futottam bele az Indexen a Járókelő.hu site bemutatójába. Az oldal szlovák mintára jött létre. A lényege röviden, hogy nyűgeimet, bajaimat lefényképezem, beküldöm nekik, majd ők továbbítják a megfelelő szerveknek (önkormányzatok, BKK, stb...), meg folyamatosan baszogatják őket, hogyan is haladnak.

Gondoltam, hogy ez tök jó, meg minden, de sajnos nagy haszna úgy sem lesz, hiszen mindenkinek megvan a saját tapasztalata, hogyan állnak a hivatalnokok hozzá (általában! tisztelet a kivételnek), ha a civilek szeretnének nekik segíteni. (Lásd, amit Tomcatékkel csinálnak már hónapok óta, pedig ők is kurva hasznos dolgot csinálnának...)

Átböngésztem tegnap egy-két bejelentett esetet, s pozitívan csalódtam korábbi elképzelésemben. A meló felé van egy villamossín, ahol borzalmasan kátyús volt a bicikliút. Már nem az. Néztem is múlt hét vége felé, hogy milyen fasza, hogy megcsinálták. Hát, most már tudom, legalábbis sejtem, hogy miért.

Mindezt a fiatal Nagy Vilmos írja saját blogjában. 

És mennyire igaza van. Nem csak neki, hanem az összes olyan civil kezdeményezésnek, mely arra hivatott, hogy a hely, vagy helyiség élhetőségét, az ott élők körülményeit javítsa. Hogy felhívja az illetékesek, első sorban az önkormányzat figyelmét arra a környezetre, amit mi élünk, de hozzájuk tartozik. Arra, amivel hivatalból kéne foglalkozni, törődni.
 
Ezen a télen napokig nem takarították ezt a járdaszakaszt - roppant csúszós és balesetveszélyes volt
Ócsán is van jó pár ilyen-olyan jellegű terület, útszakasz, járda, vagy hely, ahol bizony szükséges lenne a beavatkozásra.  

Például ki nem  ismeri városunk egyes helyeinek viszontagságait. Azokat az áldatlan állapotokat, amit a hulladéklerakás, a balesetveszélyes kátyú, vagy a kiépítetlenség okoz. És hány ilyen van a Ócsán!

Ez a Damjanich utca egyik kátyúja a sok közül - ideje lenne végre befoltozni

Kérdés, hogy tudnak erről a Városházán, foglalkoznak-e vele  a városüzemeltetésnél, vagy valóban nekünk civileknek kell összefogni és szólni érte itt helyben is? 

Szerintem igen, mert ahogy látom a helyzet nem változik, nem javul. Erre számos példát tudna bármelyikünk sorolni. Viszont ha csak az Árpád utca sarkán hónapokra, akár évere visszamenőleg ott található szemétkupacra gondolok, vagy a pénzünkből milliókért felújított vasúti aluljáró összehányt, italos poharakkal, sörös dobozokkal és papírfecnikkel teleszemetelt felületére hivatkozok, akkor máris két kiemelt problémáról beszélünk.  De hivatkozhatunk a kátyúkra, a buszmegállókra és környékére, valamint számos más ismert jelenségre.

Kiépítetlen, árokpartba vájt  buszmegálló a Bolyai iskolánál - kritikus pont, az önkormányzat szégyene

Aztán pont ezek kapcsán történt már szóváltás, amikor lefényképeztük, és ezzel nem csak dokumentáltuk, hanem közöltük is a hibát és az elvárást. És ahogy ezzel mi civilek elkezdtünk foglalkozni, törődni, úgy az önkormányzat lassú és nehézkes gépezete is elkezdett reagálni. Lassan a közterület-felügyelőkhöz is eljutott a tudat, miszerint oda kell menni, intézkedni, jelentést írni azt továbbítani és végül elhárítani kell a felmerült problémát. Ezzel megszüntetve a gondot, és szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni a környezetünket. Erre volt jó, hogy ezeket sikerült megörökíteni, a fényképen át bemutatni, és ezáltal tájékoztatni a hivatalt. Ezzel nem tettünk mást, csak felhívtuk a figyelmet az intézkedésre. Arra, hogy végre lássák, és tegyék a dolgukat.

Ebből a köszöntő (welcom) táblából három is volt, leszerelték - a pótlásukról máig nem gondoskodtak

Ez a módszer hatásos. Nem csak a számos visszajelzés alapján, hanem érzékszervileg is érezhető a különbség a málladozó-lyukas úttest és a befoltozott kátyú adta sima útfelület között. A látható szemétdomb és a zöld, füves terület kontrasztjában minden. Ahogy a bűzös, koszos, használhatatlan aluljáró és a tisztántartott közlekedésre alkalmas közterület között. 

Ócsa bevezető főútját köszönti ez a látvány az ide érkezőt jó lenne végre felszámolni - tavaly sem zavarta a szemét?
Ezért nekünk sincs más dolgunk, minthogy kamerás telefonunkkal örökítsük meg, fotózzuk le azokat a szemünket, jó érzésünket zavaró jelenségeket, amit nem a városi környezetbe illőnek tartunk, gondolunk. 
A fényképeket ezek után küldjük el, töltsük fel és juttassuk el az illetékeseknek, (vagy nekünk a blog e-mail címére,) hogy rávezessük őket az intézkedésre. Nem kell érte sokat tenni. Elég kattintani a fotógomb felvételi üzemmódján és átküldeni nekünk a képet. Mi ezt bemutatjuk, közzétesszük, ahogy más helyeken és a jobb körülmények között élő városlakók is teszik. 
Ahogy a Járókelő.hu oldalán megtalálható és ahogy Nagy Vilmos is beszámol róla, - higgyék el, - ez a módszer működik. 
 És a környezet, amiben élünk, megszépül.  
Ezért érdemes tenni. 
*

2013. március 28., csütörtök

Segítségkérés ( -figyelemfelhívás)

Megkeresés érkezett, miszerint segítséget kér, és igényel egy nehéz helyzetbe került család kisvárosunkban. Jelen megjelenítéssel szeretnénk erre felhívni a nyilvánosság figyelmét, abból a célból, hogy aki tud valami lehetőséget, átmeneti segítséget, az megtehesse. 



Figyelemfelhívás
Az alábbi üzenetet kaptuk facebook oldalunkon:

Sziasztok! Ócsán van egy család, egyedül álló anyuka két gyerekkel, albérletben laknak, a gázszolgáltató ma (március 26.) kapcsolja ki náluk a gázt, mert az édesanya nem tudta kifizetni . Önhibáján kívül került ilyen helyzetbe, miután agyi infarktust kapott, a fiú gyermekét az édesapára bízta (MÁR RÉG ELVÁLTAK) A FELÜGYELETI JOGOT IS MIVEL RÉSZLEGESEN LEBÉNULT.
Most mikor az anyuka jobban lett, visszakerült hozzá a kisfiú a gyerek egy roncs lett, az apuka meg börtönbe került nevelt lánya szexuális megrontása miatt, a kisfiút pedig a nevelőanyuka bántalmazta szexuálisan. A gyermek állandó kezelésre szorul, nem bízik, senkiben az édesanya ezért nem tud elhelyezkedni. 

Szörnyű helyzetben vannak, maholnap utcára kerülnek, kérlek, ha bármiben tudtok segíteni neki élelmiszer, ruha, anyagi támogatás bármi, vegyétek fel vele a kapcsolatot. Kérlek, próbáljatok meg segíteni egy magyar családról van szó. 
Üdvözlettel:  Pné Nikula Györgyi

 Az anyuka egyébként mindent hivatalos dokumentumokkal tud bizonyítani.

Kérem, amennyiben bárki, bármivel tudna segíteni, az jelezze nekünk e-mailen (magyar.peter81@jobbik.hu) vagy telefonon (06-30-292-0731). Természetesen a közvetlen elérhetőséget is megadjuk, ha valaki kéri és látjuk a segítő szándékát, de érthető módon ezt itt nem tesszük közzé.

Magyar Péter  
*