A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiszolgáltatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiszolgáltatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 2., kedd

A Facebook nem játék - amikor szőlőszem akad a torokba ( - képek, megosztások a közösségi oldalról)

 A Facebook veszélyes üzem. Aki használja, kiszolgáltatottá válik.  

Facebook kiszolgáltatottja lesz az által, hogy elfogadj a rá kényszerített szabályokat.  Miközben a tartalmi szolgáltató rád olyan alkalmazást erőltet, mely bármikor korlátozhatja a szólásszabadságodat, a véleménynyilvánítási jogodat, addig mások esetében szabadon engedi a pornográfia terjedését, a személyes kurválkodás hirdetését terjesztését, a pedofilok képeinek megjelenítést és azok közlését.

Mielőtt bárki tagadná a tényeket, tegyen kísérletet és győződjön meg maga is arról, hányan vannak (nők és férfiak), akik a bájaikat  bocsájtják közszemlére akár úgy is, mint a piaci árukat a főtéri kitelepülésen.


 Ezért is foglalkoztam több alkalommal azzal, hogy egyes felelőtlen szülők, hozzátartozók ne tegyék fel, ne osszák meg az erre döntésképtelen kisgyermekeik fotóját a neten.  

Ennek másik válfaja, amikor a népszerűség hajhászás során a kiskorúval közösen fotózkodnak a politikussal, gondolván ez szimpátiát és jó érzést kelt azokban a körökben, aminek politikai hovatartozását igyekszik propagálni vele. 

Szót emeltem akkor is, amikor intézményátadás alkalmával a pedagógusokkal közösen a mögötte szülők megkérdezése, felhatalmazása nélkül viszik az óvodás, bölcsődés gyerekeket a fényképezkedő politikus mellé, azzal együtt, vagy éppenséggel a gyerekek körében készítendő felvételezésre.   

Sikerült már ez ügyben egy politikai hintással hullámlovassal is szóváltásba keveredni, mikor felhívtam erre a jelenségre a figyelmét, pont a nevét viselő gyerekek kapcsán a kirakott közös fotózás kapcsán.  Ő azt mondta, hogy a kiskorúak örültek, hogy Magyar  Péterrel egy adott közös képen lehetnek.   

Elhiszem neki, mert a gyerek még nem képes értelmezni ennek súlyát, Ezért kiskorú és szülői-, gondviselői-, gyámsági felügyelet alá, vagyis társult felelősségvállalással tartozik érte egy nagykorú, cselvőképessége tudatában levő személy. 

Azonban sok esetben ez is kevés, mert némely felnőtt, legyen az szülő sem képes helyesen dönteni, netán átérezni annak súlyát, felelősségét, hogy ezzel minek teheti ki az ártatlant. 

A végén még ő volt megsértve, hogy ne használjam fel a lurkókat.  Én, aki éppen ezért emelek szót? Hát nem ő tette ki és fürdőzve ebben, adta a megosztás lehetőségét szinte mindenkinek, aki oda tud klikkelni.  

Ezért is mondom, hogy ez veszélyes. De nem vagyok ebben, s ezzel egyedül.

 Molnár Áron vajdasági származású, aki hazánkban a színművészetin végzet, majd a SZFE politikai megmozdulásainak egyik nagyhangú szabad-, vagy inkább mocskos-szájú aktivistájaként tűnt fel, robban be a politikai közéletbe. Állítólag környezetvédelmi és társadalmi ügyekkel foglalkozó aktivista. A noÁr mozgalom alapítója. Politikai szerepvállaló, a jelen kormány ellenzékéhez tartozó mozgalmár. 

Nincs ezzel egyedül, hiszen a hozzá hasonlók ma számos megnyilvánulást, kinyilatkozásokat tesznek akár a pedofilok védelme, barátsága kapcsán.  

Miért fontos mindezt előhozni, Azért mert valós társadalmi problémáról, igazai veszélyhelyzetről van szó.  Nem csak a másság, mint egyfajta, a normálistól, a megszokottól eltérő más szexuális szokások, elfajzott vágyak kerülnek közéleti előtérbe és vélik utcai megjelenítésként szinte gyakorlattá az LMBT mozgalmak, mint egyfajta propaganda-hadjárat által a közösségekben feltűnő jelenségek okán is.  És ez nem csak a zárt intézeti közösségekre, hanem az internetes, közte a Facebookos közösségekre is értendő.

Nos akár hogy, is nem szeretem a Molnár Áron - Nagy Ervin politikai síkon együtt futó politikai közszereplést, a társult pedofilos képmutatást, de jelen esetben Nagy Ervinnel ellentétben igazat kell adnom annak a Molnár-i posztnak, ahol a maga vulgáris módján arra hívja fel a figyelmet, hogy ne tedd ki a gyerekeidet annak a feltételezett abúzálásnak ami fényképek megosztásával járhat. 


 Ezért figyelmeztetek mindenkit, hogy Facebook nem játék.  Lehet egy könnyed és gyors megosztási formula, ami sokakhoz elér, de ez egyben a veszélye is, hiszen duplán tesz kiszolgáltatottá. Egyrészt a tartalmi terjedése, terjesztése által, másrészt a sajátos szabályozása végett.   

Tudd, amit felteszel, kiraksz, vagy megjelenítesz az körbefut és talán visszavághat, vagy károsan érinthet.  Legyen ez a felnőtté válás, vagy a politikai szerepvállalás, netán a képi forgalmazás, elterjedés kapcsán.

Ezért, és ennek ne tedd a ki a gyereket.   

*  

2014. június 11., szerda

Az elátkozottak körzete a 29-es - távolban a korszerű távközlés ( - az UPC hálójában)

Pest megye egyik elhíresült része az un. 29-es körzet. 

Aki még nem tudná, ez egy szolgáltatási körzet megnevezése, ahol letapadt a fejlődés, megállt az élet, és kiszolgáltatottá vált a lakosság az egyik itt megtelepedett hírközlési szolgáltatónál az által, hogy a korszerűsítési fejlesztések helyett az országosnál magasabb áron adja azt a szolgáltatást, amit másutt jobb, modernebb formában saját maga is olcsóbban taksál. 

http://itcafe.hu/dl/upc/2010-10/72167_upc2.jpg
Csökkenő árak, drága szolgáltatás?
 
A 29-es körzet, egy elátkozott hely ebből a szempontból. A nagyságát tekintve azonban kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen népes előfizetői réteget, számos közepes lélekszámú várost ölel át, (kebelez be) és tömörít. Ez egy jó forrás. Az elátkozottság kifejezésére, vagy szinonimájára jó példa lehet az a tunyaság, amit a szolgáltató és maguk a körzetben élő fogyasztók is képesek produkálni a semmittevésükkel. A szolgáltatónak ez így kényelmes és jó üzlet. Az előfizetőknek azonban kevésbbé. De akkor miért az említett semmittevés, azaz a tunyaság?

http://files.blogter.hu/user_files/9852/monortel_lefedettseg.gif
Budapest szomszédságában - elmaradottan
Ez a kritika abban nyilvánul meg, hogy a körzetben található települések, (falvak, községek, városok) nem képesek összefogni és egységesen kiállni az itt élőkért a szolgáltatás aránytalanságai okán. Az elátkozottság részesei azok a helyi vezetők akik nem akarnak összefogni a településükön élő választópolgár érdekében. Elátkozottak azok a politikusok, akik mindezt helyben érintettekként képviselik és felvállalják, annak ellenére, hogy tudvalevőleg rosszabb minőségű, korszerűtlenebb, lassúbb, és elavultabb dolgot adnak el és sóznak rá a fogyasztóra az országos átlagnál, sokkalta drágábban. Ezt az aránytalanságot egyik önkormányzati- vagy pártpolitikus sem akarja felvállalni. Úgy látszik nem kívánnak ezért időt és szót fecsérelni, így a valósággal az elmaradottságban hagyják azokat, akikért valójában cselekedniük kéne. 

A 29-es körzet a hírközlési- kábelszolgáltató nyomorában tesped. A kormányzat rezsicsökkentése nem jut el idáig és nem érvényesül a szolgáltatási árakban. Pedig a 29-es körzetben élők nagy része is arra a kormányerőre szavazott, amely 2/3-os fölénnyel hirdette a rezsicsökkentést úgy, hogy a választások előtt erről még lakossági beszámolókat, amolyan helyi kis-konferenciákat tartottak.  

Azonban a probléma nem új keletű.  Az önkormányzati választásokra nem fogja meglepetésként érni a feleket. Bár a szolgáltató már (2010-ben) egyszer megpróbálta megmagyarázni a 29-es körzet rejtélyét, (naiv ügyfélnek)  de ez valahogy nem járt sikerrel. 


 
Többekben felmerül a kérdés, miért a szolgáltató  az ország mostohagyereke a 29-es körzet? A Fiber Power itt csak egy álom. A valóság sokkalta rosszabb.

 kiszolgáltatott fogyasztók petícióval is élhetnek a 29-es körzetben lévő elavult telefon és internet kábeleket a UPC végre modernizálja. (Csak ki kell tölteni.)

A tárgykörrel pedig blogunk is többször foglalkozott, mindhiába. 

A Gazdasági Versenyhivatal szerint (2012) azonban a 29-es körzetben minden rendben van. 

Csupán az alapprobléma, valamint  a vele járó drága- és elavult szolgáltatás változatlanul maradt.

Aztán 2013-ban fantasztikus őszt, a sebesség új dimenzióját  ígérték. Arról a reklámban szó nem volt, hogy ebből a 29-es körzet kimarad, vagy nem részesül. Ránk nézve (vagyis a mi vonatkozásunkban) végül is hazudtak.
Ezért tiltakozom!


 
Igaz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 60 millió forintra bírságolta a céget (UPC), mert jogszerűtlenül járt el a tavaly (2012) novemberi szerződésmódosítások során, ami mintegy 800 ezer előfizetőjének az érdekét sértette.

A 29-es körzetben körülbelül ennyien vagyunk és szenvedünk hátrányt, nap-mint nap az elmaradottságban tartás végett. Ez úgy látszik senkit nem érdekel. A 800 ezres táborban élő politikusok egyike sem képes felvállalni cselekvési programjában.  Pedig tudnék neveket mondani.


Nem képesek hazudni.

Nemrég arról lehetett olvasni, hogy nemsokára elterjed az ingyenes Internet, és a kormány is céljai közt szeretné elérni, hogy az elmaradt régiókban és a hátrányos kistérségekben is (szélessávú) megfelelő gyorsaságú átviteli sebességgel rendelkező,  méltányosan, mindenki számára elérhető hálózatok legyenek. 

Orbán Viktor azt mondta, "most már nincs visszaút, mi leszünk a legjobbak", reális esélyünk van arra, hogy a magyar legyen Európa egyik legmodernebb, a legjobb telekommunikációs infrastruktúrával rendelkező gazdasága.



Csak a 29-es körzetről feledkeztek meg, vagy kerülték ki az érintettek.

Nem elfogadott dolog azonban ez.  


Az észak-németországi Löwenstedt saját szélessávú internethálózatot hozott létre, amikor a szolgáltatók közölték, hogy a településen nem tudnak internet-elérést biztosítani.

A magyarázat szerint Löwenstedt túl kicsi és túl messze van mindentől ahhoz, hogy az internet hálózatra csatlakoztathassák. A falu lakói nem akartak lemondani a világhálóról, ezért úgy döntöttek, másképpen oldják meg a problémát. Saját internetszolgáltató céget alapítottak, lefektették az optikai kábeleket és megszületett a saját internethálózatuk.Így vált Löwenstedt az első olyan faluvá, amely „polgári szélessávhálózattal” büszkélkedhet. Úgy tervezik, hogy a térség 59 falvának 22 ezer háztartásába ezt a hálózatot fogják bevezetni.

 

Az északi-friz térségben az emberek pici, alig néhány százas lélekszámú falvakban élnek, ráadásul a szomszédokat néhány kilométer választja el egymástól.A céget öt helyi asszony alapította és irányítja. Mostanra eljutottak odáig, hogy a TNG internetszolgáltató fizet a falusiaknak azért, hogy használhassa hálózatukat.

Ezer eurót kellett fizetnie mindenkinek, aki részt akart venni a cégben. Százért részvényeket vettek, kilencszázat pedig hitelként adtak. Birtokukban a kezdőtőkével a helyiek hosszú távú kölcsönhöz jutottak egy banktól. Úgy tervezik, hogy 30 éven belül rendezni tudják hiteleiket.

Tudták, hogy a lakosok 68 százalékának kell csatlakoznia a céghez ahhoz, hogy megvalósítsák terveiket, ám senkit nem kényszerítettek a belépésre. Löwenstedt több mint 94 százaléka beszállt a vállalkozásba, amelyet kiterjesztenek a térségre. Mostanra egy másik faluval is szerződést írtak alá.

Forrás:Tékozló Homár, Ócsa vfp blog, 2424.hu (MTI)
*