A következő címkéjű bejegyzések mutatása: céltalanság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: céltalanság. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 5., csütörtök

Egy elmaradt névadó kapcsán - a decemberi üres napokon csendben sok minden megváltozott ( - céltalanság)

Ugyebár a szocializmusban szinte minden megvolt, csak kicsit másképp. A Mikulást felváltotta a Télapó, a Keresztelőt pedig a Névadó ünnepség. Most mintha ezt a régi szocialista utat járnánk be a kereszténydemokratákkal közösen kormányzó, de többségében fideszes vezetés alatt városunkban.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/15875271_815344518605845_360751489665688257_o.jpg?oh=9dd7208f71540a48a2296b481c65d309&oe=58DF5843

Bár Ócsán a KDNP-sek létezéséről keveset tapasztalunk, mert itt többségében csak  fideszesekkel lehet találkozni. Az egykori pártállami katonák a szocializmus titkos lehallgatói is a kormánypártiak hátsóját takarítják jobb megélhetés híján. A Kereszténység meg annyira sokszínű, hogy itt már azt is ökumenikus egyházi eseménynek hirdették az önkormányzatban, ha a református lelkész 20.-a táján a polgármester társaságában egymaga áldotta is meg a kenyeret. Persze más egyházak ettől még csendben és békességben élték és élik mindennapjaikat valamint teszik a dolgukat, hátrahagyva az efféle hivalkodást. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x395/15541926_2196440410582095_5054920920551393587_n.jpg?oh=2ce33de3f5e237a1d6c296f9d78c8c4a&oe=58E2882AMintha azonban valahogy így állhat ezzel a dologgal az Egressy Gábor Szabadidőközpont újonnan kinevezett ügyvezető-igazgatója is. Szinte észrevehetetlen csendben teszi a dolgát, mellyel a polgármester nyomán a többségében Fidesz tagok alkotta testület jó pénzért megbízta. Csak a decemberi programok nagyobbik része került le a műsorról. A havi bevételnek persze annyi, de ki foglalkozik már ezzel. Mégis aztán mentésként az egykor volt kollégák után szólva kérték fel beugróként Gergely Róbertet "dúdolászni". Telt házról viszont nem érkezett beszámoló. 

Végül csendben elmúlt a karácsony és csak a ház előtt álló fa égősorának pislákolása maradt ránk. 

No meg az Ivemex Kft. által összehozott régi honlap ami csak nagyon lassan akarja a változást. A köszöntő a leváltott igazgató szavait tárja elénk. Igaz, Jarábik Klára képe és státusza lekerült a kapcsolatokról, valamint Paksi Zita neve, s beosztása szerepel kiüresedett helyén, a mosolygós Szentkirályiné Süveges Ágnes felett, de maga a programrész leragadt a nyárelőn. 

http://www.egressyszk.hu/templates/orangelab/images/fejlec.png

Mindezen változatlanságok ellenére a háttérben lázas átalakítás zajlik. Az egyik legismertebb közösség oldalról eltűnt a korábbi szabadidőközpontos oldal, majd január 2.-án egy másik került megnyitásra ocsamuvhaz.hu néven, ami nem mást takar, mint azt, hogy Ócsa Műv.ház, vagyis Ócsa Művelődési Ház.  Azaz a naptári évfordulóval nem csak az előző éven, hanem egy burkolt névadón is túl vagyunk ezzel. Bár az új logóban ott lapul a régi név, de egy olyan cirádás betűtípussal, ami kis méretben nehezen olvasható, akár el is hanyagolható. 

Nem is Ócsán lennénk, ha nem lájkolták volna az új felületet páran. A lényeg azonban mégis csak az, hogy a polgármester felesége és Szűcs Lajos hitvese ott van az első nyolcban. 


Közben a műsorokat is próbálják összerakni és feltolni ide, hogy beinduljon a buli. Szerintem Zita sem gondolta át, hogy micsoda próbatételnek teszi ki magát. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/13226687_863610893765717_1060938968328930445_n.png?oh=8ae2c7b2e50bb4a059b07899b71e6869&oe=59201E42Persze értem én, amikor évekig a Bálint Ágnes Kulturális Központ kommunikációs munkatársaként csak ábrándozhatott egy hasonló létesítmény ügyvetéséről. De nem nem volt, vagy lett volna így korábban?  Aztán csak belejön Ő is, mint kis kutyus az ugatásba. És végül hova is nyúlna vissza az ember, ha nem a gyökereihez. Oda ahonnan a növény is a táplálékot szívja magába növekedése során. Zita kötődése pedig a gyáli központ kulturális vonatkozása. Ezért láthatóan onnan próbálja feltölteni programokkal az újonnan átkeresztelt ócsai művházat (ocsamuvhaz). 

http://opke.ocsaportal.hu/images/KVhz%20Papp-1.pngMost talán ebben nyújt segítséget az átmentett Szentkirályiné Süveges Ágnes és az OPKE (Ócsai Polgári Kulturális Egyesület) elnöke Papp Katalin, aki - mióta az Ócsai Települési Értéktár Bizottság fizetett elnöke is lett, - nagyon támogatja a polgármester ügyes-bajos dolgait. Így talán nem véletlen hazabeszélés, hogy az új vezetésű "művházat" is viszont-segítve tűzték műsorra és hirdették meg január végére azt a Kávéházi Esték programfüzérbe sorolható beszélgetést, ahol a meghívott vendég az édesanyja után elnevezett Papp Katalin, aki eddig is a ház vendége volt, hiszen órákat adva itt keresi és egészíti ki a havi betevő egy részét. Persze az esti kávéházi beszélgetés ingyenes műsor. 

A lényeg, hogy a házban legyen mozgás, visszaálljon a vérkeringés és beinduljon az élet. Most ebben segédkeznek az újdonsült vezetésben hívők. 

Január 10.-én indul a hastánc egy órában (19-20-ig), 12.-én Véradás (14-18 óráig), "mert minden csepp számít", 14.-én Pause koncert (este 19-től), 20-án ünnepi műsor keretében Bukodi polgármester mond beszédet és ad át díjakat, és majd szép lassan így tovább igyekszenek betölteni az űrt. 
Március 14.-ére színházi előadás a már említett Gergely Róbert rendezésében (Gergely Theáter) Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című előadás. 

Mint a polgármester a testület előtt vázolta, Paksi Zita felsőfokú végzettséggel rendelkezik és alkalmasnak véli a helyi Szabadidőközpont vezetésére, amit a számára megállapított fizetségben is igyekezett kiemelni, illetve érvényre juttatni. Bukodi Károly csak azzal nem számolt, hogy a város az elmúlt évek során megkedvelte  Jarábik Klárát és az általa megjelenített művészetet, a művelődési és színházi kötődését, amivel az új diplomás üdvöske valószínűleg híján van. Ezt a vélt hiányosságot nem hinnénk, hogy Süveges Ágnes látható, vagy látszólagos segítőkészségével rövid időn belül át tudná hidalni. Szerintem Paksi Zita nem rendelkezik még olyan és akkora rutinnal, színházi jártassággal, mint Jarábik Klára bírt. 

Paksi Zita egyetlen esélye a régi kötödés, és visszanyúlás, illetve rátámaszkodás a gyáli Bálint Ágnes Kulturális Központ mellékvágányára és annak szabad kapacitására. Ez egyfajta köldökzsinórt jelenthet, amivel túlélhető a magzati állapot. Ezzel csak az a baj, hogy nem jelent önállóságot, nem biztosít kellő mozgást művészi szabadságot és nem ad arculatot. köldökzsinórral nem lehet messzire menni. Meg kell tanulni járni és mozogni ebben a világban. Ez pedig nem csupán, vágy, elhatározás, vagy patrónus felbukkanása, hanem sokkal inkább hajlam, szenvedély, és művészi beállítottság kérdése.  


Kérdés, hogy mi lakozik az új igazgatóban és mi tárulkozik elő belőle, különösen gondolva majd az eső(s) napokra. 

*

2016. június 17., péntek

Ismét balesetezett egy sóderes kamion - óriási veszélyt jelentenek a közlekedőkre ( - korlátozni kell a forgalmat)

Teljes útzár van érvényben a 51-es főúton Áporkánál, mert egy sóderszállító kamion ütközött. A helyszínre mentőhelikopter feszítővágóval felszerelt tűzoltók vonultak, hogy mentsék a menthetőt.

http://kep.index.hu/1/0/1203/12031/120316/12031603_75ae9c31badba71749ed326ffb1338fc_wm.jpg
Az egyik balesetező jármű - Ócsán ezek csak úgy jönnek mennek a városban ( - kontroll nélkül)

Ma 6 óra 50 perc körül összeütközött egy sóderszállító kamion és egy autó Pest megyében, az 51-es főút Nagyvarsány és Áporka közötti szakaszán. 

http://kep.index.hu/1/0/1203/12031/120315/12031599_f0e9fa08e3bf6c9e2792efbdd7418e24_wm.jpg
A másik érintett jármű
A balesethez több helyről riasztottak. Így Szigetszentmiklósról is érkeztek beavatkozó egységek.

A tűzoltók áramtalanították a kocsikat, majd feszítővágóval megkezdték az autóba szorult sofőr kiszabadítását. A súlyos sérültet mentőhelikopterrel viszik kórházba - írja a katasztrofavedelem.hu. A mentés és a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Az MTI szerint a sofőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A tudósító úgy tudja, hogy a helyszínen jelentős a torlódás, ezért a forgalmat Dunavarsány felé terelik.  

A többtonnás, lóerőtől duzzadó kamionok forgalma nem csak megterhelik az úthálózatot, hanem fizikailag is óriási kockázatot jelentenek a tehetetlen guruló tömegük által ott, ahol személyautók, kerékpárosok, gyalogosok közlekednek.  A közutak többsége  azonban ilyen. 

Ezen belül azonban különösen veszélyes a kamion közlekedése a lakott területen belül és az olyan belső városi szakaszokon, mint például Ócsán, ahol az autópálya felől beérkező forgalom a műemléki belterület előtt válik ketté. Így vagy a természetvédelmi terület, vagy az iskola felé veszik útjukat a városon átdöngető kamionok.

A számos baleset viszont arra figyelmeztet, hogy óriási veszély rejlik ebben az engedékenységben.  

Ócsán áruszállítási célzattal behajthatnak a nehéz járművek. Ez azt jelenti, hogy az áruszállító járművek forgalma zavartalanul keresztül hajthat a váron. Azonban ezt a minimális korlátozást sem tartják be a sofőrök, amióta nincs szoros kontroll a városi utakon.  Így csak az nem jön be a 20 tonnás szerelvényeivel a városba, aki nem akar. Az elmúlt időben azt látni, hogy sokan a kamionnal úgy járnak haza a több tengelyes járművel, mint más a kerékpárral. Más esetekben a bejegyzett telephely sem ad automatikus és indokolatlan behajtásra lehetőséget ha a járművet az üzembentartó nem képes ott parkoltatni. 

Ócsán hivatalosan közterületen nem tárolható a haszonjármű. A gazdasági társaságoknak a megadott telephelyen belül kell ezt megoldaniuk. A lakosság számára kialakított P+R és B+R parkoló nem erre hivatott és a burkolata sem képes hosszútávon a súlyos kamion terhét károsodás nélkül elviselni. 

De nem csak ez a baj.  Az is nagy gond, hogy a beáramló járműtömeg az önkormányzat nem éppen erre tervezett épülete mellett halad tova az általános iskola felé, miközben a kipufogógázait mind a városban élőkre hagyja.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
Legalább 20 tonnával a lakóövezetben - útban az önkormányzat engedélyezte lerakáshoz ( - mit várhatunk el a vezetéstől)

Sokszor látni, hogy a rendőrség előtt dohányzó tiszthelyettes a polgárőrrel együtt a füstöt fújva néz utána az elhaladó járműtömegnek. Intézkedést nem tapasztalni. 

De ez látszik a megnövekedett forgalom mögött is. 

Valamelyik nap a Szabadidőközpont magasságában haladó gépkocsit nagy gázzal előzte egy ilyesfajta nyerges szerelvény.  Mondanom sem kell, hogy nyomta neki, ami csövön kifér, hogy legyorsulja az alig ötvennel haladó békés helybélit. Szinte láttam, ahogy az előlépő Tamásnak a  kezében levő kisfröccsből ijedtében kiszálltak a buborékok.  Természetesen az előzést kezdeményező félpótos szerelvény nem volt képes befejezni a manővert a Széchenyi kereszteződéséig, ahol a sarokháznál éppen a menetrend szerinti buszjárat orr-része próbált volna betekinteni a Bajcsyra.

Hát ezért kéne kitiltani ezeket a járműveket és szarrá bírságolni a maguknak ezt megengedő hivatásos jogosítvánnyal büszkélkedő járművezetőket.  

Ez is feleslegesen terheli Ócsa önkormányzati útjait - nem szállított ide, csak a sofőr jött haza vele, de nem képes beállni a telephelyre

Ócsa forgalomszabályozásra az önkormányzat lenne hivatott.  Az áruszállítási célzattal engedélyezett forgalom nem elég. Komolyabb korlátozásra lenne szükség a városon belül. Teljesen meg kéne tiltani az átmenő forgalmat. Az ilyen 5, vagy 7,5 tonna feletti járművekkel behajtani csak külön célforgalmi jelleggel és meghatározott útvonalon lehetne.  Például a Semmelrock vagy az Ócsai Malom járművei csak és kizárólag Alsónémedi felől jöhetnének be és arra is lennének kötelesek távozni. A Bajcsyra a Széchenyi és a Városháza felé nem kéne engedélyezni. A NAGÉV-hez  érkező, vagy onnan távozó járművek kizárólag az autópálya, Alsópakony irányába haladhatnának, ezzel is kímélve az amúgy is lepusztult vasúti átjárókat és a város gyenge útjait, kényes belső forgalmát.

A Tesco és  a Spar áruellátása, valamint feltöltése sem kéne, hogy átmenő forgalmat képezzen. Az egyik a Semmelrock-féle, a másik a NAGÉV irányú útvonalat vehetné igénybe.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2016/03/DSCF1240-e1459411093213.jpg
Az ócsaiak többsége nem kér ebből  - főleg, hogy itt nincs tűzoltóság ( - ez a szerelvény se ide szállított, csak átment volna)

A városon belüli nehézgépjármű forgalom ezzel annyira leredukálódhatna, hogy azzal az itt élők életminősége, közérzete és közbiztonsága is javulna.

A nehéz tehergépjárművek utcai megjelenését nem kéne tétlenül lehunyt szemmel, vagy éppen füstöt fújva nézni. Van lehetőség és lenne megoldás elkerülni a bajt. csak akarni és tenni kéne érte mielőbb mint nem lesz ebből nagyobb gond.  

Nem szeretnénk átélni a maihoz hasonló kamionbaleset a városban. Ennek megelőzése érdekében azonban kéne tenni valamit. Éppen itt lenne az ideje. 

*

2015. december 6., vasárnap

Magamutogatás helyett jobb gyermekellátást - csaknem ezer település jelentkezett támogatásra ( - Ócsa az nem)

A Mikulás a gyerekekről szól. A polgármester, amikor a helyi Mikulással fényképezkedett, akkor a gyerekek szüleinek üzent.
 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhGVv8sawWc_WYiZ51MSVy_IIBjLTqN9s1_umQKrDf4ULnvDIbsW5pYKOm2BSjgruvPDlPH-IsTCoTyzhS-gXxecFRHwP4bqSeVOdrrtahS-95Mosn7919nlAH6xrNGy2X6U3yDEwH8pAc/s640/1.jpg

Ez képi üzenet a szeret, az odafigyelés, a boldogság, és vidám gyerekkor üzenete akart lenni.

Ezzel együtt és ilyenkor azonban felmerül a kérdés, hogy mit üzen a polgármester az év többi napján a viselkedésével, cselekedeteivel és a döntéseivel?

És ha már a gyerekekről van szó, akkor mi is lenne jobb példa az érdekükben, mint a gyermekétkeztetés. Főleg most, hogy ez a Kormány egyik kiemelt törekvéseinek egyike. Ezért a Menzareform, közétkeztetés megújulása, és a gyerekétkeztetés ingyenessé tételének törekvése.

Lássuk be, a Kormány törekvései célzatosak, a megvalósítás azonban aggályokkal és buktatókkal teli.

Nehézkes az út Ócsán is, amikor a jelent leképező polgármesterünk alatt másodjára akarj(t)ák kiárusítani az önkormányzati közétkeztetés intézményesített rendszerét.

Nem tudni, mennyire ismert, de az előző ciklusban amikor szintén a Bukodi-Horvát duó vezette város Képviselő-testülete elé terjesztették a helyi étkeztetési ellátás kiszervezését, akkor  az "ellenzékinek" kikiáltott képviselők (Dönti Károly, Inczeffi Szabolcs, Török László) felháborodása és kezdeményezése mentén elvetették ezt az előterjesztést.

Aztán jöttek a választások, és a népakarat kisöpörte az "ellenzéket" a testületből. Ezzel egységesé válhatott a városvezetés és a kisemberek problémája, a gyerekek étkeztetési ellátása már az egységes pártkoalíció kezébe került.  

Ócsán ezzel minden "akadékoskodás" megszűnt, egységessé vált a városvezetés, a javaslatok többsége a képviselők szinte egyöntetű támogatásával valósul meg. Az ellenvéleményezés gyakorlatilag megszűnt. Minden az egy párti akarat szerint történik. Egy tőről fakadóan egy tálból cseresznyézhetnek most a város döntéshozó testületében, és azon túl a kiválasztottak.

http://m.cdn.blog.hu/pr/progressziv/image/holdudvar.jpgMi sem igazolja ezt jobban, mint az a tény, hogy a korábbi elutasítás után a vezetőduó ismét előhúzta az étkeztetési ellátás rég leszavazott pakliját, és meghirdette a városi közétkeztetés átadását.  Érdekes momentum, hogy éppen az a cég futott be, akit Szűcs úr az arcával, megjelenésével és ki tudja még mivel propagált. Az a társaság, ez, akiket évekkel korábban a blogunk is prognosztizált.. Hiába lenne tagadás, ez jött ki a pakliból, ez jött be. És az idén újfent, csak már a testület egységes hozzájárulásával. Ezután a TS Gastrot hirdették ki a közbeszerzés helyi győzteseként. Köztük Gallai doktor, Kardos képviselő és az összes újdonsült képviselő támogatásával többségében elfogadták az önkormányzati étkeztetés versenyszektorba (gazdasági vállalkozásba történő bérbe) adását.

Csakhogy, most ismét légy került a levesbe, és az egész több éves folyamat mehetett a fenébe. A nyertes TS Gastro ugyanis a tárt ajtók ellenére nem választhatta a kisvárosi betelepülést, a konyhába történő besétálást, mert a NÉBIH előtt másutt megbukott a társaság egy-két hiányossággal, ami hatalmas port keltett. Ezzel a viharos háttérrel pedig elég kínos lehetett már vállalni a céget a döntéshozóknak. Erről a  blogunk beszámolt. A helyi intézményesített étkeztetésben érintett szülők kiemelt figyelmébe került az önkormányzati átadás. A megjelenteket követően túl sokan értesültek az esetről. Az ezt követő ellenérzést, a nem tetszést, a járulékos felháborodást természetesen az önkormányzatunk sem hagyhatta figyelmen kívül. 

https://www.profession.hu/images/alogo/3/4/34736_1424770850.jpg
Ezért egyfajta furcsaság, vagy fondorlat folytán a TS Gastro katapultált a megnyert helyi ellátás teljesítési kötelezettségéből. Az önkormányzatunk, meg felsóhajtva könnyebbült meg ennek a terhétől. Nem véletlen, hogy nem kötelezték a szolgáltatás megkezdésére a társaságot. És az sem véletlen, hogy nem kértek ezért bánatpénz, kártérítést. Baráti társaságok, haverok, vagy együtt zsugázás alkalmával ez nem szokás.  Mindez persze felvetheti a közösség érdeksérelmét, de hát nálunk ez a legkevesebb. A helyi népek közössége, a városlakók összessége mostanában úgy tűnik az utolsók. 

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQeWYwXuxvZcjoarOwfYw0Mpze1DniH0wazT5vLWJD3BBZqfyIZfwÓcsán ennek számos jele van.  A helyi közétkeztetés körüli események csak egy a jelzett stációk sorában. (A város önkormányzatának az idén is volt lehetősége arra, hogy szociális nyári gyermekétkeztetésre pályázatot nyújtson be. Nem tették meg.)

A városi önkormányzatnak ugyanis nem kerülne többe az ellátás kézben-tartása, mint a meghívott vállalkozónak. Aztán, amennyiben a vállalkozó ezt képes költséghatékonyan és gazdaságon fenntartani, akkor az önkormányzat cége is képes lehet erre. A városvezetésnek azonban nem ez a törekvése. Ők inkább újabb céget keresnek, mintsem a feladat saját körben történő ellátását vállalnák. 

Pedig a Kormány igyekszik céltámogatásokkal elősegíteni az önkormányzatok közétkeztetési tevékenységét. A terhek bizonyos átvállalására azonban pályázni kel. Ugyanúgy, ahogy annyi minden másra.  

http://212.52.177.159/wp-content/uploads/2015/02/banner-diak-gyermeketkeztetes.jpg

Ócsa azonban hadilábon áll a pályázatokkal.  Ahogy annyi minden mást kihagyott, úgy ezt is.  Bukodiék ismét (úgy tűnik, csak a focipályákra ugranak) nem pályáztak a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására.  Pedig a Kormány egymilliárd forint állami támogatást osztott szét az erre igénnyel jelentkező önkormányzatok számára. Bukodiék Ócsája azonban ismét nem kért ebből a keretből. A városvezetés újfent úgy viselkedett, mintha az önkormányzatunk és ezáltal a város dúskálna az anyagiakban. Holott érezhetően nem így van.

A városi önkormányzatnak nincs pénze a szünidei étkeztetés biztosítására, de mégsem pályázik. Állítólag nincs pénze a konyhák, üzemeltetésére az étkezők folyamatos ellátására. Ezért inkább lemondanak róla, és odaadják egy szolgáltatónak, mintsem a kezükben tartva az ellátást maguk biztosítsák. A kormányunk meg erre ad pénzt és támogatást. 

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2012/04/kormc3a1ny-hc3adrlevc3a9l.jpg

A 2015. évi költségvetési törvény (3. melléklet II.9.) "A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása" jogcím alapján hirdette meg  a jelentkezést. Így az önkormányzatoknak lehetőségük adódott az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító konyhák, étkezők létesítésére, fejlesztésére, felújítására. 

Tehát Ócsának is, ami után nem lenne szükség idegen kézbe adni a létesítményi ellátást. Erre azonban nem nyújtott be igényt a képviselő-testület. 

Pedig a felhívásra összességében 953 település jelentkezett, amely egyszerre mutatja a pályázat hiánypótló jellegét és azt, hogy a Kormány szándékaival összhangban az önkormányzatok is nagyon fontosnak tartják a korszerű gyermekétkeztetés feltételeinek megteremtését.

Kivéve Ócsát, hiszen itt senki nem látta szükségességét az effajta támogatásnak, vagy az előrelépésnek.

Az első körben a rendelkezésre álló keretösszeg 55 település támogatását tette lehetővé.Tekintettel a jelentős számú igényre, a közelmúltban döntés született a rendelkezésre álló forrás további 1 milliárd forinttal történő megemeléséről, amelynek köszönhetően Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újabb körben dönthetett a korábban tartaléklistára került pályázatokról. Ennek eredményeképpen további 59 településen újulhatnak meg az óvodásokat ellátó konyhák, étkezők.

http://hirado.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2015/12/D_ATI20140509044-1024x575.jpg

Gyermekétkeztetés – csaknem ezer település jelentkezett ...

Így az idén már több, mint 113 önkormányzat kapott támogatást a gyermekétkeztetést fejlesztő pályázatból - mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára pénteken este az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott, hogy az önkormányzatok az eddig rendelkezésre álló egymilliárdon felül újabb egymilliárd forintra pályázhatnak a gyermekétkeztetés fejlesztésére. A támogatást a konyhák, étkezők felújítása mellett egészségesebb alapanyagok beszerzésére is fordíthatják. 

Berczik Ábel kiemelte: a nagy érdeklődére tekintettel a 2016-os költségvetési törvény további egymilliárd forintot tartalmaz erre a célra. Kitért arra is, hogy várhatóan egy többéves program keretében lehet majd az összes jogos igényt kielégíteni. Úgy vélte: nem kizárt, hogy 2016-ban is sikerül újabb forrásokat mozgósítani erre a célra.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy a települések átlagosan 2 és 30 millió forint közötti támogatást kaptak, ami nagy segítséget jelentett számukra.

Berczik Ábel hangsúlyozta, hogy kizárólag olyan felújításokat támogatnak, amelyek minden környezetvédelmi szabványnak megfelelnek, energetikai korszerűsítéseket is tartalmaznak, illetve az élelmiszerbiztonsági követelményeket is teljesítik. 

A pályázatokon előnyt élveznek azok a pályázók, akik helyben termelt és készített élelmiszereket használnak fel - tette még hozzá.

Ócsa vezetés ebből (szintén) nem kért.  Úgy látszik, a polgármesterünk inkább a cirkuszi látványosságokat, önmaga fényezését, a páros fotókat helyezi előtérbe a tevőleges cselekvés, illetve a pályázati források kiaknázása és megnyerése helyett.  

Ócsán ezzel a fiaskóval jár fényképészhez a Mikulás.

*

2013. február 25., hétfő

Csösztöl jönnek a zsidók, mert szeretik, hogy ennyire antiszemiták vagyunk ( - zsinagógával várjuk őket)

Mint ismeretes, a holokauszt ránk erőltetett emléknapján, este 9 óra körül lekapcsolták a világ egyik legismertebb műemlékének, a római Colosseumnak a világítását, hogy ezzel tiltakozzanak a magyarok „antiszemita tettei és kijelentései” ellen. 


„Miért éppen Magyarországra mutatunk? - tesszük fel a jogos kérdést.
- Mert Magyarországon tombolt leginkább a náci őrület” – mondja erre Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke.

És, hogy mennyire igaza van, arra itt a példa: 



Új zsinagóga épül Csepelen – Budapesten erre 80 éve nem volt példa. Az alapkövet vasárnap tették le a kijelölt területen, amelyet Csepel önkormányzata ingyen adott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének. 

Aztán itt a másik példa, hogy mennyire antiszemiták vagyunk:

Inváziószerűen - tömegével repülnek hozzánk az izraeliták
  
- Sokszor kapja meg az ország, hogy mekkora nagy az antiszemitizmus itthon. Közben meg inváziószerűen jönnek hozzánk.  Pedig még nincs is választási év.

De mégis annyira tombol itt az antiszemitizmus, hogy hazánkba a nagy forgalom kielégítésére csupán csupán egyetlen egy légitársaság indít Boeing 747-400-as Jumbo gépeket.  Vaj" kik? És honnan?

- Hát Izraelből!

Izraeli gépek - reneszánszát éli nálunk a zsidóság

 A nyári szezonban heti nyolc járata lesz a légitársaságnak, a reggeli járatokat 737-800-a gépekkel, keddenként pedig a 747-es Jumbóval repülik.
A csütörtök és szombat esti járatokon szintén nagy kapacitású, széles törzsű Boeing 767-es gépek üzemelnek majd.

Egyetlen egy országgal sincs ekkora géppel történő repülőgépes közlekedésünk. 


Magyarországon a zsidóság a fénykorát éli - antiszemitizmus helyett.

*