Karácsony Gergely
már régen meg akarta csináltatni a fogát, illetve a fogait, a két
kisőrlőt, jobb és bal oldalon, a Kottász doktor mondta is a nevüket,
valami alsófelső kettesnégyes, de ki figyel az ilyesmire, mindegy is.
Meg kell végre csinálni – erősítette magát Karácsony Gergely, és
ösztönzésképpen a combjaira csapott. Aztán eszébe jutott a Kottász
doktor tudálékos hümmögése, meg az idegesítő, bizalmaskodó többesszám,
amelyben mindig beszélt vele, „nem kell nekünk mindjárt érzéstelenítő, polgármester úr”, meg „köpjön a tálkába, polgármester úr”.
 |
| Karácsony G hiányosságait korábban Puzsér R már napvilágra hozta, köztük a hiányos, Lánchíd fogatlan oroszlánjához kevésbé látványos fogazatát is - |
Karácsony Gergely utálta
Kottász doktort, de valahogy ez a doktor is úgy került az életterébe,
mint a megannyi tanácsadó, meg szakértő körülötte. Egyszer csak ott
volt, ott voltak és hozzájuk kellett fordulni, a közeg sajátos
gravitációja, vagy a tömegvonzás törvénye értelmében. Valahogy egyik
pillanatról a másikra magától értetődően Kottász doktor volt a
fogorvosa, nemsokkal azután, hogy megfogalmazódott benne: rendbe teteti a
fogait. A sok tárgyalás, ahol csak cukros kávéval kínálnak, de vizet
nem hoznak hozzá – napi öt-hat is lement, amíg nem figyelt erre –,
máshol meg a szénsavas üdítők, a fogadások, és megnyitók unalomig ismert
islerjei és minyonjai nyomán nem csoda, hogy megjelent néhány sötét
folt a fogain. Így aztán, mielőtt belevágott volna a polgármesterségbe,
meg a kampányolásba, éppen így csapott a combjára: egy közéleti
szereplőtől elvárás a csillogó fehér fogazat! Kellett hát egy jó fogász,
és így kötött ki Kottász doktornál.
Utólag kissé furcsa volt,
hogy az egyik tanácsadó elkísérte a rendelőbe, bemutatni őt Kottász
doktornak. Elsőnek nem is Karácsony Gergely nevét üvöltötte ki az
asszisztens az ajtórésből, hanem a tanácsadóét, aki jó húsz percet is
bent töltött, mire átadta a kilincset Karácsonynak. Kottász viszont már
ismerősként üdvözölte, csak nem a leendő polgármester urat üdvözölhetjük szerény székünkben? – indított, majd bizalmasan hozzátette, hogy a Katikával már mindent megbeszéltünk.
Katika, hát így hívták azt a tanácsadót, de az arca nem ugrott be
Karácsony Gergelynek. Kottász doktor rövid, kellemetlen kotorászás és
hümmögés után kiszaladt a váróba, majd mikor visszajött, közölte, hogy
lyukas mindkét kisőrlő, és hogy húzást javasolnak. Karácsony Gergely
annyira meglepődött, hogy tiltakozni sem volt ideje, máris kint volt
mindkét foga. Akkor még a lüktető fájdalomtól nem tudott mit mondani,
amikor Katikát behívták a váróból, aki állon ragadta őt, jobbra-balra
forgatta foghíjas ábrázatát, és közben azt mondogatta lelkesen, nagyszerű, igazán eredeti.
Ahogy kivétel nélkül ezt mondták a választási stáb tagjai, akik másnap
ellepték a még mindig beszélni alig tudó Karácsony Gergely irodáját. A
dupla Cataflam mámorában csak mint külső szemlélő figyelte, ahogy Katika
pluszban beterelte a lenti portás Gazsi bát, egy takarítót a délutáni
műszakból, meg egy másik nőt a konyháról, aki a menzán adagolja a
pörköltszaftot meg a fasírtot a főzelék mellé. Megmutatták nekik
Karácsony Gergelyt és megkérdezték, mit szólnának, ha ő lenne az új
főpolgármester, vagy miniszterelnök-jelölt. Gazsi bácsi menten rávágta, hogy Minima! Minima, hogy miniszterelnök, a mi miniszterelnök-jelöltünk a Gergely, a mi fiunk! A takarítónő, meg a konyhás snájdig fiatalembernek nevezte Karácsony Gergelyt, aki tisztára a Tomika, aki most Londonba’ van, csak kicsit öregebbe.
Karácsony Gergely azt hitte, hogy ez egész meg sem történt a
valóságban, csak beüthetett a fájdalomcsillapító. Az azonban nagyon is
valóságos volt, ahogy Kottász doktor minduntalan azzal utasította vissza
a fogpótlás miatt időpontot kérő Karácsony Gergelyt, hogy egyelőre nem javasoljuk, polgármester úr.
Teltek a hetek, hónapok, jött a kampány, és jöttek sorra a sikerek, és
közöttük, mint a foghíjak, jöttek az elutasítások a Kottász doktortól,
hogy egyelőre nem javasoljuk. Sőt, akárhányszor csak telefonált
Kottász doktornak, arról valahogy mindig tudomást szerzett egy kolléga,
vagy párttárs, aki nem sokkal a hívást követően elé penderült a
folyosón, vagy átszólt a válla fölött sorban állás közben, esetleg a
szomszédos piszoártól, mondván, nem kell az ilyesmit sürgetnünk, túl kell látnunk az önös érdekünkön, meg hogy a kitartás közös érdekünk.
Karácsony Gergely ilyenkor úgy érezte, valami idegen és ismeretlen
törvények szerint működő világba csöppent és remegni kezdett a gyomra,
így lassan leszokott a telefonálgatásról is.
Egészen mostanáig, mert most tényleg elege lett – miközben megsimogatta az elhatározás hevétől még mindig bizsergő combizmait. Mára mondjon le mindent – bökte oda kabáthúzás közben a titkárnőnek. Fogorvoshoz megyek, a legközelebbihez
– tette hozzá olyan nyomatékkal, hogy a titkárnő alatt megreccsent a
szék. A folyosón hiába próbáltak elé kerülni, Karácsony Gergely úgy tört
a kijárat felé, mint egy koncert legelszántabb rajongója az első sorig,
szinte kiverekedte magát. Bepattant a szolgálati autóba és parancsba
adta, irány a legközelebbi fogászat. A sofőr nem ellenkezett,
beletaposott a gázba. Ami ezután következett, az annyira szürreális
volt, hogy elvette a meglepetés élét. A legközelebbi fogászat
rendelőjében ugyanis Kottász doktor fogadta, valami olyasmit mormogva,
hogy még mindig nem látjuk a fától az erdőt, polgármester úr? Az ideiglenes fogaink már készen vannak – vett elő egy műanyag dobozkát a zsebéből, és megcsörgette Karácsony Gergely orra előtt. A beültetést elő kell készíteni, addig használjuk ezeket!
– tette hozzá, egy-két mozdulat, és bent is voltak a fogak. Karácsony
Gergely megeresztett egy bátortalan, de egyre szélesedő vigyort. Végre
egész embernek érezte magát, ahogy nyelvével fogsorát tapogatta. Nem
akarta engedni, hogy ezt az örömöt bárki elvegye tőle, még a Katika sem,
aki már várt rá a váróban. Milyen rég nem láttam – gondolta Karácsony
Gergely, de arra már csak legyintett, hogyan kerülhetett hirtelen oda.
Ahogyan elhessegette Katika minden korholását visszafelé menet az autóban, hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik szerint Karácsony Gergely nemcsak felelőtlen, de nem is ért semmit a pesti néplélekhez.
Inkább bámult ki az ablakon, majd felélénkülve intett a portás Gazsi
bácsinak, aki főpolgármestersége elnyerése után immáron a városházán
felügyelte a rendet, hogy engedje fel a sorompót, de Gazsi bácsi
ehelyett kikászálódott kalitkájából, egyenesbe rángatta az övcsatját,
majd kulcscsomója legnagyobb kulcsával nagyot koppantott az ablakon.
Karácsony Gergely engedelmesen lehúzta az ablakot, és vidáman kiköszönt.
Gazsi bácsinak azonban eltorzult az arca, és szitkozódva közölte, hogy
káderezés helyett mutassa a belépőkártyáját, mert anélkül ide senki nem
mehet be. Karácsony Gergely zavartan matatott a pénztárcájában, miközben
Katika epésen megjegyezte, nyilvánvaló volt, hogy ilyen lesz a reakció. És ezt mondta akkor is, amikor a menzán a régi-új konyhásnő azt mormogta az orra, alatt, hogy itt csak ne urizáljon,
és olyan lendülettel csapta a vagdalthúst a krumplipürére, hogy az
Karácsony Gergely zakójára fröccsent. Erre viszont kajánul
elvigyorodott.
Katika egész nap Karácsony nyomában járt, de inkább az emberek reakcióját figyelte, bár
el nem mulasztott volna egyetlen negatív emberi visszajelzést sem
kommentálni, amiből aznap rendesen kijutott az egyre csüggedtebb
Karácsony Gergelynek. Valami tényleg nem volt rendben. Kelletlenül
elfordultak köszönése elől, kínosan hallgattak, ha egy társasághoz
próbált csatlakozni, és egészében véve, mindenki nagyon szemét módon,
mímelt hajbókolással bánt vele. Karácsony Gergely végül irodája
magányába menekült, hogy végre rendesen megszemlélhesse ép fogsorát. És
akkor meglátta a mosolyában, hogy ez az arc nem Karácsony Gergely
főpolgármesteré. Ez az arc már nem a mi fiunk ábrázata volt. Azonnal hívta Kottászt…
"Karácsony Gergely és a láthatatlanná tévő fog" - Tutiblog
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése