A következő címkéjű bejegyzések mutatása: észrevétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: észrevétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 11., kedd

A köpcös nagy emberről a vékony, gyenge és alulművelt hiányosságokkal bíró liberális kritikus kapcsán -

Karácsony Gergely már régen meg akarta csináltatni a fogát, illetve a fogait, a két kisőrlőt, jobb és bal oldalon, a Kottász doktor mondta is a nevüket, valami alsófelső kettesnégyes, de ki figyel az ilyesmire, mindegy is. Meg kell végre csinálni – erősítette magát Karácsony Gergely, és ösztönzésképpen a combjaira csapott. Aztán eszébe jutott a Kottász doktor tudálékos hümmögése, meg az idegesítő, bizalmaskodó többesszám, amelyben mindig beszélt vele, „nem kell nekünk mindjárt érzéstelenítő, polgármester úr”, meg „köpjön a tálkába, polgármester úr”.
 
http://mindenszo.hu/wp-content/uploads/2019/11/kamugeri-fog.jpg
Karácsony G hiányosságait korábban Puzsér R már napvilágra hozta, köztük a hiányos, Lánchíd fogatlan oroszlánjához kevésbé látványos fogazatát is -
 
Karácsony Gergely utálta Kottász doktort, de valahogy ez a doktor is úgy került az életterébe, mint a megannyi tanácsadó, meg szakértő körülötte. Egyszer csak ott volt, ott voltak és hozzájuk kellett fordulni, a közeg sajátos gravitációja, vagy a tömegvonzás törvénye értelmében. Valahogy egyik pillanatról a másikra magától értetődően Kottász doktor volt a fogorvosa, nemsokkal azután, hogy megfogalmazódott benne: rendbe teteti a fogait. A sok tárgyalás, ahol csak cukros kávéval kínálnak, de vizet nem hoznak hozzá – napi öt-hat is lement, amíg nem figyelt erre –, máshol meg a szénsavas üdítők, a fogadások, és megnyitók unalomig ismert islerjei és minyonjai nyomán nem csoda, hogy megjelent néhány sötét folt a fogain. Így aztán, mielőtt belevágott volna a polgármesterségbe, meg a kampányolásba, éppen így csapott a combjára: egy közéleti szereplőtől elvárás a csillogó fehér fogazat! Kellett hát egy jó fogász, és így kötött ki Kottász doktornál.
 
Utólag kissé furcsa volt, hogy az egyik tanácsadó elkísérte a rendelőbe, bemutatni őt Kottász doktornak. Elsőnek nem is Karácsony Gergely nevét üvöltötte ki az asszisztens az ajtórésből, hanem a tanácsadóét, aki jó húsz percet is bent töltött, mire átadta a kilincset Karácsonynak. Kottász viszont már ismerősként üdvözölte, csak nem a leendő polgármester urat üdvözölhetjük szerény székünkben? – indított, majd bizalmasan hozzátette, hogy a Katikával már mindent megbeszéltünk. Katika, hát így hívták azt a tanácsadót, de az arca nem ugrott be Karácsony Gergelynek. Kottász doktor rövid, kellemetlen kotorászás és hümmögés után kiszaladt a váróba, majd mikor visszajött, közölte, hogy lyukas mindkét kisőrlő, és hogy húzást javasolnak. Karácsony Gergely annyira meglepődött, hogy tiltakozni sem volt ideje, máris kint volt mindkét foga. Akkor még a lüktető fájdalomtól nem tudott mit mondani, amikor Katikát behívták a váróból, aki állon ragadta őt, jobbra-balra forgatta foghíjas ábrázatát, és közben azt mondogatta lelkesen, nagyszerű, igazán eredeti. Ahogy kivétel nélkül ezt mondták a választási stáb tagjai, akik másnap ellepték a még mindig beszélni alig tudó Karácsony Gergely irodáját. A dupla Cataflam mámorában csak mint külső szemlélő figyelte, ahogy Katika pluszban beterelte a lenti portás Gazsi bát, egy takarítót a délutáni műszakból, meg egy másik nőt a konyháról, aki a menzán adagolja a pörköltszaftot meg a fasírtot a főzelék mellé. Megmutatták nekik Karácsony Gergelyt és megkérdezték, mit szólnának, ha ő lenne az új főpolgármester, vagy miniszterelnök-jelölt. Gazsi bácsi menten rávágta, hogy Minima! Minima, hogy miniszterelnök, a mi miniszterelnök-jelöltünk a Gergely, a mi fiunk! A takarítónő, meg a konyhás snájdig fiatalembernek nevezte Karácsony Gergelyt, aki tisztára a Tomika, aki most Londonba’ van, csak kicsit öregebbe. Karácsony Gergely azt hitte, hogy ez egész meg sem történt a valóságban, csak beüthetett a fájdalomcsillapító. Az azonban nagyon is valóságos volt, ahogy Kottász doktor minduntalan azzal utasította vissza a fogpótlás miatt időpontot kérő Karácsony Gergelyt, hogy egyelőre nem javasoljuk, polgármester úr. Teltek a hetek, hónapok, jött a kampány, és jöttek sorra a sikerek, és közöttük, mint a foghíjak, jöttek az elutasítások a Kottász doktortól, hogy egyelőre nem javasoljuk. Sőt, akárhányszor csak telefonált Kottász doktornak, arról valahogy mindig tudomást szerzett egy kolléga, vagy párttárs, aki nem sokkal a hívást követően elé penderült a folyosón, vagy átszólt a válla fölött sorban állás közben, esetleg a szomszédos piszoártól, mondván, nem kell az ilyesmit sürgetnünk, túl kell látnunk az önös érdekünkön, meg hogy a kitartás közös érdekünk. Karácsony Gergely ilyenkor úgy érezte, valami idegen és ismeretlen törvények szerint működő világba csöppent és remegni kezdett a gyomra, így lassan leszokott a telefonálgatásról is.
 
Egészen mostanáig, mert most tényleg elege lett – miközben megsimogatta az elhatározás hevétől még mindig bizsergő combizmait. Mára mondjon le mindent – bökte oda kabáthúzás közben a titkárnőnek. Fogorvoshoz megyek, a legközelebbihez – tette hozzá olyan nyomatékkal, hogy a titkárnő alatt megreccsent a szék. A folyosón hiába próbáltak elé kerülni, Karácsony Gergely úgy tört a kijárat felé, mint egy koncert legelszántabb rajongója az első sorig, szinte kiverekedte magát. Bepattant a szolgálati autóba és parancsba adta, irány a legközelebbi fogászat. A sofőr nem ellenkezett, beletaposott a gázba. Ami ezután következett, az annyira szürreális volt, hogy elvette a meglepetés élét. A legközelebbi fogászat rendelőjében ugyanis Kottász doktor fogadta, valami olyasmit mormogva, hogy még mindig nem látjuk a fától az erdőt, polgármester úr? Az ideiglenes fogaink már készen vannak – vett elő egy műanyag dobozkát a zsebéből, és megcsörgette Karácsony Gergely orra előtt. A beültetést elő kell készíteni, addig használjuk ezeket! – tette hozzá, egy-két mozdulat, és bent is voltak a fogak. Karácsony Gergely megeresztett egy bátortalan, de egyre szélesedő vigyort. Végre egész embernek érezte magát, ahogy nyelvével fogsorát tapogatta. Nem akarta engedni, hogy ezt az örömöt bárki elvegye tőle, még a Katika sem, aki már várt rá a váróban. Milyen rég nem láttam – gondolta Karácsony Gergely, de arra már csak legyintett, hogyan kerülhetett hirtelen oda.
 
Ahogyan elhessegette Katika minden korholását visszafelé menet az autóban, hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik szerint Karácsony Gergely nemcsak felelőtlen, de nem is ért semmit a pesti néplélekhez. Inkább bámult ki az ablakon, majd felélénkülve intett a portás Gazsi bácsinak, aki főpolgármestersége elnyerése után immáron a városházán felügyelte a rendet, hogy engedje fel a sorompót, de Gazsi bácsi ehelyett kikászálódott kalitkájából, egyenesbe rángatta az övcsatját, majd kulcscsomója legnagyobb kulcsával nagyot koppantott az ablakon. Karácsony Gergely engedelmesen lehúzta az ablakot, és vidáman kiköszönt. Gazsi bácsinak azonban eltorzult az arca, és szitkozódva közölte, hogy káderezés helyett mutassa a belépőkártyáját, mert anélkül ide senki nem mehet be. Karácsony Gergely zavartan matatott a pénztárcájában, miközben Katika epésen megjegyezte, nyilvánvaló volt, hogy ilyen lesz a reakció. És ezt mondta akkor is, amikor a menzán a régi-új konyhásnő azt mormogta az orra, alatt, hogy itt csak ne urizáljon, és olyan lendülettel csapta a vagdalthúst a krumplipürére, hogy az Karácsony Gergely zakójára fröccsent. Erre viszont kajánul elvigyorodott.
 
Katika egész nap Karácsony nyomában járt, de inkább az emberek reakcióját figyelte, bár el nem mulasztott volna egyetlen negatív emberi visszajelzést sem kommentálni, amiből aznap rendesen kijutott az egyre csüggedtebb Karácsony Gergelynek. Valami tényleg nem volt rendben. Kelletlenül elfordultak köszönése elől, kínosan hallgattak, ha egy társasághoz próbált csatlakozni, és egészében véve, mindenki nagyon szemét módon, mímelt hajbókolással bánt vele. Karácsony Gergely végül irodája magányába menekült, hogy végre rendesen megszemlélhesse ép fogsorát. És akkor meglátta a mosolyában, hogy ez az arc nem Karácsony Gergely főpolgármesteré. Ez az arc már nem a mi fiunk ábrázata volt. Azonnal hívta Kottászt… 
"Karácsony Gergely és a láthatatlanná tévő fog" - Tutiblog
 
*

2019. október 24., csütörtök

Jelentős késéssel megérkezett az első kisvárosi tájékoztatás az önkormányzat alakuló üléséről - jó, hogy szóltunk

Érdemes volt beszámolni és megemlíteni, hogy erre hivatott személyek vannak a városvezetésben, mert lám, ha jelentős késéssel is, de végre vette a fáradtságot valaki és pár sorban utánunk maga is kiadott egy tájékoztatót. 

A blog már másnap, október 22.-én beszámolt az alakuló ülésről és a történésekről

Bár Ócsa - Kisvárosi hangulat közösségi oldal az igazán fontos önkormányzati ülést követő időszakban az ott lezajlott eseményeket mellőzve elsőnek 21.-én beszámolt  Damjanich utcában zajló közmunkákról. 

A városvezetésnek az útjavítás bemutatása volt az elsődleges aznap, nem pedig az önkormányzati ülés

Ezt után az október 23.-ai megemlékezés meghívójáról, majd tegnap képekben az eseményről is. Ezek után pedig felrakták, hogy Bukodi Károly kit köszöntött a lakosság soraiból a bemutató fotózást vállalva. 

A polgármester "ajándékozása" is előrébb való, netán lényegesebb volt az alpolgármester-választás lepörgetésénél

Vagyis Ócsa közösségi oldala máris a polgármestert futtatta, ahelyett, hogy az alakuló ülésről, az alpolgármester választásról számolt volna be. Úgy tűnik semmi sem változott. A polgármester károlysága az elsődleges és kiemelt fontosságú propaganda az, amit nyomni kell. Az embereket foglalkoztató történéseket pedig ismét a blogra hagyták.

Erre most vagy két órája rakták csak fel utolsónak azt a hírt, ami minden mást meg kellet volna előznie. Azt is csak amolyan kényszerből, mert már milyen ciki, hogy erről is a blog számolt be. 

Amúgy meg írtak a polgármesternek, hogy mondjon már valamit a történtekről. Csak ezután rakta ki az általa kezelt kisvárosi közösségi oldalra a több nappal korábban történtek beszámolóját. Milyen ez már?
 
Az alakuló ülést követő 3 nap múltával csak a blog után került ki ez a rövid tájékoztatás - szégyen

És meg sem lepődünk azon, hogy a hitelességünket ismét a Polgármesteri Hivatal (lásd itt: Városháza) igazolja vissza. 

Fog ez menni.
Köszönjük.

*

2014. november 12., szerda

Üzenet Örkényből - Örkényi Sanyi újra töltve ( - Ócsán sem másabb a helyzet)

Kedves Barátaim, Támogatóim, Örkényiek.

Eltelt egy kis idő a választások óta. Ez a kis idő elég volt, hogy átgondoljuk a történteket. Elég volt arra is, hogy az új/régi képviselői csapat elkezdje a munkát, és hozzáfogjon a sürgős teendőihez. Később meglátjuk, mekkora sikerrel.

Először is szeretném kijelenteni, hogy tudomásul veszem és tiszteletben tartom a választások eredményét. Még akkor is, amikor tisztában vagyok azzal, hogy ilyen különbség csak is úgy jöhetett létre, hogy „valaki(k) erőteljesen motiváltak” néhány száz szavazót. Tudomásul veszem, hogy a ma érvényes törvények alapján mindez lehetséges. Elfogadom mindazt, hogy a 4-5 száz „erősen motivált szavazó” véleménye fogja meghatározni közösségünk jövőjét a következő öt évben. Elfogadom, hogy a többség nem a változás mellett szavazott. Ez is a demokrácia. Tudom, hogy a testület néhány tagjának, és a város vezetőjének szinte az élete függött ettől a választástól. Ha veszítenek, sok minden azonnal kiderült volna, ami nekik nagyon nagy bajt hozott volna. De ami késik. nem múlik.

Azért Örkény érdekében kívánok az új/régi testületnek sok sikert, és kívánom. hogy a választási ígéreteiket be tudják tartani minden Örkényi polgár megelégedésére. Erőt, egészséget kívánok nekik!
De szeretném, ha egy dolgot nem felejtenének el. Mostantól egy kicsit más világ lesz. A szavazók több mint negyede „másképpen gondolkodó”. Van egy lényeges kisebbség, aki mostantól kezdve bátran, határozottan kiáll a jogai mellett. Ahogy a demokráciában szokás, tudomásul veszi a többség akaratát, de megköveteli magának a kisebbségnek kijáró jogokat. A hatalom feletti civil kontrollt, törvényességet, a törvények betartását, nyíltságot, és mindazt, amit az alaptörvény a számukra biztosít. Szeretnénk, elvárjuk, hogy az önkormányzat a jövőben értünk, Örkényiekért működjön, tevékenykedjen. Rajta leszünk, hogy ez így legyen. Minden lépését figyeljük a döntéshozóknak. Mert kell a civil kontroll.

És most a barátaimhoz beszélek.

Elmúlt a választás úgy, ahogy. Tudomásul vettük az eredményeket. Tudomásul vettük, hogy a régi hatalomnak minden pénzt megér a maradás. Mindent megtettek, minden ”mézes madzagot”, minden „olcsó ígéretet bedobtak”, csakhogy a hatalomba maradjanak. hangsúlyozom, minden törvényes volt. Az etikusságot nem mérik ilyenkor.

De lépjünk tovább!

A választók több mint egy negyede másképpen gondolkozik, mint a régi hatalom. Ez már egy komoly ellenzék. Bátorságuk meggyőzött arról. hogy folytatnom kell. Képviselnem kell őket, ki kell tartanom mellettük, segítenem kell mindenkit, hangot kell adnom a problémáiknak, és ki kell állnom a jogaikért.
A hatalomnak tudomásul kell venni a jelenlétünket, tiszteletben kell tartania a jogainkat. Többé nem dönthetnek a hátunk mögött, a mi pénzünkről az Ő boldogulásukra. Nagyobb nyilvánosságot, demokráciát és a törvények betartását követeljük tőlük! Ott leszünk mindig, mindenhol. Keményebben, komolyabban. Folytatjuk!

Nemsokára egy civil egyesület keretében várjuk a másképpen gondolkodókat. Hamarosan megalakulunk!


ps: Nemsokára beszámolok arról, mitől fél a "nagy csapat". Egy érdekes vállalkozás kérdései. Figyelj a Facebook-on!
*

2013. augusztus 21., szerda

Nyílt levél Ócsa Város Főépítészének

Tisztelt Főépítész Úr!


Reformok az építéshatósági szakterületen címmel interjú jelent meg Önnel, az Ócsai Kisbíró 2013. augusztusi számában.

Engedje meg, hogy az Ön által válaszoltak némelyikével vitába szálljak, illetve az Ön néhány nem teljesen korrekt, ellenben kimondottan sértő, illetve lejárató kijelentését kikérjem magamnak!

Azt válaszolta egy kérdésre, hogy furcsa, illetve nagy meglepetés volt, hogy az Ön által beterjesztett rendeletek vitájában egy képviselő összekeverte a településfejlesztési bizottságot az építészeti tervtanáccsal, illetve egy másik képviselő ennek kapcsán többlet költségekről beszélt.

Tisztelt Főépítész Úr!

Ön a Képviselő- testület elé beterjesztett írásos, magyarázó előterjesztésében a következőket írta, idézek:

„ Ezért a helyi tervtanácsok működtetése helyett főszabályként bevezetésre kerül az önkormányzatok településképi véleményezési eljárása, mely az önkormányzat számára választható sajátos jogintézmény. Az önkormányzat döntheti el, hogy a véleményét milyen szakmai ajánlásra alapozva alakítja ki. Így például az egyszerűbb tevékenységek esetén az önkormányzati főépítész, míg a bonyolultabb tevékenységek esetén az önkormányzati szakmai grémium (tervtanács) közreműködésével, azok javaslatára alapozza. A helyi tervtanács működésére vonatkozó szabályokat az önkormányzat állapítja meg.”

„Megjegyezni kívánjuk, hogy a településképi bejelentési eljárás lefolytatása és magasabb szintű egyeztetési szolgáltatás esetén a rendelet előkészítése során felvetődött az igazgatási díj -10-15 ezer Ft – lehetősége.”

„Javasoljuk,hogy egy évi tapasztalat és széles skálán végzett tájékoztatás után vizsgáljuk meg az eljárási díj kérdését, addig az eljárások díjmentességére teszünk javaslatot a rendelettervezetben.”

„Tapasztaltuk azonban, hogy az új rendszer számos, a végrehajtás során felvetődő kérdést fog kiváltani, így az értelmezésre, a „finomhangolásra” vélhetően Minisztériumi irányelvek kiadása várható az elkövetkező időszakban, melyek elképzelhető, hogy kihatnak a megalkotott helyi rendeletekre. Meggyőződésünk, hogy az előterjesztett rendelettervezetek alapelvei nem fognak változni, de lehetséges, hogy ezeket a „finom hangolásokat” a későbbiekben az Önkormányzatnak is meg kell tennie, de addig is nem hagyhatjuk védtelenül természeti és építettkörnyezeti kultúránkat.”
  
Tehát az Ön által előterjesztett lehetőségek az önkormányzat által választhatók, azaz az önkormányzati testület dönti el, hogy él ezekkel a lehetőségekkel, vagy sem, illetve mégkiigazítások várhatók amelyek kihatnak a meghozott rendeletekre, ráadásul egy év díjmentesség után ismételten szóba jöhet a díjfizetés lehetősége!

Mindezek a megállapítások arra vezettek néhányunkat, hogy kételkedjünk ezen rendeletek bevezetésében és ezért hoztuk szóba az esetleges (akár egy év eltelte utáni)többletköltségeket és a településfejlesztési bizottság hiányát, hiszen annak idején ez a bizottság volt az amelyik lehetővé tette, hogy az új jogszabályokat a nem szakmabeli képviselők is megértsék, illetve a belsős és külsős, esetleg meghívott szakemberek segítséget tudtak nyújtani akár a polgármesternek is az egyes szakmai kérdésekben.

Az Ön személyén kívül,tehát nem kevert senki semmit össze!

Ön azt nyilatkozta, hogy a rendeletekre adott „nem” szavazat, illetve „tartózkodások” igent mondtak arra, hogy az ócsai polgárok Gyálon intézhessék ügyeiket!
Először is, az országos törvényeket nem mi hozzuk! Tehát ha Gyálra kell menniük a lakosoknak valamilyen ügyből kifolyólag, azt nem mi találtuk ki! Másodszor, az Ön előterjesztésében szerepel az, hogy a törvény szerint:

„Ócsa Polgármesteri Hivatala –mint 5.000 főnél nagyobb település - építési információs pontotköteles üzemeltetni a városban. Az építési ponton –is- le lehet adni a kérelmeket, illetveinformációt kérni építésügyi kérdésekben.”           

Tehát nem tudom, hogy mire mondtunk mi igent, vagy nemetazt viszont tudom, mert le van írva, hogy Ön támadásnak érzi a képviselők kérdéseit, illetve ellenvéleményeit és védekezésképen le akarja járatni őket az olvasók előtt! Erre utal az a kijelentése is, hogy az Önt támadókkal úgy van, mint a folyó hordalékával.

Tisztelt Főépítész Úr!

A folyó a hordalékával együtt a demokráciát jelenti! Tehát ha Ön nem szereti a folyó hordalékát , akkor a demokráciát sem kedveli. Én sok sikert kívánok Önnek a tenger felé, de vigyázzon, mert a tenger még messzi van, elég kanyargós még az út odáig, illetve az sem a mennyország, a viharokkal és hullámokkal együtt és ráadásul a szél is össze-vissza fúj!

Én maradok hordalék a demokráciában!


Ócsa, 2013. augusztus 16.                                                           Inczeffy Szabolcs
                                                                                                      települési képviselő

*

2013. január 30., szerda

Az idei első képviselőtestületi ülés elé ( - észrevételezés)

Ma a képviselő-testület havi soros ülését tartja.  Ez többnyire a lakosságot nem igazán érdekli, ezért népes hallgatóság nem szokott lenni. Gyakorlatilag az emberek érdektelenek az ügyek kapcsán, ezért nem áldoznak több figyelmet az eseményekre, mint ami azokról általában szűkszavúan itt-ott megjelenik. Pedig ma is számos dolog kapcsán fog döntés születni, ami kihat a városi költségvetésre és a mindennapi életünkre.

Most a mai napirendi pontok előterjesztései alapján amolyan jegyzetelt stílusban tenném közzé észrevételezésemet, s véleményemet, anélkül, hogy az előterjesztéseket ide bemásolnám.
Akit érdekel, az utána tud nézni, aki meg jártas benne, az meg amúgy is tudja miről van szó.

Tisztelt Képviselők!

Most nézem, az Egressy tervezett (Sponga Károlyné által kitöltött) költségvetését, ami  a képviselők elé kerül elfogadásra.

Belenéztem és nem látom azt a pénzt amit 2012-ben kapott a várostól a csatornadíj elmaradás visszafizetésére. Nem látom, hogy azt miként és hol rendezi a költségvetésében, pedig tavaly arról volt szó, hogy az idei év terhére kapja meg amolyan hitelként, és azt majd most rendezi. Szóval ezt nem látom.

Aztán nem értem, hogy a Szolgáltatások címszó alatt mit kell értenem. Milyen szolgáltatásokat (táblázat 18.sor) nyújt, amit a költségvetéséből kell finanszírozni a működésen felül?

Ráadásul mitől nyújt több szolgáltatást egyes hónapokban?  Mitől drágul február, vagy április és július?
Mitől kiugró a május (közel tízszerese a júniusinak) és a szeptember?  Miért nem egyenletes az a bizonyos (ismeretlen) szolgáltatás egész évben?

Végezetül milyen számegységben, valutanemben készült a kimutatás, mert arra semminemű értelmezés nem került a dokumentumra. Ezért nem tudom, hogy a közölt számadatok ezer forintban értendők e. vagy éppenséggel hogyan?

Nem akarok kukacos lenni, de a költségvetési tételekkel nem lehetne így és amolyan spongyán foglalkozni.   Ez minimális elvárás lenne a kiállítótól és az üzemeltetőtől is. Ilyen bedobált számokkal kitöltött nyomtatványt felelős személy nem ad ki a kezéből tárgyalásra.

Észrevételezném továbbá,  hogy az egyházi támogatások megszavazásakor, vegyék figyelembe, hogy míg most a három helyi egyháznak fejenként 300 ezres támogatást biztosítanak, addig a reformátusok ennél jelentősebb mértékű kiegészítő támogatásban részesülnek évről-évre. Ez a többlet támogatás a villanyszámla, az Ady Endre utcai ingatlan megtámasztása és még pár apróságban jelenik meg, ami éves szinten akár az 1 milliót is elérheti, vagy éppenséggel meghaladja.
Ráadásul a polgármester a támogatást az átiratában foglaltak ellenére sem indokolja.

*************************************************

Az Ócsai Kisbíró előterjesztése kapcsán a polgármester semmi konkrét adatot nem közöl. Nincs az előterjesztésben, hogy a korábbi évi 5 milliós keret mennyiben módosulna, és mit jelent a kisebb összegű előállítási költség.
Felhívnám továbbá a képviselők figyelmét, hogy az újság továbbra is a Kulturális bizottság hatáskörében van, így annak bárminemű intézése, nem a polgármester, az alpolgármester feladata, még akkor sem, ha a szerződésmódosítás végett mégis csak a polgármester az illetékes. A szerkesztő váltások, az arculat módosítások a megjelenni szánt írások lektorálása, bírálata és engedélyezése nem Horváth Tamás kompetenciája, hanem a bizottságé.
Jó lenne, ha a továbbiakban a bizottság ennek érvényt szerezne, amivel egyben betartaná a rá vonatkozó kötelezettségeket is. 

**************************************************
Szeretném jelezni, hogy a Halászy Károly iskola tornatermének bérbeadása tárgyában született polgármesteri előterjesztés megszavazásánál vegyék figyelembe, hogy a  tornacsarnok bérbeadása során számos konfliktushelyzet és kifogás merült fel.  Az iskola tornatermét randalírozásra  italozásra, szülinapi, névnapi partik rendezésére is felhasználták, ami a környéken élők nyugalmát nem egy esetben megzavarta.  Az érintett pedagógus Spák József tanár, jelenleg üzleti vállalkozás keretein belül más településen élőknek hasznosítja a termet díj ellenében. Ez a tevékenység nem a helyi sportéletet és nem a helyi lakossági igényeket elégíti ki. 
A terembérlő sok esetben az iskolán át közelíti meg a termet, ami a riasztó nem megfelelő használatával jár. Az iskola udvarára sokszor beálltak a járművel érkezők, ami többször hétvégi és az esti órákban történő hangoskodással, rendzavarással járt.  
Az események kapcsán bírósági eljárás van folyamatban, aminek egyik soron következő tárgyalása február első felére van kitűzve. Ha jól értesült vagyok erre a polgármester is be van idézve.  Ezért javaslom, és kérem a szavazás előtt a polgármestert erről nyilatkoztatni szíveskedjenek, tekintettel, hogy a Halászy okán már eddig is több millió került kifizetésre a megítélés szerint.
Kérem továbbá beszámítani, hogy a Spák féle vállalkozás az iskolának soha nem fizetett költségtérítést az elfogyasztott energia (fűtés, világítás, meleg víz)  után.  

Az előterjesztés azon része, hogy "sportrendezvények, társadalmi célú események céljára történő bérbeadás" megtévesztő, mert ezekre a nevezett eseményekre pont nem kértek díjat.  Díj ellenében a vállalkozásba kiadott délutáni, hétvégi focizásokra jöttek a fizető vendégek.  A városi sporteseményekre, a parasport tevékenységre és az ünnepi rendezvényekre nem vonatkozott eddig sem a bérbeadás. 

Kérem a szavazatuknál ezt kifejteni, valamint észrevételezni, mert ez legalább annyira lakossági, mint egyéni vállalkozói és önkormányzati érdek. 

******************************************************

Pest megye önálló statisztikai régióvá vállalásának kezdeményezése kapcsán javasolnám előzetes egyeztetés megkezdését a térség és szomszédos települések közül legalább Dabas Inárcs, Felsőpakony, Alsónémedi, Bugyi bevonását megvitatás, és kitárgyalás céljából. Gomba község túl távoli település ahhoz, hogy a szomszédos érdekek egyeztetésének kizárásával csatlakozzunk az általuk indított  kezdeményezéséhez.  Különben is félő, hogy ez az egész csupán Szűcs Lajos megyei elnök elképzeléseit erősíti a valós és tényszerű, illetve helyi érdekek nélkül. 

Felsőpakony, Inárcs, Dabas, stb; távolmaradásának okairól is értekezni kéne, míg Bugyi és Alsónémedi ebbéli véleménye is fontos lenne a döntéshozatal szempontjából.

*******************************************************

Horváth Tamás, Ócsa Városüzemeltetési Kft létszámemelési javaslatával kapcsolatban megjegyezném, hogy az előterjesztésben megfogalmazott 2 fő létszámbővítésre az önkormányzati cégnek alapból nincs pénzügyi lehetősége, hiszen nemrég vett fel milliós tételt finanszírozási hitel keretében. Ezt a hitelt azonban önmaga nem tudja visszatörleszteni így az a város polgáraira hárul az önkormányzaton keresztül, miközben a városüzemeltetés egyre szűkebb szolgáltatást nyújt.   Az idén szüntették meg pénztelenség okán a szelektív szigeteket. Nincs elég ember az utcák takarítására, ahogy az aluljáró tisztán tartására, vagy a buszmegállók leszemetelésére sem.   Ezért kimondottan kétséges, hogy miként fogja tudni fizetni a további  két fő bérét és járulékait anélkül, hogy  a jelenleg ott dolgozók fizetését ne csökkentenék. 

Ellentmondás az előterjesztésben, hogy egy főt, karbantartási feladatra akarnak alkalmazni, miközben megjegyzi, hogy eddig is kettő volt. Ha korábban kettő volt, és a státusz nem változott, akkor most miért kell a bővítés, hogy újra kettő fő legyen? Ha tehát felvesznek egyet akkor miért szükséges a létszámbővítés? Ha pedig felvesznek 2 főt, akkor az egyik, nem a korábban volt karbantartót pótolja? Tehát máris elég lenne egy fős létszámbővítést engedélyezni.
Ez az egy fő azonban portás volt a Halászyban, akire a KIK nem tart igényt. Ráadásul OKJ-s képzés keretében pedagógus asszisztensnek készül. Tehát továbbra is az iskolán belül szándékozik maradni és elhelyezkedni. Így a két fő iskolából átvenni szánt személy Ócsa költségvetésébe integrálása a Városüzemeltetési Kft közbeiktatásával indokolatlan és túlzó kiadást jelent. Ráadásul ezeket az összegeket az eredeti költségvetési tervezetébe nem kalkulálta még senki. A keret-túllépés, avagy keretnövelés pedig szintén önkormányzati többletpénzt jelent. Ez azonban nem célszerű törekvés.   

Mindezekért azt javaslom, hogy a Városüzemeltetési Kft létszámbővítéséhez ne járuljon hozzá a képviselő-testület. Egy fő iskolai karbantartót, amit egyébként már a KIK lát el, a városüzemeltetés csak és kizárólag a korábbi állományi létszám pótlására és terhére vegye fel, létszámbővítés nélkül és városi szolgálatra. 
A továbbtanuló egykori portást pedig vállalja be az Egressy Gábor Szabadidőközpont a saját költségvetési terhére, mert az előző gazdálkodási évben a város amúgy is kisegítette anyagilag az Ócsa és társai díjtartozásának rendezése érdekében a társulatot.

Így a városüzemeltetés költségvetése és létszáma változatlan marad, miközben a két iskolából kiszoruló alkalmazott elhelyezése is biztosított.

Kiegészítő észrevétel az Ojtozi megállapodáshoz, ami igazából pénzbeli támogatást, kifizetést jelent, az, hogy a tervezet szerint a kapott pénzt az egyesület a szabadon használhatja fel a működésében meghatározottak szerint. Tehát közel sem biztos, hogy abból virágot vesznek, vagy sírt gondoznak, mert üzemeltetési költség címén akár autóbérlésre, üzemanyagra, vagy céljellegű kifizetésre is költhetik. 

Mindezeket ajánlanám a képviselők figyelmébe is.

*