Puzsér Róbert sokat
vesztett hitelességéből, amikor maga is politikai prostituáltként állt be az
ATv Öt című műsorába Ceglédi, Hont Konok, és Lampé mellé celebnek. Értem én,
hogy kell a pénzt, de hát mégis hogyan, és milyen áron? Egy jobb érzésű ember csak
nem adja össze magát mindenkivel.
Puzsér
márpedig ezzel eladta a lelkét. Ugyanúgy,
levetkőzött és kitárulkozott, mint az a pénzéhes kurva, aki a fizetségért cserébe
a testét adja az aktusért.

Nincs ezzel
egyedül Puzsér a közéletben, mert mások is csináltak már ilyet, ahogy az út
szélén, az interneten sem egyedül kínálják fel magukat a cédák. Sőt már párt formációban is létezik egy a
politikai kicsapongás, hiszem a Jobbik sem az a nevében és hitvallásában
foglalt egykori oroszlános és Árpád-sávos keresztény-jobboldali párt, ami volt.
Ma ők is inkább a hittagadó ateista hazaárulókkal kurválkodnak a politikai
hatalomért. Azért, amit ők ugyanúgy nem tudtak maguknak megszerezni, ahogy
Puzsér sem volt rá képes önállóan. Így
hát a hogy az egyik, úgy a másik is összeállt olyanokkal, akik amúgy önmagukban
is vállalhatatlanok.
Azonban most
Puzsér a régi énjét megtalálva olyat fogalmazott meg, ami nem csak, hogy igaz,
de rámutat a Színház és Filmművészeti Egyetem körüli vitákra, arra a botrányos
szellemiségére, ami az eddig ott oktató „tanárok” ideológiai hitvallását a mögöttes
politikai inkorrektségüket és elvtársi hűségüket tárja fel.
Mindezt nem
más hozta elő Puzsérből, mint a Nőkért Egyesület és az elnökeként ismert Antoni
Rita.
Az egészből minket
érdeklő lényeg, hogy most ismét előkerült a Marton László Kossuth-
és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező,
színigazgató, érdemes és kiváló művész neve.
Marton a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen
1969-től oktatott színészmesterséget,
majd egyetemi tanár és társ-osztályvezető lett. Színházrendezést tanít, mesteriskolák és
workshopok előadója az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában,
Angliában, Izraelben.
Nevéhez
fűződik a Vígszínház 1994-es teljes felújításának lebonyolítása,
2003-ban pedig színigazgatóként elnyerte a civil szféra leginspirálóbb vezető
személyisége díjat.
 |
Sárosdi - Marton
|
2017.
október 14-én Sárosdi Lilla (szinte sehol nem jegyzett magas teljesítményű)
színésznő nyilatkozatot tett,
miszerint Marton húszon valahány évvel korábban szexuális együttlétre (orális szexre) akarta
kényszeríteni őt.
(Beszámoló.) Marton László 19-én közleményben tagadta (rágalomnak nevezte) ennek valóságtartalmát,
és az ügy kivizsgálásáig felfüggesztette oktatói tevékenységét,
illetve lemondott főrendezői állásáról. az érintetteket, továbbá rendelkezésre
áll a meghallgatásokkal kapcsolatban,
és bocsánatot kért, amit Sárosdi Lilla a nyilvánosság előtt azonnal elfogadott. A Vígszínház másnap, hangsúlyozva, hogy „a döntés nem jelent, nem jelenthet
ítélkezést egy gazdag művészi életút felett”, kezdeményezte Marton
munkaviszonyának megszüntetését.
 |
Sárosdi Lilla - Gyönyörű! Nyissunk egy univerzálisabb képet
|
Az ügyből
óriási botrány kerekedett, végül meggyengítve Marton addig rendíthetetlennek
tűnő szakmai pozícióját, távozni kényszerült a Vígszínházból. A rendező az ügy
kirobbanásakor tagadta az ellene felhozott vádakat, aztán pár nap múlva egy
MTI-nek adott nyilatkozatában bocsánatot kért azoktól, akiket akaratán kívül
megbántott. Az ügyben nem történt hivatalos rendőri vizsgálat, mivel
feljelentés sem érkezett. Sárosdi Lilla színésznő a férjével, Schilling Árpád
rendezővel és a közös gyermekükkel külföldre költözött.
Marton
Lászlót tönkretették.

Puzsér most
erre világít rá, amikor vitába száll a Nőkért Egyesület Ritájával.
Ezt írja: - Marton
László jóbarátjától, Verebes Istvántól lehet tudni, hogy a rendező egészsége
kifejezetten az ellene folytatott leszámolássorozat következtében rendült meg.
Verebes a #metoo
boszorkányperének tombolása közepette úgy fogalmazott, hogy Marton „vagy
öngyilkos lesz, vagy meghal ettől”. Az utóbbi jóslat valóra is vált.
Antoni Rita
téved: Marton László nem évekkel az ellene indult gyűlöletkampány után halt
meg, hanem kevesebb mint két évvel később, hosszan tartó, súlyos betegségben.
Gondolom, Antoni kisasszony nem véli úgy, hogy ne volna jogom összefüggést
feltételezni egy soha nem látott bestialitású nyilvános meghurcoltatás és az
annak áldozatát sírba vivő betegség között.
 |
Marton Lászlót gyakorlatilag a hamis vádakkal megölték - a sajátjai intézték el
|
Na, most egy
kicsit visszább ugorva szembetűnik, hogy Marton László hívta életre és
létesítette korábban azt a „kaposvári iskolát”, ahol Ascher
Tamás, Gothár Péter,
majd az új színész-rendezőgeneráció kibontakozhatott. Eszenyi
Enikő, Hegedűs D. Géza rendezői munkássága, aztán Alföldi Róbert debütálására is itt került sor.
Mindez nem
elhanyagolandó a mostani történések hátterében és annak ismeretében, hogy
Marton Lászlót részint ezek az SZFE-ből ismeret felek hagyták hátra.
 |
| Ascher Tamás |
Ascher
Tamás alakja visszatérő nehéz elem a színművészeti életében. Ő volt az, aki
Balogh Erika színművésznő férjét politikai okokból távolította el az intézményből. Akkor, amikor Ascher
Tamás lett az intézmény (2006 – 2014 között) rektora. Az eltávolítás oka nyilvánvaló volt. Ezt meg is mondták neki, közölték
vele, hogy rossz oldalra állt. Nem sokkal korábban a december 5-ei
kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán ugyanis felállt a
pódiumra a Fidesz - MPSZ nagygyűlésén. Nyilvánvaló, hogy emiatt rúgták
ki.
Ascher Tamás a nyilvánosság előtt azonban letagadta ezt.
Gothár Péter szintén régi elvtárs. A Magyar Televíziónál volt rendezőasszisztens 1968–1971 között. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői szakon. 1975–1979 között a Magyar Televízió rendezője, 1979–1992 között a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője, az 1994-es országgyűlési választáson az SZDSZ listájának a 140–174 közötti helyén szerepelt,
majd 1993-2019 között a budapesti Katona József Színház rendezője volt, egészen addig, míg ki nem derült zaklatási ügye.
Ez azonban nem egy Marton -féle kreált zaklatási botrány, hanem egy valós, ténylegesen nőket kikezdő zaklató este. És ő így volt jelen a SzFE-n is. 2002 és 2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben az intézmény tiszteletbeli doktori címet adományozott neki.
Állítólag KERO ügye miatt került felszínre a Gothár-botrány.
 |
| "Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolja az SzFE vezetésének." |
Kerényi Miklós Gábor, KERO aki már két éve távozni kényszerült a
Budapesti Operettszínházból zaklatási botránya robbanthatta ki Gothár Péter ügyét. A Katona József Színház kedden tette közzé, hogy
elbocsájtják egyik munkatársukat, miután a vezetőség tudomására jutott,
hogy az illető több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon
viselkedett a színház dolgozóival.
Upor László az ATV esti műsorában elmondta,
„Arra volt kíváncsi a bizottság, ő hogyan gondolkozik
arról, ami a Katona József Színházban történt, hogy az ő vélekedése
szerint az egyetemen történhetett-e bármi hasonló, bármi kifogásolható,
és egyáltalán mindezekhez a dolgokhoz ő hogyan viszonyul – nagyjából
ezekről a dolgokról beszéltünk.”
A SzFE mintha lapított volna ez ügyben. Aztán csak a távozást javasolták.
 |
Upor László
|
Upor László a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég megválasztott rektora (korábban rektorhelyettese), aki teljes mellszélességgel állt ki és turbózta fel a színművészeti diákságát abban a szocializmust időző forradalmi hangulatszításban, ami mindezek hátterében rejtőzik.
Végül Upor beismerte, hogy a színinövendékekkel betanították az egyetemfoglalást.
Eszenyi Enikő szintén sorra került. Zaklatónak titulálták. A színész-rendezőt a Vígszínház igazgatóját, pályázata előtt kezdte ki a saját oldala azért mert nem vett részt egy a színházakért kiálló, "a kultúra nem a politikusoké" elnevezésű kormányellenes tüntetésen. Hiába próbálta igazolni Eszenyi, hogy ő miért nem akart politikailag távol maradni és semmiféle állásfoglalást kifejezni a megjelenésével, illetve távolmaradásával. Mindez odáig fajult, hogy még a saját értékrendje mellett levő kollégák tették lehetetlenné munkásságát és buktatták meg.
 |
Marton László, Hegedűs D. Géza és Eszenyi Enikő a Vígszínház évadzáró társulati ülésén 2001-ben - Hegedüs D. Géza a Vígszínház egykori MSZMP titkára volt
|
2020 márciusának elején korábbi vígszínházi színészek nyílt levélben
álltak ki az igazgatónő ellen, azt állítva, hogy viselkedése
közrejátszott abban, hogy távoztak a színházból. A nyílt levélhez később
több korábbi tag és munkatárs is csatlakozott, többen megszólaltak
saját történeteikkel a médiában, azt állítva, hogy az igazgatónő
rendszeres verbális és fizikai abúzusok mellett vezeti az intézményt.
Eszenyi Enikő tagadta a vádakat, azonban 2020. március 19-én
bejelentette, hogy lemond igazgatói posztjáról, visszavonja a pályázatát
és távozik az intézményből. A petíciót aláíró között szerepelt a drogos előéletű és börtönre ítélt Stohl András, valamint a szintén kétes hírű Molnár Áron, alias noÁr, akik szintúgy az SzFE átalakítása ellen és annak blokádja mellett vállaltak szerepet.
Hegedűs D. Géza kijelentette, hogy ami most történik, fölér egy gyilkossággal.
Hát persze, hogy Hegedűs D. Géza igazi balfékként nem Eszenyi Enikőért, Marton Lászlóért az emberér sír, hanem a színművészet kommunista fellegváraként tartott SzFe-ért, amit a legutóbbi időkig az elvtársak birtokoltak. Nem csak fizikailag, hanem ideológiailag is. Ez pedig túlmutat a személyeskedésen, az emberen. Ők csak áldozatok rendszerben, mint ahogy Rajk László, Nagy Imre és társaik is mind a kommunista ideológia akasztottjai.
Hegedűs D Gáza számára is csak a kommunista múlt, az elmúlt 63 év számít. Ő ezzel és így búcsúzik attól az ideológiától ahol a kioktató képzést kapta.
*