2021. május 20., csütörtök

Amiben közös a liberális baloldal - egységes hazugságok és egyazon valótlan állítások ( - együtt gyalázkodók)

 Érdekes magasztalódni azt a közös politikai ideológiát, mondhatni köz nevezőt, amit balliberális sajtó a globális elnyomás, az újfajta erőszakgyakorlás okán kifordítva tálal a normalitással szemközt.

Fehéren, feketén.

Már az is eléggé beszédes kifejezése az olyan politikai érzelmű és felfogású személyeknek, mint Baranyi Krisztina, aki képes megrendelni egy Amerikát jelképező szabadságszobrot a melegség jegyében szivárványosra festeni, mint valami egész USA-ra jellemző buziságot úgy, hogy azt ráadásul egy bedrogozott bűnöző rendőrségi eljárása során ért sérelme után bekövetkező halála kapcsán indult fekete-jogi mozgalom a BLM jelképeként fél térdre ereszkedve az öklét mutatva szimbolizálva jeleníti meg.

https://168.hu/data/kepek_0402/20210402064349_MM_3531_resize_fit_800x10000.jpg?key=a092534f2a2478831430dd66012ac758

Mit számít, hogy ez nem jellemző és nem is vonatkoztatható Magyarországra, ennek ellenére  Ferencváros gyenge polgármestere és Karácsony egyik legádázabb szövetségeseként mégis képes volt ebből szobrot alkottatni és felállítani akár Gréczy Zsolt az sms-es kakaóbiztosként a nőknek mutogatott férfiasságát.

Mindezek után a távoli kontinens vezető államában lezajló választási események után a számos emberéletet követelő, mondhatni erőszakosan rasszista BLM mozgalom kapcsán képes a baloldalhoz hű, ma már liberális lakájsajtó úgy előhozni egy ottani történésen alapuló hírt, amihez egy teljesen hamis állítást, egy hazug tényközlést írnak címezésül.

https://i.guim.co.uk/img/media/ddbd4608d236a16f08f659ef6f42db19131c19db/0_226_3500_2100/master/3500.jpg?width=1200&height=1200&quality=85&auto=format&fit=crop&s=494984fc285e5d70b470628810e6d086

Történt ugyanis, hogy Missouri államban is kirobbant fekete lázadás során egy néhány (több) száz fős tüntetéses felvonulással demonstráló csoport, (akik ekkoriban és másutt országszerte kirakatokat zúztak be, városokat vertek szét és raboltak le, valamint gyilkosságok is számlájukra róható)  a város egyik legelegánsabb negyedének villái között a polgármester, Lyda Krewson háza felé vonultak fel, miközben egy magánterületen keresztül McCloskey kertjén át törtek előre.  

A házaspár a felkorbácsolt seregnyi fekete házuk előtti csörtetésére a bejárati ajtajuk elé állt ijedtükben kiszaladva.  Az államokban törvényesen engedélyezetten tartott védelmi eszközökkel. A feleség mezítláb egy pisztollyal, az ügyvéd férj pedig egy gépkarabéllyal.  

Az ellenzéki oldalról ez természetesen olyan politikai felhangú felzúdulást váltott ki, ami a lincselő fekete tömeggel szemben és a fehéreket érintően is aránytalan és méltatlan volt. A házaspárt az akkori Trump-ellenes és már a hatalomra készülő erők (akik végül - többek állítása szerint - csalással választást nyertek) kikezdték és letartoztatták. Erről a hazai sajtó is beszámolt a maga szemszögéből.

Később persze büntetlenül szabadon engedték a házaspárt, akikről nem is hallottunk mostanáig.

Ahogy ez most elénk került, az a hazai ellenzék BLM-párti sajtójából ismert. Ez az a sajtó, amelyik Gyurcsányék oldalán a mai kormánypártokkal szemközt tudósít és számol be a hírekről, ahogy a BLM viselt dolgairól is tették.  

Most sem tettek mást,. csak hozták a saját formájukat.  Híradásukban azzal rukkoltak elő, hogy a "tüntetőket fegyverrel fenyegető"-ként lettek meghatározva a behatolástól meglepett, magukat féltők. Azzal címkézték őket a HVG és a 444.hu, hogy ők voltak a "tüntetőket fegyverrel fenyegető" személyek a betörés során. 

Aztán erre a kaptafára húzta fel a történetet a véresszájú Propeller, a hírhedten lakájos 168 óra és a szintén liberálisan baloldali websajtó is, hogy többet ne említsünk.

Igaz, hogy ez alapjaiban egy hazug állítást terjesztettek az eseményekben érintett fehér párról, mert éppen, hogy ők voltak akkoriban fenyegetett helyzetben és a jogos önvédelmi reflexeik alapján jogszerűen jártak el a saját testi épségük védelme érdekében a saját házuk portáján belül, de hát ez a ténybeliség nem zavarta a hangulatkeltést gerjesztő hazug baloldali sajtót. 

https://s.france24.com/media/display/75f6f650-a72c-11ea-a411-005056a98db9/w:1280/p:16x9/DC-protest.webp

Ők a védekezőket állították be fenyegetőként a több száz rájuk törő (zárt magánterületre behatoló) ismeretlen (fenyegető) tömeggel szemben.  Ők most azt írják, hogy néhány százan voltak. Ez valójában több száz feldühödött embert jelentett.  Miként is csillapíthatnák, vagy ferdíthetnék el ennél jobban a ténybeli valóságot.  Nem elég, hogy egy erősen rasszista mozgalom mellett foglalnak pártállást, hanem egy gyilkos megmozdulást,  egy bűnözői csoportot vesznek gyámságuk alá.

A gyurcsányista sajtó az egészet úgy tálalja, mintha a fehér ember fenyegetné a békés feketéket. "amerikai tüntetőket fegyverrel fenyegető fehér férfit és pisztolyos feleségét". 

A balfék sajtóban szereplő "fehér" McCloskey házaspár a „csőcselék elleni harccal” vívta ki az állambeliek elismerését.  

„A dühös csőcselék (tömeg) azért vonult fel, hogy lerombolja a házamat (otthonomat) és megölje a családomat, de szembeszálltam velük, hogy megvédjem őket."  Bizonyított harcos vagyok. Amikor tömegesen akarják lerombolni az otthonunkat, államunkat, akkor meg fogom védeni a nemzetünket. "Soha nem hátrálok meg (nem lépek vissza)!” 

Nem véletlen tehát, hogy Mark McCloskey-t nem csak megviselték az események, hanem olyan nyomot is hagytak benne, aminek okán úgy döntött, hogy megpályázza a szenátori tisztséget.

A baloldali sajtó most ezt kezdte ki, mert ahogy Donald Trump elnöksége nem tetszett nekik, és ahogy annak híveivel szemben lépnek fel, úgy Orbán és a Fidesz adta többségi kormány sem tetsző számukra és ezért írogatnak ilyen-olyan elfogult hazugságokat, mint ebben az esetben is. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése