2014. szeptember 3., szerda

Boros Tibor neve alatt futó Ócsa Városi Polgárőrség a Facabookon képes emberek után kutakodni és pusztán személynév alapján kételkedni azok létjogosultságában, és tisztességében ( - alapjog helyett rasszizmus)

Érdekes irányt és nagyon rossz fordulatot vett az Ócsa Városi Polgárőrség tevékenysége. 

Érdekes beszámolót kaptunk egyik földinktől. Az ismert ifjú hölgy elpanaszolta, hogy egy helyi kapcsolódási közösségi oldalon megkérdőjelezték indentitását, valamint külső megítélés alapján először megbélyegezték, majd kiközösítették. R. Hajnalka elmondta, hogy semmi kirívót nem követett el. Senkit nem provokált és nem frusztrált. Összesen, ha két felvetése lehetett. Abból is az egyik kérdés. A panaszos elmondta, hogy ifjú kora ellenére sokat tanult és dolgozott azon, hogy ne a bőre színe, a neve vagy más személyiségi jegye alapján ítéljék meg. Eddig ezt kisebb zökkenőkkel sikerült kizárnia az érzéseiből, mert úgy gondolta, már a megkülönböztetések kora lejárt.  Az ócsai nevet viselő oldalon azonban ezt rövid idő alatt felszántották a lelkében. Itt egy alaktalan ember, aki magát csak  Ócsa Városi Polgárőrség-nek nevezi, előítéletek terhelten kérdőre vonta, amihez aztán egy polgárőr család női tagja is csatlakozott és gyakorlatilag meggyanúsították.  Farkasként aposztrofálták abban a közegben, amit a polgárőrség "nyája" képez. Ezt sértőnek és méltatlannak érezve rákérdezett az ezt bejegyzőnél, hogy ennek mi az alapja.  Választ nem kapott, csak a kiközösítést a polgárőrség neve alatt a Facebookon futó csoport koordinátorától.

A blog az utóbbi időben több észlelést, - a lakossági tapasztalások alapján lejegyzett esetet - követően feltártuk és kiveséztük az ismert problémát. A Facebookon kifejtett polgárőri tevékenység már számos városlakóban  érthetetlenséget ébreszt. A polgárőrség interneten csüngő tagjai pedig egyre jobban belemélyednek ebbe a hozzájuk nem illő, lápos tevékenységbe.

A blognak nem áll szándékában ezt újra előhozni, de a mostani jelenségek ismét előtérbe helyezik és valahogy másként láttatja magát az Ócsa Városi Polgárőrség  elérhetőségen jegyzett tömörülés.

Mint korábban jeleztük, a Boros Tibor irányította (átszervezett) alakulat az utóbbi időben jelentős változáson ment át. Új tagokkal bővítették az állományt és az Internet közösségi oldalát kihasználva különböző bárgyúságokat osztotta meg, - vagy csak az, aki ezen címke alatt az egész "Ócsa Városi Polgárőrség"-et lefedi. Volt, hogy sokáig egy ismert blogger oldalát osztották, akár hülyeség volt, akár nem. Mikor ezt László Zoltán diszkréten jelezte Boros Tibornak, még Ő volt felháborodva. Aztán az idő neki (LZ) adott igazat. A Tolvajkergetők elvetették a sulykot. A rendőrségi ügyet hoztak össze, amikor egy cigány család és a tulajdonban érdekelt nem cigány fél dolgába avatkoztak. Állítólag birtokháborítást követtek el, és egy pisztoly is előkerült. Rendőrségi vizsgálat, oldaltörlés a Facebookon és így tovább. Mi korábban ezért szóltunk, ezt jeleztük, amikor Zoltán levelet írt a Tibornak. Tibor azonban ezt nem látta át és hajthatatlannak bizonyult. Továbbra is osztotta a Polgár Tamás és a Tolvajkergetők kétes dolgait. Aztán, amikor az oldal bebukott, kiderült, hogy kinek lett igaza. Boros Tibor azóta nem osztja a Tolvajkergetőket. Lehet, hogy ez sokaknak nem tűnik fel, de ez is egy jel és példa arra a hibás helymeghatározásra, amit a polgárőrség vezetése pozicionál. A vázolt események óta eltelt idő ellenére sem változott jobbra a helyzet. Ma is képesek a tevékenységükkel összhangban nem levő dolgokat osztani, és hibás szemléletet sugározni. A vezetés zavarodott, nem találja  a helyét Alapvetően fogalomzavarban lehet. Ezt látni a Facebookon a ténykedésben. Képesek ráugorni emberekre, kikezdeni ismeretleneket és durván, megalázóan írni, szólni róluk. Tiszteletlenül és méltatlanul járnak el. Számos esetben annyira eldurvul az oldalukon a helyzet, hogy még önmagukat is cenzúrázniuk kellett. Így törölték a helyi lovasság vezetőjének bejegyzését, a durván beszélő kolléga vélekedését, majd az R. Hajnalkában farkast látó Ócsa Városi Polgárőrség neve alatt megjelent bejegyzést is.

http://www.demotivalo.net/pic/1321106200.6865-facebook1-f.jpg?1016Ma is még ott van az emberek lelkében nyomokban a nemrég létrejött lovas alakulat dolga. Egyikük rendesen odacsinált a lakosság orra alá, aminek panaszolása után az egyik minden lében "barát" H. Gyuri azonnal úgy reagált, hogy az provokatív jellegű volt. Ennek kapcsán beugrasztotta az amúgy lelkesedéssel nekiálló egyik lótartó polgárőrt és olyan szarkavarás lett a dologból, hogy abból azóta sem tudtak kimosakodni.

Most azonban ismét sikerült az Internet-vadászatukkal kiborítani a bilit. A kevésbé jelentős szerepet betöltő W. Ferenc a szomszédos település önkormányzati alkalmazottjaként és helyi polgárőrként engedett meg magának egy olyan bejegyzést, ami újra kiverte a biztosítékot.

Ez a szál sem akar azonban nyugovóra térni, mert W. Feri ahelyett, hogy elnézést kért volna, inkább tovább gyalázkodott. Privátban köcsögözött, majd az arra kapott válasszal az egészet kitette megosztásra. Igaz, némi torzítással, de hát ezek után mit várhat az ember.

Az Ócsa Városi Polgárőrség alatt jegyzett ismeretlenek pedig egyenesen és nyíltan megkérdőjelezik már mások jogosultságát a véleményezéshez, a megjelenéshez és a hozzászólásokhoz.  Gyakorlatilag csak a sajátos beállítottságuknak adnak hangot, amit megkérdőjelezni is csak ők tudnak. Lassan már önmagukkal vitázva kerülnek olyan helyzetbe, hogy cenzúrázniuk kell.

Feri kapcsán Gyuri ismét előkerült, és gyorsan több most induló polgármesterjelöltet hozott kellemetlen helyzetbe pejoratív bejegyzésével. Ezzel ismét azt tette, amit korábban is. Bedobta a koncot.
Ezzel újra felzaklatta a közösségi életet. Normális szóváltás, párbeszéd helyett volt aki úgy érezte, hogy magyarázkodni a kell, értelmetlenül. Gyurika ahhoz nagyon ért, hogy mindig olyan valótlanságot dobjon  be a köztudatba, ami valakit rendre sért.  Szerintem fel sem fogja, hogy mit végez. Hacsak nem puszta rosszindulatból, vagy vak elfogultságból jön ki belőle az ilyen. De hagyjuk is, nem ez a lényeg.

Mégis, ez a jelenség egyre gyakrabban jelentkezik a polgárőrség vezérelte oldalakon.

Már az is látható, hogy az Ócsa Városi Polgárőrség regisztrált név alatt ténykedő ismeretlen(ek) folyamatosan kutakodnak a regisztrált személyek után. Ez több bejegyzésből észlelhető és jól kontrollálható visszajelzést ad a valójában ott végzendő tevékenységről. Lassan olybá' tűnik, mint valami fedőszervezet, ami a színfalak mögött kutakodva sző összeesküvés-elméleteket. A bejegyzések alapján neveket, mögöttes személyeket és családtagokat káderolnak le és ezekkel puzzlezva alkotnak egyfajta képet a lakosságról.  Erre viszont nincs felhatalmazásuk. A megbízatásuk a mandátumuk nem erről szól. Nem is erre célra alakultak át.

A minap a Facebook egyik oldalán egy regisztrál tagot, egy mögöttes embert vontak kérdőre csupán a megjelenése és neve alapján. 

Ócsa Városi Polgárőrsége ezzel olyan messzire vetette a sulykot, ami már a rasszizmus felé hajlik.  Miféle és honnan származó előítélet ez? Megengedhetetlen ez a viszonyulás. A polgárőrség nevében eljárónak be kéne fejeznie ezt, míg nem jár úgy, mint a sokáig osztott Tolvajkergetők.

Az történt ugyanis, hogy a polgárőrség neve alatt jegyzetten kinéztek, vagy kiválasztottak egy személyt a Facebookon és lekövetve, vagy megfigyelve, esetleg pusztán a neve alapján megkérdőjelezték legitimitását és létjogosultságát a véleményalkotásra, valamint a közösségi csoporton belüli megjelenésre, az ott létre.

Egyszerűen és burkoltan farkasnak titulálva próbálják elkülöníteni, vagy kiközösíteni. De, hogy valójában mi az ellenszenv oka, az nem derül ki a városi szervezet bejegyzéséből. Csupán a hölgy neve és ismerőseinek áttekintése adhat némi támpontot. A Boros Tibor személyével meghatározott Ócsa Városi Polgárőrség ezek szerint pusztán a Rostás vezetéknév alapján ítélkezik és különböztet meg embereket. Ez pedig nem más, mint a bőr, a származás, és a faj szerinti szegregáció. Ócsa Város Polgárőrsége ezt engedi meg magának és ezt űzi valójában a világhálón, ahelyett, hogy a közterületen szolgálná a helyieket.

Ez viszont elfogadhatatlan. 

Kérem olvassák el és döntsék el maguk, vagy egy jogi szakértő, hogy valójában mit művelnek a Polgárőrség neve és védőszárnya alatt ismeretlen személyek.


Tisztelettel kérdezem a csoport tagjaitól, hogy ezt a hölgyet ismeri valaki? Nem lepődnek meg, ha álnéven farkas járna közöttünk!

Hajnalka Rostás fényképe.


Hajnalka RostásTetszik ·
  • Ez 2 embernek tetszik.

  • Hajnalka Rostás Tisztelt Ócsa Városi Polgárőrség! Nem tudom, hogy a bejegyzés mögött kit tisztelhetek, de ha már így a zubbony mögül kiszólva kételyei vannak és bűnösként kezel, akkor nem tudom, hogy én mire gondoljak. Nem hinném, hogy nevem, becsületem és tisztességem megkérdőjelezhetnék név nélkül egy önkéntes szervezet mögé rejtőzve. Azt hiszem van itt elég ismerősöm ahhoz, hogy a városi nevet viselő polgárőrség ne kételkedjen bennem. Ha meg a nevem alapján faji alapon ismeretlenül így ítélkeznek, akkor az nagyon ellenszenves dolog.



Szerintem a történet magáért beszél. Én nem tudok jobb szót erre, mint a rasszizmust közönségest. 

A másik ami még eszembe jut mindezek kapcsán az, hogy gyalázatos!

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése