2013. február 19., kedd

Kisebb félreértés történt, és a bizottsági tagság sem sokat ér - több hullámban válogatnak ( - fele se annyi)

Mint kiderült, a sajtóban megtévesztő adat jelent meg az Ócsa-Alsópakony településen épülő új lakónegyedbe pályázókról. Ugyanis az 588 főben meghatározott számbeli adat azt az összlétszámot takarja, ahányan regisztráltak a projektre.

A regisztrált pályázók közül azonban lehet, a fele sem jogosult a meghirdetett bérlakásprogramra. l Nagyon sokan már a jogosultsági feltételeknek sem felelnek meg, így például nem ingatlanvásárlásra felvett kölcsön miatt kerültek nehéz helyzetbe, vagy nem devizában adósodtak el. Ennél is több jelentkezőt érinthet az a kitétel, miszerint azok is pályázhattak, akiknek otthonát ugyan kijelölte kényszerértékesítésre a bank, de még nem értékesítette azt. S ha ez a beköltözést követő egy éven belül sem sikerül, akkor a bérlővel kötött szerződést fel kell bontani.  

Ha a pályázatokat szigorúan a kiírásban közöltek alapján bírálják el, akkor az alsópakonyi telepre az átadást követően a 80 házából legfeljebb a fele népesülhet be - állítja a Népszabadság, jól értesült forrásokra és a számításokra hivatkozva. 

Azonban nem csak e téren volt megtévesztő az információ. A kiválasztás és az ötfős bírálóbizottsági elbírálás is csupán egy kisebb színjáték, ugyanis az elő-bírálatba az ócsai képviselők által delegáltaknak nincs beleszólásuk. 
A benyújtott pályázatokat először a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rangsorolja a kormányrendeletben foglaltak alapján, majd környezettanulmányt készít az esélyes pályázókról. Morva Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy olyan családokat keresnek, akiknek Ócsa valóban lehetőséget ad az újrakezdésre. Akik eléggé motiváltak és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességekkel. Így egy Ócsától távol élő, erős rokoni kapcsolatokkal bíró családnak, amelynek gyermekeit oda köti az iskola, a családfő pedig piacképes képesítéssel rendelkezik – nem ajánlható az ócsai szociális lakóparkba költözés.

Tehát az ebbéli körbe tartozó jelentkezőket a máltaiak nem is ajánlják tovább a bizottság elé szelekcióra. Így Horváth Tamás azon kijelentése, hogy beleszólással bírnak a kiválasztásba, már nagyon kétséges és csak szűkre szabottan igaz. Mert Ócsa városa hiába adja Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester személyét a végső kiválasztást végző őt fős bizottságba, ott ők már csak az előzetesen leválogatott, bentmaradottak közt tudnak tovább selejtezni, a megadott két szavazati lehetőségük erejéig. Hogy ez valójában mennyit ér, az a beköltözést utáni családi összejövetelen derül majd csak ki.

Figyelembe véve, hogy a 13 600 árverésre kijelölt ingatlanból csupán 3600 található Budapesten és Pest megyében, akkor ez  már eleve erősen leszűkíti az esélyes pályázók körét. A kormányrendelet értelmében ráadásul csak azok pályázhattak, akiknek ingatlanát a hitelszerződés megkötésekor nem értékelték többre 20-25 milliónál. Az esélyes pályázónak egyébként nem lehet másik ingatlana, és legalább egy gyermeket kell, hogy neveljen.

Az elbírálásnál – az Ócsa vezetésének javaslatára – előnyt élveznek azok a családok, ahol legalább az egyik szülőnek van állása, vagy legalább nem 2008 előtt veszítette el azt. A beérkezett pályázatok számítógépes rangsorolása után a szeretetszolgálat munkatársai környezettanulmányt végeznek, amelynek során a jövedelmi-vagyoni helyzetet, a rokoni, baráti kapcsolatokat és személyes kötődéseket, valamint a jelentkezők munkaerő-piaci esélyeit, törekvéseit, illetve a közmunkára való hajlandóságot vizsgálják.

A szociális telepen nem lesznek közösségi épületek, sem óvoda, sem iskola, sem orvosi rendelő - sőt vezetékes gáz sem,  a villany meg kártyás

A javasolt bérlők listáját március 20-ra állítják össze. Közülük választja ki a lakónegyedbe beköltöző nyolcvan családot a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., az ócsai önkormányzat és a szeretetszolgálat delegáltjaiból álló bizottság. Mindezt március 25.-re. 
A döntésről öt napon belül értesítik a kiválasztottakat. Fellebbezésnek helye nincs, mint ahogy a pályázat eredménye sem támadható. 

A végső kiválasztást végző bizottság 50 négyfős, 20 öttagú és tíz, legfeljebb négy gyereket nevelő családot jelölhet meg. Velük köt majd határozatlan idejű bérleti szerződést az eszközkezelő. A lakókat állagmegőrzési és bérletidíj-fizetési kötelezettség terheli. Közüzemi díjak fizetésére nem történt utalás. 
Népszabadság nyomán
*

45 megjegyzés:

  1. Normális az a tervező, aki az főhomlokzati falra rakja a padlás ajtót, vagy úgy volt vele ezeknek az embereknek jól van ez így is? A tervezés igénytelenségét mutatja, akár ez a megoldás is! Szégyen amit csinálnak az emberekkel és ezzel a teleppel!

    VálaszTörlés
  2. Vajon a kijelölt két ember mely tulajdonságai teszik lehetővé, hogy a döntést arra, hogy kiköltözzön ide, meghozza?

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint a kicsi meg a nagyobb?

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Mondja a kandisznó, meg a szittyós pedomaci szóvivője.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  7. Ezt elqrtad buksó!

    VálaszTörlés
  8. Csak tudnám mi köze a lakóparknak a polgármester magánéletéhez? Ti tényleg ekkora szarzsákok vagytok vagy nektek nem jön össze nő csak birka és most irigykedtek? Folak olyenkor nincs moderálás? Vagy te vagy a felbújtó? Tényleg nem félsz?

    VálaszTörlés
  9. Nem irigykedünk, csak tényeket közlünk.Azt is leírjuk, és akkor is leírjuk, ha az az éppen aktuális hatalmat gyakorló garnitúrának nem tetszik.A nőket (18+) szeretjük, és tiszteljük, de valamennyien maradunk szeretett feleségeink mellett.Szeretőkre, kurvákra nincs szükségünk.Ne feledd, a polgármester közszereplő aki a helyi döntéshozatal letéteményeseként jelenik meg, és ezzel valamint nyilvános fellépéseivel befolyásolja a helyi társadalom életét, a helyi viszonyok alakulását.Egyszerűbben írom, hogy te is megértsd: minden megnyilvánulását nagy érdeklődéssel figyeli a város.Lehet, hogy nőügyei a magánéletét képezik, de az embereket akkor is érdekli.

    Nem értem a fajtádat. Amikor volt moderálás azért sírtál, most nincs, azért?

    "Tényleg nem félsz?" Látom magasabb fokozatba kapcsoltatok.Képzeld, nem. Sőt, a "mérkőzést" szeretnénk mielőbb lejátszani.

    VálaszTörlés
  10. Leszarom a moderálást ha van ha nincs te segg. Nyald körbe folakot vagy akit akarsz.Buták vagytok és gusztustalanok.Remélem rólatok is kiderűlnek a dolgok aztán makoghatsz maki.Válasz nem is kell mert azt is leszarom.Én itt élek 40 éve és semmi sem változott. De ha te és a slepped attól vagy boldog ha mások életét teszed tönkre akkor ennél nagyobb örömöd soha ne legyen.Lehetsz te is polgármester de akár melyik tulok ti sem fogtok előrébb jutni.Mert eszetek annyi mint a jóindulatotok.De arra te sem válaszoltál mi köze pakonynak a Buksi szexuális életéhez?Ja fogalmad sincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Lehet sötét vagyok de te mögöttem vagy bőven.Folak a várossal foglalkozzon (ha már jobb dolga nincs) Jövőre rá szavazok és te lehetsz a barátnője.

      Törlés
    3. Nem hagylak kétségek közt gyötrődni, nem lehet, biztos.

      Törlés
  11. Kérlek őrizd meg a hidegvéred, ne trágárkodj. Ez a stílus a blog színvonalához nem méltó.

    "Én itt élek 40 éve és semmi sem változott." Gratulálok neked is, meg a hozzád hasonlóknak is.Azért, helyedben ezzel nem nagyon dicsekednék.

    VálaszTörlés
  12. A "negyvenévesnek" üzenném, hogy öt polgármester ismertem személyesen Ócsán, volt akit szakmailag lehetett is támadni, de az erkölcsi (milyen érdekes, ma már szinte ismeretlen szó, ugye?) tartásra mindegyik vigyázott. "Mások életét" nem a beírások teszik tönkre, hisz a szétköltözések már ezelőtt megtörténtek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán, négy az az öt? Vagy én is tévedek?

      Törlés
  13. Még mindig nincs válasz a feltett kérdésre. Te meg a gratuláció helyett inkább költözz tovább. Miért pont itt dobtak ki téged.
    Az egyetlen megfelelő polgármester Búza Attila volt. Ő tett is valamit ezért a településért. Azóta semmi sem változott és akkor még idejönnek a bevándorlók okoskodni.
    Tehát akkor még egyszer. Mi köze Alsópakony-nak a Bukodi szexuális életéhez? Erre valószínűleg ti sem tudjátok a választ csak mondjatok valamit igaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyi, mint neked a kultúrához, és az intelligenciához.
      Itt a válszod, te begyökéresedett ősparaszt.

      Törlés
    2. Vagy annyi mint buksinak a másik ember feleségéhez.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  14. Mi zajlik ezen a blogon?! Nem veszitek észre, hogy egy beteges személyiség pár napja bedobta a köztudatba, hogy a polgi csajozik, az alpogi négykézláb jár haza, és erre pár pszihopata, azonnal rávetődött és hazugságáradattal névtelenkedik? Lassan már az időjárásjelentés kommentjei is mocskolódásokkal lesznek tele! Szégyen, hogy mindezt eltűri a folak nevezetű valaki, sőt indokolatlan moderálással gerjeszti ezeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na na,azért ez nem ilyen egyszerű,de szerintem ezt te is nagyon jól tudod.

      Törlés
  15. 15:40
    Örülök,hogy a te helyi kultúrátban,ahogy te fogalmazod a "bevándorlók",nem szólhatnak bele a város dolgaiba.Ez szép tőled,gratulálok a megnyilvánulásodhoz.
    Ha ennyire zavarnak az itt leírt kommentek,kérd meg a szerkesztőt,írjon egy új bejegyzést,ami csak a Polgármester szexuális életére tér ki,és akkor a megfelelő helyre kerül minden.Mert ügye,ez a legnagyobb gondod valószinűleg.

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Légyszi,légyszi,légyszi, írd már le kinek írtad ezt a sok baromságot? Lelki szemeid előtt ki jelent meg?! Vagy tudod ki az a sok névtelen?

      Törlés
    2. Nem tudom, miből ítéled meg Bukodi alkalmasságát?! Azt azonban furcsálom, hogy a nyolc évig regnáló esztergályos Dönti ellen soha nem emelted fel a szavadat. Az ellen a polgármester ellen, akit a bíróság elitélt. Remélem elovasod, mielőtt folak elvtárs moderálja.

      Törlés
    3. Na, látom valaki még is csak tudja miért ítélték el az előző polgármestert, ha elítélték?
      Megosztanád velünk az infódat? Miért és mi a büntetés?

      Törlés
    4. Nagyon szívesen, bár az elmúlt héten már megtettem, azonban folak némi bugyuta magyarázattal kísérve /nem közszereplő stb./ "moderált"! Tehát hivatali hatalommal való visszaélés miatt elsőfokon a Pest Megyei Bíróság jelentős pénzbüntetéssel súlytotta!

      Törlés
    5. Micsoda "bűncselekmény"!
      Akkor most már jobban érzed magad, hogy ezt leírhattad? Kielégített?

      Törlés
    6. "Nem tudom, miből ítéled meg Bukodi alkalmasságát?!"
      Ezt a hülye kérdést,te sem gondoltad komolyan

      Törlés
    7. 17:27 Igen, jobban érzem maga. Kielégített! Remélem néha neked is jut belőle.
      18:23 De, én komolyan gondolok mindent, amit erre a blogra beírok! Kár, hogy a tefajtádnak csak a mocskolódás a hazudozás és mások rágalmazása okoz örömöt.

      Törlés
    8. Énfajtámnak?
      Fogalmad sincs, kihez köthetőek a commentek, miért álltalánosítasz?
      Ennyire futja a műveltségedből?
      Mellesleg a hülye kérdésedre a válasz, jó pár éve tölt be vezetői szerepet a város életében, szerinted ezek tükrében...

      Törlés
    9. A "tefajtád" egy olyan kifejezés, amit minden értelmes ember megért! Nem személyhez kötött! Nagyon sajnálom, hogy hiányos műveltséged nem teszi lehetővé egy intellektuális gondolatpárbaj létrejöttét. Utolsó mondatod sajnos értelmezhetetlen. Látod, ilyen a névtelenég!

      Törlés
    10. 16:53 A bírósági eljárás már be is fejeződött? Akkor te bizonyára azt is tudod mekkora az a nagy összeg, amit fizetnie kellett?

      Törlés
  17. Nem a szomszéd lépett félre érthető az érdeklődés a téma iránt.Ez egy kisváros ő pedig így járt.Nem ez az első balfácánkodása.Volt ő már időjós is azon is jót mulattunk.Ha valakinek ennyi tehetsége van ahhoz hogy hülyét csináljon magából hát hagyni kell érvényesülni.Nincs abban semmi rossz ha ezt valaki közkincsé teszi.

    VálaszTörlés
  18. Gondolkodjunk, és játszunk. Mi van, ha nem lépett félre, csak egy-két patkány akar tovább blogoolni?! Mi van, ha tényleg eltévelyedett? Valóban van olyan ócsai polgár, aki ezért joggal megvetheti minden bizonyíték nélkül NÉVTELENÜL?! Nézz már körül a magad házatáján!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miről hablatyolsz itt te szerencsétlen?

      Törlés
  19. Ha jól emlékszem, valamiféle esküt fogadunk asszonykánknak, hogy jóban, rosszban, meg hogy ásó, kapa...
    Valami esküszerűt kell tenni a közszolgálatra vállalkozóknak is. Ezekben hazudozni kicsit kikezdi a szavahihetőséget. Ha legközelebb állónak hazudozik, akkor mit várjon egy "idegen", ha a bölcsiben akar dolgozni.

    VálaszTörlés
  20. Huu baszki, neked a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagozatán kellene az intellektuális gondolatpárbajodhoz megfelelő személyt találnod. Ott, valószínűleg megértettnék veled a számodra értelmezhetettlen utolsó mondtot is.
    A te kimagasló értelmi és szellemi szintednek, ez a blog kevés lesz.
    Választottam egy nevet, csak a te kedvedért, hogy ez se zavarja "intellektuális" gondolatmeneted.
    Neked pedig a bohóc jelzőt ajánlanám névnek, már ha egyáltalán javasolhatok egy ekkora koponyának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérhetem a rendes tadságot?! A névválasztásod nem sért! Az udvari bolond /akiből a mai bohóc lett/ szinte egyetlen figura a középkor óta, aki kimondhatja az igazat anélkül, hogy halállal büntetendő felségsértést követne el. Shakespeare több művében olvashatsz áldásos tevékenységükről.

      Törlés