2013. február 17., vasárnap

Szeressük egymást, gyerekek - Szűcs Lajos a nyerő csapatban volt ( - tenisztornázott az elnök)

Szűcs Lajos az, az ember, akire szűkebb környezete is büszke lehet. Állhatatossága, munkabírása és lendülete elnyűgözi az embereket. Hol, itt, hol ott bukkan fel. Az egyik nap disznót vág, böllérként jeleskedik máskor a Sparban suhan el az ember előtt nemzeti színű joggingban, aztán kiáll és átad egy rendőrsorsot majd gyorsan elfogadtatja a megye költségvetését, de még jut idő szerelemnapi tenisz-gáláznia is.

“Szeressük egymást, gyerekek!” jelszóval hirdették tenisztornát, amin természetesen képviseltette magát Szűcs Lajos, a megyei közgyűlés, a teniszszövetség, és még számtalan megbízatás elnöke, Ócsa város honpolgára.

Szeressük egymást, gyerekekAz immár 15. Valentin-napi páros teniszversenyt  a szeretet és a boldogság fényében  “Szeressük egymást, gyerekek!” szlogennel került megrendezésre szombaton Budapest egyik legszebb budai részén, a Gellért-hegy tabáni oldalán.

A verseny fővédnöke György István főpolgármester helyettes, a versenyigazgatói posztot ebben az évben is Markovits László, kétszeres országos bajnok visszavonult magyar hivatásos teniszező, jelenleg a Vasas SC elnöke tölti be. A versenybíró Kiss András és Nagy Tamás, rendezvény háziasszonya Vabják Dóra.

A „Szeressük egymást gyerekek" mottó továbbra is híven tükrözi a rendezvény baráti jellegét, hiszen ezen a napon messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismét egy csapatban ragad ütőt a kormány és az ellenzék is, és ez elv nemcsak a politikus válogatottnál, hanem valamennyi csapat esetében érvényes.

Idén jubileumi, tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a Valentin-napi Páros Teniszverseny. A hagyományoknak megfelelően négy csapat mérkőzik meg a vándorserlegért: az újságírók csapata, mely az elmúlt tizennégy év alatt kilencszer vihette haza az első helyezettnek járó kupát, a politikusok válogatottja, a sztármenedzserek illetve a művész-sportolók csapata. A tavalyi év győztese az újságíró válogatott volt, akik a döntőben a művészek-sportolók csapatával küzdöttek meg.
 

Szűcs LajosAz eseményről nem maradhatott távol Szűcs Lajos, hiszen számára nagy fontossággal bír a tenisz.

A politikai sportrendezvénynek a Tabáni Tenisz Center adott otthont. Itt találkoztak az újságírók és a politikusok, hogy kiegyenlítsék és levezessék azt a feszültséget, amit a napi munka során rájuk rakódik.

Az újságírók néha elnézőek a politikusokkal, néha meg kritikusak egy-egy kicsapongó utazás, vagy egyéb cselekedett után. A politikusok, meg nem nézik jó szemmel, ha ezt megírják róluk. Ők csak a jó híreket, a kedvező beállítást szeretik. Ezért most ez a játék, ahol levezethetik a feszültséget és kiegyenlítők a különbségek.

Most szombaton például a politikusok és az újságírók egyaránt két győzelemmel és egy döntetlennel zártak. Egymás elleni találkozójukon nemcsak a szettek (4-4), hanem a játékok (26-26) száma is megegyezett – hasonlóra még nem volt példa a Valentin-napi teniszversenyek történetében. 
A sorrendet így végül az döntötte el, hogy a politikusok a nap során összesen 15 szettet nyertek, míg az újságírók csak 13-at. Ezért a politikusokat hozták ki győztesnek. 

A Stumpf István alkotmánybíró vezette tornagyőztes csapatban a hagyományoknak megfelelően kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt helyet kaptak. 

http://www.mob.hu/images/sportagak/tenisz/vegyes/tenisz_szucslajos_vagott_320x240.jpg
Az első helyen ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter játszott, aki megszokott partnere, Temesvári Andrea oldalán mindhárom mérkőzését megnyerte. A politikusoknál pályára lépett még Szűcs Lajos (Fidesz), a Pest Megyei Közgyűlés, illetve a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, továbbá Fazakas Szabolcs, Baja Ferenc és Bárándy Péter szocialista exminiszterek.

A második helyezett újságíróknál olyan ismert médiaszemélyiségek ütötték a labdát, mint B. Tóth László, Egri János, vagy Szellő István.

A harmadik helyet a művész-sportoló válogatott szerezte meg, csapatukban korábbi válogatott labdarúgók, Nagy Antal és Sebők Vilmos, valamint a Ferencvárosi TC egykori elnöke, Rieb György is helyett kapott. 

A negyedik helyen a sztármenedzserek válogatottja zárt, akiknek Hajas László mesterfodrász volt a csapatkapitánya.

Az újságírók várt tizedik győzelme így elmaradt, mert a tavalyi utolsók megelőzték őket.

A nap folyamán mindenki győztesnek érezhette magát - Szűcs úr lemaradt a felvételről
 
A rendezvény idén is non-profit, karitatív jellegű, a szervezők a bevételből a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Labdarúgó szakágát támogatják. 

Színpadias rendezés, némi enerváltság, de kellemes hangulat, finom vacsora, és "kitűnő" társaság - ez az esemény
 *

4 megjegyzés:

  1. Szép kis fogadtatás várta ezeket. Terített asztal, ingyen kaja, pia, bohóckodás egymással, haveri vállveregetés, miegymás. Jó szar dolga van egy ilyen elnöknek.

    VálaszTörlés
  2. Nekik párthovatartozástól függetlenül a jólét és az együtt való szórakozás, a nép felé pedig a műcirkusz.

    VálaszTörlés
  3. Annyit nem ér ez az ürge, hogy egyáltalán szóba kerüljön a személye, és sajnos a többi megélhetési politikus sem különb nála.
    Ott van például ez a Zsiga Marcel gyerek is.Csodálom, hogy ott helyben még nem vágta senki szájba ezt az anyuci kedvence gusztustalanságot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami igaz, az igaz. A Fidesz legalább annyira termeli az értelmetlen senkiket, mint az MSZP. Lám kettőt máris szóba jött. Én hozzátennék még kettő mintapéldányt. Bukodi Károly, Horváth Tamás. És nyomban megreplikáznám másik kettővel: Horváth Zoltán, Kardos Zoltán.

      Törlés