2013. február 18., hétfő

Nem elég átéléssel énekelték az áhítatot, kirugták az érintett tanárokat a reformátusoknak átadott iskolából

Nem hiszem, hogy a szülőket emlékeztetni kell arra amikor a Halászy Károly Általános Iskolát a Református Egyház helyi érdekeltségi körébe akarta átjátszani a város-, és az iskola vezetése

Az iskola ...
Ennek részleteibe talán most ne menjünk bele, mert a felek ezt máig tagadják és vitatják, de hogy jó nagy zűr lett ebből Ócsán, az bizonyos. Méghozzá oly annyira, hogy a Katolikus és a Református egyháziak közt mélyen megromlott a viszony. 

Erről nem csak Bukodi Jánosné az önkormányzat Oktatási- Kulturális és Sport Bizottságának elnöke tesz tanúbizonyságot, hanem jegyzőkönyv is. 

... és a romos református műemlék ház - háttérben a templommal
Egy szó is mint száz: - nagyon jó, hogy az akkori átadási kísérlet meghiúsult.  

Ezt pedig azért állítom ily bizton, mert a minap kapott lángra ismét a reformátusok körül a tűz, egy iskola átadását követő belső állapotokat ismertető beszámoló után. 


Nem elég átéléssel énekelték az áhítatot, ezért két tanítónőt küldenek el a balatonfüredi, egykor Bem József nevét viselő, ma Református Általános Iskolából.

„Gyermekem sírva jött haza, hogy osztályfőnökét elbocsátják azzal az indokkal, hogy nem kellő átéléssel van jelen a reggeli áhítat során, és egy petíciót is hozott haza, amiből kiderült, hogy a hír valós” - nyilatkozta egy balatonfüredi szülő.

„Február 13-án a szülői munkaközösség pár tagja megbeszélés címén időpontot egyeztetett a Nagytiszteletű Úrhoz, amire - mivel véletlenül megtudtuk - páran szintén elmentünk” - mondta el az egyik anya.

Miklós Ferenc tiszteletes fél órát tudott az ügyre szánni: „a két pedagógus elbocsátását a Református Közoktatási Törvény 44.§ megszegésével indokolta. Mi szülők megkérdezve, hogy a törvény melyik pontját szegték meg tanáraink, azt válaszolta a tiszteletes úr: olyan furcsán viselkednek.

A megbeszélésen a szülők számára az is kiderült, hogy a presbitérium is megszavazta a döntést, bár a tagok személyesen nem is ismerik a tanárnőket - részletezte az egyik résztvevő.   „Sajnos Miklós Ferenc határozottan kiküldött minket, megakadályozva, hogy tovább beszéljünk. Azt a kérésünket, hogy szeretnénk a teljes presbitériummal beszélni, szintén elutasította” - tette hozzá a szülő.  

Ugye mennyire ismerős ez a rész? A "presbitérium megszavazta".

Ócsán emlékszik valaki arra, hogy említették volna a családi vasárnap intézményét, vagy hogy ebből hátrány is lehet?  Hát itt az intő példa.

„Soha, egyetlen Csalái Vasárnapról nem hiányoztak ők, ne legyen hátrány számukra, hogy Ön szerint, nem énekelnek elég lelkesen” - álltak ki a szülők a petícióban a két tanítónő mellett, akik egyébként nem tudtak az aláírásgyűjtésről.

„Kérjük a Nagytiszteletű Urat (Miklós Ferenc tiszteletest - a szerk.), gondolja át döntését, fontos, hogy az iskolánkban megmaradjanak az elhivatott, magas színvonalú oktatást végző, türelmes, kedves, tapasztalt pedagógusok” - érveltek a petícióban, melyet egyébként a szülők fele már aláírt. Próbálnak érdemi kommunikációt is kialakítani a helyzet megoldására. 

Az iskolában a Magyar Református Egyház törvényei szerint történik az oktatás, és történik a pedagógusok szolgálata. „Ezeknek a törvényeknek aki megfelel, az szolgálhat, aki nem felel meg, aki más világnézetet vall, vagy más módon, más értékrend szerint él, annak nincsen szolgálati lehetősége.” - mondta a nagytiszteletű.

Ócsán, a Halászy átadása után szintén ezek az egyházi törvények érvényesültek volna.

A megkérdezett szülők egyébként hozzátették, hogy a tanárok „szakmailag és emberileg is sokat adtak a gyerekeknek”, és rossz hír után „továbbra is korrektül végzik feladatukat, és a Nagytiszteletű Úr által meghatározott áhítatokat is megtartják.”

Bár a döntés szerint a két tanítónő nyárig maradhat, jövő szeptemberben már nem kezdheti meg itt a munkát, mert helyükre egy másik általános iskolából érkezik két, a református szellemnek megfelelő tanár - osztotta meg szerkesztőségünkkel több szülő is a jövőbeni terveket. 

A Balatonfüredi Református Egyházközség 2012. szeptember 1-jétől határozatlan időre, de legalább 50 évre vette át a balatonfüredi Bem József Általános Iskola fenntartói jogát. Erről Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 79/2012. (IV.2.) határozatában tett szándéknyilatkozatot. Ezt az iskola igazgató-helyettese, Sáriné Lilla is megerősítette, ám a két tanítónő kérdésében már nem nyilatkozhatott: „ez mind a fenntartó és az igazgató hatásköre, erről nekem nincs jogom beszélni.” Az igazgatónőt, Köz Kádi Saroltát azonban nem értük el, mivel továbbképzésen van jelenleg.

A  nyilatkozó szülők elmondása szerint tavaly a többség azért döntött az iskolaváltás mellett, mert azt az ígéretet kapták, hogy a különböző vallásokat tiszteletben fogják tartani.

Én személy szerint kimondottan örülök, hogy  Ócsa egyetlen általános oktatást végző intézményét végül nem adták református kézre.  A bemutatott történet szerintem másokat is meggyőz arról, hogy a Halászy Károly iskola nagyon is jó kézben van az állami kezelés alatt. 
Ezzel számos pedagógus és szülő is egyetért.

*

5 megjegyzés:

  1. Hála az égnek nálunk nincs ilyen gond, mert az igazgatónő nagyon szépen kántál.

    VálaszTörlés
  2. Családi Vasárnap? Ökumenikus oktatás helyett? És még a pedagógusnak is elkötelezettnek kell lennie? Szép kis világot nyitott volna Hantos lelkész és Bea asszony együttvéve!

    VálaszTörlés
  3. Ezek a képmutató papok olyanok mint a politikusok.(tisztelet a kivételeknek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért itt Ócsán volt összejátszás, rendesen.

      Törlés
  4. Dehogy,itt mindig minden tisztán zajlik.Kitalálják ezek okosan,hogy még a törvényes kereteken belül menjen a biznisz.

    VálaszTörlés