2024. március 7., csütörtök

Szemfényvesztő szélhámosság az új bölcsőde rongyrázása mögött - mit keres itt Szűcs Lajos ( - térvesztés)

 Nagy csinnadrattát rendezett a Fidesz az új két csoportszobás bölcsijének átadásával. 

Egy újabb őrület és térvesztés a bölcsőde helyválasztása - büszkék magukra a politikai részvevők

A két csoportszobának felhúzott új építmény sokkal többe került a tervezetnél és sokkal drágábba került, mint amit az észszerűség a célszerűséggel párosítva megengedhetne magának.   Úgy látszik mégis ebben volt az üzlet és a haszon, még annak árán is, hogy ezzel az óvoda és a korábbi bölcsőde újabb szabad területet, külső játszót veszített.

Az intézményvezető szerint nem baj, hogy az udvar nagy részét elveszítették - "vannak helyek, ... ahol egyáltalán nincs udvar" (- ezek szerint a gyerekek és az egészséges légkör itt nem számít)

 Ócsa városvezetését eddig sem a józan ész, a város lakosságának az érdeke mozgatta. Bukodi mindig is a saját és hűbéresei mentén úgy intézkedett, hogy azzal több kárt és szenvedést okozott a lakosságnak, mint hasznot.

 Így jártunk ezzel a 2 csoportszobás új létesítménnyel, amit ebbe a szűk környezetbe bezsúfoltak. Mert nem a korábbi mondhatni alakos és praktikus bölcsődéhez építettek hozzá két csoportszobát, hanem a két szobához létesítettek egy új épületszárnyak. Természetesen mindez területet vonta el és többe is került az új épület kialakítása, mint a bővítés, de mit számít, ha ezzel nem csak megfejni lehet a költségvetést, hanem, még hasznot is hoz a szerepvállalóknak.  A játszóudvar gyerekek elöli elvétel szabad terület beépítése pedig ne érdekeljen senkit.  Mert itt és most nem a gyerekek számítanak.  

Már a tervezés, az építkezés során és az átadás előtt tisztában voltak azzal, hogy jelentős veszteség a mögöttes gyerekek és a szülők számára az udvar elvétele - közismert, hogy itt nincs hely, míg a Dózsa telepi létesítmény udvara hatalmas és alkalmasabb, jobb lett volna az új  bölcsőde épületének

A polgármester és pénz és a holdudvara a lényeg. Az óvoda udvari területének elvétele, a szabad levegős terület csökkentése a polgármester, az óvodavezetés és a képviselők és a mögöttes politikai irányzat számára jelentéktelen kárszenvedés. 

Máris a bor került előtérbe és borozással mutatkoztak be az új bölcsőde átadásakor - siker ittasan  ( -ez a lényeg)

Volt is itt mindenki aki a választási propagandában látszani és láttatni szerette volna magát. Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár, Pánczél Károly területileg (volt párttitkár) illetékes országgyűlési képviselő és sokan mások.  Köztük az a helyi városlakó, akit Szűcs Lajosként ismerünk a Fidesz soraiban és nem csak Ócsát illetően szerepelt le, hanem a Tenisz Szövetség elnökeként is olyan pénzügyi manőverek, fényűzés és pénzveszteségek által bukott el, hogy az még Azori-szigetekre történő kiruccanásánál is mocskosabb dologgá vált. Most ez az ember megúszva mindent a Horgász Szövetség elnökeként és parlamenti aljegyzőként, Gyál, Vecsés, Üllő országgyűlési képviselőjeként úgy dugja ide a fejét tetszelegni, hogy Ócsáért szintre semmit nem tett azon túl, hogy sikerült átjátszani a helyi FÉG-et a pártelkötelezett milliárdos Felcsuti érdekeltségébe.     

Mit keres itt a szövetségben megbukott Szűcs Lajos - mi köze ehhez az új bölcsődei épülethez (- mit tetszeleg itt, mi köze hozzá)
 Szűcs Lajos Ócsa szégyene, Bukodi legnagyobb sajnálatára, miközben maga a polgármester sem az a személy, akivel a Fidesz dicsekedhetne. 

Az ember nem is érti, mit keres ez itt Ócsán a helyi bölcsőde átadásán, amikor semmi köze az egészhez. Ismét csak az itt élők hátán élősködik és próbál felmászni, hogy a választásokon ismételten rá szavazzanak. Ócsa népe számára meg egy ellenszenves pöffeszkedő alak, egy túlhizlalt házi senkiházi. 

Szűcs Lajos a Fidesz egyik leginkább kártékony embere olyan a pártnak, mint Bukodi a városnak (- mégis vannak)

Szűcs Lajos azon élősködök egyike, akinek annyira nincs bőr a pofázmányán, hogy legalább oda ne piszkítson, ahova a gyerekek fognak elhelyezésre kerülni. 

Majd' hogy nem természetes, miszerint a nagyfejű a maga választókörzetében ismét Ócsát használja fel hivatkozásul - "tűnjön már el a közéletből és Ócsáról ez a kártékony kétes alak" (- vélik sokan)

Ezek így együtt Szűcs-Bukodi-Pánczél és a kormányzat képviselői államtitkárostul azon alantasok társasága, akik jól prosperálnak ezekből a közpénzpusztító népi látványosságokból.  

Holott higgyék el, nincs itt semmi látványosság. Az egész egy szemvényvesztő pénznyelés a két csoportszobányi gyerek mögöttes felhasználásával ugyanúgy, ahogy azt az átadóra odavezényelt és kihasználtak esetében is láthatóvá tették.  

Ismét a gyerekeket használták ki - és fel az átadás és a velejáró ünnepség elfogadtatásához - személyiségi jogok nélkülözése

Szűcs Lajosnak nincs (vagyis nem lenne) helye a közéletben.  Bukodi Károly polgármesterségének lassan vége. Pánczél Károly képviselőségének annyi, és Szűcs Jánosné (Szűcsné Judit) óvodavezetésének pedig ugyancsak nincs számunkra haszna.  Hagyják el ezek végre a közéleti pályát és menjenek oda, ahova valók. Abba a süllyesztőbe, ahova Ócsát igyekeztek lehúzni munkásságukkal az elmúlt évek során. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése