2024. március 27., szerda

Bukodi kisvárosi hangulata - Ócsa biztonsága ( - a polgármester propagandája)

 Talán nem mindenki előtt ismert, hogy Ócsa városvezetése ma is rengeteg pénzt költ a maga propagandájára, ami többnyire a regnáló polgármester fényezését, a hibás, rossz várospolitika eltüntetését és az elmaradottság elfedését szolgálja. Így jött létre az ötlet, ha már az itt élőket amúgy is megfejik a kommunális adóval, amit Bukodi nyomán az állami finanszírozások és az önkormányzat bevételeinek közös tégelyében elolvasztanak, vagyis eltüntetnek, akkor legalább a semmiért próbáljunk egy látszatot teremteni.

Ennek a látszatteremtésnek az egyik eszköze a polgármesteri propaganda, ami részint egy szlogenben a „kisvárosi hangulatban”, a napi pózolásban, és a semmitmondó tömegtájékoztatásban rejlik úgy, mint a látszatintézkedések sokasága, ami semmi másra nem jó, csak az egyes, megfűzhető lakos szemkápráztatására.

Így kell útra a fényképésszel és kér egy csokor virágot számlára, majd ad 10 perc leforgása alatt egy körben 6-8 embernek egy-egy szálat, amiről azonnal felvétel készül, egyrészt az elszámolás, másrészt a lakossági bemutatás céljából. Mindet a képmutatás azt igyekszik illusztrálni, hogy a polgármester népszerű, a kisváros polgárai mosolyogva fogadják a virágot. Ez lenne a fő üzenete és a térnyerése az egésznek, bemutatva a polgármester elképzelése szerinti kisvárosi hangulatot.


Közben a háttérben ott a tábla, mely arra utal, hogy a biztonságot jelentő orvosi ügyeletre merre kell menni, miközben az már nem létezik Ócsán. Csak erre az apróságra ennek a polgármesternek sem tekintete, sem ideje, sem affinitása nincs. 

Ennek mentén akár a háziorvoshoz is fordulhatna a polgármester, megkérve a dokit, hogy írjon fel és adjon antidepresszánsokat, kedélyjavító gyógyszereket a pácienseknek, mivel a helyi állapotok láttán, azokat megélve az itteniek mind lehangoltak, kedvtelenné válnak, ami nem illik bele abba a polgármester által megálmodott hangulatjelentésbe, amit a facebookon vetíteni igyekszik.

Szóval ez a kisvárosi hangulat mást jelent a havi milliós járandóságot bezsebelő polgármester, a vele egy húron pendülő jegyző, a tanítói munkát hátra hagyó alpolgármester és a közterület-felügyelőből házasságkötéssel megerősített irodavezetőnek átlépő felek számára, mint az egyszerű és nem a holdudvarhoz tartozó felek számára. Érthetőbben fogalmazva a többségi lakos számára, akik napjában gyalog (netán kerékpárral) kénytelenek közlekedni, boltba, munkába járni, így mennek a buszhoz, a vonathoz, azoknak nem olyan mosolyt csal az orcájára a hangulat, mit a polgármester és médiacsapata kitalált.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjb1xrIwm_9hOgLAo0EQiuOulygGTKfz8LjzufEg-PVhC0ASR2VRJdLK26zbKFYdGjMsrTBjXzhVl-c9jz0p9w6xWMKPDoK7Vej9ULsslkK_EQiA_HtKvumjDSYtJGFkgjQOcoqBCFAwR8/s640/SSA41006.JPG

Ócsát illetően a vasúti közlekedés köztudottan gyalázatos. A vonatok rendszerint késnek, vagy el sem indulnak, illetve meg sem érkeznek. A vasútállomás a környezetével együtt elhanyagolt, lepusztult városképet tükröz. Mindez nem Ócsa büszkesége, még akkor sem, ha ez lenne az ideérkezőnek az első benyomása szerinti jelkép. Bukodi sem ezt adja meg látványosságnak, és háttérnek akkor, amikor az arcát mutogatja a közösségi médiában.

Lássuk be, ez mind Ócsa szégyene.

A buszközlekedés sem a helyiek érdekét szolgálja. Amikor a polgármester a kisvárosi hangulatról szónokol, akkor a biztonságot hozza elő és a közlekedést, ez eljutást említi, mint egyik ilyen vidám elemet. Csakhogy Ócsán a helyi közlekedés közel sem jelent, illetve nyújt olyan biztonságot, amit az ember a helyi adóbefizetései, az elvonásai után várna. Mindez nem csak megilletne helyieket Bukodi 15 évnyi jólétben eltöltött közszolgálati térnyerése után, hanem jár is számukra. Különösen igaz ez annak tényben, hogy az elmúlt évtized során az általa kivetett kommunális adóval terhelt lakos (ez 10 év átlagában számolva 270, közel 300 milliós lehúzás) befizetése veszett el úgy, hogy még a beígért kerékpárút, a megújuló járdahálózat sem valósult meg.

Mindezek mentén a polgármesternek az utóbbi 10 év sem volt elég ahhoz, hogy legalább a buszmegállókat összekösse járdával, hogy a Bajcsy Zsilinszkyn az Árpád utcáig járda húzódjon, hogy a megállókat biztonságosan járdán lehessen elérni.

Bukodi a választási ígéretei ellenére sem tette polgármestersége (ciklusai) alatt biztonságossá a vasúti átjárókat. Nem létesültek itt biztonságot jelentő kijelölt gyalogátkelőhelyet, lámpás kereszteződések, és az Iskola előtt sem sikerült csillapítani, vagy megszüntetni az áthaladó kamionforgalmat.

Ócsa sem a forgalom elterelésben, a kerülőútban, sem a közlekedés más területén sem lépett előre. A külső körforgalmak ma is csak gazban és szeméttel fogadja az ide látogatót. Ez az a kisvárosi hangulat, ami Ócsát elsődlegesen meghatározza, nem pedig az, amit Bukodi Károly mutogat. Közben város létére nem bír önálló belterületi kerékpárúttal, míg a szomszédos nagyközségek kilométer hosszan biztosítanak a településen belül és onnan kivezető elkülönített (biztonságos) közlekedést a kerékpárosoknak. Ócsán ez nem adatik meg.

Hiába adott lehetőséget a vármegye az elmaradottság felszámolása érdekében  járdaépítési program megvalósítása céljából 385 milliót, Ócsa nem tudott élni ezzel.

De mit is várhatunk el egy olyan polgármestertől, aki a közmeghallgatáson kijelenti „az Önkormányzat nem épít járdát”. Már csak ezzel az egy kifejezésével megérett arra, hogy leváltsák a városvezetés éléről.

Tekintve, hogy a járdaépítés, a közutak karbantartása közösségi érdek és olyan közcélú feladat, ami önkormányzati hatáskörbe tartozik. Bukodi mindezt megfejelte az általa bevezetett kommunális adóval, ami tavaly is több mint 30 milliós többletbevételt biztosított a városi költségvetésnek. Ezek után sem a szemétszállítást, sem a közlekedést, sem az áramellátást, sem a szennyvíz tisztítást nem sikerült normalizálni, hiába szabott ki különadót immáron egy évtizede kommunális célokra a polgármester.

Sajnálatos, hogy odáig jutottunk, hogy Alsópakony és Felsőbabád lakosság is hosszú évek óta jelzett panaszát figyelmen kívül hagyta a városvezetés. Ugyancsak furcsa és mondhatni alantas mód járt el a polgármester és a jegyző, amikor idegen érdekek mentén adott hozzájárulást a gazdák földjeinek azon kisajátításához, az érintettek tiltakozása ellenére, hogy ott a távvezetéket áthúzzák. Mindez nem az itt élők létbiztonságát, jó hangulatát szolgálta.

Alsópakony gazdasági majorjában élők egészséges hálózati vízellátása és a terület csatornázottá tétele, az ottani utak rendbehozatala is évtizedek óta mulasztást szenved. A felsőbabádiak petíciót voltak kénytelen megfogalmazni azért, hogy a gyerekeiket biztonságba tudják iskolába küldeni.

Ócsán is erre volt szükség, mert eddig hiába jelezték a visszatérő áramkimaradásokat, a városvezetés nem járt el a helyiek felszólamlása érdekében. A lakosság itt is aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy történjen valami. A blogon is felvetődött mindez, de a polgármestert nem érdekelte az adózók problémája. Csak a petíció zökkentette ki Bukodit a nemtörődömségéből és vette fel a kapcsolatot a szolgáltatóval. A tőle megszokottan szerint itt is nagyobb a gond, minthogy sem ezt rövid időn belül megoldható lenne. Persze amennyiben időben, évekkel ezelőtt lépett, intézkedett volna, akkor már ebben is lenne
előrehaladás, de így szintén csak a következő ciklusban várható majd változás.

A polgármester éves külön juttatása, a kéthavi illetményének karácsony előtti utalása azonban mindig fontosabb mindennél. Ezt decemberben a testület megtárgyalta és jóváhagyta.

Összességében a polgármester által vizionál kisvárosi hangulat igen borongós, mert az év végi több milliónyi jutalomosztás a sorolt elmaradottság, a hiányosságok és a költségvetési hiány, amit a K&H folyószámlahitelével próbálnak eltüntetni, mind-mind komor hangulatot teremt.

Ehhez már csak apró adalék, hogy az iskolába hazafelé tartó diákot az idén úgy megverte fényes nappal egy garázda szülő, hogy a gyereket kórházba kellett szállítani.

Máskor pedig a egy hajléktalannak segíteni próbáló helyi lakost hagytak helyben. Mindez nem azt a biztonságot fejezi ki, amiről kisvárosi hangulatában a polgármester papol. 

Az itt élők boldogságához, jó közérzetéhez Ócsának egy új, ambiciózus és a felzárkóztatást, a hiánypótlást szolgáló polgármesterre volna szüksége.

Ideje megszabadulni attól a kolonctól, amit Bukodi és bandája, továbbá a Fidesz nyújtotta Szűcs Lajos, Pánczél Károly, Horváth Tamás, Kardos Zoltán és egyívású képviselőtársai jelentenek.

Ócsa ezeknél jobb, nélkülük boldogabb kisvárosi hangulatot kíván és képviseltet magának.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése