2024. március 9., szombat

Péntek a szemétszállítás és egyben az elégedetlenség napja - egy rossz szolgáltatás margójára (- panaszáradat)

 Idén péntekre került a kommunális szemétszállítás ideje. Annak, aminek után fizet az ember.  

Itt most nem Bukodi hatalomra kerülésekor bevezetett kommunálisadó-befizetés terhére gondolunk, mert a szemét okán külön is fizetnünk kell, miközben éves szintem 30 millió felett nyel be eme adócímen a városi költségvetés. Miközben a polgármester sem tudja megmondani mire költik tételesen mindezt, de a közösségi célok sorra alulmaradnak.

Így a szemétszállítás annyi problémával jár Ócsán, ami a lakosság köreiben is felháborodást kelt. 

Mindez persze ugyanúgy nem mozgatja meg a polgármestert, mint ahogy az orvosi ügyelet városon belüli felszámolása, vagy a rendszeres áramkimaradások panaszáradata, egészen addig, amíg egy helyi egyesület és a mögöttes altírásgyűjtés ki nem kényszerítette tétlenségéből az illetékest. 

Úgy tűnik Bukodira csak így lehet hatni, mert önszántából, hivatali hatásköréből fakadóan nem képes a lakossági érdekek képviseltére, azok megvédésére és érvényesítésére. Ez tükröződik vissza a szemétszállítás körüli jelenségek során, amikor a füle-botját sem mozdítja meg a választott városvezető.

Ne keljen már ehhez is petíciót megfogalmazva aláírást gyűjteni, hogy végre rendeződjön az, ami ennyi befizetés és kötelezettség után sem működik normálisan. 

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése