2024. március 28., csütörtök

Áramszünet miatt maradt el Bukodi napi önreklámozó bejelentkezése - Ócsa közössége sötétben tapogatódzik

 Miközben Bukodi kamu Károly a napokban meggyőződött a várost ellátó elektromos hálózat biztosította szolgáltatás biztonságáról és megállapította, hogy a láposon áthaladó vezetékkel minden rendben. ma ismét több hosszabb-rövidebb áramszünet sújtotta Ócsa városát. 

Az ünnepi nagypéntekre készülő Ócsaiak ismét nem tudtak elég felkészültek lenni a gyilkos áramkimaradásra. Arra, ami ma 9 óra valahány perctől előzetes értesítés nélkül hirtelenjében érte a várost.  A helyi Tesco a vásárlókat kiküldte, a Spar szintúgy bezárt, ahogy a DM is és aztán mások sem szolgálták ki a hosszú hétvégére készülő vásárlókat.

Mindez ma már több mint bosszantó akkor, amikor a nagyvárosi ember el sem tudja képzelni, hogy áramkimaradás okán beragadjon a liftbe, vagy a metro alagútjába szorulhatna mert annyira bizonytalan a szolgáltatás.  

Mindez Ócsán már annyira természetes, hogy sokan teljesen átszellemülnek ettől. Ők nem a temetőbe viszik a gyertyák, hanem az otthonukba ahol amolyan gyertyafényes hangulatot teremtenek Bukodira emlékezvén, hogy lám ez a kisvárosi hangulat az édesanyját is jó egészségben találja.  

Egyedül az idős Pistabá kezdett csak levegő után kapkodni, mert a társadalombiztosítás adta oxigénsátor villanymotoros keringtetése leállt a nylon alatt az általa kibocsátott használt levegő szintje fojtóvá vált. 

Gyurcit ez nem foglalkoztatja, mert ő itt gyökerezett helybéliként megszokta a városi viszontagságokat. Mint ahogy írja, ez alkalmak során sötétben sörözget, mert ahhoz nem kell világosság.

 A könyvtárban Gizike más felfogással bír. Ő éppen egy izgalmas könyvet olvasott, amikor hirtelen besötétült. Számára mindez váratlan és elfogadhatatlan, mert sörrel nem lehet pótolni azt a kimaradt időt, ami kulturálódás helyett csak egyszerűen át-iszik.

A helyi üzletekben sem boldogak az emberek.  A félig megrakott kosarak, a hátrahagyott élelmiszerek mind  hátrahagyottként maradtak.  Többen a szomszédos község, Alsónémedi felé vették az irány, mert ott  állítólag mindig van áram és nem emiatt nem zárnak be a boltok.  

 

Bukodi hivatalában a délelőtti áramszünet nyomán a szünetmentes tápok lemerültek így a hivatalnokok örültek ennek, mert hazamehettek. 

 Jolánka viszont már bosszankodik, mert a sütő leállt és nem csak a kijelzője hagyta abba a működést, hanem a kelt tészta is visszaesett hűltében.   

A polgármester kért egy szódát, mert hirtelenjében elfogta a csuklás.  A szentszékről nem sokkal később leszóltak, mivel egyre több fohásznak nem mondható Istenkáromlásról lehetett hallani, amihez folyamatosan a polgármester neve kapcsolódott amolyan szexuális tartalommal.  A templomban folyamatosan gyújtották a gyertyát nem csak bűnbocsánatként hanem a láthatóság kedvéért.

Gyurci ismét kitapogatott magának egy újabb sört, és a szisszenés után azt is szürcsölni kezdte.  Neki jól jött ez a kimaradás, mert különben nem tudná ezzel tölteni az időt.  A baj csak az, hogy ezt az alkohol mennyiséget húsvétra gondolták. 

 

Zoltán a kívánságműsort próbálta elérni, mert szeretett volna küldeni az Ócsaiaknak egy Hofi Géza számot, ami az áramszünetről szól.  Aztán megnyugtatja Erikát azzal, hogy Bugyit utoljára 2 évvel ezelőtt  volt áramszünet, amikor egy autó kivitte a villanypóznát.

Veronika az ócsai telepesekről tett ki képet utalva az akkori színvonalra, amit buksi polgármesterként újfent elért. 

Peru megpróbálta elérni a polgármestert a hivatalában, de már elment. Perutek nem tudta, hogy örömében, vagy csak úgy magától ejakulált. Mikor rákérdezett, akkor tudta, meg hogy ez a kisvárosi hangulat, amit Bukodi a vele készült bemutatkozáskor említett.

Az esti áramkimaradáskor Peru is elkezdte falba verni a fejét, mert ez a polgármesteri hangulat nem egy világfinak való.  Át szeretett volna menni hozzá egy újabb riport erejéig, hogy megvilágosodjon, de már többen bejelentkeztek hozzá, a családi vacsorára. 

Mások fejlámpát húztak magukra, és voltak akik mobillal villogtak a sötétben.  Karcsi erre szólt az asszonynak, hogy nézzen már ki az ablakon, mert az elsötétedő utcán csak úgy pislákolnak az emberek, mint szentjánosbogarak a nyáresti holdfényben. 

Aztán gyorsan nyom egy szelfit és amikor visszajön az áram, a közösségi oldalon háborgók is megnyugodnak, mert azonnal látszik, a polgármester a helyén, a Facebookon nyomja a showt. Megjeleníti XII. internetes naplóbejegyzését a semmiről. 

Aztán lőn világosság, Gyurci bejelenti, hogy ezt is túléltük.  A gyerekek már kiröpültek, a sört lehet pótolni, a pite nyers középpel szalonnás lett, az elmaradt olvasóórát meg majd napfénynél befejezik. 

Minden visszaáll a megszokott rendbe. Semmi különös, nem fúj a szél, nincs zápor, nem süt a nap,és még csak zuzmó sem telepedett sehova.  Csak Ócsán nem volt áram.  Ma kétszer szakadt meg a szolgáltatás.  Éjfélig még bármi lehet.   Talán mégsem az ukránoknak kellett volna odaadni azt a generátort.  

 

Remélhetőleg a BÉKE majd ezt is megoldja. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése