2024. március 26., kedd

Kamu Károly a tizenéves áramkimaradásokról - most erre maga lett a megvilágosult ( - a bárányok hallgatnak)

 Nézem, ezt az embert, hallom a hangját, és eszembe jut, hogy több mint 10 éve polgármester Ócsán.

 
2010-ben választották meg polgármesternek Bukodi Károlyt. 2017-ben már 7 éve a város élén állt. Azóta eltelt további 7 év, összességében 14 esztendő. Bukodi ezen idő alatt egyszer sem lépett fel a szolgáltatóval szemben az itt élők védelme érdekében az ismert áramkimaradások okán. Úgy tett és azt sugallta a vele szimpatizáns banda, hogy ehhez semmi köze. 
 
A józan gondolkodású ember tudta, hogy ez nem igaz. Ki a franc dolga lenne a város energiabeszerzésével, annak biztosításával, vagy éppenséggel a keletkező üzemzavarok utána tekintésével, helyi vizsgálatával, úgy is mint kivizsgálásával foglalkozni, ha nem a városvezetésnek, Márpedig Bukodi városvezető, nevezetten a polgármester, akinek mindez a feladatkörébe tartozik, akár az árvízvédelem, vagy védelem, mint a védelmi bizottság első erre hivatott helyi embere.
 
Szóval a szírén hangokat hallató tőgyökeres maradi gondolkodásúak mind azt hangoztatták, (kórusban hazudták,) hogy ennek az embernek ezzel semmi dolga.
 
Tavaly, vagyis 2023-ban már nagyon tele volt a tőke sokaknak a polgármestert mosdatókkal a szerecsen megítélésével együtt. "Évek óta időszakos áramkimaradások keserítik Ócsa lakóinak életét - hiába panaszkodnak nem orvosolják a bajt".

2023. novemberében a polgármester otthonát is elérte az áramkimaradás, aminek nyomban lett  hírértéke a Bukodi Károly saját facebook oldalán "tudok a mostani, gyakori áram kimaradásokról, ami a Rákóczi-telepet, a Dózsa-telepet és az Égető-hegyet érinti. Már csak azért is, mert jómagam a családommal együtt szintén szenvedő részesei vagyunk".   Igaz, ekkor sem a valóságról beszélt, nem az évek óta folyamatosan jelentkező, hanem (csak) a "mostani" áramszünetről, ami a családját, az otthon érintette. 
 
 Aztán jött egy beköltöző, amolyan "gyűttmentnek" tartott fickó, aki képes volt arra, hogy józan megítélésű embereket összefogva felvegye a kesztyűt a buta helyi törzzsel, és az értelmiségiek csoportjába tartozókkal petíciót (Ócsa város folyamatos áramszolgáltatásának érdekében) indítson. Ez a BÉKE kezdeményezése. Annak az új egyesületnek az érdeme, mellyel máris többet tett a helyiek érdekében, mint az elmúlt évek során sokan mások nem mertek meglépni. 
 
 
Bukodi ezt követően már (ha nem is egyből) tudta, hogy mi a (polgármester) dolga. Az, amit 14-15 éve képtelen volt megtenni. Igaz ekkor már őt is elérte az áramingadozás, az áramkimaradás, és ezzel érintetté vált, mert ugyebár csak úgy nem áll neki dolgozni, intézkedni az egyszerű, csupasz-seggű városlakó kedvéért. Így van és volt ez Alsópakony gazdasági részén élők és Felsőbabádon élők bajos dolgai során is. Ócsa belterületét illető dolgokban sem mozgatja meg magát ez a léha alak. Bukodi ezekkel a lakossági problémákkal (értsd: lakosságot érintő) nem szokott törődni. Őt többnyire csak a maga érdekeltsége foglalkoztatja.
 
14-15 év elteltével idén február 22.-n kezdett  el ez esetben csak kutakodni a több éve panaszolt áramkimaradások után. Ez eddig nem érdekelte a folyamatos bejelentés, a lakossági panaszáradat.
 
 
A petíció és a több száz aláírás kimozdította komfortzónájából és kénytelen volt lanyha-tag tökeit felkötni és a szolgáltató elé állni egy satnya  polgármesteri levél formájában.

Aztán jött az ötlet, hogy a szarból várat épít, és így odaáll a közpénzből fizetett média lakáj elé, hogy kamerába mondja a tutit, hogy lám Bukodi a király, mert szólt, szólni mert azért, amit több mint 10-14  éve nem volt képes megtenni.  Micsoda bátorság!
Micsoda ivarerős férfi, hogy egy évtizednyi bénázást követően erre is képes, és lássunk csodát a köré épített propaganda által beszámolt róla.  

Miről is?  

Arról, hogy nem Ő okozza az ismert áramkimaradásokat. (Még szerencse, hogy nem olyan, mint az a tűzoltó, aki gyújtogatott, hogy az okozott tűzzel igazolja szükségességét.) Aztán arra a megállapításra jutott a szolgáltatóval, hogy az elmúlt időszak ármakimaradásait, műszaki meghibásodásait a zöld környezet, azaz a fák okozzák többnyire.  
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8KAlNT5CwYz6L-FQvICAiGEg630VkL1Czqh0V9HSfufSbr-_docKNmiL7ncEmx2eunVhfLMiyxwchBxpb7GO58WaifZ1rdfP7xkocpd2MZ5TrDMN3p3PLCidXdGqc5XCaTGLO_CY2B63k5KoB3Lx3kPs8wu3tDk6dPmDduCDwS505_k1oYSiQIuVUqlg/s16000/Bk.%20%C3%A1ramsz.%20fakid%C5%91l%C3%A9s.png
 
És van olyan hülye, hogy ezt sorozatában elhiszi, vagy minket néz olyan hülyének, hogy mindezt elhisszük neki?   Képes mindkettőre.
 
Tovább haladva némileg elszólta magát, amikor azt merte mondani, hogy az elavult elektromos hálózat is okozója a jelenségnek.  Sőt találtak még egy bűnbakot, egy vállalkozásban, ahol a hibás trafóállomás nyomja le a hálózatról a várost.  
 
 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg5GLUi8MpQv3QN-6LFqEThU8Uquewf6eTkIVXBCV_nfOkjQUB2IlKyh8eZMiqoRqX83DVfCT1C0mXSBBKuaJq6uS_4XD4LykH19utBx5AsMAQIBFcQxefh0lbjvFITqh-NzsFY0kuZtwwLPvxBePwXhLSQUrvMBZu1Pivwp6pFwaeSG4kyJmyVme-WMCk/s16000/Bk%20el%C3%B6regedett%20h%C3%A1l%C3%B3zat.png
 
Bukodi erről persze ez elmúlt tízen valahány évnyi polgármestersége alatt mit sem sejtett. Erre a petíció ébresztette, és lám mostanra világosság gyúlt alacsonyan viselt fejében.   Erről a X. polgármesteri naplóként tablózott videóklipben spotban számolt be.

Bukodinak és csapatának ez a legújabb eszköze, megjelenítési formája a maga adta polgármesteri sunnyogás elfedésére használatos idei választási kampánya stratégiai alkalmazásában. 
 
 

Ennek után jött a következő bejelentkezés, a XI. spot, akár egy  képes napló, ahol elmondja, hogy a korábban ismertetett áramkimaradások terén, azzal kapcsolatosan semmi változás nem történt, amit úgy vázolt, hogy bizony-bizony, a fák érintettsége nem bizonyított, bár egyes esetekben nem kizárt, de hogy annyi és kimaradások terén sokszor oly' rövid, akár pillanatnyi áramkimaradások kiváltó oka valószínűleg nem a magasra nőtt, vagy lombos fák okozzák a nemzeti parkon áthaladó vezeték esetleges érintésével.  


És hogy a semmitmondást kigömbölyítse, arra a következtetésre jutott ez az ember, akit ma még polgármesternek tudhatunk, hogy jobb lenne egy földkábel, amin az áram Ócsára jönne.
 
 Ekkor ismét szembejön az, amikor az itteni gazdák, akik a Bukodi és jegyzője által jóváhagyott vezeték Ócsa földterületein engedélyezett átvezetése során kértek: - ha már nem akarja a hozzájárulást adni Ócsa városvezetése, hogy az önkormányzati út mentén haladjon a távvezeték, kikerülve a szántást, akkor legyen az egy süllyesztett földkábeles  nyomvonalon haladó átvezetés. 
 
 
 Ezt Bukodiék ugyancsak elvetették.  
 
Most pedig ez az ember képes az arcát elénk tárva azt hangoztatni, hogy a megoldás a földkábeles átvezetés.  

És vannak akik képesek ezt tömegében lájkolni!  
 
Kérdem én ilyenkor: valóban ilyen hülyék az emberek itt?  
 
Mert ha igen, akkor ez a majomkodó lájkoló brancs nem is érdemel mást, mint egy ilyen tudatlan, de szerethetőn bugyuta birkapásztort, hangos kolomppal a nyakában, hogy legyen hova követni.
 
*
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése