2016. március 19., szombat

Az önkormányzatoknak biztosítani kell a tavaszi szünetben a szociális alapú étkeztetést - jár a főtt étel a diáknak

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/08/asp_620_naptar_szunido.png
A naptártól elrugaszkodva kissé cikcakkosra, mondhatni szétszabdaltra sikeredett a március, ha a munkanapokat vagy a tanítási napokat tekintjük. Március 15.-én Nemzeti Ünnepünk keddre eset, aminek következében borult a heti munka- és oktatási rend. Aztán a Húsvét ismét hatással van havi munkarendre, aminek okán a tavaszi szünet is változást, illetve szabdaltságot okoz a megszokott havi rendben.

A 2016-os tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. március 23., a szünet utáni első tanítási nap pedig március 30.-a, szerda. A húsvét 27.-e vasárnap és 28.-a hétfő.  Ez után már csak egy nap (kedd) szünet és másnap tanítási nap. 

Jó hír a taglaltságban a szülők számára, hogy az idei tavaszi szünetben már nem maradhatnak étkezés nélkül a rászorulok. A Kormány törekvéseinek hála, az önkormányzatok számára olyan helyzetet teremtettek, mely alapján kötelesek biztosítani a rászorult diákok szünidei ellátását.  Így az idén már több százezer rászoruló gyermek részesülhet ingyenes étkezésben a jövő héten kezdődő tavaszi szünetben. Ez lesz az első olyan iskolai szünidő, amikor az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell minden hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló térítésmentes étkezését. A költséget az állam állja.

http://www.csalad.hu/wp-content/uploads/2015/11/szunidei_etkezes.jpg
Ingyen étkezés a szünidőben – ez már nem választható feladat lesz, hanem kötelezettség az önkormányzatoknak.

A hozott intézkedéseknek köszönhetően az idén akár 200 ezer gyerek is ingyenes szünidei étkezéshez juthat. A kormány 2015-ben döntött úgy, hogy már nemcsak a nyári vakáció alatt, hanem minden iskolai tanítási szünetben biztosítani kell az egyszeri meleg ételt a rászorulóknak. 


A gyermekétkeztetés újraszabályozásával az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésre jogosult gyermekek köre nem változik, de a települési önkormányzat kötelező feladatává válik az iskolai szünidő, valamint a bölcsőde és óvoda zárva tartása esetén a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása, melyre a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek közül a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek lesznek jogosultak ingyenesen. A települési önkormányzatok a többi gyermek – különösen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek számára – a korábbiakhoz hasonlóan szintén biztosíthatnak a nyári szünidőben ingyenes szünidei gyermekétkeztetést.



A szünidei gyermekétkeztetés a déli meleg főétkezés elsősorban helyben fogyasztásra történő biztosítását jelenti, de ha erre – elsősorban az alkalmas helyiség hiánya miatt – nincs lehetőség, a szünidei gyermekétkeztetés az étel elvitelével vagy a gyermek számára történő kiszállításával is biztosítható. A gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége, egyéb akadályoztatása esetén a számára biztosított étel elvitelét a szülője, más törvényes képviselője számára lehetővé kell tenni. Az el nem fogyasztott vagy el nem szállított étel más rászoruló gyermekek részére átadható helyben történő elfogyasztásra vagy elvitel formájában.



A szünidei gyermekétkeztetést a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. melléklete szerint igényelheti a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülője, más törvényes képviselője.

Tavaly, amikor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel fedezetére, 142 ezer gyermek kapott minden nap meleg ebédet. Idén viszont a településeknek már nem kell pályázniuk, hogy részt vehessenek a programban, ezt a feladatot minden önkormányzatnak el kell látnia.

https://lh3.googleusercontent.com/-F2kA6JfsfMw/UjGHHMr1I-I/AAAAAAAABS0/80rLZcuZ0lM/s800/halaszy_torony.pngEmlékezetes, hogy Ócsán az önkormányzat nem tűzte célul a szünidei közétkeztetési ellátás folyamatos biztosítását a rászoruló tanulók számára. Így a városvezetés nem csak, hogy nem pályázott erre a támogatásra, hanem a saját üzemeltetésében levő cége által nem is biztosította ezt. Ezért a jogos ellátáshoz sokan hozzá sem fértek. (Gyakorlatilag kiéheztették a rászorulókat. - Erről bővebben itt olvashat.) A Halászy iskolai alapítvány (Utódokért - Magyar Sándor és az Ócsa - Halászy Károly Iskoláért) sem segítette a szülőket/gyerekeket abban, hogy a szünidei étkezésben részesülhessenek. A városi Polgármesteri Hivatal sem biztosított erre lehetőséget. Így nem egy érintett szülő gyermeke maradt ki a rászorultsági ellátásból az iskolai szünet idején. A tavalyi  nyár a folyamán is sok problémát okozott ez jó némely család számára. A helyi problémáról a blog akkor is beszámolt, de az ócsai városvezetés nem reagált erre, és a szülők sem kaptak megfelelő, vagy elfogadható magyarázatot a szolgáltatás elmaradására.  Az iskolában úgy alakították, hogy ezt nagyon igényelni se lehessen. A most kezdődő szünetben ezt már hivatalosan nem tehetik meg. A gyermekek szülei számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a rászoruló gyermekeik számára igényelhető és az önkormányzati üzemeltető által elérhető legyen.
Kérdés, hogy Ócsán a most következő (húsvéti-) tavaszi szünet idejére ezt miként fogják biztosítani.  A probléma előkerülése kapcsán a polgármester valószínűleg a 100 %-ig az önkormányzat tulajdonában álló és a nevelési intézményeinek konyháit is üzemeltető Ócsa Városüzemeltetési Nonprofit Kft-re fog mutogatni. Csakhogy az önkormányzati cég ügyvezetője semmi olyat nem fog tenni, amit a polgármesterrel nem egyeztetett, vagy nem beszélt meg. Így a szünidei étkeztetési ellátás biztosítása sem csak magán az üzemeltetést végző cégen, hanem a polgármesteren és a mögöttes ténykedésen fog múlni. Vagyis mondhatni, hogy a polgármesteren áll, vagy bukik a dolog Ócsán.

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2015/05/15/m1-79092/m1-79092-02432600.jpg
Minden iskolai szünetben biztosítani kell egyszeri meleg ételt a rászorulóknak
A szünidei, térítésmentes étkezésben minden 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermek részesülhet.  

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábban közölte azt is: nemcsak azok a rászoruló gyerekek számíthatnak mindennapi meleg ételre, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be, vagyis a három év alattiak számára is biztosítja az önkormányzat a meleg ebédet.

A települések által nyújtott étkezés költségeit az állam – az adott település adóerő-képességétől függően – akár teljes egészében állja, a tavalyi 3 milliárd forint után 2016-ban már 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami ötvenszázalékos emelést jelent.
*

2016. március 18., péntek

A Szentszék is csatlakozik a „Föld órája” kezdeményezéshez - kérdés, hogy Ócsán kapcsolnak-e a reformátusok

A Szent Péter-bazilika kupolájának és homlokzatának, valamint a Szent Péter tér oszlopsorának fényeit március 19-én, szombaton este fél 9 és fél 10 között egy órára lekapcsolják. 


http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=68403&p=1&img=c_szszek.jpg
Ezzel a gesztussal a Szentszék is csatlakozik a Föld órája nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a Természetvédelmi Világalap (World Wildlife Fund) indított el az energiatakarékosság elősegítésére.

A WWF Föld órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra.

Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást, és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket – tájékoztat a kezdeményezés magyar oldala.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiMV2E8DDOiO2ZOXn9zkefWB3cVLFDndz0IVlPXsHXlBhoduFY5IiJjxajiEGS_dsT_UM_QI1SDzVMxuvBM0bZp2LCdtQMtFuhdCFjBkJaKLTX01RDaxJC1eBatT2qSxX8zz2kks_hGG88/s640/header02.jpg 




Ócsa polgármestere szintén felhívással élt az eseményhez csatlakozva, amit közösségi oldalán tett közzé. 

"Köszönöm azoknak az ócsaiaknak, akik már jelezték, hogy eljönnek a Föld Órája Kihívásra. Nagy örömömre tegnap az alábbi helyi civil szervezetek és intézmények is csatlakoztak hozzánk. Külön köszönöm, hogy az Egressy Gábor Szabadidőközpont két programmal is színesíti a rendezvényt."

*

2016. március 16., szerda

Természetbeni séta a Zöld Ócsáért - mesteri kihívás 3 in 1 ( - szeméttel teli városi környezetben ütött Ócsa órája)

Ócsa polgármestere március 19.-e szombat reggelére hívja ki mozgalmi jelleggel a lakosságot szemétszedésre. Bejelentése szerint ezzel a kihívással kíván Ócsa csatlakozni a Föld órája nevezetű mozgalomhoz. 

https://scontent-ams3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/v/t1.0-0/p526x296/12790885_2002320046660800_6844169445247144282_n.jpg?oh=0e3c89e79261b3944d8dad269696f8a5&oe=5791ADDCA Föld órája akció az ausztrál WWF kezdeményezésére indult 2006-ban. Akkor Sydney-ben kapcsolták le a fényeket egy órára, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra.

2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát, több száz ország, és számos híresség áll ki a WWF klímavédelmi törekvései mellett. 2008 óta Magyarországon is lekapcsolunk.

A Föld órája 2016-ban március 19-én (szombaton) lesz 20:30 és 21:30 között. Idén minden eddiginél több, 178 ország csatlakozott az akcióhoz világszerte. Az új 60+ jelkép pedig arra ösztönöz, hogy ne csak a Föld órája 60 percében figyeljünk energiafogyasztásunkra, környezetünkre.

Ócsán igazából úgy lehetne a legjobban jelképezni a csatlakozást, hogy az éjszakákon át örökké világító "díszfényt" a Premontrei kolostor körül lekapcsolná a református közösség a jelzett időben.  


 Ezt a lekapcsolást összehangolhatná az önkormányzat vezetése a helyi lelkésszel, aki amúgy a kormánypárt és a helyi testület tagja is egyben. Ez a tett már csak azért is megfelelő és jó szimbólum lenne, mert ezzel valóban energiát és pénzt spórolnánk a városnak, hiszen a villanyszámlát a város összessége fizeti, annak ellenére, hogy az csak egy felekezet használatában álló épületet világít meg. 

A Föld órája idejére történő lekapcsolás valóban lehetne a polgármester által szervezett program része, ami alatt  megtartható lenne a gyertyás villámcsődület (Falshmob) a templom körül. Ez valóban egy olyan figyelemfelhívás lenne, mely kifejezné azt az egyetlen óra alatti eseményt, amiről a Föld órája szól. 

Ócsa polgármestere a Föld órájához a kihívást illesztette, ami a Kihívás napjára történő utalás, ami egy teljesen más szervezés. Ezt korábban már vázoltuk. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFVZl5q3KLF-j5cXwrEvB4OyiibThUWpsnPDJsoD3g-rvBArTpU6rZ128ii39YUcfDwIurN100rEq5zf3k8HqydDbVPLiY2n9QKELY4dE-adlWX8qdcW3D9QR0Bahh4zWnGXCPMT8tSSA/s640/SSA40121.JPG
Valószínűleg a Föld napjára asszociálhatott a polgármester, amikor a Föld Órájához kapcsolta azt a kihívást, ami mögé a szemétszedést illesztette. Mert a valódi (eredeti) kihívás egy sportos vetélkedés, míg a Föld napja a Föld órájához hasonlatos ökológiai törekvés. A különbség, hogy a Föld napja egy napra (24 óra) koncentrálva próbálja a figyelem középpontjába állítani a levegő és a vizek védelmével a környezetvédő törekvéseket. Ezért is szerveződnek erre az időpontra (napra) a különböző szervezetek szemétszedési akciója. Itt az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva hívták életre ezt a kezdeményezést. Azért, hogy a környezetvédelem napjaként a közös felelősségre hívják fel az emberek figyelmét.

A Föld órája mint már szóba hoztuk, egy óra időtartamba, egy óra erejéig kíván érzékenyebb formában hatni az életvitelünkre. Ez az idő arról szól, hogy az emberek kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat, elektromos berendezéseiket egy órára. Ezzel a közös cselekvéssel óhajtják felhívni a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére.  

Erre ajánlottuk, hogy ha már hivatkozásul használják fel a Föld órája szlogent, akkor ahhoz illően cselekedjék is meg azt, amit ez a fogalom takar. Így ésszerű és látványos, (demonstratív) jó ötlet, s megvalósítás lehetne az Öregfalu állandó díszkivilágításának egy órára történő lekapcsolása.  
Ebből adódóan, és hogy ne burkolódzón teljesen sötétbe az egykori kolostor környéke, jött elő, a gyertyás megmozdulás odavitele. A kettő együtt, egy valós megjelenítést adna annak az órának, amit a Föld órája jelent és magában foglal. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwJhd7-q56wvo44m-lm0ot8q-U0D_0gpb4LK6RDTMJwbJpejsgy-Pr97mhmhE5cZLgIImd0dBGJDHfiJzRoSH7ax4hg_9LzvTHhkUv5iHmr9_Zqxz3ZH9IuX8idA9HzaaMN2a33W6LJEQ/s400/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.png

És ha már ezeket a dolgokat tisztáztuk, térjünk át a következő csatolásra, amit szeretett polgármesterük még hozzácsapott ehhez az eseményhez. Ez pedig nem más, mint a valós tartalommal eddig nem feltöltött Zöld Ócsáért szlogen. Programról nem beszélhetünk ezzel kapcsolatosan, amíg a szókombináció mögött nincs meghatározás.  Ezt ugyanis sehol nem hozták létre, nem alkották meg, így senki nem tudja mit takar, vagy mit akar kifejezni ez a szókombináció. A hangzatos szavak és a lelkesítő kezdeményezés mögött nem látni tartalmat. Nincs megfogalmazott elképzelés, szervezettség és megvalósítási elképzelés, akcióterv.



Csak ad-hoc jelleggel kerülhetett egybe a három (négy) különböző esemény, mint bűvész kalapjába a sál a galamb és az üledék. Ebből lett rögtönözve összegyúrva a polgármester "Föld Órája Kihívás" nevezetű helyi "program". A meghirdetettek szerint ez egy olyan egyveleg, melybe sok mindent próbáltak sűríteni, de semmit sem kívántak ki-, vagy beteljesíteni. Inkább műsor, mintsem program az egész.

 https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/980802_506672936178817_8036484771449591535_o.jpg

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xlp1/t31.0-8/12829283_506672809512163_1857648106760137769_o.jpgEzt  alapozhatjuk arra, hogy a propagált nap túl sok mindent kíván és próbál nyújtani ahhoz, hogy egyetlen dolgot is teljes egészében megvalósíthasson. A reggel nyolcra hirdetett szemétszedés megkezdésével egyidőben háztartási elektronikai hulladékokat is le lehet adni, ami jó dolog, csakhogy aki erre nevez be, az kiesik a más irányú szemétszedésből. Vagy az újsággyűjtésből. Aztán ha valaki még 9-től az Öko Ékszer Műhelybe is be akar kapcsolódni, akkor az végkép nem fog a környéken a szemét után bóklászni. Pedig a szemétszedésre egy 12 órából álló csoportos műszak is kevés lenne. Ócsa közvetlen környezetében  annyi illegális hulladék van szétszórva, hogy annak összegyűjtésére egyetlen egy ilyen vegyes nap, nem elég. Tehát megint az a baj, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Ismét csak a hangzatosnak zengő program, valós szándék és tényleges (tartalmi) cselekvés nélkül. Mert ezen a napon ezzel a sokszínűséggel képtelenség megvalósítani azt a célt, hogy Ócsa határszéleiről eltűnjön a szemét. Túl sokáig hagyták ezt az illegális tevékenységet folytatni. Túl sok szemét halmozódott fel a környezetünkben ahhoz, hogy azt mind be lehessen egy ilyen szervezetlen akcióval begyűjteni.  Ezért felületes és képtelen az egész mozgósítás. 

 https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/12828558_506672642845513_7179151755691374178_o.jpg

Ez nem egy kisiskolás újsággyűjtés, ahol mindenki visz pár köteggel, amit egy helyen összeadnak. Itt sokkal komolyabb és szervezettebb forma szükségeltetik. Ma a Polgármesteri Hivatalban kevés embernek van fogalma arról, hogy valójában hol, mennyi szemét van szétterítve. Az amatörizmus ebben az alkalmazásban is tettenérhető. 

Ezért nem a valós célt, csak a hírverést szolgálja ez a mostani műsorszervezés. Ez a program túl kevés ahhoz, hogy az Ócsát körülvevő szeméttelepek felszámolásra kerüljenek. Túl sok a szemét ahhoz, hogy egy ilyen álságos kezdeményezéssel felszámolásra kerüljön mindez.  

Ezért nem is tarjuk másnak, mint értelmetlen tobzódásnak egyfajta parasztvakításnak. Ide érdemi cselekvés szükségeltetik, nem pedig egy-egy alkalmi villámcsődület.

*

2016. március 15., kedd

Ócsán is volt megemlékezés március 15.-e alkalmából - ünnepi aktus letudva ( - a műsorért jár a szokásos pénz)

Az 1840-es években kialakult Magyarországon egy fiatal értelmiségi csoport, amelynek tagjai verseikkel, írásaikkal formálták a közvéleményt. Törzshelyük Pesten a Pilvax kávéház volt. Többségük a polgári rétegből származott, s erőteljesen hatottak rájuk a francia forradalom szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdető eszméi. Közéjük tartozott pl. Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál is. 1848 tavaszán a párizsi forradalom hatására cselekvésre szánták el magukat. Programjukat 12 pontban fogalmazták meg.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xta1/t31.0-8/12132474_563065477200161_5736581632677133160_o.jpg
Ócsán sem ismeretlen eszköz a szájkosár - sokan élnek ezzel láthatatlanul, de nem észrevétlenül ( - antiforradalmárként)

Valójában ez egy liberális eszmeiségen alapuló kezdeményezés volt. Még akkor is, ha mostanság a liberális szellemiségtől úgy tartunk, mint ördög a tömjéntől. 

A bécsi forradalom hírére március 15-én reggel az utcára vonultak. A Pilvax kávéházból elindulva felkeresték az egyetemi hallgatókat, s csatlakozásra szólították fel őket. Az utcán is sokan közéjük álltak.
A többezresre duzzadt tömeg a szemerkélő esőben Landerer és Heckenast nyomdája elé indult, hogy ott kinyomtathassák a fogalmazványt. Itt a nép nevében lefoglalták a nyomdagépeket, s az akkori cenzori engedély nélkül kinyomtatták a 12 pontot, valamint Petőfi e napra írt mozgósító versét, a Nemzeti dalt. 

Délután az emberek már a Nemzeti Múzeum előtt gyülekeztek. Itt Vasváriék elmagyarázták az egybegyűlt tömegnek a 12 pont jelentőségét. 

Ma is ezt értelmezik a politikusaink és erre emlékeznek a múzeum lépcsőin elhangzó beszédeikkel.

Az ország más pontjain szintén ezt a szónoki megnyilvánult próbálják helyi szinten érvényesíteni.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/12828369_974937529264909_7210633838164098759_o.jpg
Ócsán a város polgármestere, Bukodi Károly volt a helyi szónok - a Halászy Károlyról elnevezett általánosban tartott megemlékezésen szólt a megjelentekhez

A márciusi eső az ünnep korhű része, mondhatni velejárója. Az ünneplőknek erre is fel kell készülni, a szervezőknek, a szónokoknak ezzel is számolni kell.  

Koszorúelhelyezés az idei nemzeti ünnepen Ócsán - idén sem a csapadék, sem a közönség nem volt jelentős

Sőt!  Állni az időjárás viszontagságait, a szemerkélő márciusi esőt.  Ez kell a hitelességhez. Itt nincs és nem lehet esőnap, halasztás, vagy mentsvár. Aki a forradalom nevében szól, az állja a sarat.

Úgy, ahogy az igazi szónokok, a most tüntető tanárok, és az igazi forradalmáról. 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/980876_1111715808869491_2220766844354335711_o.jpg
A tanárok a márciusi ifjakkal szolidaritást vállalva a szitáló esővel dacolva vonultak fel a főváros utcáin - 1848-as hangulatban

Mert ez a nap erről szól, nem pedig a megalkuvásról. 

Valójában ezért koszorúznánk; - nem másért, és nem a látszatért.

*

Márciusi kokárda

 Akkor kezdett gyengülni a Kádár-rendszer, amikor március 15-e kiszabadult a forradalmi ifjúsági napok kalodájából.

http://m.cdn.blog.hu/na/nagydontes/image/kokarda01.jpg

Pedig csak a forradalom volt győztes, a szabadságharc hosszú évtizedekre elbukott. Áprilisban a magyarok által benyújtott törvénycsomagot V. Ferdinánd király még elfogadta, de augusztusban már megjött az ultimátum: vonjátok vissza, mert el lesztek söpörve! A racionálisabbaknak ekkor túl sok illúziójuk már nem maradt. Arany János már ’48 végén, a téli hadjárat idején „zsenge mártírokról” ír, a „korán sírba hulló nemes ifjúságról”, és fölteszi minden forradalom legnagyobb kérdését, ugyanazt, amit az ’56-os forradalom leverése után is megkérdezett önmagától a megtiport nemzet: „Lesz-e, vajon, ennyi áldozatnak bére?”

Csak hát mi a „bér”? Nyilván a szabadság lett volna, a függetlenség és a polgárosodás. Mindegyik halasztódott. (Az utóbbit sokan még ma is halasztanák.) Nehéz jól felelni arra, hogy egy megsűrűsödött történelmi pillanatban van-e értelme a kiontott vérnek, az áldozatnak, a szenvedésnek. Annak könnyű a válasz, aki azt mondja: van értelme, amennyiben nem az én vérem, nem az én áldozatom, nem az én szenvedésem. De akinél ilyen kérdéseknél az „én” mindig egy kicsit „mi”, az nehezebben igenel.

Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk megteremtve, hogy a sikereinket csak kicsit éljük át, a veszteségeinket azonban teljes valónkkal. Levert harcai után ezt az országot a tűrés tudta leginkább egyben tartani. Istenkáromlásnak hangzik, de ha március 15-ből csak március 15-e marad meg, rég elfelejtjük. Március 15-e attól érint minket olyan mélyen ma is, mert utána hosszú és rettenetes volt a megtorlás: akasztottak és főbe lőttek, börtönöztek és bujdosásra kényszerítettek rendes polgárembereket, akik csak komolyan vették törvényes forradalmunk elfogadását, és nem értették, hogyan lehet betiltani a kokárdaviselést.

Ha megnézzük, költőinket, íróinkat mire ihlették a győztes forradalom eseményei, és mire az elbukott szabadságharc, meg kell állapítanunk, hogy a magyar irodalom legszebb mondatai, szólássá vált sorai ebben a halálos dermedtségben, ebben a „csillagoltó sötétségben” (Vajda János), ebben a felülírhatatlan veszteségben születtek meg. A szóképek a szív mély keserűségétől egymáshoz váltak hasonlóvá: nem csak Vörösmarty lelkében él ’48 emléke a tavasz, a „zöld ág” képeivel. Egy másik közössé lett motívum az álom és az ébrenlét gyötrelmes összemosódása. Vajda „lobogó gyász”-ról, virrasztókról ír, Arany alváshiányról panaszkodik, Álom – való című versében „a haza vérvirágai”-nak nevezve az elesetteket. Norvég költőnek eszébe jutna-e a napfogyatkozás láttán: „Ítélet van most fönt az égen.” Vagy ez: „A nap képe úgy elfeketül / Mint az ember arca a bitón” 

 Körmendy Zsuzsanna
 Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg.
*

2016. március 14., hétfő

Néma beismerés: - Hiába jönnek mennek az emberek, semmi érdemi változás ( - csak a drága vezetés marad)

Ócsa város polgármestere az önkormányzat hivatalos lapjában közreadott fogadóóráján ismeri és mondja tollba a csinos ismeri Paksi Zita szerkesztőnek, hogy a számos feladat mellett figyelmet kell szentelni a városi tulajdonú épületek és közterületek karbantartására is.

http://www.ocsa.hu/img/pikto_ocsaikisbiro.jpgA pofánk leszakad, mikor ettől a fickótól ezt hallani vagy olvasni, hiszen másról sem ír a blog, mint a városi elhanyagoltságról, a lepusztult környezetünkről, vagy annak elszennyezéséről. Másról sem szólunk, mint az ócsai környezet összefüggéstelen foltjairól, az egybefüggő járdahálózat hiányáról, a kerékpárutak nem létéről, a lepusztulni hagyott, rogyadozott épületek állapotáról és városunk közterületi megjelenésének sivárságáról. A rendezetlen arculatról, a helyi közállapotokról és a vezetői beleszarásokról.

Ha a polgármester feleannyit figyelmet, energiát és pénzt fordítana a városi környezetre, mint amennyit az őt körülvevő csinos titkársági dolgozókra, a lapszerkesztőkre, vagy az utóbbi idő kiutazásaira fordít, akkor bizony más itt élők is jól érezhetnék magukat. Sőt nem csak az ócsai honpolgárok, hanem az ide látogatók is megtalálnák azt a vonzerőt, a csábítást, ami most hiányzik.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xft1/t31.0-8/11222029_399173413612844_1338062085235042888_o.jpg
Sokszor a propaganda nem elég - Dalgety Bay visszautasította a közeledést
Mert nem elég mindig csak a polgármester mellé csábos külsőt biztosítani, ha az idelátogatások során a városi környezet valóságbeli megjelenése után csalódás az eredmény.  Talán ennek egyik legjobb példája a testvérvárosi kapcsolatok során beállt fiaskó lehet. A skóciai Dalgety Bay városának delegáltjai valami olyan negatívumot kaphattak Ócsán, aminek után a viszont látogatásra fogadni sem voltak hajlandóak a városi elitünk csapatát. Igaz, az akkori lapszerkesztője az Ócsai Kisbírónak még az ugyancsak reprezentatív Molnár Anna volt, de erről a negatív storyról azóta sem sokat lehet tudni. Mert a történtekről sem Annácska, sem Károly nem nyilatkozik. Az újdonsült lapszerkesztő pedig végképp nem, hiszen Ő még a saját bemutatkozásaival sem foglalkozott az újság hasábjain. A polgármester meg nem törődött a bemutatással ugyanúgy, ahogy az elődjénél sem, úgy most sem szólt róla. Igaz a régi búcsúztatására sem fordított figyelmet a mester. Mintha csak az számítana, hogy egy fiatal legyen az oldalán és minden más nem. Pedig a városi tisztség és a tisztesség ennél többet igényel. 

Az odafigyelés nem csak hölgyek vonatkozásában, hanem a város szempontjából is fontos lenne. Mert nem elég a lap hasábjain lenyilatkozni, hogy "az önkormányzatnak számos más feladata mellett figyelmet kell szentelnie a tulajdonában levő épületek és közterületek karbantartására", amikor láthatóan más a helyi trend. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyar0F4kKUdhyphenhyphenDtcRNcqB5e-IwvjTlw3rfQZYfqwr6vxvF8KFZhAbB_kQNfcvCc9rM3s4SS87GZM35wMKc7nBOMelQ39Nd7nEyd1c3fHaFVMcLhrnu_0LLA-6tAglevPOWI6reyuRwxYI/s1600/SSA40373.JPG
Hiába aszfaltoznak kívülről, ha nincs a megállóhoz vezető járda kiépítve - a márciusi lapszám ezzel a dicsőséggel indít

A városházával szemközt, a műemlék Premontrei kolostor szomszédságában évek óta omladozik az önkormányzat által bevásárolt lepusztult irodaépület. Nem hiszi az ember, hogy ezt nem látja a hivatalban lévő személy, vagy a sorokat közreadó újságíró. 

Református presbiteri ház - műemlék romokban
Aztán szintén a műemléki környezetben, ugyancsak a mostani református templom szomszédságában és az egyházi társaság tulajdonában éppen összedőlni készül az a presbiteri ház, (Ady E. u. 4.) ami elvileg örökségvédelem alatt áll.  

Sajnos ezzel sem foglalkozik a polgármester, ahogy Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, kulturális és sport Bizottság elnöke, Hantos Péter református lelkész sem.  Az embereknek már az az érzése, hogy valami telekspekuláció állhat a háttérben, a telek felszabadítása érdekében, amiért inkább kivárnak és hagyják összedőlni a műemlék épületet. Mi más vezérelheti az érintett feleket, hogy képesek ezt éveken át a természetre hagyni.  

Különös súlya van azoknak a szavaknak amit az önkormányzati újságban a polgármester fogadórája során közreadtak, hiszen abban arról a felelősségvállalásról is szót ejt, mely őket, mint önkormányzati tisztségviselőket terheli ez ügyben. Mert valójában hova fordítják a figyelmüket, ha nem a szoknyát nézzük, az ilyen roskadozó épületekre? 

http://keptar.oszk.hu/033900/033918/42256457.jpg
Ma már nem ezt a régi arcot mutatja - a mi vezetés átformálta
Különös felelősség ez azok után, hogy az Ágasház felújítása után miket éltünk át.  Az egykori ágasfa cseréje, majd a hátsó kerítésrész elmaradt befejezése, és az ugyancsak műemléki területen lévő Lakatos-ház lebontása, elvesztése, valamint a telekrész további rendezetlensége.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOObjFlOrZJiSER4sVfEri7q9YWM5-AAof6Yxxq96D-kU-pdY6J0Y-KCFSeF9D05qg5hLvjlxC37l_Jh72MVqi7BCh9QA-uAzftCAl3NDR57431g9Ko_qQT39TXgTcDla9a0TJ9FaUOuY/s1600/Lakatos+bel%25C3%25BClr%25C5%2591l.JPG
Tájjellegű népi lakóházbelső - a mostani vezetés eltüntette

Ezek után tavaly még egy paraszti vályogház tűnt el, s kaphatott bontási engedélyt a területen. Mindezek és az ismert ottani házszerzések bizony azt igazolják, hogy az öreg templom környéke bizony a spekulánsok prédája lehet. A terület ma már sokkalta kevésbé őrzi ősi falujellegét, mit korábban, mikor több, a régi korra jellemző lakóház állt még ott. Ma ezek hiányában egyre inkább zsugorodik, pusztul és beszűkül az Ófalu (Öregfalu) környéke és csupán pár Tájházra apad. 

A reformátusok tulajdonában álló presbiteri ház évek óta elhagyatottan küzd az elemekkel a fennmaradásért. Dacol az egyházi (lelkészi)  lelketlenséggel szemben  a neki szánt  végzettel, a beteljesülés ellen. Ez a sorsára hagyott épület  annak a pár műemléki védelem alatt álló háznak az egyike az öregfaluban, ami még őrizi a kor magyaralföldi építészetének sajátosságait. Az öregfalu egykori 62 portájából ma már alig lelhető fel  pár ép parasztház. Hiába  vannak nyilvántartásba véve és élveznek elvi védelmet az Ócsai Tájvédelmi Körzet részeként, ha a műemlék templomot élvező egyháziak sem becsülik  megfelelően. Az eddig elhullottak és a két utolsó bontás is azt igazolja, hogy ez a meghatározás nem sokat jelent. Az ügyeskedők és az önkormányzatban is képesek a kijátszására. A Lakatos-ház eltüntetése szomorú példája ennek a lelketlenségnek. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiip6rrddxMMBRXhVB0rjuGMwhOrDCYZlUmT8vvb1msYuhE5591tUaBrJPauIjL7vjTVprM0hUXqk7YOB9_hvb8uSTJgibMD3tJIAemO31fG_afnZY02qsY0w36qZTtjFITwLTmU7JihNw/s1600/SSA41478.JPG
Erre a tévhitre volt ötmillió, a műemléki házra bezzeg nem telik
Bizony ez önkormányzati felelőtlenség, aminek fényes bizonyítékát szolgáltatja a Bukodi-Horváth alkotta pár(t)vezetés és a legutóbbi lapszámban adott (hivatkozott) nyilatkozat.  

Nyomon követhető, hogy költenek és mire nem. Az Ócsai Települési Értéktár részeként az Öregfalut nem is vették fel. Valóban ennyit jelent a számukra? Nem hisszük, hogy mindenki így van ezzel.

Ma ott tartunk, hogy ismert helyiek próbálnak ingatlant szerezni a területen és beköltözni a műemléki övezetbe. Ehhez pedig házra, vagy telekre van szükség. A korlátozások csak az ilyen-olyan megüresedést,  mint például az omlást, vagy összedőlést netán életveszélyessé vált bontást engedélyezhetik. Így játszották el a Lakatos-ház állagmegóvását és bontását. 

Oktatási, kulturális és sport Bizottság fideszes elnöke - lelkész
Bukodi Károly és Horváth Tamás felelőssége kétségtelen az ügyben. Most azonban a református lelkész is megfelelőn igazodik a csapathoz, hiszen az egyházi kötelékébe tartozó műemléki védettség alatt álló presbiteri ház megmentése érdekében semmit nem hallani. Nem tudunk egyetlen nyilatkozatról felmérésről, jegyzőkönyvi bejegyzésről, ami az elmúlt évek során dokumentálta volna azokat a törekvéseket, hogy az épület megmentése, állagmegóvása és korhű felújítása érdekében cselekedtek volna. Úgy látszik az összeomlásra várnak, hogy aztán a romokat a Lakatosházhoz hasonló mód tüntessék el. Eztán biztos előkerülnek a reformátusok bukszái és lesz pénz egy új ház létesítésére, amit majd a a lelkész is magáénak érezhet. 

A képen látható állapot az időmúlással tovább romlott - az önkormányzati vezetés és a református lelkész sem törődik vele

Bizony erre irányulhat a spekuláció és az elhanyagolás. Ehhez partner az önkormányzat, és valószínűleg ezért nem szólongatja fel, nem cseszegeti a reformátusokat az épület megmentésre. 

Bukodi Károly a népszerűséghajhászás közben elszólta magát a legutóbbi fogadóóráján. A vezetői posztjából adódó felelőssége ez ügyben is  kétségtelen.  Kérdés, hogy vállalja-e és cselekszik a roskadozó épületek megmentése érdekében, vagy megmarad magának a Lakatos-házbeli szinten?

Az egykori örökség, az önkormányzat által elbontott Lakatos-ház hűlt helye - a közeli presbiteri háznak is ez a sors vár

Mert ugyebár nem elég 4 évnyi alpolgármesterség és közel 6 évnyi városvezetés után egy tízméternyi aszfaltcsíkot felmutatni az egyik buszmegállónál, amikor ahhoz még járda sem vezet és akkor, amikor a városi gimnáziumnál még ennyire sem telik, de milliókból futja utazgatni, arculatot cserélni, úja autóra, év végi bónuszokra és költségvetésbe illesztett plusz juttatásokra. 

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/12716253_1986940044865467_3546752209268558038_o.jpg
Eredményesség: Széchenyi utcai buszmegálló - az idevezető járdára már nem tellett a költségvetésből ( - mindig másra megy el a pénz)

Mindezt nem leplezi az újságnál csendben bekövetkezett váltás, hiszen a polgármester és a városvezetés mit sem változott.   

Sajnos a várossal kapcsolatosan ez már nem mondható el, hiszen nem, hogy nem változott semmi, hanem csak romlott a környezeti állapot. A vasúti parkolóberuházás hulladékának egy része a házaink tövébe került, a vasút átjárók továbbra is az idő martalékai, az úthálózatunk is vele pusztul, és a környezetünk sem újul meg.  

Mindezen tünetek számbavétele után bizony kevés az a máz, amit a mester magára igyekszik kenni a sajátos híradásai által. 
Háttér és képek: Internet - Facebook
*

2016. március 13., vasárnap

Zöld Ócsáért alkalmi akció a napi beleszarás után - lócitromok és vonatkozások ( - környezeti szennyeződések)

Önkormányzatunk akciót hirdetett a tavaszi kizöldülés jegyében a város megtisztulása érdekében.

http://www.beol.hu/lapokkepek/cikkek/262000/262204_4bv.jpg
Ócsán nem látni utcaseprőt - a városban gondok vannak  a közterületek tisztaságával kapcsolatosan

A szemétszedést az önkormányzatban napi takarítás keretében a takarítószolgálat végzi. A közterületeken erre nincs napi személyzet. Ócsán nem látni utcaseprőt, és a vasúti aluljáró használatában is visszatérő gondot jelent a takarítatlan állapot rögzülése.  

A városban nem látni kihelyezett szemetest és a buszmegállók előtt sem látni csikktartót. Igaz, a dohányzási tilalmat sem ellenőrzi senki, ahogy a várost szegélyező zöldterületeket sem tudja karban tartani az erre szakosodott és közpénzből fenntartott önkormányzati gazdálkodó, valamint az erre a terepre szerveződött polgári lovas csapat. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbvmKnSX3pUE7LcDPB5jg5wsQf7GSmZghyphenhyphen6wfba3DEMe9fn5a4ApV0zpAL_5hJNUFMRnSDjyfufxHJMOuHY8DTbEhDGEiy0rFdIIqDkV5-rSGt7Zg-CJXaevT4kYiCanH6OzSPmrDp58U/s1600/DSCF1182.JPG
Inkább ezt a városrészt kéne a napjában ellenőrizni - ide való a lovas szolgálat ( - tarthatatlan állapotok Ócsa körül)

A szemét körülveszi az egész várost. Függetlenül attól, hogy a szemétségben és annak gyűjtésében az önkormányzat is jelentős szerepet vállal.  Ez a kétértelműség nagyon is valós problémát takar, amivel a Kétarcúság nevezetű írásunk már foglalkozott. Mert miként is lehetne elfogadni, hogy az önkormányzatunk maga engedélyezze a szemét elhelyezését bizonyos gazdasági csoportosulásnak anyagi megfontolásból, és nézze el az illegális hulladékelhelyezést vagy leszarást a polgárősrés részéről, míg más alkalmakkor zöldítési akciókat hirdetve az emberek jóérzésére apellálva próbálja összeszedetni azt, amit az év nagy részében a slendrián közreműködése gyanánt maguk után hagytak. 

Most ismét elektronikai hulladékgyűjtést, szemétszedést szerveznek, amihez a polgármester a közösségi oldalát is felhasználva próbál  propagandát keríteni és híveket szerezni.

Ezt kivel szedeti össze (és mennyiért) a városvezető - ki fizet majd mindezért
Bukodi Károly  március 10., 12:10
Köszönöm azoknak az ócsaiaknak, akik már jelezték, hogy eljönnek a Föld Órája Kihívásra. Nagy örömömre tegnap az alábbi helyi civil szervezetek és intézmények is csatlakoztak hozzánk. Külön köszönöm, hogy az Egressy Gábor Szabadidőközpont két programmal is színesíti a rendezvényt.
Továbbra is várjuk a segítőket! 

Érdekes ez a megnyilvánulás akkor, amikor a Bukodi vezette önkormányzat maga engedélyezte több mint 100 köbméter vegyes építési hulladék elhelyezését az önkormányzat 090/3 hrsz. alatti ingatlanon. Persze most arra hivatkoznak, hogy nem erről volt szó, és hogy ők nem építési törmelékre, nem veszély anyagokra elhelyezésére adtak önzetlenül engedélyt. Vagyis hülyének nézik a közösséget. Mirásként fordulhatott elő, hogy a tavaly ilyentájt kezdődött hulladék kihordást az engedélyező részéről senki nem kontrollálta? Miként jöhetett létre ez az egyezség titokban és a felek ismerete, háttér-dokumentáció és felelősségvállalás nélkül, csakúgy, mint korábban más esetben? A városüzemeltetés, az önkormányzati közterület-felügyelet, polgárőrség miért nem látta, nem regisztrálta vagy ellenőrizte a hónapokon keresztül zajló folyamatot? Az engedélyező miért fordította el a tekintetét afelől, amire maga adott felhatalmazást? 

100 köbméter kihordásához kellett párat fordulni "észrevétlenül" - nem csak a környezetet, az utat is megviselte a több tonnányi teher ( - ezt mikorra és kinek a pénzéből fogja rendezni a hivatal)

Hátat fordítottak
Láthatóan szart rá itt mindenki, mint úgy  általában szokás.  A hátrahagyott piszkot takarítsa el más. Majd a városlakók megteszik önként, ha meg nem, akkor rájuk hárítják a költségvetésbe illesztéssel, ahogy ez mostanság szokás.

A szürke hétköznapok tisztaságára, rendjére a városban még a közpénzből finanszírozottak sem ügyelnek. 

Visszatérő gond, hogy a polgárőség huszárai rendszeresen belovagolnak a városközpontba, oda ahol a kerékpárral, gyalogosan és autóval is jól lehet közlekedni és teletrágyázzák a városi flasztert, ahelyett, hogy a települést környező földutakat, a mezőséget, az erdőalját és a szeméttel teleszórt környéket járnák, ellenőriznék.  A ló nem a városközpontba és nem az aszfaltra való.  

Rendszeresen belovagolnak a városközpontba, oda ahol a kerékpárral, gyalogosan és autóval is jól lehet közlekedni - minek ( - teleszórni a várost)

Nem mintha nem lehetne belovagolni, de ez esetben sem szabad megfeledkezni a keletkező hulladékokról. Mert az nagyon furcsán adja magát, hogy a városban díszelegve önmagunkat fotózva állunk a városközepén és hagyjuk magunk után a trágyát.  A polgárőr és a lovas is legyen tisztában a vonatkozó elvárásokkal és jogszabályokkal. Ő se szennyezze azt a környezetet, aminek tisztába tételéért éppen most szerveznek akciót.  

A városi környezetben pedig akár fertőzésveszélyt is okozhat egy-egy “kupac” - a MÁV parkolóberuházás hulladékelhelyezésekor nem láttatták magukat (- erre most itt pózolnak  2016.03.12.)

Valahogy többet és jobbat várna el az ember a polgárőrség lovasaitól. A Tibortól is több megfontoltságot, figyelmet, körültekintést és szolgálatot várnának. Nem pedig csak a szolgalelkűséget a városvezetés felé, aminek látható következményei ott vannak a fotókon.  Mert nem csak a hétvégi focimeccseket kell biztosítani, hanem a köztereket a földeket és a tisztaságot is, hogy ott az ilyen-olyan akciók után se termelődjön újra a szemét. Mert a lócitrom sem kívánatos az utca közepén, ugyanúgy, ahogy a belvárosi és a külterületi szemét sem az.  

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/11193316_819284888163508_4495249362983468679_n.jpg?oh=f9659ddd0b19425f55c741560881e95e&oe=575C30D9&__gda__=1465303656_e00c0d71b44930956c62e342f48f0f3b
Jópofa látványosság lehet a focimeccsre kilovagolni, de haszna dolog ez, ha a város külső részeit közben meg szemét lepi ( - képek: Ócsa Városi Polgárőrség megosztása)
 
A  hátrahagyott végterméket nem takarítja el senki
 Az már csak elvárható a polgárőrség lovastagjaitól, hogy gondoskodjanak a városban  hátrahagyott trágyadombok felszámolásáról, vagy ha nem akkor maradjanak inkább a külterületeken, ahol majd a madarak felszedik utánuk azt. 

A mai városon belül azonban ez nem egy normális hátralék. 

Útra felhordott sár, kiszóródott termény, kifolyt trágyalé, lócitrom miatt többen panaszkodtak már Ócsán.  A polgárőrség hátrahagyott végtermékéről a Dabasrégió is megemlékezett.

Nem egyszer komoly vita bontakozott ki a portálon azzal kapcsolatban, hogy vajon a lovasnak, lótartónak mikor és milyen helyzetben kell tisztázni magát. Most nem arról van szó, hogy magánál kell-e tartania a lóútlevelet, valamint hogy ki kérheti el azt tőle ellenőrzésre. Nem.

Legalább az új parkolóból ne csináljunk trágyadombot
Korábban a temetőnél hagyott lócitrom váltotta ki az elégedetlenséget. Aztán később a szar maradt felszínen. És most ismét ebbe botlunk a lovasok nemtörődömsége által. 

Blogunk utánanézett, hogy milyen szabályok vonatkoznak a teherszállításra, illetve arra, aki beszennyezi az aszfaltcsíkot.

Az utóbbi napokban a csapadékos időjárás a város szűk aszfaltcsíkjai mentén is meglátszódott: az esővíz, a sár ma is az út szélén látható, aztán az is előfordul, hogy a mezőgazdasági járművek felhordják a sarat a burkolatra – emiatt is érkezett panasz, minthogy amiatt is, hogy a terményt szállító, túlpakolt pótkocsikról leszóródott a rakomány egy része. Emellett egyesek azt tették szóvá, hogy a fogatokat húzó patások szórták tele az utat lócitrommal.

http://criticalmass.hu/files/CIMG6539half.jpg
Bűzt hagyott maga után  - ez akár fertőzésveszélyt is okozhat
– Borzasztó büdös van időnként a városban és nyáron tele vagyunk léggyel  – tette szóvá egy helybeli olvasó. Mint magyarázta, az ott közlekedő járművek egy része trágyát szállított: a szárazzal nem volt probléma, a híg viszont bűzt hagyott maga után és volt olyan is, hogy kifolyt a burkolatra, és egészen addig ott bűzölgött, amíg az eső el nem mosta. Úgy vélte, ez akár fertőzésveszélyt is jelenthet.

A vezetőnek kötelező a járművéről letakarítani a rátapadt szennyeződést, mielőtt szilárd burkolatú útra hajt. Ha az mégis a közútra kerül, a törvényi előírások értelmében annak, aki beszennyezi az országos közutakat vagy a közlekedés biztonságát bármilyen módon veszélyezteti, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni. Ha ez mégsem kivitelezhető, akkor a közlekedőket jelzőtáblákkal kell tájékoztatnia a kialakult veszélyről.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél elmondták: a cég a kezelésében lévő országos közutakon útellenőri szolgálatot működtet. Ha a munkatársaik a forgalom biztonságára veszélyes szennyeződést tapasztalnak, akkor megkérik a szennyezőt az út tisztítására. Ha nem derül fény arra, hogy ki a felelős, akkor szükség esetén jelzőtáblákat helyeznek ki, felhívva a közlekedők figyelmét a veszélyforrásra annak megszüntetéséig, amit a közutasok végeznek el.

A helyi esettekkel kapcsolatosan az önkormányzati tulajdonú városüzemeltetési társaság a problémát láthatóan nem észlelte, mert nem is tett vele semmit. Érdeklődésére az önkormányzatánál elmondták, hogy a leírt helyzet nem jellemző, kampányszerű felszólamlásokról lehetett szó a viszonylag egyedi belovaglások alkalmával, vagy a fogathajtók által a telephelyről kijövet útközben. Az általuk keltett szennyeződés eltakarítása ez esetben az ő feladatuk.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/t31.0-8/10506965_1885530868339719_1854130134386640127_o.jpg
Mondhatni, rendszeresen a városon belül lovagolnak - pedig terepre kéne menniük, hogy szembesülhessenek a szeméttel

Hogy véget vessünk a találgatásoknak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Országos Rendőr-Főkapitányság segítségével járjuk körbe ezt a szennyeződést.
( - folytatás a további bejegyzés linkre kattintva)

2016. március 12., szombat

A nap vicce: Ócsa polgármestere magánszemélyként használatos közösségi oldalán osztja a közhíreket - miért fizetünk a hivatalosért milliókat, ha azt ki nem használva így is lehet "működni" és közérdekű infókat közzétenni

A nap komikuma, miszerint a város polgármestere, a Facebook közösségi oldalát használja hírközlésre, miközben az önkormányzat fizetett hivatalos oldala van, és milliós költségvetési teherrel bíró saját újsággal rendelkezik, továbbá a mutatványosokhoz hasonlatosan tudna hirdetményeket ki tacepaózni, ahogy szokás volt a különböző önkormányzati események kapcsán. 
https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/12814337_2003594349866703_3364383341181254669_n.jpg?oh=411a20ea04770b9b0765d14725cc30ca&oe=574D93C0&__gda__=1464809727_cbc17a9330f7e5c3dfc1d31a5631a10a
Bukodi Károly: Mondjátok, osszátok! (smile hangulatjel)
Bukodi KárolyBukodi Károly  
A Föld Órája Kihívás napján elektronikai hulladékgyűjtést is szervezünk a Polgármesteri Hivatal udvarán. Akik nem tudják behozni, a megadott számon kérhetik az elszállítást. (idősek, gépjárművel nem rendelkezők)


A magánfelhasználóként bejelentkező Bukodi Károly azonban máig nem tud, nem képes élni a költségvetés biztosította hivatalos lehetőségekkel az online felülettel, csupán a saját ingyenes közösségi oldalát képes felhasználni az e-fajta híradásra. 

Nem is lenne ezzel gond, ha nem szivattyúznának ki a költségvetésből milliókat éppen azért, hogy a lakosságot információkkal ellássák. A jelen polgármesteri eset ismét azt illusztrálja, hogy felesleges több hírcsatornát drága közpénzen üzemeltetni, mivel úgyis magánúton ossza meg (többnyire a bejelölt ismerőseivel, követőivel) a félig-meddig hivatalos és amúgy mindenkire, vagyis a ránk tartozó információt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQ__IQg-HO5iCmz-SFao9GMBJn4VVJX-v5VwRdCsgzKO1EwBlhR31WM-iqCBeh1lRj0oetMsqGOhkfNy2dAdRlVIf45v1yCzquGb3tPHTO9b56x5pKQuqASFIAHggHgbDBi0LWN_YFubQ/s800/ocsa.pngEzzel a hozzáállással akár be is zárathatná a hivatalos oldalt ugyanúgy, ahogy a korábbi fórumot is sikerült neki, - ha már amúgy sem tud élni annak adott lehetőségeivel és tartalmával, - és akkor nem kell közpénzes szerződéssel a kiadásokat növelni az amúgy a házibarát Commputerfutár gondozásában álló, de megfelelően nem használható, információhiányos honlap által. 
 Bukodi Károly bejegyzése alapján

*