A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötelező. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötelező. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 1., szombat

Bukodi megalkuvós pedagógusnapja Koltai nélkül - csak a maguk fajtája gagyi a menő ( - valós kultúra nélkül)

 Mit is várhat az ember a láncos kutyától,  ha élni akar. Számára az oda vetett konc is táplálék a túlélése során, amit csak azért tart fenn, hogy egyszer megszabadulhasson a béklyótól.

Ócsa jelenlegi városvezetése alatt azt is kikezdik, aki nem kér ebből. A láncra-vert tanár is buksi fajtájának hozadéka. 

Hogy is maradhatna távol attól a központosított eseménytől, ahol a polgármester az úr.  Így volt ez már a szocializmus idején is a nagy októberi forradalomra emlékezvén a november 7.-i "ünnepségek" idején. Csak a szöveg más: "Éljen Bukodi"!

Akkor is számba vették, kérdőre vonták a távol maradókat. Most így van ez a pedagógusnap alkalmával Ócsán a Bukodiék által tartandó önkormányzati beszédre összecsődített program idején, ahol a helyi tanárok megjelenése kötelező. 

"Éljen Bukodi"!  -  szülők nyomán (- a jellem nem számít)

Az aki (az általa letiltott) Koltaira ment, szabad választása okán akár magán emberként, akár önkormányzati-, hivatali dolgozóként megkapta a polgármester beszólását. 

Valóban a 21.században élünk?  Valóban számon lehet kérni, felelősségre lehet vonni az embert egy demokratikusan működő önkormányzatban az adott autoriter polgármester által, mert azt képzeli magáról, hogy Ő itt a mindenható? Csak azért, mert a mi vagyonunkból, a közpénzes városi kasszából osztogat ajándékokat?

Szomorú pedagógus, kontra vicsorgó polgármester
Legyen már elég ebből!  Miből gondolja a Bukodi, hogy örökké tartó marad? Ő sose végezteti be?

És itt vannak ezek a tanárok, akik úgy mennek Bukodi pedagógusnapi partijára, mint a besorozott kommunista ifjúsági szövetség tagjai a KISZ-gárdisták ünnepi kitüntetésére. 

Nekik mindegy, hogy Bukodi, vagy más?  A megjelenés, a részvétel és a plecsni a lényeg?

Számukra közömbös, netán mindegy, hogy Koltai, vagy egy olcsó (zelenszkij-féle) ripacs a fellépő?

Csak a jutalomfalat számít.  Ez a lényeg.

Ezek nem demonstrálnak. Ők félnek a Fidesz adta ócsai diktátortól, a helyi törpe-párttagozattól a megszólástól, és a kikezdéstől. Hát ez van.  Elvégre nem lehet mindenkinek megfelelni. Valahol amúgy is szó éri az embert.  Csak a tartás nem mindegy. Az, hogy kit szolgál ki az ember. A pedagógustól némileg többet várna a szülő és az itt élő. Többet, mint az alpolgármester Emiliától, aki bár az iskolában dolgozott, de nem érte el azt a szintet, hogy pedagógussá váljék.  (Nem igazán ide illik, de azért igaz a mondás : Olcsó húsnak híg a leve. Nos a fellépők ezt hozták.)

 Sajnálatos látni, hogy sokaknál ez a mérce.

 A polgi után szabadon: - Az van, ami nincs. 

(Szokjunk hozzá ahhoz, ami nincs, ... ahogy Bukodi diktálja.)  

"Az idő haladtával sok minden természetessé válik számunkra".   Koltai nincs, ergo ez van.

Ne felejtsék hálásan megköszönni a (mostani) polgármesternek.  

Gratula a résztvevőknek.

*

2020. szeptember 20., vasárnap

Operatív törzs: hétfőtől nem jó a sál vagy kendő az arc eltakarására - kötelező a szájmaszk ( - felhívás)

 https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_300/public/upload/maszk.jpg?itok=gZSfuAyB

 A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta, a járvány második hullámának a „természete” eltér az elsőtől, ezért másfajta védekezési stratégiát kell alkalmazni. A koronavírusos betegek átlagéletkora tavasszal magasabb volt, jelenleg a két hullám fertőzöttjeinek együttes átlagéletkora 41 év, az utolsó tíz napot tekintve viszont csak 35 év. Mint mondta: bár a fertőzöttek többsége fiatal, tovább tudják adni a vírust azoknak, akik magas kockázati csoportba tartoznak. Továbbra is a legveszélyeztetettebbek az idősek és a krónikus betegségben szenvedők.

https://21.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/7/arckendo.jpg?itok=81brMLhd&slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elastic

A tisztifőorvos beszélt a hétfőtől bevezetendő szigorításokról is, így a maszkhasználat kiterjesztéséről, a szórakozó- és vendéglátóhelyek 23 órai zárásáról, illetve az októbertől, a köznevelési intézményekben bevezetendő kötelező testhőmérséklet-mérésről.

A maszkhasználat kapcsán elmondta, hogy hétfőtől a sál vagy kendő már nem lesz elegendő az arc eltakarásához, csak textil- vagy orvosi maszkot lehet a jövőben hordani.

Elhangzott: október második felében lesz elérhető a szezonális influenza elleni védőoltás, immár mindenki számára ingyenesen. A védőoltás beadatására a háziorvossal történt időpontegyeztetés után lesz lehetőség.

A kötelező házi karantén 14 napról 10 napra csökkentésével kapcsolatban Müller Cecília elmondta: a nemzetközi tapasztalatokat vették figyelembe, hiszen a tíz nap alatt, az 5-6 napos lappangási időt is beleértve, kiderül a fertőzöttség. Európa számos országában már a 10 napos karantén az elvárt.

Ahhoz, hogy megszorító, erőteljesen korlátozó intézkedéseket ne kelljen hozni, rendkívüli fegyelmezettségre van szükség mindenki részéről - emelte ki az országos tisztifőorvos.

Kérdésként merült fel, hogy a hétfőtől érvényes szigorúbb maszkviselési szabályok megszegőit azonnal megbüntetik-e a rendőrök, továbbá, hogy a rendőrség közreműködik-e a látogatási tilalmak betartatásában.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője kiemelte: a rendőrök eddig sem büntettek azonnal. A szabálysértési törvény a helyszíni bírságtól a szabálysértési feljelentésig lehetőséget ad, hogy a rendőrök eldönthessék, az elkövetett szabálysértés milyen szankciót kíván meg.

 https://tarnokhironline.hu/wp-content/uploads/2020/07/106419440_3445753665437737_462282214201851730_o.jpg

Lakatos Tibor felhívta a figyelmet, hogy már nem csak az állampolgárok és nem csak a rendőrség felelőssége a szabályok betartása, illetve betartatása. Az üzemeltetőknek, a közlekedési vállalatoknak is felelőssége van. Ehhez a rendőrség támogatást nyújt, egyrészt azzal, hogy önállóan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását, másrészt szükség esetén az intézmények, üzemeltetők, közlekedési társaságok bejelentésére is megteszi a szükséges intézkedéseket.

*

2019. április 21., vasárnap

Kötelező óvodába járni, mégsem kötelezhető az ovis pártrendezvényekre - ki és mi óvja meg a gyereket ettől

Mint a hírekből kiderült, Pánczél Károly fideszes országülési képviselő egy óvodaátadáson politikai célokra felhasználva a gyerekeket és az óvodapedagógusokat vette igénybe a sajtópropagandát.

A felvételt maga a képviselő április 16.-án tette közzé közösségi megosztóján, szemléltetve a számára fontosnak tartott eseményt

Mint több híradásból is kiderült, Pánczél Károly Szigetbecsén úgy állt elő az első kapavágással egy óvodaépítkezésen, hogy ahhoz a helyi kis óvodásokat is odavezették díszletként.  Ezt a fideszes képviselő a maga közösségi oldalán is szemléltette. Mindezzel a képviselő az önálló döntési joggal nem rendelkező kisdedeket az óvodapedagógusokkal összejátszva politikai haszonszerzési célzattal vették igénybe és használták fel színpadias jelleggel. 

Ócsán nem épül új, itt ehhez a közszereplésért elég a régi toldozottat átadni újra

Pánczél Károly ezzel visszatért az MSZ(M)P-s párttitkári korszakba, amikor is még divat volt a kisdobosokat és az úttörőket pártpolitikai célzatú zászlólengetésre felhasználni. Ennél már csak az rosszabb ebben, hogy az önálló értékítélettel és döntési képességgel nem rendelkező óvodásokat a szülőkkel együtt a pedagógusok is megvezették, amikor a gyerekeket az építkezés sajtóhivatalos eseményére vitték.


Pánczél Károlynak nem ez volt az első ilyen este.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53245202_983841645338518_4590322541859438592_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c6eb42b6865fb58a0aa5c71d1007f7a6&oe=5D700F18
Ócsán is pártpolitikai esemény volt a nyitás az oviban

Ócsán P. Károly a régi körzeti országgyűlési képviselő-társával, Szűcs Lajossal együtt, valamint a helyi polgármesterrel Bukodi Károllyal karöltve ugyanezt már eljátszották.   

Akkor a helyi helyi Nefelejcs óvoda felújításának végeztével ünnepelték magukat egy közös átadással, amire szintén igénybe vették a kis gyerekeket. 

Mint arról Ócsa város nemrég létesített közösségi oldal március 1.-én beszámolt, ott is a sorba állított óvodások az óvodapedagógusokkal kézen fogva énekeltek a politikus bácsiknak. Akik ezt végig ülték és hallgatták, az pedig Pánczél Károly, Szűcs Lajos országgyűlési képviselők a Fideszből, valamint Bukodi Károly polgármester és Szűcsné Juditka óvodavezető ugyancsak pártszimpatizáns.

Ócsa város közösségi oldalán, valamint az óvodavezető nyilvános Fb-profilja alatt több kép is elérhető erről a pártpolitika eseményről

Mindez persze nem jöhetett volna létre a pártos közbeavatkozás nélkül. Aztán Ócsa sikertelenségéhez, a városvezetés kudarcához elkél némi élesztő segítség, ami itt nem a fejlődésben, esetleg egy új óvodaépítésében, vagy a járdahálózat, a kerékpárút építésekben, netán  a vasúti átjáró korszerűsítésben mutatkozna meg, nem itt csupán annyi történik, hogy megjelennek  pártpolitika országgyűlési képviselői átadják azt a régit, amit igazából egy újjal kellett volna kiváltani. 

Így van ez rendjén, akkor amikor semmi más érdemleges nem történik a polgármester választásokhoz közeledve. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53367867_983841715338511_6668526499064184832_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=2892b501157a99a4c63e93f8400ebae6&oe=5D37DFA3
Négyen a szalagátváltáson - az ollót is az ovisokkal tálaltatták fel maguknak ( - az óvodavezető itt megbukott pedagógusként)
Ovisok éneke is kísérte a ma délutáni Nefelejcs Óvoda átadó ünnepségét. Az egybegyűlteket Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Bukodi Károly polgármester és Judit Szűcsné óvodavezető köszöntötte. A pályázati és önkormányzati forrásból mára kívül-belül megújult épületet hétfőn vehetik birtokba a gyerkőcök és az óvónénik. Köszönjük mindenkinek a türelmet!
   
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/52476623_983841702005179_8184637430427549696_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=f6ee02003daa0a839e7da31a3a80fd8c&oe=5D455352
Az ovisok Ócsán is kiszolgálva és kiszolgáltatottan álltak színpadias sort a politikai haszonlesők számára - mitől óvoda, ha nem óvják meg a gyerekeinket a politikai célzatú szereplésektől

A legsajnálatosabb az egész sikertelenségben mégis az a politikai képmutatás, amihez az egyik legkisebb mozgósítható korosztályt, az óvodásokat használják fel, a minderre kapható helyi óvodavezetővel kisegítve.

*

2016. március 19., szombat

Az önkormányzatoknak biztosítani kell a tavaszi szünetben a szociális alapú étkeztetést - jár a főtt étel a diáknak

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/08/asp_620_naptar_szunido.png
A naptártól elrugaszkodva kissé cikcakkosra, mondhatni szétszabdaltra sikeredett a március, ha a munkanapokat vagy a tanítási napokat tekintjük. Március 15.-én Nemzeti Ünnepünk keddre eset, aminek következében borult a heti munka- és oktatási rend. Aztán a Húsvét ismét hatással van havi munkarendre, aminek okán a tavaszi szünet is változást, illetve szabdaltságot okoz a megszokott havi rendben.

A 2016-os tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. március 23., a szünet utáni első tanítási nap pedig március 30.-a, szerda. A húsvét 27.-e vasárnap és 28.-a hétfő.  Ez után már csak egy nap (kedd) szünet és másnap tanítási nap. 

Jó hír a taglaltságban a szülők számára, hogy az idei tavaszi szünetben már nem maradhatnak étkezés nélkül a rászorulok. A Kormány törekvéseinek hála, az önkormányzatok számára olyan helyzetet teremtettek, mely alapján kötelesek biztosítani a rászorult diákok szünidei ellátását.  Így az idén már több százezer rászoruló gyermek részesülhet ingyenes étkezésben a jövő héten kezdődő tavaszi szünetben. Ez lesz az első olyan iskolai szünidő, amikor az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell minden hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló térítésmentes étkezését. A költséget az állam állja.

http://www.csalad.hu/wp-content/uploads/2015/11/szunidei_etkezes.jpg
Ingyen étkezés a szünidőben – ez már nem választható feladat lesz, hanem kötelezettség az önkormányzatoknak.

A hozott intézkedéseknek köszönhetően az idén akár 200 ezer gyerek is ingyenes szünidei étkezéshez juthat. A kormány 2015-ben döntött úgy, hogy már nemcsak a nyári vakáció alatt, hanem minden iskolai tanítási szünetben biztosítani kell az egyszeri meleg ételt a rászorulóknak. 


A gyermekétkeztetés újraszabályozásával az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésre jogosult gyermekek köre nem változik, de a települési önkormányzat kötelező feladatává válik az iskolai szünidő, valamint a bölcsőde és óvoda zárva tartása esetén a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása, melyre a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek közül a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek lesznek jogosultak ingyenesen. A települési önkormányzatok a többi gyermek – különösen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek számára – a korábbiakhoz hasonlóan szintén biztosíthatnak a nyári szünidőben ingyenes szünidei gyermekétkeztetést.



A szünidei gyermekétkeztetés a déli meleg főétkezés elsősorban helyben fogyasztásra történő biztosítását jelenti, de ha erre – elsősorban az alkalmas helyiség hiánya miatt – nincs lehetőség, a szünidei gyermekétkeztetés az étel elvitelével vagy a gyermek számára történő kiszállításával is biztosítható. A gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége, egyéb akadályoztatása esetén a számára biztosított étel elvitelét a szülője, más törvényes képviselője számára lehetővé kell tenni. Az el nem fogyasztott vagy el nem szállított étel más rászoruló gyermekek részére átadható helyben történő elfogyasztásra vagy elvitel formájában.



A szünidei gyermekétkeztetést a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. melléklete szerint igényelheti a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülője, más törvényes képviselője.

Tavaly, amikor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel fedezetére, 142 ezer gyermek kapott minden nap meleg ebédet. Idén viszont a településeknek már nem kell pályázniuk, hogy részt vehessenek a programban, ezt a feladatot minden önkormányzatnak el kell látnia.

https://lh3.googleusercontent.com/-F2kA6JfsfMw/UjGHHMr1I-I/AAAAAAAABS0/80rLZcuZ0lM/s800/halaszy_torony.pngEmlékezetes, hogy Ócsán az önkormányzat nem tűzte célul a szünidei közétkeztetési ellátás folyamatos biztosítását a rászoruló tanulók számára. Így a városvezetés nem csak, hogy nem pályázott erre a támogatásra, hanem a saját üzemeltetésében levő cége által nem is biztosította ezt. Ezért a jogos ellátáshoz sokan hozzá sem fértek. (Gyakorlatilag kiéheztették a rászorulókat. - Erről bővebben itt olvashat.) A Halászy iskolai alapítvány (Utódokért - Magyar Sándor és az Ócsa - Halászy Károly Iskoláért) sem segítette a szülőket/gyerekeket abban, hogy a szünidei étkezésben részesülhessenek. A városi Polgármesteri Hivatal sem biztosított erre lehetőséget. Így nem egy érintett szülő gyermeke maradt ki a rászorultsági ellátásból az iskolai szünet idején. A tavalyi  nyár a folyamán is sok problémát okozott ez jó némely család számára. A helyi problémáról a blog akkor is beszámolt, de az ócsai városvezetés nem reagált erre, és a szülők sem kaptak megfelelő, vagy elfogadható magyarázatot a szolgáltatás elmaradására.  Az iskolában úgy alakították, hogy ezt nagyon igényelni se lehessen. A most kezdődő szünetben ezt már hivatalosan nem tehetik meg. A gyermekek szülei számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a rászoruló gyermekeik számára igényelhető és az önkormányzati üzemeltető által elérhető legyen.
Kérdés, hogy Ócsán a most következő (húsvéti-) tavaszi szünet idejére ezt miként fogják biztosítani.  A probléma előkerülése kapcsán a polgármester valószínűleg a 100 %-ig az önkormányzat tulajdonában álló és a nevelési intézményeinek konyháit is üzemeltető Ócsa Városüzemeltetési Nonprofit Kft-re fog mutogatni. Csakhogy az önkormányzati cég ügyvezetője semmi olyat nem fog tenni, amit a polgármesterrel nem egyeztetett, vagy nem beszélt meg. Így a szünidei étkeztetési ellátás biztosítása sem csak magán az üzemeltetést végző cégen, hanem a polgármesteren és a mögöttes ténykedésen fog múlni. Vagyis mondhatni, hogy a polgármesteren áll, vagy bukik a dolog Ócsán.

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2015/05/15/m1-79092/m1-79092-02432600.jpg
Minden iskolai szünetben biztosítani kell egyszeri meleg ételt a rászorulóknak
A szünidei, térítésmentes étkezésben minden 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermek részesülhet.  

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábban közölte azt is: nemcsak azok a rászoruló gyerekek számíthatnak mindennapi meleg ételre, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be, vagyis a három év alattiak számára is biztosítja az önkormányzat a meleg ebédet.

A települések által nyújtott étkezés költségeit az állam – az adott település adóerő-képességétől függően – akár teljes egészében állja, a tavalyi 3 milliárd forint után 2016-ban már 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami ötvenszázalékos emelést jelent.
*

2014. augusztus 20., szerda

Ismét református lesz az augusztus 20.-ai megemlékezés Ócsán - némi politikai felütéssel ( - fideszes pásztor)

Ismét Hantos Péter református lelkész, képviselő-jelölt, politikus (Fidesz) köré szerveződött az augusztus 20.-a ünnepe városunkban. 

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/20140804_aug20.jpg
"Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek"
Lassan hagyománnyá válik, hogy az ünnepségeken csak és kizárólag a református lelkipásztorunk szereplésével bonyolítják. Véletlenül nem sikerül a katolikus hívőket is képviseltetni egy-egy alkalommal a saját felekezetük általi pap meghívásával, vagy bevonásával. Még az ökumenikus ünnepséget sem képes a szervező összehozni, ha már egyházi személyt is meghívnak. Ócsán érdekes mód, csak a református pásztort szervezik be ezekbe a közösségi programokba. Most is így van. Az ünnepi megemlékezés most a választások előtt pár hónappal biztos kap némi választási színezetet. Az ünnepi beszédekben fel lehet hívni a figyelmet a lelkész indulásra, az imásságba meg  bele lehet szőni a politikai fenn hangot. Jó alkalom ez a bemutatásra és a közszereplésre. A polgármeseterünk amúgy sem szeret sem lakossági, sem pedig választási fórumot tartani. Általában a fórumtól is viszolyog, mert ott sokat kérdeznek és ezekre nehéz válaszolni. Inkább legyen számos műsor, fellépés, és beszéd, ahol maga választhat monológot, és szinte kötelező az ezt követő taps. Ez az, ami fekszik, a rendőri készenlét, és a polgárőségi fedezet árnyékában. 

Ócsán ehhez az alkalomhoz köthető a Lakatos-ház eltüntetése is, hogy annak egykori helyén emelt ideiglenes talapzaton mondhassák el ugyanezek a felek az ünnepi beszédeiket. Emlékezzünk erre is.

Mert ez a város évente így ünnepel. 

*