A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felhasználás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felhasználás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 30., csütörtök

A polgármestert, közpénzes juttatásokat reklámozni az igénybevevőkkel és gyerekkel több mint visszataszító

Soha nem voltam híve annak, hogy az önkormányzatunk vezetése és itt különösen a polgármesterre gondolok, sajátos céljai a népszerűséghajhászás és a (politikai) haszonszerzés céljából olyan embereket használ ki, vesz igénybe és tesz közzé a közösségi médiafelületeken, akik igénybe veszik azt, amit a város költségvetéséből valójában mi, adófizetők biztosítunk számukra. 


Mondhatni szép dolog és nemes gesztus, hogy több tíz évnyi önkormányzati tevékenység után eljutott oda a városunk, hogy az újszülötteknek, az óvodásoknak és az iskolát kezdők részére is biztosít apró ajándék csomagokat.  A baj azonban mégis csak az, hogy mindezt a polgármesterünk úgy használja fel saját céljaira, hogy abból egyfajta magmutogatást hozott létre.  Erről korábban már cikkeztünk, annak kapcsán, hogy valójában ezeket az embereket felhasználja a maga imázsának megteremtéséhez, úgy is mint valamifajta jótékonykodó személy, a kegyes vezető látszatának megteremtésével, vagy figyelemfelkeltésével. Erre utaltak azok a közös képek, amik a polgármester és az átadott csomaggal a részesülő együtt jelent meg a közösségi oldalakon. Rendben, hogy ezekhez a megjelenítésekhez a felek hozzájárultak, de azért azt is vegyük már figyelembe, hogy sok ember nem mer nemet mondani egy a lakásán megjelenő és csomaggal érkező polgármesternek.  

Sajnos ilyen jelenetek folyamatosan kerültek fel a világhálóra, úgy is mint valami örömhír, hogy lássuk a "mi polgármesterünk" milyen "jó fej", mennyire kedves és adakozó.  

Csakhogy éppen a lényeg marad el ezekben az esetekben. Mégpedig az, hogy ezt nem a polgármester adja, hanem a testület által a költségvetésből biztosítja a város. Az a város, aminek lakossága évi több milliót fizet be adóként azért, hogy a polgármesteri autó, a külön juttatások, és a kötelező önkormányzati feladatok mellett erre is lehetőséget biztosíthassunk.  

Most nem is az a gond, hogy az egyes kötelező feladatok miként teljesülnek, vagy éppen maradnak el, mert azok mellé ugyebár nem áll ki a polgármester és nem mutogatja, hogy lám itt sincs járda, meg hogy itt sincs biztosítva a vízelvezetés. De még csak a közpénzből vásárolt 6 milliós autóját sem tárta elénk úgy mutogatva, ahogy a csomagosztással teszi.

De már ezért is szót emeltünk, és alább hagyott a magamutogatásból. Viszont arról a rossz szokásáról máig nem tett le, hogy a mögöttes szülőket, vagy éppen a gyerekeket felhasználva ne mutassa be, hogy már megint átadott, vagy átvettek egy-egy csomagot.  Némi kitérőként jegyzem meg, hogy arról még soha nem láttunk fényképes visszajelzést, hogy a fiatal házasoknak milyen induló csomagot adott volna át.  Legyen az akár kulcs, vagy bérleti lehetőség, netán nyoszolya, vagy gyerekágy. 

Nem.  

Most, hogy lassan közeleg a szeptember, indul a beiskolázás, a gyerekintézményekbe (óvoda, bölcsőde) való jelenezések és felvételek ideje, egyre inkább jelennek meg és kerülnek ki a világhálóra olyan képek, ahol a gyerekeket teszik ki az önkormányzatból kapott szatyorkás indulócsomagokkal.

Mindez ismét komoly aggályokat és visszaélések lehetőségét rejtik.  

A gyerek ugyanis nem lehet senki prédája.  A fiatal nem tud még önállóan dönteni a sorsáról. Nincs birtokában annak a szándéknak, vagy akaratnak, mellyel eldönthetné, hogy akar-e ilyen szerepet vállalni és ezáltal a közösségi médiafelületen megjelenni akár idegenek előtt szabad felhasználásban oszthatóként, vagy sem.  Hogy ez a "pitiáner" batyu megéri ezt, vagy sem, hogy a későbbiekben ennek milyen hatása lesz majd rá, vagy másra nézve.  A gyerek nem tudja még ezt felmérni. Nem tud ebben dönteni. A szülő, a polgármester, de az önkormányzat sem teheti kiszolgáltatottá azt, akit valójában segíteni és nem hátráltatni szándékozik.  

Felcseperedőben lévő gyermekeink fotóinak megosztása a különböző közösségi oldalakon már szinte megszokott dolognak számít. A posztolásnak azonban nem várt következményei is lehetnek, ezért annak módját és gyakoriságát is alaposan át kell gondolnunk.

Kozma Zoltán klinikai igazságügyi szakértő elmondta, a szülők többsége szereti megosztani gyermekei fotóit a különböző közösségi oldalakon. Ez boldogsággal, büszkeséggel tölti el őket, ráadásul így együtt tudnak örülni a családdal, barátokkal a csemete növekedésének fontos, meghatározó pillanatainak.

Kifejtette, ezzel nincs is probléma, jó dolog, ha egy szülő büszke a gyermekére, amit utóbbi is átérez. A kérdés inkább az, hogy kivel vagy kikkel osztja meg ezeket a pillanatokat. Nem mindegy ugyanis, hogy csak a szűkebb környezet látja azokat, vagy bárki megtekintheti. Hiszen a megosztásokat nyilvánossá téve a szülő lényegében kiteszi a gyermekét annak, hogy a nagyközönség láthassa. Ebbe a tömegbe azonban beletartozhatnak például a pedofilok vagy a különböző rosszindulatú emberek is, akik kiskorúakról szóló képeket nézegetnek, illetve élnek azokkal vissza.

És ez nem csak a miniszterelnök unokájának képei nyomán annak személyére vonatkozva értendő, ahogy azt a polgárőrség ócsai embere is szemléltette. 

Az ilyen, vagy ehhez hasonló magukból kifordultak ráadásul nem csupán a gyermekekről hiányos öltözékben készült fotókat keresik és osztják meg, hanem sokszor teljesen átlagos képekre is vadásznak, ezért azok terjedésével szintén veszélyhelyzetbe kerülhet a kiskorú. 

Sajnos az, aki kitesz, valami fényképet magáról, vagy gyerekéről a netre,  az onnantól rengeteg emberhez elkerülhet.  A Facebook ebben meg különösen kegyetlen, mert ott egyenesen a megosztás sokaságára vannak beállva. Arra, hogy minél több személyhez eljusson a hír, az információ, adott esetben a képi anyag.  A felhasználói szabályzat elfogadásával, és a közösségi oldal használatával ez már a feltevő, megjelenítő által is osztható. A hozzájárulást az adja, aki feltesz a képet.  Ott is van alatta mindjárt a megosztás lehetősége. Ezt mindenki tudja és tisztában van vele.  Így a nem lehet azt mondani, hogy nem járult hozzá, vagy ezt, meg azt nem akarta.  A Facebook nem egy családi album. 

Ha nem zártan kezelik, akkor abba mindenki belelát, szabad felhasználást, hozzászólást, megosztást kap. Ez a lényege a világhálós közösségi rendszernek. Ezért is hívjuk fel ennek veszélyeire és visszásságaira a figyelmet.

Bizalmas, családi képeket, gyerekeink fotóját ne tegyük nyilvánosan elérhetővé vagy megoszthatóvá, ha nem akarjuk az ismételt megjelenését, a terjesztését. A Facebook sajnos erre épül. A hálózatépítésre, a minél több ember bekapcsolásához, az eljutáshoz és ennek egyik alapja a megosztás, a like. A sok like (lájk) nem biztos, hogy boldoggá tesz. Az idő múltával, már nem lehet reklamálni, hogy itt meg ott megjelent, visszaköszön az arc, a mögöttes kép, vagy a hozzászólás, mert elvégre erre kapott indíttatást (felhatalmazást) a Facebookon való nyilvános közzétételkor. Később pedig már visszafűzhetetlen, hogy ki volt az első megosztó.

Abban az esetben azonban, amikor bármely nemi szerve látszódik a cseperedő „modellnek”, teljesen egyértelmű, hogy abúzusnak van kitéve.  A facebookozok ezeket általában nem engedi.

Utóbbi abban valósul meg, hogy a letöltött képeket úgynevezett sötét oldalakra (dark web) töltik fel, amit a szülő és később a gyermek sem akarna.

A facebookozok ezeket a tartalmakat általában nem engedi.
     

Az igazságügyi szakértő elmondta, nem az a megoldás, hogy megbeszéljük a gyermekkel, mi kerüljön ki róla az internetre, mivel 12 éves korig nincs kialakult értékrendszere.

Így addig a szülőnek,  az érintett polgármesternek, az önkormányzat jegyzőjének van kiemelt szerepe és egyben felelőssége abban, hogy mit kezd azokkal a képekkel amiket az internetes oldalakon szabadjára enged. Az ilyen sorsokra ható eseményekkel a gyermekeink életével kapcsolatos megjelenítésekkel bizony csínján kell bánni.  Soha nem  tudhatjuk mikor ki, mit tesz majd hozzá, akár megjegyzésként akár vélemény formájában. Ahogy a miniszterelnök unkájához is olyan minősíthetetlen jelzőket csatolva küldtek üzenetet a polgárőr profiljának oldalán, általa is átengedve, amit nem szeretnénk viszont látni a sajátjaink esetében. 

Tehát az önkormányzatból származó "csomagos" fotók közzététele semmiképp sem szólhat arról, hogy általuk a feltevő (szülő, vagy a polgármester) több pozitív reakciót, visszajelzést kapjon a világhálón keresztül. Ezért ne adjuk és ne engedjük felhasználni a gyerekeink képmását.

Hiszen ha valóban arra használja fel a valaki gyermeket, hogy általa népszerűbb legyen, vagy jobb színben tűnjön fel mások előtt, az tulajdonképpen a gyermeki léttel való visszaélést jelenti. 

*

2019. április 21., vasárnap

Kötelező óvodába járni, mégsem kötelezhető az ovis pártrendezvényekre - ki és mi óvja meg a gyereket ettől

Mint a hírekből kiderült, Pánczél Károly fideszes országülési képviselő egy óvodaátadáson politikai célokra felhasználva a gyerekeket és az óvodapedagógusokat vette igénybe a sajtópropagandát.

A felvételt maga a képviselő április 16.-án tette közzé közösségi megosztóján, szemléltetve a számára fontosnak tartott eseményt

Mint több híradásból is kiderült, Pánczél Károly Szigetbecsén úgy állt elő az első kapavágással egy óvodaépítkezésen, hogy ahhoz a helyi kis óvodásokat is odavezették díszletként.  Ezt a fideszes képviselő a maga közösségi oldalán is szemléltette. Mindezzel a képviselő az önálló döntési joggal nem rendelkező kisdedeket az óvodapedagógusokkal összejátszva politikai haszonszerzési célzattal vették igénybe és használták fel színpadias jelleggel. 

Ócsán nem épül új, itt ehhez a közszereplésért elég a régi toldozottat átadni újra

Pánczél Károly ezzel visszatért az MSZ(M)P-s párttitkári korszakba, amikor is még divat volt a kisdobosokat és az úttörőket pártpolitikai célzatú zászlólengetésre felhasználni. Ennél már csak az rosszabb ebben, hogy az önálló értékítélettel és döntési képességgel nem rendelkező óvodásokat a szülőkkel együtt a pedagógusok is megvezették, amikor a gyerekeket az építkezés sajtóhivatalos eseményére vitték.


Pánczél Károlynak nem ez volt az első ilyen este.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53245202_983841645338518_4590322541859438592_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c6eb42b6865fb58a0aa5c71d1007f7a6&oe=5D700F18
Ócsán is pártpolitikai esemény volt a nyitás az oviban

Ócsán P. Károly a régi körzeti országgyűlési képviselő-társával, Szűcs Lajossal együtt, valamint a helyi polgármesterrel Bukodi Károllyal karöltve ugyanezt már eljátszották.   

Akkor a helyi helyi Nefelejcs óvoda felújításának végeztével ünnepelték magukat egy közös átadással, amire szintén igénybe vették a kis gyerekeket. 

Mint arról Ócsa város nemrég létesített közösségi oldal március 1.-én beszámolt, ott is a sorba állított óvodások az óvodapedagógusokkal kézen fogva énekeltek a politikus bácsiknak. Akik ezt végig ülték és hallgatták, az pedig Pánczél Károly, Szűcs Lajos országgyűlési képviselők a Fideszből, valamint Bukodi Károly polgármester és Szűcsné Juditka óvodavezető ugyancsak pártszimpatizáns.

Ócsa város közösségi oldalán, valamint az óvodavezető nyilvános Fb-profilja alatt több kép is elérhető erről a pártpolitika eseményről

Mindez persze nem jöhetett volna létre a pártos közbeavatkozás nélkül. Aztán Ócsa sikertelenségéhez, a városvezetés kudarcához elkél némi élesztő segítség, ami itt nem a fejlődésben, esetleg egy új óvodaépítésében, vagy a járdahálózat, a kerékpárút építésekben, netán  a vasúti átjáró korszerűsítésben mutatkozna meg, nem itt csupán annyi történik, hogy megjelennek  pártpolitika országgyűlési képviselői átadják azt a régit, amit igazából egy újjal kellett volna kiváltani. 

Így van ez rendjén, akkor amikor semmi más érdemleges nem történik a polgármester választásokhoz közeledve. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53367867_983841715338511_6668526499064184832_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=2892b501157a99a4c63e93f8400ebae6&oe=5D37DFA3
Négyen a szalagátváltáson - az ollót is az ovisokkal tálaltatták fel maguknak ( - az óvodavezető itt megbukott pedagógusként)
Ovisok éneke is kísérte a ma délutáni Nefelejcs Óvoda átadó ünnepségét. Az egybegyűlteket Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Bukodi Károly polgármester és Judit Szűcsné óvodavezető köszöntötte. A pályázati és önkormányzati forrásból mára kívül-belül megújult épületet hétfőn vehetik birtokba a gyerkőcök és az óvónénik. Köszönjük mindenkinek a türelmet!
   
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/52476623_983841702005179_8184637430427549696_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=f6ee02003daa0a839e7da31a3a80fd8c&oe=5D455352
Az ovisok Ócsán is kiszolgálva és kiszolgáltatottan álltak színpadias sort a politikai haszonlesők számára - mitől óvoda, ha nem óvják meg a gyerekeinket a politikai célzatú szereplésektől

A legsajnálatosabb az egész sikertelenségben mégis az a politikai képmutatás, amihez az egyik legkisebb mozgósítható korosztályt, az óvodásokat használják fel, a minderre kapható helyi óvodavezetővel kisegítve.

*

2016. március 25., péntek

Nem szívesen zötyög buszon a mester és inkább focizik, mintsem teker - nem mindenki szereti a tömeget

Nem szívesen zötyögnek országgyűlési képviselőink a zsúfolt buszokon, metrókon vagy vonatokon. Kerékpárral is inkább alkalomszerűen közlekednek, mintsem napjában tekernék azt. Ócsán is igyekszenek ehhez mérten igazodni a városvezető politikusok. 

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTXaxfZJvAfEc6MZtYXRGwr1mTYkZuJ66mg-QHPKYohif2hs96ZMosta azon rugózik a bulvár, hogy a fizetségén felül mind a 199 országgyűlési képviselő jogosult üzemanyagkártyára. Ebből bármelyikük benzint, gázolajat vásárolhat az autójába, amellyel bejárhat a Parlamentbe, vagy körüljárhatja egyéni választókörzetét.

Mindennek a Bors járt utána. Áttekintette azt is hány képviselő mondott le eddig a feltöltő kártyáról, és választotta – szintén közpénzből – a tömegközlekedést.

Az eredmény nem meglepő: 2015-ben és 2016 első negyedében mindössze egy parlamenti képviselő mondott le az üzemanyagkártyáról, és hárman vesznek benzin helyett bérletet.

Szűcs Lajos és Pánczél Károly a körzetünkben érintett két képviselők nincsenek köztük. Viszont nem is rekorderek a maguk fajtája közt. 
A benzinköltést tekintve az eddigi rekorder a fideszes Tilki Attila, ő 2014 novemberében 290 ezer forintot autózott el.

A politikai közismerten nem olcsó mulatság.  Sokan mégis jól hasznosítják mindezt.

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/5/52/40000.jpgÓcsán a helyi képviselők is külön díjazásban részesülnek. Juttatás illeti meg őket azért, hogy a választóikat képviselhetik úgy, ahogy az önkormányzat testületének tagjaként. Ezen felül megilleti őket a bizottságokban betöltött tisztségek után is az az összeg, amit a jogszabályi lehetőségek alapján megszavaztak maguknak.  Továbbá, és ezen felül az idei évtől a költségvetés keretébe illesztve a képviselőket 2 millió forintos támogatásban is részesítik. Mindez természetesen a városi költségvetésből kerül kifizetésre a számukra.  Ez az utóbbi összeg közel az egyharmada annak, amit az Ócsa Városi Polgárőrség egész évre kap támogatásként a várostól.  Mindez jól jellemzi azt az önkényességet és fölényességet, amely által önmagukat (anyagi vonatkozásban) mindezek a közügyek fölé helyezi.  
Az alpolgármester és a polgármester azonban más státusz. Ők együtt egymillió forint külön költségvetési támogatásban részesülnek, szintén a már korábban meghatározott juttatásaikon felül az idei büdzsébe foglaltak szerint. Ez a támogatás amolyan fizetéskiegészítés, vagy beépített, (automatikus) jutalom.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/77/Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_(J)_%E2%80%93_Heckansicht,_24._Juni_2011,_Velbert.jpg/800px-Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_(J)_%E2%80%93_Heckansicht,_24._Juni_2011,_Velbert.jpgDe már nem is olyan kirívó ez a pénz annak tekintetében, hogy a polgármester egymaga utazásainak biztosításaként közel 6 milliós költségvetési teherviseléssel számoltatta el a személyes használatába vett új autót Ócsával.
Ez jelentősen magasabb összeg annál, amit a bulvár az országgyűlési képviselők utaztatására kimutatott.
 A porbafingó Ócsa többet képes költeni a polgármesterére, mint az országos átlagnak és a sajtónak kirívó esetként bemutatott országgyűlési képviselők.

Bukodi Károly polgármester ezek szerint mégsem olyan kis ember, mint ahogy sokan látni vélik. Kisstílűségét talán csak a nyelvpótlék összegében mutathatnánk ki. Nagyságát és jelentőségét pedig az új autó költségvetésbe illesztése és a köznéppel való kifizetése által jellemezhetnénk. Megteheti mindezt zavartalanul és minden szó, ellenvetés nélkül. Mert ma nincs egyetlen riválisa, és alternatívása sem a kisvárosi "mesternek". Ő az, aki megunta már a korábbi elszámolgatós időszakot, ahol NAV alapú elszámolással, vagy kilométer számolgatós költségtérítéssel kellett bíbelődni. Nem foglalkoztatja immár ez a dolog. Neki elég az is, hogy az általa használt jármű minden egyes költségét, - a tankolástól a szervizelésig - a város rendezi. Erre Ő már nem fecsérel semmit. Csak nekünk tűnik mindez pocsékolásnak. A maga számára mindez hasznos. 

Ócsa polgármestere ma is kikezdhetetlen jó figura a nép egyes köreiben. Az ócsai ember pedig megbocsájtó, és némi ellenszolgáltatásért készséggel felejt. Mert ma sem múlt a mondás, miszerint a pénz beszél.  

Ennél már csak a mocskos szocialisták a rosszabbak. Azok, akik még arra sem képesek, hogy tisztességgel kihasználják az adott lehetőséget, és éljenek a jogaikkal. 

http://194.33.69.87/image/gallery/11751/.660x1200.noWMP/52028.jpg?lavid=807473Őket is érdemes megemlíteni név szerint:

Vadai Ágnes már 2014-ben lemondott a benzinkártyáról, és annak terhére minden hónapban vásárol BKK-bérletet. Rajta kívül még a független Szabó Szabolcs és az MSZP-s Kunhalmi Ágnes választotta a tömegközlekedést.
Az LMP frakcióvezetője saját autó és jogosítvány híján szintén csak tömegközlekedést használ, a bérleteket, jegyeket saját zsebből fizeti.

A frakcióvezetőknek saját frakciójuk is fizethet gépkocsit és üzemanyagot, de vannak akiknek ez sem kell. 

Na ez aztán a vérlázító mocskosság!

*

2016. február 23., kedd

Dőzsi és hiányosságok, cserébe lepusztultság és panasz a lakosság részéről - költségvetési tételek ( - gratuláció)

Érthetetlen, hogy miért ürül ki Ócsa, amikor jó fekvésű és kedves kertvárosi hangulatot is áraszthatna magából, amivel egy jó adottságú, vonzó város lehetne.

Csak egy rátermett, jó városvezető, és hozzá ennek megfelelő, színvonalas városvezetés kéne.

Mostanság azonban azt látni, hogy a városka tele van tűzdelve eladó ingatlanokkal, amit a kormány lakáspiaci bummja utáni ügyeskedők zsákmányszerzési prédája lehet. Az ő karmaik közt kerülnek átszínezésre, megújulásra a régóta kínált, kihasználatlan épületek. Majdnem úgy alakulnak ezek is át, mint ahogy a vasúti aluljáró az önkormányzat döntése alapján. Értjük ez alatt a "kis pénzből" történő látszólagos felújítást.
A vasúti aluljáró esetében ez a kis pénz úgy 5 milliót taksált. Azonban ez nem egy vállalkozó pénze volt, hanem a mienk. Még sem volt elég ahhoz, hogy ez az elcseszett létesítmény megfelelően betöltse rendeltetését.  Semmire nem jó. Sokan vélik úgy, ez egy pénzkidobás volt. Az aluljáró meg ennek a pénznek a sírja. Ebből a mélyedésből legfeljebb emlékhelyet, vagy urnatárolót lehetne kialakítani. Arra talán lenne igény. Mások szerint a lakosság elvárásainak nem megfelelő az egész kialakítása. Ráadásul a környezete is egy lepusztult, piszkos, elhanyagolt hely. A városi milliók MÁV-tulajdonba ölése előtt azonban ezzel nem foglalkozott a döntéshozó. Az ottani környezettel ma sem törődik senki. Ez is csak az önkormányzati döntések és az itteni pénzek felhasználása során fordulhat elő.

A bevezetőben említett magánházak esetén azért mégis más a helyzet.  Ott a "vállalkozó" a saját vagyonát fekteti be és nem a városét költi. Ha kockáztat, akkor a sajátjával teszi. Az esetleges megtérülés is az ő hasznára van. Ez meglátszik a házak portáján, mivel azok rendezettebbé válnak. Így kínálják magukat. Letisztult környezetükben vonzón mutatják arcukat.

Az MÁV állomás és az aluljáró környéke közel nem ennyire csábos. A beleölt pénz soha nem térül vissza. Cserébe azonban a haszon is elmarad, mivel ez a létesítmény nem az erre közlekedőket szolgálja. Hiába a rászánt milliónyi forint, az aluljáró újra az enyészeté. Ezt a pénzt, bizony elvesztettük.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuh1UJUaIV7QRiZud5h3ab9nhTRrnLUElq2h11pvDJUh2NWmvp2V86AO_WWjZbljl8HuGrSt0fsPUIBfQfnJXT1L2jhkiv3Hmz6nwAE19k3wlqTMRiFaq-KPSPN3M43rcUkT5w2WWscLc/s1600/SSA41461.JPG
A kóbor kutyának sem kell a lépcsőzés - micsoda rendezetlen környék

Egy jó ideje haszontalanná, hasznavehetetlenné vált az egész. A kár minket súlyt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh7w7xEcVdc_Sb35azxrJ9ocfNhSnXOQAlBGSwneckgKtokyNPE6_MZg4ryUPgA1sSYadLtOB-yscsRZUNfQCci3W8xJPTZ5uRMlp3gspZzTjaIw6ifMDmochLGjjaSYu1ohxLx6wiL7do/s1600/SSA40990.JPG
WC-nek használták azelőtt is
Ettől meg kell szabadulni. Csakhogy, ezt nem lehet továbbadni úgy, ahogy egy helyrepofozott lakóingatlant. Erről legfeljebb lemondani lehet. Talán ezt kellett volna tenni az emberek pénzének ráköltése előtt és helyett.

Az aluljáró manapság úgy néz ki, mint egy takarítatlan vizelde. A lejáró korlátját biciklitámaszként használják. Nagyrészt a cigisek és a piások tolják oda a bringát. Ezért  is kerülik el a józanabbak az egész létesítményt, és a környékét.

Ki tudja mi vezérelte a polgármestert és csapatát az idegen tulajdon "felújítása" során, amikor a napi takarítás hiánya, és a közeli ívó helyben fogyasztóinak okádéka valamint hugyos környezete már korábban is használhatatlanná tette az elhanyagolt létesítményt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhY7sxFtuPJ8K9b3h0EB1bXLOti-eFLKrCJolqYF2CuD0Uy9K11NiZiSzn_Jy_CRFSlRpOGkIpDzxARKKCHtEn7gxmQQF5ukUDJMOiwnsgfDOF914RtQBxIqpMCIyFzB-w0wEOVPagB7SY/s400/SSA40122.JPG
WC-ként maradt szolgálatban a kifestés után is
A mostani dohánybolt és a vele szemközti Retro iszákos közönsége az itt-ott elfogyasztott sörök vízhajtó hatása folytán, netán a rátöltött töménytelen keverteket  követően és egy  normális illemhely hiányában a lakossági pénzből felújított aluljáróját használhatja WC-nek.  Az arctalan részegek kisebbsége ezt hugyozza, és hányja tele a józan többségnek.  Bukodi vezette önkormányzat meg erre a problémára nem lel megoldást.

Persze a vasúttársaság sem rest szarni az egészre.

A mi jó kis polgármesterünk meg a képviselő-testület elé viszi a dolgot és nem ám az italt árusítókat zabolázzák meg, inkább a vasúti létesítménybe dobtak pár milliót. Ki is gondolhatta, hogy a semmirevaló ráfordítást után azt, használni tudják azok, akiknek valójában szánták.  Hülyeség.  A peronokra nincs kivezetés, ráadásul a sínen történő közlekedést sem váltja ki. A több milliós renoválásért azonban a MÁV-tól semmit nem kért cserébe a városvezetés. Annak sem látni nyomát, hogy egy felszólítólevelet, vagy a rakodóvágányokat a forgalmi vágányoktól, az elválasztó lezárást kérte volna valaki. Arról sem beszélt senki, hogy a MÁV elutasította volna az aluljáró korszerűsítését. Arra sincs válasz, hogy a forgalmi vágányok peronjai a vasúti pálya más részeitől miért nincs elválasztva. Minimum a szükséges lekerítést kérhette volna a város, hogy az aluljáró korszerűsítését legalább ezzel megindokolhassák. Vagy az egészet inkább visszadobta volna a társaságnak a hivatal azzal, hogy köszönjük, ez a szar semmirekellő dolog a városnak így nem kell, mert alapjaiban nem megfelelő, nem kihasználható. Vegyétek vissza gondozásba. De még erre sem vette a fáradtságot senki. Nem kezdeményezték ezt, mert nem ez volt a lényeg. Csak az számított, hogy ebbe a peronokra kivezetéssel nem rendelkező lyukba beletömjön egy autónyi pénzt a valahogy a város.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCtcA09Muma0VsE0Um86P-0N8R4EVTZgMnJybpBofmYj7fvcxfMxEhxwFXKrj7MQSxJ4Yn3D3ktdfX6ssTwFkPUBJNdZ4kmeB79nuWpHPmP-bZmAgVvG4WPyKlLhXrXL_XBuicB_fKqAo/s1600/SSA41422.JPG
Önmagáért beszél

Ma pedig már tudjuk milyen sikerrel járva.  A "felújított" aluljárót továbbra is csak a környéken italozók használják ürítésre. A józan utazóközönség, a normálisan gondolkodó nem megy le oda, ahol a piások a vécézési szükségleteiket végzik. Mert a két ismert üzletnek nem kötelessége a náluk fogyasztók számára WC létesíteni. A MÁV meg biztosít ehhez illemhelyet. Igaz, ott, ahol lehet ülve fogyasztani, ott kötelező lehetne tenni a vécét, de ez a dohánybolt esetében nem életszerű. Csak az oldalában való italozás az.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiip6rrddxMMBRXhVB0rjuGMwhOrDCYZlUmT8vvb1msYuhE5591tUaBrJPauIjL7vjTVprM0hUXqk7YOB9_hvb8uSTJgibMD3tJIAemO31fG_afnZY02qsY0w36qZTtjFITwLTmU7JihNw/s1600/SSA41478.JPG
Eszeveszett milliók ezért a hasznavehetetlenségért
Az aluljáró önkormányzat általi felújításánál kigondolt lehajtó nem vált be, mert annak lejtése annyira meredek, hogy azon sem kerékpárt, sem pedig babakocsit nem lehet levezetni. A mozgássérültek számára meg egyenesen extrém kihívást jelentene egy próbálkozás. A sínek alatti áthaladásra gyakorlatilag alig van józan esélye az embernek.

Ezért tapasztalni ma már azt, hogy a munkába járó és az utazni kényszerülő közönség kikerüli ezt az ötmilliós hányadékot, és a felszínen maradva inkább, a sínek átbukdácsolva hajlandó csak ott közlekedni.  

Így a túlméretezett Eu-s pénzekből finanszírozott parkoló bevégezetlen kerítését ledöntve és letaposva mennek a vonathoz, az állomásra a Kölcsey utca felől érkezők. 

De a Dózsa telepen élő, vasúton érkezők sem járnak másként. Ők is inkább elkerülik a két vasúthoz köthető italkimérést, és a több milliós befektetést követően is a síneket választva másszák az Eu-s pénzekből telepített kerítést az aluljáró lépcsői helyett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizG999huQIDiO5t1gz-3hzB9-lnKqO8ogiVUGTPFdx7VTx1_Vt1aTTNoT9-LAKN5XCAvURE4MLtCXkTPRScLpWUmMyy_LnPKlZrigfqcDch_RNw_bDiAamzS8zmUjKoTijy-DCghJNbGo/s1600/SSA40345.JPG
Ahol a kerítés véget, ott nyitott az átjárás - "olcsó" népies megoldás a problémára 

Ma ez az ésszerűtlen "fejlesztések" jellemzik a várost.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8qp5vvYWGXvvA_k6B7k2NB5mn5m-uBNyATzVe16xFpL8VqecFsjm-hUap2mHmawgqxoFm041GOz1JirFts1Nti97xRdiyfacxSDbZypu7XEjQJnKVEwVr0xHiRt_eEZFSblSp7LVxjeo/s1600/SSA40348.JPG
Ez a szabálytalankodó próbálja egyedül kitölteni a teret - üres a placc
Az eszement, túlárazott, túlméretezett parkoló, amit egy hosszában szabálytalanul parkoló konténeres kamion próbál napjában egymaga kitölteni.

Aztán az ezt övező kerítés, amit a népharag döntött le, megüzenve ezzel a polgármester elfuserált aluljáró-fejlesztésébe ült milliók hasznavehetetlenségét. A kocsmázók hugyos népének is üzentek, hogy nem közösködnek velük egy lukon, de mindez hasznavehetetlen, mert mindezt nem fogják fel. 

A problémák persze nem új keletűek, hiszen a blog már évekkel ezelőtt vázolta mindezt.   

Már akkor is megmondtuk, hogy egy vasúti peronfelújítás, a felszíni átkelő kialakítása, egy közúti járdaépítés,  jelentősebb haszonnal járna, mint az a pénzköltés, amit az aluljáró kapcsán elszórt a városvezetés. 

Az észt azonban nem a Tallintól 40 km-re található Kose városából kellene szervírozni. Sokkalta inkább itt kéne felmérni a helyzetet. A város forintjait itt Ócsán ésszerűen és hasznosan kéne felhasználni illetve elkölteni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg
Milliárdos parkolóberuházás, sehova sem vezető aluljáró és rendezetlen vasúti kereszteződés - mindez Ócsa

A MÁV parkolóra kidobott milliárdnyi forintok, az aluljáróba hasztalan ölt milliók, vagy a kiürült és eltékozolt házak sora mind azt jelzik, hogy Ócsa városában nagyon nem jól mennek a dolgok.

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/kozm2015_4.jpg
A közmeghallgatáson is a vasúti átkelés problémája volt a fősodorban
A decemberi közmeghallgatáson előhozott problémák máig nem kaptak publicitást és rendezést.

Közben a környéken élők, az érintettek már petícióval fordultak a polgármesterhez, hogy rendezze azt az elfogadhatatlan állapotot, aminek maga is részese. 

Az aláírók a levelükben egyenesen azt hozzák a polgármester tudomására, hogy "a biztonságos és akadálymentes átkelést" biztosítani az Ócsa Önkormányzatának felelősségi és feladatköre. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi41vX18D3VwPlDNygChTNxWePzGPfBLn0ErKwa9Goz8M-ZG2Mo1PUUa7oxC4prXh4rq9MU23L7x9_FzfLiC-EFQmHU8M8p-8aq0e1E6We8SHj2SRNYv4l6EIxEzQAW2OvU2dmms7bjiqA/s1600/SSA40343.JPG
A nép megoldja a problémát
Az aláírók kérik a jelenlegi probléma megoldását.

Az önkormányzati ülésen némileg foglalkoztak is a felvetéssel, ami első sorban azt hozta felszínre, hogy az aluljáró takarítása több évvel a milliós "felújítást" követően sem megoldott.  A téli csapadékos időben vagy havat kéne lapátolni, vagy szippantó autót kéne szerezni, hogy alkalmassá tegyék a közlekedésre a lyukat a hajnali munkásvonatokhoz. A városüzemeltetés feje erre azzal a kérdéssel jött elő, hogy ki fog ezért és ehhez felkelni? Icsó Zsuzsannánál valami nem stimmel, amikor ilyenekkel jön elő. Ha nem az alkalmatlanságát kérdőjelezi meg az ember, akkor nincs más hátra, mint a havi járandóságát előhozni, hiszen havi majd' félmillióért csak eltudja intézni valaki a közterületi takarítást? 

Igaz, volt olyan okos képviselő, aki azt ajánlotta a problémakezelésnek, hogy fedjék be az aluljárót!  Legalábbis a nyitott lejárati részét, hogy ne hulljon be a csapadék, és akkor azzal nincs gond. 

A lejáró ittas egyének vécézési szokásairól, a hányásokról azonban nem beszéltek a felek.

Mivel az egyszerű munkásember észt nem tud adni az elöljáróknak, így ők úgy vélték, Észtországba utaznak megvilágosodni. 

A felmerült probléma megoldása nélkül a hét vége előtt el csoportosan is távoztak.

A városvezetés tehát utazgat, világot jár, de a napjában munkába járó tömegközlekedőre nem figyelnek, és fele annyit sem költenek, mint a kedves vezetők útjaira. 

A londoni kiruccanás 5 lány, 3 férfi kísérővel nem a Bukodi vezette egyesület magánügye, hanem a városi közösség pénzügyi támogatását élvező, a helyi közvagyont emésztő milliós tétel, amivel köteles elszámolni a felhasználó.

http://www.dalgetybay.org.uk/images/global/coatofarms.gifA Dalgety Bay meglátogatás céljából megvásárolt repjegyek költsége is vagy 1,2-1,5 milliójába fájt a városnak. 

http://i.ettevotlus.eu/u/pic/e6/158e2cab8a11e4a18be07456b91944/-/Kose%20vald_3_.jpgA mostani észtországi Kose-ba utazás sem lett olcsóbb. 

Érdekes, hogy minderre mennyi pénzt képes kifizetni a város a mi kárunkra.  

Igen, a mi itt élő, rájuk szavazó polgárok kártétele ez, mert minket károsítanak meg minden egyes ésszerűtlenül elköltött, vagy nem éppen ránk fordított pénzzel.  Mert amíg ezekre az úri huncutságokra futja, addig a vasúti átkelés biztonsága a vesztes. Ennek pedig a lakosság látja kárát. Vagy folytathatnám a felszíni kereszteződés baleset-veszélyességével, rendezetlenségével az elszórt milliók ellenében, vagy a városi gimnázium előtti földbe vájt  buszmegálló magárahagyottságával. 

Mert minderre nem hajlandó költeni a városvezetés, nehogy már az Ő kis utazgatásiakra nem maradjon a hitelből finanszírozott költségvetésben!  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgEW3UTY1x7oSIIR5yNsA_Dt9sfYIri7q12ak9boNJSwh6zG3VDAhGCDqYkkKGAraWB1a6_j2g_h8QNDwqXMbyZAP9bx9RwgvE5h1MHoa4znqGJFlbycCrLWbrD0KgLGAdI2myoqMGv5As/s1600/j%25C3%25B3.png
Így vész nyoma a pénznek -milliók tűnhetnek el
Érdekes ez a hozzáállás, amikor a NAV is azon van, hogy minden pénzt beszedjen a nem fizető elkötelezettektől.

Az ócsai költségvetés is részben erre alapoz, amikor számításba veszi a helyben fizetett gépjárműadókat, amikor számol a kommunális adó bevételekkel vagy más beszedhető adókkal. 

Azonban a visszaút, a viszonzás közel sem ennyire arányos. Az önkormányzatnál nem minden adózott tekintenek azonos félként. Valami különös mód képes a hivatal szelektálni a kispénzű és a nagyívű adós közt.  Erre már szolgáltattunk elégszer példával, de mindig visszatérő elme ez a városi életnek, ha valahol panasz merül fel a tapasztalható hiányosságok okán. 

És ekkor nem elég hangsúlyozni, hogy a jelenlegi polgármester és alpolgármester vezette városunk engedte el milliószám a köztartozással bíró egyes vállalkozások és ismert magánszemélyek adósságait, ahelyett, hogy azt beszedte, vagy behajtatta volna. Így mentesült az adósságteher kifizetésétől az Egressy Szabadidő Központ egykori dolgozója, az önkormányzat szerződött partnere, a Juhfesztivál egyik szervezője illetve vezette cége, és még sokan mások, miközben olyanokat igyekeztek ennél jelentősebb kevesebbért perbe fogni, akikre a felrótt tartózás jogilag nem is teljesen megalapozott.  Rim Zsuzsanna, és Ács ügyvédi irodák irattáraiban nem egy önkormányzathoz köthető peres anyag található.  Az ügyvédi költségeket az önkormányzati ügyekben természetesen a város fizeti. Ugyanúgy, ahogy a birtokháborítási ügyben, vagy más kártérítési ügyek során is a város a lakosságra fordítandó pénzekből fizette a perköltségek ráeső részét, valamint a megítélt kártérítést. A valós károkozókat, a birtokháborítót, vagy az ezért felelős megbízott személyt baráti alapon nem kérte számon az önkormányzat. Mindez a veszteség a lakosságon csapódik le, akár a vasút környéki állapotokban akár mások nyomán.  

Ócsa vezetése az utóbbi évek során úgy viselkedik, mint valami eszement hazardírozó.  A pénz nem az önkormányzat kasszájában nem gyarapszik, ahogy a város sem és amíg a városlakó nem prosperál ebből, addig a két kegyes vezető a maximum juttatást markolhatja ki a közvagyonból.  Mindez persze nem elég, mert az alpolgármester eléggé össze nem egyeztethető mód még vagy négy-t jogcímen további juttatásokban is részesül innen-onnan. És nem csak tanárként vállal munkát, amiért pénzt kap, hanem a megyei közgyűlésből is rendesen kiveszi a részét. A polgármester meg a saját használatának szánt autót vetette költségvetési tételbe tavaly.  Az idei csalafintaság meg az, hogy már nem csak az általa vezetett egyesületet, a baráti reformátusok külső megvilágítását támogatják, hanem a külön összegben a "megszokott" fizetségeken felül a polgármester és az alpolgármester is. Összességében 1 millió forintot külön és pluszként felmarkolva a kincstári költségvetésből. 
 
Mindezért gratulálni tudunk a helyi fideszes vezetésnek. Jól csinálják, mert ma ezt következmények nélkül, úgymond büntetlenül meg lehet tenni a közpénzek elengedése, felhasználása vagy elköltése során.

*