A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 4., kedd

Még mindig társulhat Bukodi a Kálvin-házi választási estéhez - nyitott kapuval várják az érdeklődőket ( - BÉKE)

 Normális esetben a az önkormányzati választások a helyben élők önrendelkezési jogát biztosítja. Azt, hogy a választott képviselőik által a maguk életét befolyásolják. 

Az helyiek ilyenkor nem csak képviselőt választhatnak maguknak, hanem városvezetőt is.  A lényeg azonban mégis csak az, hogy kit választunk.

A városlakó számára egy olyan képviselet jelent és hozhat érdemi változást, mely valóban képes az egyént megjeleníteni és hangját, óhaját kifejezni a városi közösség döntéshozatali tanácsában. Ez pedig nem más, mint a képviselő-testület. A tanácskozás fórum pedig az önkormányzati testületi ülés, ahol a képviselők többségi szavazati alapján születnek a döntések.  

Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember

Ez esetben nem a nagypolitika, hanem a helyi érdekek számítanak. Nem az a lényeg, hogy az országos politikai célokat miként képviseli, vagy jeleníti meg a helyi közösség mindennapjaiban a testület, hanem az, hogy miként képviselik és jelenítik meg helyben élők akaratát.

Na ez a nem mindegy. 


Lássuk be, hogy az elmúlt évek során Ócsa városvezetése nagyrészt pártpolitikusokból állt össze. A testületi többséget is a kormánypárt Fideszes tagsága adta. Ebben a felállásban a népi képviselők hangja, szavazata eltörpült és nem érvényesült.  

A városvezető és helyettese évtizedekig visszavezethetően Fideszes párttagok voltak.  Őket nem az itt élők, hanem a nagypolitika irányította. A legutóbbi időn át mai is így van ez. Bukodi Károly és társai, egészen  Kardos Zoltánig kormánypárti szimpatizánsok. Ők nem az itt élők óhaja, szavai és elvárásai mentén cselekedtek, hanem a központi pártérdek nyomán cselekedtek.

Visszatekintve Bukodi károlyságának jelentősebb állomásaira, mind azt látjuk, hogy a várossal az itt élőkkel, a helyi emberekkel szemben a városon túli nagypolitika érdekei mentén jártak el. Az ócsai emberek érdekivel szemben másokat szolgáltak.

http://img.pestmegye.com/2011/08/feg_050_418_20110519213724_483.jpg

Így volt ez a FÉG elvesztése során, amikor az itt dolgozó, itt adózó és itt termelő-, fizető emberek érdekeivel szemben pártpolitikai alapon történő átjátszásba kezdett a kormányközeli vállalkozó.

Felcsúti Zsolt megjelenésével Bukodi polgármester inkább a kormány adta Fidesz érdekeit szolgálta a város érdekképviselete helyett.  Városvezetőként nem rendelt el a jegyzőjével azonnali birtokvédelmet, hanem hagyta a FÉG szétesését. Politikai kampányba kezdett a kormány képviselőjével és előadták a kényszerű leépítést Szűcs Lajossal, Felcsúti Zsolttal együtt, azt állítva, hogy nincs más megoldás, de kiállnak az itt élőkért, a munkásért.  Hagyták  egyoldalúan elveszni és sikerre vitték a Fidesz-közeli vállalkozónak történő átjátszást. 

FÉG Konvektor, Zrt.

 

  Budapesttől 24 km-re, az M5-ös autópályáról könnyenmegközelíthető 9000 fős városban, Ócsán találjuk Európa egyik legnagyobb száraz gázfűtőkészülék gyárát, a FÉG Konvektorgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaságot. A társaság jogelődje az 1891-ben alapított Fegyver-és Gépgyártó Részvénytársaság volt. Rendkívül fontos a vállalat számára, hogy vevőinek folyamatosan megbízható minőséget nyújtson, ezt szolgálja a vállalatnál 1994 óta működő ISO 9001 minőségirányítási rendszer is. A FÉG Konvektor Zrt. által gyártott készülékek főpiaci előnyének és megbízhatóságnak az alapja, a készülékek lelke, a német licenc alapján gyártott és folyamatosan fejlesztett CR6 gázautomatika. A cég fő törekvése, hogy a hazai piacon jelentős részesedéssel rendelkező konvektorai mellett újabb és újabb fejlesztésű termékekkel is bővítse kínálatát, mint például a BNV-nagydíjas élőlánghatású látványkonvektorok és Siesta Pingvin fantázianevű infraégős hősugárzók. Az utóbbi évek változó piaci igényeit figyelembe véve 2006-ban megkezdte a cég az energiatakarékos és környezetkímélő FÉG-Coopra kondenzációs kazán forgalmazását. A vállalat azonban nemcsak a termék gyártása során törekszik a legszigorúbb minőségi és biztonsági követelmények betartására, de termékeinek az értékesítés után is nagy figyelmet szentel. A FÉG Konvektorgyártó Zrt. egész országot lefedő, 1000 fős szervízhálózatának faladata a készülékek üzembe helyezése, a garanciális és garancián túli javítás biztosítása, valamint az időszerű és a jogszabályok által előírt kötelező karbantartás elvégzése. Az Ócsai Tájvédelmi Körzetbe, illetve a lakossági környezetbe épült gyár a környezetvédelem érdekében olyan technológiákat alkalmaz, melyek során kevesebb veszélyes hulladék keletkezik, folyamatosan csökkenti a környezetet szennyező anyagok felhasználását, valamint saját beruházású szennyvíztisztító rendszerrel rendelkezik az ipari szennyvizek tisztítására.

A lényeg, hogy a gyár elveszett, a régi foglalkoztatottság megszűnt, a munkájukat vesztettek magukra és a felsőbb párpolitikai érdek érvényesült. Az államtitkárt azóta sem láttuk Ócsán, Szűcs pedig továbblépett, Bukodi meg a nyakunkon maradt.

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDr8WREqzSJgB2fVBeMgMMNyUm4V6lTS5rAc5NWIkCESmAQ6P9zrzk1PXOC3OmJbwPzB2PRkqq_bsywq8HeqhGgpLJdDspuZBAwq7BEHoUeV0WX7b82BQ9lJFK6Da-pttEUYDgc1A5evw/s1600/Als%25C3%25B3pakony.png
Ugyancsak ez a pártpolitikai érdekérvényesítés került előtérbe a Fidesz adta kormány és a szintén kormánypárti városvezetés összejátszása során akkor, amikor Alsópakony településrészen a devizahiteles lakónegyedet mint valami nagy fejlődést, ránk sózták, majd itt hagyták. 

  Bukodi polgármesterként ekkor sem a várost, hanem a kormányzati politikát szolgálta ki. Ígért fűt-fát, fejlődést, fellendülést, kerékpárutat és mindent a helyieknek a kormány képviselőjének oldalán úgy, mint mindig.  Persze, hogy ez nem a helyiek érdekét szolgálta. Bukodi pártpolitikai szereplőként mégis beáldozta a várost.  


 Felsőpakony akkori polgármestere ezt rosszallóan felhozta, de lehurrogták. És lássuk be, az idő az ő igazát hozta. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBUq__R-ot37CH68VM82kcVlJUA94pApUGms_B_ahiJsiypQppoaCIzdKI5LJBVEMiphyphenhyphen7AlS9wSFmsbQf6pAcZligCP1N0jQ5UUWn07556xwWPas4HGFuRUHNu3P1Irozey4x6tlG87I/s1600/SSA41420.JPG

Bukodi ahogy megpuhították az ócsaiakat, mindent feladott.  Az autonóm elképzeléseket feladva, azt áthangolva,  Alsópakony új településrészét rávarrták a város fejletlen infrastruktúrájára.  Mindez nem, hogy haszonként, segítségként, hanem amolyan szükségmegoldás gyanánt teherként és kárként jelent meg Ócsa lakosságának mindennapjaiban.  

Az alsópakonyiakat a kormányzat és a Bukodi adta városvezetés is magára hagyta.  Az ígéreteket nem tartották be, a vezetékes vizünket kivitték, a szennyvizet behozták, de az ottani út túloldalán élő régi major lakta emberek sorsát semmivel nem könnyítették meg. Őket Bukodi és a Fidesz is hagyta a nyomorban, vezetékes víz- és csatorna nélkül máig.  

 Az ócsai szennyvíztelepet sem esett át olyan rekonstrukción, mely képes lenne a kor elvárásainak megfelelő befogadásra, feldolgozásra, bűztelenítésre, tisztításra.  A korszerűtlen telep maradt a városlakók nyakán a nagyobb leterheléssel, szinte úgy ahogy volt rossz állapotában. Ennek baját ma is nyögjük. 

Tehát itt is, vagyis ez esetben is a Fidesz adta városvezetés és a kormányzat hozta pártpolitika érvényesült a helyi érdekekkel szemben.  Hogy ez a kiszolgáltatottság mennyire káros a városra nézve, azt Felsőpakony, Alsónémedi ezen idő alatt bejárt fejlődési útja bizonyítja, mert míg Bukodi a nagypolitika seggét nyalva kapaszkodott a polgármesteri székébe, addig úgy is kezelték, mint azt a láncos kutyát, amely kötöttsége okán képtelen önállóságra. Ezzel ellentétben Felsőpakony vezetésének kegyeiért Szűcs a falat is lekaparta. 

Alsópakony függetlenségét és ezzel járó önállóságát kihasználva messze elhagyta Ócsát.  Míg Bukodi a saját ígérvényeit, vállalásait sem volt képes teljesíteni, addig a szomszédos települések messze elhagytak bennünket. Bukodi Ócsája az előző polgármester munkásságának eredményeként elért városi rangjával kitörölheti a seggét, mert itt megállt az élet. Bukodi lefagyasztotta a várost, elaltatta a helyieket és miközben csendben eladósította a várost, azt a maga javára fordítva semmizte ki az itt élőket.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg

Ennek ékes példája volt az, amikor a MÁV-parkolóberuházás során már az önkormányzat telkét adták és kínálták fel egy idegen (saját nyelvezetük szerint gyütt-ment) alvállalkozónak az ott kitermelt sitt lerakására. Ez is az idegen érdekek szolgálatára volt csak jó a helyiek ellenében.  Mindehhez persze belapult a Fidesz adta testületi többség, az akkori polgárőrség, a jegyző alá tartozó közterület-felügyelet  és végül a városlakók összessége. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre a polgármester, a helyettese, a jegyző és a vele azonos pártpolitikát képviselő testületi tagság nélkül. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s1600/SSA40142.JPG

Egy éven keresztül hordták ki és ásták be az építési törmeléket a város szeme előtt "észrevétlenül".

  

Ellenzék igazából nem is létezett, mert azt az autoriter pártvezetés csírájában elnyomta.

És hogy ne nyújtsuk hosszúra Bukodi elmúlt évtizednyi kártékonyságát amit helybéliek ellen tett, lássuk a legutóbbi eseményeket azon részét, amivel a termőföldeket átjátszva csinált káros iparosítást a lakóövezet tövébe kisebb napelemekkel a Székesi mentén.  Ennél nagyobb kártételt csupán az Inárcson telepített naperőmű érdekében kifejtett azon tevékenysége volt, amivel (elvi) hozzájárulásra bírta a testületet arra, hogy az esetleg létesítendő magasfeszültségű távvezetéket átengedik a várost övező termőföldeken, amivel számos helyi gazda, és összességében a városlakók érdekeit sértve, a helyben adózókat átlépve úgy járt el, ami egy a városát képviselő tagtól, egy városvezető polgármestertől el nem várható. 


Bukodi ez esetben is az ócsaiak ellen lépett, szavazott és járt el. Előrébb helyezte az idegen pártpolitikai érdekeket a város és az itt élők érdekeinél. 


Gyakorlatilag többszörösen becsapta a választóit, az itt élőket és számos földijének kárt okozott. Bukodi polgármesterségét mindvégig a központosított pártérdek, mások haszna (hacsak nem a sajátja) vezérelte a város népével szemben.


Mindezek az események, történések arra következtetik a józan gondolkodót, hogy a helyi életben, az önkormányzatiságban nem az országos pártpolitika a célravezető. Ez példázza Alsónémedi, Felsőpakony és végül Ócsa Fidesz adta polgármesteri munkássága. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhplKy5dVucsVS4aHpI4lEWmzT550ATzUAa3XjRWP6GL1ln-Voqg8sAN74b3B9dx7AZEKFKAGDrXJ_kJVUxd_z3oBdbKVe5na_Ij4wnIFdZrXPdYmAkR4djfCBpwDjwCsTW06CLI06vF5k/s1489/%25C3%2593csa2.png

Városunkra tekintve a kormánypártiság. a Fideszhez tartozás Bukodi által nagyobb kártételt hozott, mint egy háború.  Ócsa romokban van, még akkor is, ha annak halmazai jelenleg sokak számára még nem eléggé láthatók.  Csak az infrastrukturális alulmaradottságunk, a fejletlen közlekedés, a napi bejutásban és a megszokottságban, az elfogadásban rejtőzködőn van jelen, addig a felzárkóztatásban már látható az a beteges cselekvési inger, a kapkodás, az ismételt ígérgetés, hazudozás, letiltás, fenyegetés, amit Bukodi a mostani kampány során kifejt.

A kormánypárt a fuldokló polgármestere segítségére igyekszik akkor, amikor politikailag törekszik a helyi zsarnok túlélését biztosítani.   

Óriási összegeket költ a Fidesz Bukodi kampányára. Brosúrákban, út menti reklámfelületekre, népszerűsítő programokra, állampárti politikusok helyi road-showjára, de az eddig volt polgármester már az alján van. 


Nem képes kiállni egy igazi fórumra, egy nagy népi összejövetelre, egy polgármesteri vitára. 

Egy olyan összejövetelt sem mer vállalni, ahol a zsenge kihívó jelölt és az eddigi régi polgármester mondhatná el, hogy mit képzel el tenni ezért a közösségért, aminek a választóinak a szavazataira vágyik.  

 https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/445788289_122153338778189665_6295701737854011399_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=sR9k7nxzbQgQ7kNvgF_c_rj&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AYAJAVa8pazxvUgiHQP35sMXwnN8RK6zxLwjjyZZQd8g3g&oe=66654EF1

Bukodinak még adott a hivatali háttér, a nyereg, a paripa a pénz. Adott a helyválasztás joga is számára, ahogy az időpont is. Ő azonban  inkább hátat-fordít és nem meri vállalni a kihívást.

Bukodi a nagy orgánumú polgármester, most alamuszi nyuszikánt lapít és bújik a szőnyeg alá, mintsem polgármesterként, jelöltként álljon a kihívója elé egy szakmai vitaestre. 

Bukodi Koltait sem vállalta.  Koltai is a Kálvin-házba szorult. Az ócsai nép azt megtöltötte, és teltházassá tette.  Koltai melegséget, boldogságot hozott,  a Kálvin-házat benépesítette. 

Bukodinak is adott az utolsó lehetőség, hogy június 7.-n 18 órakor, ahol polgármesteri vita (ha Bukodival) nem is, de egy programbemutató, ha úgy tetszik kampányzáró népi összejövetel, egy jó rendezvény mindenképpen kiáll ott, ahol a leköszönő polgármester (valószínűleg) nem lesz jelen.

A kapu mindenesetre nyitva áll.  

Menjünk, és teremtsünk BÉKÉT.

*

2021. augusztus 26., csütörtök

Volt mit nyalniuk - nagy zabálással és fürdéssel ért végett az ünnepi polgárőr találkozó ( - 30 éves szövetség)

2021. augusztus 14-én Mórahalmon került megrendezésre a 27. Országos Polgárőr Nap. A Pest megyei polgárőrök majd’ egy tucat településről összesen 154 fővel vettek részt az eseményen. 
 
 
Különleges pillanatokat is tartogatott az Országos Polgárőr Nap Mórahalmon, ahol méltó módon ünnepelte 30 éves fennállását a Polgárőrség.
 
Egykori karhatalmista-pufajkás, korabeli kommunisták és görnyedt hátú párttitkárok a  30 éves vezetőség soraiban

Mindez persze nem számít jelentős erődemonstrációnak, inkább csak egy amolyan felszabadult happiness (happening) esemény számba ment. Ugyanakkor ez a rendezvény több ezer ember figyelmét keltette fel és látogatott ki a polgárőség ezen hepajára. 

 

A "Pest megyei polgárőrök nagy számú küldöttsége is, akik a hagyományokhoz hűen nem csak a maguk szórakozására és ellátására fordítottak nagy figyelmet" -írja közösségi beszámolójában maga a szövetség.

Gyönyörű fotókon elevenedik meg az Országos Polgárőr Nap
 
"Az előkészítést és szervezést követően 2500 darab ingyen jégkrémet osztottak szét az országból érkező polgárőröknek és szeretteiknek, valamint 200 adag marhalábszárpörköltet, kenyérrel és savanyúsággal kínáltak étkezésre."
 
2500 db szétosztott jégrémmel támogatta a szövetséget a Jégtrade - volt mit nyalni
 
Aztán még papot hívtak, hogy a polgárőri hitvallásba a kereszténység jelképét is beilleszthessék, mint egykoron az MSzP soraiba a hívő tagozatot. 
 
 Gyönyörű fotókon elevenedik meg az Országos Polgárőr Nap.

Már papot is hívtak a kiöregedő kommunisták, hogy igazolják keresztény hitvallásukat - sokan furcsállották ezt a régi elvtársak közül

Előtte azonban a Szigetcsépi Polgárőr Egyesület egy elektromos kerékpárt vehetett volna át a rendezvényen, ám a logisztikába hiba csúszott, így hiába utaztak közel 400 kilométert, üres kézzel kellett távozniuk. Az ígéret szerint a napokban pótlásra kerül számukra az eszköz átadása. Addig is reménykedünk, hogy a kerékpárok meglesznek.
 
 
 2021. augusztus 14-én valamennyi jelen lévő polgárőr társunkkal az országból díszvendégek voltunk Mórahalmon, az Országos Polgárőr napon, ahol a Polgárőrség fennállásának 30 éves évfordulóját és a 65000 polgárőr vállalt és teljesített feladatait ünnepeltük. Kiválóan szervezett volt a résztvevők ellátása is a hatalmas sátorban, több ételkiadó hely működtetésével, zenekísérettel.
 
Végül fáradt testünket megpihentethettük a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben.
 
*

2019. április 21., vasárnap

Kötelező óvodába járni, mégsem kötelezhető az ovis pártrendezvényekre - ki és mi óvja meg a gyereket ettől

Mint a hírekből kiderült, Pánczél Károly fideszes országülési képviselő egy óvodaátadáson politikai célokra felhasználva a gyerekeket és az óvodapedagógusokat vette igénybe a sajtópropagandát.

A felvételt maga a képviselő április 16.-án tette közzé közösségi megosztóján, szemléltetve a számára fontosnak tartott eseményt

Mint több híradásból is kiderült, Pánczél Károly Szigetbecsén úgy állt elő az első kapavágással egy óvodaépítkezésen, hogy ahhoz a helyi kis óvodásokat is odavezették díszletként.  Ezt a fideszes képviselő a maga közösségi oldalán is szemléltette. Mindezzel a képviselő az önálló döntési joggal nem rendelkező kisdedeket az óvodapedagógusokkal összejátszva politikai haszonszerzési célzattal vették igénybe és használták fel színpadias jelleggel. 

Ócsán nem épül új, itt ehhez a közszereplésért elég a régi toldozottat átadni újra

Pánczél Károly ezzel visszatért az MSZ(M)P-s párttitkári korszakba, amikor is még divat volt a kisdobosokat és az úttörőket pártpolitikai célzatú zászlólengetésre felhasználni. Ennél már csak az rosszabb ebben, hogy az önálló értékítélettel és döntési képességgel nem rendelkező óvodásokat a szülőkkel együtt a pedagógusok is megvezették, amikor a gyerekeket az építkezés sajtóhivatalos eseményére vitték.


Pánczél Károlynak nem ez volt az első ilyen este.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53245202_983841645338518_4590322541859438592_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=c6eb42b6865fb58a0aa5c71d1007f7a6&oe=5D700F18
Ócsán is pártpolitikai esemény volt a nyitás az oviban

Ócsán P. Károly a régi körzeti országgyűlési képviselő-társával, Szűcs Lajossal együtt, valamint a helyi polgármesterrel Bukodi Károllyal karöltve ugyanezt már eljátszották.   

Akkor a helyi helyi Nefelejcs óvoda felújításának végeztével ünnepelték magukat egy közös átadással, amire szintén igénybe vették a kis gyerekeket. 

Mint arról Ócsa város nemrég létesített közösségi oldal március 1.-én beszámolt, ott is a sorba állított óvodások az óvodapedagógusokkal kézen fogva énekeltek a politikus bácsiknak. Akik ezt végig ülték és hallgatták, az pedig Pánczél Károly, Szűcs Lajos országgyűlési képviselők a Fideszből, valamint Bukodi Károly polgármester és Szűcsné Juditka óvodavezető ugyancsak pártszimpatizáns.

Ócsa város közösségi oldalán, valamint az óvodavezető nyilvános Fb-profilja alatt több kép is elérhető erről a pártpolitika eseményről

Mindez persze nem jöhetett volna létre a pártos közbeavatkozás nélkül. Aztán Ócsa sikertelenségéhez, a városvezetés kudarcához elkél némi élesztő segítség, ami itt nem a fejlődésben, esetleg egy új óvodaépítésében, vagy a járdahálózat, a kerékpárút építésekben, netán  a vasúti átjáró korszerűsítésben mutatkozna meg, nem itt csupán annyi történik, hogy megjelennek  pártpolitika országgyűlési képviselői átadják azt a régit, amit igazából egy újjal kellett volna kiváltani. 

Így van ez rendjén, akkor amikor semmi más érdemleges nem történik a polgármester választásokhoz közeledve. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/53367867_983841715338511_6668526499064184832_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=2892b501157a99a4c63e93f8400ebae6&oe=5D37DFA3
Négyen a szalagátváltáson - az ollót is az ovisokkal tálaltatták fel maguknak ( - az óvodavezető itt megbukott pedagógusként)
Ovisok éneke is kísérte a ma délutáni Nefelejcs Óvoda átadó ünnepségét. Az egybegyűlteket Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Bukodi Károly polgármester és Judit Szűcsné óvodavezető köszöntötte. A pályázati és önkormányzati forrásból mára kívül-belül megújult épületet hétfőn vehetik birtokba a gyerkőcök és az óvónénik. Köszönjük mindenkinek a türelmet!
   
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/52476623_983841702005179_8184637430427549696_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=f6ee02003daa0a839e7da31a3a80fd8c&oe=5D455352
Az ovisok Ócsán is kiszolgálva és kiszolgáltatottan álltak színpadias sort a politikai haszonlesők számára - mitől óvoda, ha nem óvják meg a gyerekeinket a politikai célzatú szereplésektől

A legsajnálatosabb az egész sikertelenségben mégis az a politikai képmutatás, amihez az egyik legkisebb mozgósítható korosztályt, az óvodásokat használják fel, a minderre kapható helyi óvodavezetővel kisegítve.

*

2018. április 22., vasárnap

Most is csak Dabasról jöttek a tűzoltók - az ócsai önkéntesek pedig székfoglalóra készülnek ( - van haladás)

Felrobbant egy mérőváltó berendezés szombaton délután Ócsa külterületén, egy transzformátor telepen, adta hírül a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

http://pest.katasztrofavedelem.hu/wm.php?f=24078
(fotó: PMKI Dabas HTP)

A külterületi robbanás következtében a több száz kilogramm súlyú berendezés kigyulladt, valamint a szétrepülő alkatrészei a környezetükbe további károkat okoztak, köztük tűzet okoztak. 

Az esethez riasztott dabasi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a helyszínt, az elektromos szakemberek kiérkezéséig porral oltókkal megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd a feszültségmentesítést követően egy vízsugár segítségével eloltották a még égő szerkezeteket. 

A várost érintő áramkimaradásról nem érkezett hír.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/30738095_211411326115457_731491930474545152_o.jpg?_nc_cat=0&_nc_eui2=v1%3AAeF8td3JTRUpqmbOg61XzcBfz3v4F_xtCpQk73fupE4k983KYHIbdFfHtw6tBmOG9G0CtX6pKU38hp3nOgBsmcG176fGs6aJwB4_kB40u2siYw&oh=d7a523f83fb52de1b42281c9ba5f8b02&oe=5B665074
Viszont az Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület közösségi oldalán meghívóval ismertette, miszerint egyesületük birtokba vette az MPF-FÉG Kft. által felajánlott régi irodaépületet, ami laktanyaként funkcionál majd.

Bejegyzésük szerint:  "Minden érdeklődőt nyitott kapukkal várunk, így első kézből tájékozódhat mindenki az ócsai tűzoltóság jelenlegi állapotáról. Főbb témakörök: laktanya-bejárás, tagfelvétel, tanfolyamok, pályázatok, támogatások és minden más, ami Ócsa ÖTE!"

Kapunyitás: 2018.04.24 (kedd) 16:00

Helyszín: Ócsa, Kiss J. út 34-36 (MPF-FÉG Kft.) 3-as kapu!

*

2017. március 11., szombat

Tűzesettel kezdte a szombatot Ócsa - ismét lakóépület égett ( - bezzeg polgári önkéntes tűzoltóság máig nincs)

Nem jó dolog a baleseteket felemlegetni, vagy a tűzesetekkel rémisztgetni, de ahogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság is beszámolt róla, úgy mi sem mehetünk el szó nélkül az események mellett.

Ócsán nincs olyan év, hogy ne kapna lángra valami. Városunk különösen szerencsétlen a tekintetben, hogy itt évente legalább egy-két lakóházat érintő tűzeset is előfordul. Így volt ez a tavalyi évet érintően, azt megelőzően és korábban is, amikor emberáldozatokkal járó esetet szenvedett el a város. Ekkor már  többen is úgy vélték, hogy itt az ideje egy önkéntesekből álló helyi tűzoltó-mentőegység felállításának. Persze, hogy az ilyenkor ott bámészkodókat elkapja a hevület és a  minden lében okoskodók szintén aktivizálódnak, ahogy a legtöbb esetben. Volt, hogy azonnal fényképeket osztottak meg, míg mások a tűzoltók távoli kiérkezésére panaszkodtak.

Nem hiába, merült fel a gondolat a helyi önkéntes tűzoltóegylet szükségessége iránt. Több, amúgy is aktív önkéntes és polgárőr jó szívvel a kezdeményezés mögé sorakozott, gondolván számára mindegy, hogy miként teljesít szolgálatot, csak minél hasznosabb legyen az erre fordított idő & tevékenység.

Valahogy így került a dolog az akkori polgárőregyesület vezetőjéhez, aki a polgármesterrel beszélve támogatásra kapott és adott ígérvényt, mondván az önkormányzat közreműködik és segít ez ügyben.


Kezdeti lépéskét meghirdették a város hivatalos honlapján a toborzást, amit természetesen Boros Tibor kapott meg, mint levezénylő szervező.  A kezdeményezés 2014-ben több médiafelületen megjelent, aminek során rövid időn belül számos szabadidejét feláldozni kész önkéntes jelentkezőt sikerült összetoborozni. Erről több helyen elismerőn nyilatkoztak az ócsaiak vállalást illetően.


Csakhogy, hiába a szép szó, a lelkesedés és a vezetői ígéret, ha azt nem tartották. A toborzásra  összegyűlt emberek névsora és adatai a megbízott Boros Tibor  kezébe futottak, majd egy listán gyűltek össze. Ő maga nem csak mint a toborzás lebonyolításában megjelölt személy vállalt szerepet, hanem egyben adatkezelővé is vált, ami újabb felelősség a lebonyolítás mellett.  A toborzás lezajlást követően a megalakulási, bejegyzési folyamat alakulásáról, az önkéntesek tanfolyamra küldéséről a jelentkezésekről, a vállalásokról azonban sem az önkormányzat, sem pedig a polgárőrség megbízott vezetője nem tájékoztatta a közvéleményt.  Így Boros közreműködése valamint vállalása a toborzást követően elsorvadt, a keze ügyében levő dolog szertefoszlott, semmibe lett.


Boros az egyetlen "aktív tűzoltó" Ócsán - legalábbis képen
Két évvel a toborzást követően sem külső segítségkérésről, sem a nyilvánossághoz fordulásról nem érkezett hír. A mögöttes történésekre, az elbaltázott lehetőségről a lemondást követően máig nem volt képes - az immár bukottnak tekinthető - polgárőrvezető jelentést, vagy beszámolót közzétenni.

Tibor és az Opel - Ócsa
A látszólagosan visszavonult Boros azonban nagyon is aktív maradt a háttérben. Az Ócsa Városi Polgárőrség címe maradt a régi ház, ahol Tibor mostanáig lakik. A régi polgárőr Opelt szintén sokat látni ott és vele is.  Így ha nevesítve nem is, de maradt minden ahogy eddig, csupán a nevét nem kívánja adni az egészhez.

Ez a névtelenségeb burkolódzó háttér munka egyben mint a sikertelenség záloga, amit mi sem igazol vissza jobban mint az, hogy a mai napon (3 évvel a toborzást követően) ismét nem volt Ócsán olyan risztható tűzoltó, aki itt helyben bevethetőként megkezdhette volna az oltást a Dabasról kiérkező hivatásos egységek kiérkezéséig.

Sajnos, mint a leírtakból kiolvasható, ismét egy (újabb) tűzesetet kellett átélni úgy, hogy az erre hivatott szerveződés nem volt képes ellátni és beváltani feladatát, amit a toborzással több évvel ezelőtt elindított.
http://tuzoltosag.info/hirkep/20160103_csaladi_haz_tetoszerkezete_egett_ocsan_1451854126.jpg
Kigyulladt és teljes egészében ég egy lakóépület tetőszerkezete a Pest megyei Ócsán, az Erdősor utcában - a városban nem alakulhatott önkéntes tűzoltóság ( - fotó: Benke Donát)

Ma szintén úgy kellett átélni a tűzet, hogy Ócsa városában nem volt (mert nincs) segítség, ezért a távoli Dabasról kényszerültek várni a tűzoltókat. Egy égő házzal a háttérben az efféle várakozást nem kívánja az ember senkinek sem átélni. Sokkalta inkább kívánjuk belegondolni magunkat Boros Tibor bőrébe, akinek ilyenkor nem sül le a bőr a képéről némán elnézni, hogy a keze ügyébe adott önkéntes tűzoltóság megalakulásának elsíbolása mennyi kárt, szenvedést és kínlódást von maga után Ócsán?

https://scontent-amt2-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17309336_1758893377461552_3843924913539920132_n.jpg?oh=730e4d349b1b3266b67be05e987467f9&oe=595CE07C
A lángok a tetőre is átterjedtek
Tűz ütött ki egy földszintes családi ház egyik szobájában Ócsán, a Török Ignác utcában. A lángok az épület tetőszerkezetére is átterjedtek. A dabasi hivatásos tűzoltók mellett egy fővárosi egység is a helyszínre érkezett. A ház három lakója még a tűzoltók kiékezése előtt elhagyta az épületet. Az egységek két vízsugárral oltják a tüzet, amelyet már körülhatároltak, egy gázpalackról működő fűtőberendezést is kihoztak a házból. A mentők egy sérültet vizsgálnak.


 A leégett tetőszerkezet, a kiégett épület és a sok kárhozat, úgy látszik nem elég még ahhoz, hogy Ócsa polgárőr-vezetése, a város vezető tisztségviselői és az önkormányzati képviselők ténylegesen eljárjanak és tegyenek végre valamit a helyi tűzoltóság megalakulása érdekében. 

 Ócsaiként szeretnénk megélni, hogy a polgármester nem csak a focimeccsek hirdetményeit ossza meg, hanem hasonló rendszerességgel beszámolna a helyi tűzoltóság alakulásnak sorsáról. 

Forrás és képek: Internet, PMKI & Tibor
 *

2016. július 1., péntek

Tegnap késő este borult lángba egy családi ház - a Bp.-i és a dabasi hivatásos tűzoltók jöttek oltani a tüzet

Mint ahogy tegnap éjjel beszámoltunk róla, tűz lángjai csaptak fel Ócsán egy családi házban.
Ismét máshonnan jött a segítség a tegnap éjszakába csapó tűz során. Az égő háznál megjelent a helyi polgárőr-alakulat pár tagja, de a tűzoltásában hathatósan nem vettek részt, csupán a szokásos fényképezési gyakorlatuknak megfelelő szerepet látták el. 
A beavatkozásukról készült felvételt maguk tették közzé.

https://www.google.hu/maps/vt/data=RfCSdfNZ0LFPrHSm0ublXdzhdrDFhtmHhN1u-gM,YDNvYyLiEGZgBmiEAnjc_eR7vyPpxD09_qY-C-RUyrqvrn6sHWA4OXj8ZWV_FDYMJbYxwbMhGiSL7kjKsTIPhwFGNTBKL2MBc_v1EN25wzn5mLpxoGx2b5FqIZaTrELY3TKtCz2hS3aHorORoYX5jYTr1PRDbTKP5NqKHoJdoIFgMldDZh6hMrI-iA5r97se57v_RDRc2oiOlq1MDF1vOWq21qt_pQpIFw


Teljes terjedelmében égett egy körülbelül ötven négyzetméter alapterületű családi ház teteje csütörtök éjjel az ócsai Pipacs utcában. A tűzhöz a fővárosból és Dabasról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik két vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg - olvasható a Hírperss és a PMKI (eseményszám:26027) beszámolójában.

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTXIB8vnZB_6MHRUKz8QUhxsMrQVDZlo3AFd4Celkff-aJJiv5rMA
A felvétel Tibor Boros megosztása - ennyi tőle
A Boros Tibor által közzétett fényképből jól látszik, hogy a tűz nagysága mekkora volt. A kerítésen kívül, az épülettől távolabb készített felvétel szemlélteti a felcsapó lángok pusztító erejét, és a polgárőri beavatkozás mértékét. Teljes terjedelmében égett egy körülbelül ötven négyzetméter alapterületű családi ház csütörtök éjjel az ócsai Pipacs utcában. A tűzhöz a fővárosból és Dabasról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik két vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.

Sajnos az egység alá toborzott önkéntes tűzoltócsapat a mai napig nem jött létre és hiába a sok lelkes jelentkező, nem bevethetőek.  Az ócsai önkéntes tűzoltóegységnek gyakorlatilag semmije sincs még a tűzoltáshoz, annak ellenére, hogy a toborzás óta már majdnem két év telt el. 

Ki tudja még hány tűzeset, baleset és katasztrófa kell még ahhoz, hogy az illetékesek is belássák Ócsán legalább egy bevethető egységnek állandó készenlétet kéne tartania.

A mostani tűzkárosultak a megmondhatói, mennyire kiszolgáltatott és nyomasztó várni az égő ház fényében a távoli segítséget. 

A polgárőrség vezetőjétől pedig már igazán elvárható lenne egy normális megnyilatkozás arról, hogy miért nem sikerült még ennyi idő alatt sem felállítani a helyi önkéntesek csapatát?!

*