A következő címkéjű bejegyzések mutatása: publicisztika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: publicisztika. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 4., kedd

Puzsér Róbert Magyar Hang-ja - avagy a liberális igazságszolgáltatás egyoldalúsága ( - pszichopaták és társaik)

Puzsér a nagy megmondók azon egyike, aki nagyon igyekszik magát elfogulatlannak és függetlennek tetszeni. Ugyanakkor Puzsér is csak egy olyan liberális, aki megosztja a társadalmat a maga és a társadalom meglátása szerint. Lássuk be, Puzsér nem konzervatív elveket vall magának.

Szokták mondani, Puzsér az egyik legnagyobb bohóc. Ha úgy tetszik pojáca, de mások vélekedése alapján inkább egy beteg, egy őrült személy, egy megbomlott pszichotikus alkat.  

Mindez miért is jött elő?  Ő hívta fel magára ismét a figyelmet.  Az egyszer már felkorbácsolt, majd lecsengőnek tűnő és a Parlamentet is megjáró Kaleta ügy az, amit most felmelegített a liberálisok Magyar Hangjában, egy olyan publikációval, amiben olyan közjogi méltóságokat Józsis le, mint a Parlament elnökét, vagy tegez keresztnevén, mint a mostani miniszterelnököt.  Puzsér nem ritkán használja ezeket a leminősítő stílusjegyeket, aminek által nem egy sértődött fél ígért már neki jobb modorra tanítást.


Puzsért már ítélték el szarkupacozásért, aztán meg fordítva, Hajdú Pétert kötelezték bizonyos dolgok elviselésére. Ezek után magam sem tudom, hogy Hajdú lett a pszichopata, vagy Puzsér felelt meg „egy média­pszichopata jogi terrorjának”
Legutóbb Berki Krisztián jelentette fel Puzsért, mert utóbbi bűnözőnek nevezte. Előbb még Puzsér jelentette fel Berkit, mivel az szerinte illegitim módon jutott hivatalos jelöltséghez. Berki pedig egyenesen börtönbe küldené Puzsért a sértésért.

https://i.prcdn.co/img?regionKey=Sp5lx7orkiOf73RO5NM8hg%3D%3D

A kritikus-újságíró tavaly szeptemberben az önkormányzati választási kampány során egy videójában bűnözőnek nevezte a médiacelebet, valamint azt állította róla, hogy nem legális módon jutott a hivatalos jelöltséghez szükséges aláírásokhoz. Berki pedig ezért nem sokkal később hivatalosan is feljelentést tett a tavaly októberben a főpolgármesteri posztra szintén pályázó Puzsér ellen.

A Jövő TV stábjának Puzsér Róbert elmondta: továbbra is fenntartja az állítását, miszerint Berki Krisztián bűnöző, hiszen korábban ezt már a bíróság is kimondta róla egy jogerős ítéletben. A tárgyalás időpontja október 22-re lett kitűzve.

Berki Krisztián a meghallgatás után csak annyit mondott: tudja hogy neki van igaza, és arra számít, hogy ezt a bíróság is kimondja majd az ügyben.

„A mai napon Puzsér Róbert vádlott lett! Ahogy Ő szokta mondani az eljárás alá vont személyekről, egy bűnöző!

Puzsér mindezek mellett, vagy ellenére most a Kaleta Gábor bírói ítélkezése kapcsán vette elő a Parlament elnökét és kérte számon publicisztikájában az ország miniszterelnökét.  Úgy és azon hasonlatos mód, ahogy a portugál újságíró a külügyminiszterünket az Index belső feszültségei kapcsán. Azonban ahogy a külügyminiszter is kifejezte, miként is szólhatna bele egy magántársaság vezetésének belső ügyeibe, úgy a miniszterelnöktől és az Eu parlamenti  képviselőjétől miként várhatja el a magát amúgy demokratának tartó Puzsér, hogy beleszóljanak a független bíróságok ügyeibe?

Normális elgondolás, normális felvetés ez? Vagy csak így próbál hangulatot gerjeszteni és az embereket hergelni a kormány nyakába akasztott pedofil esetében?

Valószínűleg, mert Puzsér most ebből csinál pénzt a gyűlölködő Magyar Hang oldalán és próbál  babérkoszorút ölteni magára, mint az igazság megszállott bajnoka.
 https://i.ytimg.com/vi/UxE7y_MM28s/hqdefault.jpg

Puzsér azonban sokkal álságosabb annál, minthogy az igazság oltárán törhetne pálcát.  Puzsér Róbert valójában egy megélhetési pojáca, és ha netán elítélik, akkor talán magunk is mondhatjuk, hogy egy megélhetési bűnöző.  Egy olyan echte liberális képződmény, mely számára semmi sem fontosabb, mint az önmaga imaige. Az, ami valójában nem más, mint egy mocskosan szennyes felület.

*

2016. március 15., kedd

Márciusi kokárda

 Akkor kezdett gyengülni a Kádár-rendszer, amikor március 15-e kiszabadult a forradalmi ifjúsági napok kalodájából.

http://m.cdn.blog.hu/na/nagydontes/image/kokarda01.jpg

Pedig csak a forradalom volt győztes, a szabadságharc hosszú évtizedekre elbukott. Áprilisban a magyarok által benyújtott törvénycsomagot V. Ferdinánd király még elfogadta, de augusztusban már megjött az ultimátum: vonjátok vissza, mert el lesztek söpörve! A racionálisabbaknak ekkor túl sok illúziójuk már nem maradt. Arany János már ’48 végén, a téli hadjárat idején „zsenge mártírokról” ír, a „korán sírba hulló nemes ifjúságról”, és fölteszi minden forradalom legnagyobb kérdését, ugyanazt, amit az ’56-os forradalom leverése után is megkérdezett önmagától a megtiport nemzet: „Lesz-e, vajon, ennyi áldozatnak bére?”

Csak hát mi a „bér”? Nyilván a szabadság lett volna, a függetlenség és a polgárosodás. Mindegyik halasztódott. (Az utóbbit sokan még ma is halasztanák.) Nehéz jól felelni arra, hogy egy megsűrűsödött történelmi pillanatban van-e értelme a kiontott vérnek, az áldozatnak, a szenvedésnek. Annak könnyű a válasz, aki azt mondja: van értelme, amennyiben nem az én vérem, nem az én áldozatom, nem az én szenvedésem. De akinél ilyen kérdéseknél az „én” mindig egy kicsit „mi”, az nehezebben igenel.

Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk megteremtve, hogy a sikereinket csak kicsit éljük át, a veszteségeinket azonban teljes valónkkal. Levert harcai után ezt az országot a tűrés tudta leginkább egyben tartani. Istenkáromlásnak hangzik, de ha március 15-ből csak március 15-e marad meg, rég elfelejtjük. Március 15-e attól érint minket olyan mélyen ma is, mert utána hosszú és rettenetes volt a megtorlás: akasztottak és főbe lőttek, börtönöztek és bujdosásra kényszerítettek rendes polgárembereket, akik csak komolyan vették törvényes forradalmunk elfogadását, és nem értették, hogyan lehet betiltani a kokárdaviselést.

Ha megnézzük, költőinket, íróinkat mire ihlették a győztes forradalom eseményei, és mire az elbukott szabadságharc, meg kell állapítanunk, hogy a magyar irodalom legszebb mondatai, szólássá vált sorai ebben a halálos dermedtségben, ebben a „csillagoltó sötétségben” (Vajda János), ebben a felülírhatatlan veszteségben születtek meg. A szóképek a szív mély keserűségétől egymáshoz váltak hasonlóvá: nem csak Vörösmarty lelkében él ’48 emléke a tavasz, a „zöld ág” képeivel. Egy másik közössé lett motívum az álom és az ébrenlét gyötrelmes összemosódása. Vajda „lobogó gyász”-ról, virrasztókról ír, Arany alváshiányról panaszkodik, Álom – való című versében „a haza vérvirágai”-nak nevezve az elesetteket. Norvég költőnek eszébe jutna-e a napfogyatkozás láttán: „Ítélet van most fönt az égen.” Vagy ez: „A nap képe úgy elfeketül / Mint az ember arca a bitón” 

 Körmendy Zsuzsanna
 Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg.
*

2015. június 12., péntek

Világháló - behálózott világ ( - pénz beszél, kutya ugat…)

Sajnos a korunk egyik legigazabb mondása, ami szinte mindent elmagyaráz, hogy valójában mi is zajlik korunk világában.

https://5yearproject.files.wordpress.com/2012/07/money_talk.jpgAmikor egy híres terrorista vezért látunk a világ egyik vezető  csatornáján interjút adni, következmények nélkül akkor láthatjuk csak igazán, hogy mekkora bajban van az emberiség, ekkor tudatosul bennünk, hogy nem létezik terrorizmus elleni harc, ilyenkor semmit nem ér a CIA, FBI vagy az Interpol  által készített terrorista szerveztek feketelistája.

A háttérhatalom, hűséges szolgái a katari, a szaúdi, a török rendszerek, továbbra is büntetlenül megpróbálnak  mindent megtenni, ami csak tőlük telik, hogy fokozzák az emberek manipulációját, a gyűlöletkeltést. Fő céljuk, hogy végképp megdöntsék a szíriai rendszer, elpusztítsák az ország infrastruktúráját, megfosszák  minden jogától majd egymás között felosszák.

Tegnap este készített a katari Al-Jazeera televízió egy hosszabb interjút, egy csendes, jól berendezett teremben, aminek a helyszíne ismeretlen, a világ egyik legkeresettebb terrorvezérével, Abo Mohammed Al-Golani val, aki az Al-Kaida nemzetközi vahabita terrorszervezet szíriai szárnyának a vezére.

Ő az  aki minden ország terrorista listáján szerepel, kivéve az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb Közel-keleti  szövetségeseinél (Törökország, Katar és Szaúd-Arábiába listáin).

Golani akinek a fegyveresei nyílt támogatást kapnak az izraeli megszálló rezsimtől a szíriai Golán-fennsík területén.  Izraeli kórházakban  gyógyítják  a sebesült fegyvereseiket, hivatalosan még is a terrorszervezet vezéreként van van beállítva még a cionista országban is.

A terrorista vezér arcát nem lehetett látni az interjúban, annak ellenére, hogy azt állította, hogy ő nem fél senkitől sem. De a beszéde alapján annyiszor említette a Hezbollah-ot és a Szíriai Arab Hadsereget, hogy ez valószínűleg nem igaz. Ő nem fél, hanem retteg, főleg, hogy tudja azt nagyon jól, hogy bármeddig is sikerül eljutnia, hasonló sorsa lesz mint elődjének és példaképének Bin Ladennak.

Ha sikerült elérnie a céljait Szíriában, ami a szíriai kormány mebuktatását jelenti, ha nem. Csak a kérdés az, hogy ki végez vele majd, mivel az sem kizárt, hogy a támogatói és szponzorai, miután nincs többé szükségük a Nuszrára és vezérére egyszerűen likvidálják.

http://orientalista.hu/wp-content/uploads/2015/05/doll%C3%A1r1-620x350.jpgAz is kérdéses, ha belemélyedjünk a részletekbe, hogy létezik e egyáltalán ez a Goláni, vagy csak egy kitalált személyiség, aki által a sok buta embert lehet mozgósítani, akár csak régen Bin Laden által is, akit szintén köszönhetően a katari világhírű Al-Jazeera televíziónak muszlimok milliói szuperhősként tekintettek.

De ne mélyedjünk bele ennyire a részletekbe, mert létezik e vagy sem, a terrorszervezetek sehol sem tartanának, ha nem kapnának izraeli, török,  katari és a szaúdi támogatást a nagy főnök, az Amerikai Egyesült Államok parancsára.

Az Al-Jazeera híres újságírója Tayseer Al-Allouni, aki ismeretlen helyen készítette az interjút a terrorista vezérrel régebben több interjút készített különböző Al-Kaida tagokkal, akiknek a beszédeiket csak az Al-Jazeera tett nyilvánosságra.

Al-Allouni több évet ült börtönben Spanyolországban a madridi terrormerényletek után, majd a katari uralkodó család hatalmas összegeket kifizetve tisztára tudta mosni az iszlamista riportert  és kiszabadította a börtönből.

Al-Allouni volt az a reporter aki interjút készített Afganisztánban Bin Ladennel, akit úgy mutatott be mint egy hős harcost a muszlim világ példaképét. Most ugyanezt tette Golanival.

A Pénz beszél, a kutya ugat, a karaván halad, a médiumok manipulálnak, a terroristák Szíriában lehetnek jó fiúk, ez a lényeg.
*