2020. április 15., szerda

Távolban a segítség - hiába a taps, a hajbókolás, ha nincs köszönet a képviseleti munkában ( - tojás és hal)

Már egy hete érezni Ócsán lakossági körökben azt az igényt, amit az ellenzék is hiányol. Nagy volt a várakozás húsvét előtt is egy helyi "kisegítőcsomag" bejelentésére. Azonban hiába is reménykedtek sokat, a mi önkormányzatunk nem jelent segítséget.

Mást sem hallani az ellenzéktől, mint a vírus okán elesettekké váltak kormányzati megsegítésének hiányát. Hiába a már bejelentett intézkedési csomag, a politika élharcosai többet akarnak.  

Budapest elesettjei a járvány idején a főpolgármesternek köszönhetően a közlekedési eszközökön zsúfolódtak össze, és még szabad parkolásban sem részesülhettek, míg a kormányfő közbe nem lépett.

Mindezek mellett egyre több helyi polgármester próbál ilyen-olyan segítséget nyújtani.  Niedermüller Péter például a szombathelyi érdekeltségű elítélt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját segítette meg egy 29 millió forint + ÁFA értékű megbízatással. 

Harkányban már az óvónők is maszkokat varrnak,  hogy legalább annak jusson, aki a leginkább rászorul. 
Minden település/polgármester a lehetőségeihez mérten más-más megoldással próbálkozik, Drávaszerdahelyen például arról döntött a polgármester, hogy minden család, ahol a távoktatás miatt otthon kényszerülnek maradni, százezer forintot kap az esetleges pénzkiesés pótlására. 

Kaposváron megkezdődött a lakosságnak szánt szájmaszkok csomagolása. Szita Károly polgármester szerdán a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a mosható, vasalható védőeszközöket csütörtöktől dobják be a kaposváriak postaládájába. A városvezető korábban azt közölte: az önkormányzat célja, hogy ne csak az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá az időseknek segítő önkénteseknek, hanem minden lakosnak legyen szájmaszkja.

Terézváros, Józsefváros szintén ingyen biztosít szájmaszkokat a kerületben élőknek. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/91942195_1589951124477504_4992448969595420672_o.png?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=_U5NOVrkrEcAX-6TVYW&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=9a0373819e5cbcfc4f6c2038c91040c2&oe=5EBBF2B5Ferencváros úgy igyekszik segíteni  a járvány miatt jövedelem nélkül maradt embereknek, hogy pandémiás járadékot vezetett be. Emellett azonban rendkívüli támogatást és ugyancsak rendkívüli lakhatási támogatást is biztosítanak az erre jogosult rászorulóknak. 
A pandémiás támogatás egy hónapra jár, és évente legfeljebb háromszor igényelhető. Egy családon belül legfeljebb két személy részére állapítható meg. Mértéke 15 és 75 ezer forint között van, attól függően, hogy mennyi a családban az egy főre jutó jövedelem. Ha ez 60 ezer forint, vagy annál kevesebb, akkor a maximális 75 ezer forint jár.
A rendkívüli támogatás a megváltozott szabályozás értelmében az is jogosult rá, aki a koronavírus-járvány miatt került rendkívüli élethelyzetbe.Ez adott esetben azoknak szól, akik a koronavírus-járvány miatt veszítették el havi jövedelmüket, de nem jogosultak a pandémiás járadékra.A támogatás mértéke legfeljebb 42 750 forint lehet. 
A lakhatáshoz kapcsolódó rendkívüli támogatás Évente az eddigi egy helyett két alkalommal adható. A támogatást egy családban egy személy veheti igénybe.

Ezzel szemben Ócsán nem sok mindenről hallani.  A polgármester Facebook oldalán legfeljebb a saját tojásfáját lehet elérni. 

A polgármesteri tájékoztatóból meg pedig csak a maszk viselésére szólítja fel az embereket, de azt más önkormányzati vezetőkhöz hasonlatosan nem biztosít. 

Hiába hitték egyesek azt, hogy lesz valami érdemi bejelentés, azon kívül, hogy városunkat érintően 10 helyszínen 12 személy van karanténban, nem sokat tudtunk meg a segítő szándékról. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjsYI37Bmd2EU8z2wFF-W41uIaQXIik5ufL2XEhcCvHRv9l-qxk7Kl0KgmFBjksxhLtZhMm4osmBcXhzSb8-Iz41qYf8cXuZCxIEG70kbv4IdXtQrY9ME7wvr20umHdWzw2nTIE8Is-b4Q/s1600/Homo+fish.png

Az alpolgármester asszony közleménye is csak egy halról szólt.

 A 70 éven felülieknél bizonyos feltételek megléte esetén a kormány a helyi önkormányzatok feladatául szabta. 

*

1 megjegyzés:

  1. Erzsébetváros: Nem 29 milliót kap a Czeglédy Ügyvédi Iroda, hanem 50-et

    Érdekes ellentmondásra bukkant a Pestisracok.hu az erzsébetvárosi önkormányzat honlapján, amiből két fontos tényt is meg lehet állapítani: Niedermüller Péter nem 3, hanem összesen 4 szerződést kötött a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával, és összesen nem 31, hanem több, mint 50 millió forintot fizetnek ki a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba és párja, Fodor Tímea közös ügyvédi vállalkozásának, közpénzből.

    VálaszTörlés