2020. március 15., vasárnap

Újabb álhírek terjednek az Országos Polgárőr Szövetség nevének felhasználása mellett - hazug pánikkeltés

Ismert a személy és a függőség. Azonban ez nem mentesít senkit sem a hamis tartalmak osztásának felelősségvállalása alól.

Ezt még talán lehet poénkodásnak venni, még akkor is, ha rosszízű tréfaként tartjuk számon
A polgárőség embere szerint itthoni protokoll szerint nem elég a szűréshez, ha beteg vagy, ezzel szemben Dél-Koreában naponta 140 ezer ingyen mintát vesznek

A blog vélekedése szerint nem szabad ilyen álságos és nem igaz állításokkal hergelni az embereket. A közvélekedés, a közember hangulatának felkorbácsolása válságos helyzetekben súlyos következményekkel járhat.  

Az Egyesült Államokban pénteken hirdetett szükségállapotot Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronajárvány miatt.  

Szombaton személyesen jelentette be, hogy azokban az országokban, ahol jelentős mértékű a koronavírus-fertőzés, kötelező szűrővizsgálatot vezetnek be az Egyesült Államokba indulók számára. 

Mike Pence bizakodó volt abban, hogy az Egyesült Államok felkészült a betegség elleni küzdelemre és ahogyan fogalmazott, hamar túl lesz rajta.Elmondta azt is, hogy az egészségügyi szakemberek most azon dolgoznak, hogy feltárják, hogyan fertőződött meg az új típusú koronavírus-fertőzésben elsőként meghalt amerikai állampolgár. 

Vasárnap bejelentették a keleti parti Rhode Island állam első koronavírusos megbetegedését is. Az Egyesült Államokban ezzel 72-re emelkedett az új típusú koronavírusos fertőzéssel diagnosztizáltak száma.Alex Azar, a humán erőforrásokért és egészségügyért felelős miniszter az ABC televízió vasárnapi műsorában arról tájékoztatott, hogy jelentős mértékben megnövelték a teszteket. Eddig 3600 emberen végeztek szűrővizsgálatot az USA-ban.

Vagyis összességében nem végeztek annyi emberen szűrést az államokban, mint azt az ismert polgárőr napi szintre vetítve állítja Dél-Korea vonatkozásában. Kétségtelen, hogy az általa feltett és megosztott tartalom hamis, és nem igaz, hiszen nem csak aránytalanul és hihetetlenül magas szűrési tartalmat mutat, hanem alá nem támasztott is egyben.  

Ugyanakkor az ilyen és ehhez hasonló tartalmak közzététele, világhálón való terjesztése, internetes szétszórása legalább oly annyira vírushordozó és terjesztő, mint maga a ténylegesen fertőzött személy.  

A vészhelyzet kihirdetése éppen az ilyen pánik-hangulatkeltésre alkalmas valótlan állítások és terjesztések kiszűrésre is lehetőséget biztosít.

Ez eléggé konkrét viszonyítást mutat időponttal és elvégzett tesztekkel összehasonlítva

Keddre 84 új esettel már 977-re nőtt a fertőzöttek száma az országban.

Itt viszont csak egy blöffre feltett meghatározás olvasható, mögöttes valós tartalom nélkül - ugyanakkor ez nagyon ellentmond a valóságnak ( - talán ezt nevezik rosszindulatú rémhírkeltésnek)


Kérdés, hogy mindez meddig folytatható.

Az uszítás,  mások hergelés, felhangolása, hazugságok megosztása és a rémhírkeltés vészhelyzetben nem szórakoztató, hanem üldözendő. 
Ez nem játék. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése