2020. március 23., hétfő

Indul a "Hét Nap" - Üzenetek a karanténból ( - talált tárgyak és egyéb vajákosságok)

 Elsőnek Rutkai Bori énekesnő sorait olvashatja:  - TALÁLT TÁRGYAK ÉS EGYÉB VAJÁKOSSÁGOK

A képen a következők lehetnek: 1 személy, közeliKedves Hét Napot olvasók!

Még a boldog békeidőkben vettem egy közismert butikhálózatban két fekete nejlon harisnyát. Bár a méretem volt ráírva, otthon kiderült, hogy nagyon kicsik. Félretettem tízéves keresztlányomnak, hogyha majd találkozunk, akkor átadjam neki. Hát közben beütött a szobafogság, nem jutottak el a harisnyák a címzetthez. A múlt héten már végig itthon voltam egy felsőlégúti betegséggel, izgalmas volt, hogy mi lesz belőle, szerencsére nem volt lázam, és erőmnél voltam. Mindenféle gyógynövényekkel kúráltam magam, aztán eszembejutott, hogy valahol van egy ayurvédikus tea, amit a szemem erősítésére vettem… de hátha jó lesz a torkomra is.

Miután megleltem, észrevettem, hogy nagyon porszerű, és a sima szűrőn tuti átmennének a teaszemcsék. Eszembe jutott a harisnya! Meg az is, hogy már a gyógyteákat is jobb lett volna nem a fémszűrőn átengedni, mert az csökkenti a hatásukat. Szóval azóta harisnyát húzok a bögrékre, és azon szűröm át a nedűt. Aztán persze gondosan kimosom, kiszárítom a kis új házikedvencemet.

Kezd meghitté válni a viszonyunk. Az öngyógyítgatás során voltak más kísérletezéseim is. Például a friss petrezselyemből készült tea, nagyon jól esett, kis babérral, gyömbérrel tuningolva. Túladagolni nem szabad, max. 3 bögre egy nap, no more! Este pl. már nem jó inni, mert kissé felpörget. Sok céklát is adagoltam magamba, pl. a gyümölcscentrifugán levet csináltam belőle, almával mixelve. A reszeléket tormával kikeverve megettem. Aztán valami azt súgta, hogy próbáljam ki a céklalé habját nyálkahártya gyógyításra. Bevallom, kentem egy picit az orromba, és egy éjszaka alatt begyógyult kissé irritált orrjáratom. Tegnap a szememre jött valami kisebb gyulladás, kipróbáltam arra is. Lefekvés előtt finoman bekentem a szemhéjamat kívülről. és egy picit a szemsarkokba is juttattam.


Újból látok Ezeket a módszereket magamnak találtam ki, felelősséget nem vállalok értük, mert ki tudja, hogyan alkalmazzátok, mindenesetre csak óvatosan, és saját intuíciótok szerint gyógyítsátok testeteket, lelketeket!

Jó Egészséget kívánok!  Bori

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése