Ócsa várossá válásának 11. évfordulóját tartotta ezen a szombaton, amikor is a focistáinknak is ünnepelni illett volna.
Azonban ez a forduló sem adott okot az örömre, mert ismét egy megalázó vereséget könyvelhettünk el mai napon.
Majdhogynem lemostak bennünket a pályáról Törökbálinton. Oly csúfosan kikaptunk ismét, hogy még az is eszünkbe jutott, hogy kellett ez nekünk? Valóban szükség volt feltornáztatni a csapatot egy olyan felsőbb osztályba, amihez nem vagyunk felkészültek, illetve megfelelők? Mert valójában az alkalmasságunkról van itt most szó. Arról, hogy miként tudunk a csoport elvárásainak és az itt szereplő csapatok színvonalához, játéktudáshoz mérten felkészülni, kiállni és méltón helytállni? Valójában alkalmasak vagyunk mi erre, ezzel a sport technikai és minden más egyéb járandóságával?
9:0-ra vertek bennünket. Ez pszichikailag is megviseli a játékosainkat, nem csak fizikálisan. Lassan elfogy a levegő körülöttünk, és szinte mindenki minket rúg, avagy a mi hálónkba helyezi a találatait.
Nem első esetben még viszontválaszra sem nagyon futja lelki erőnkből és tudásunkból. Valahogy nem vagyunk méltó ellenfelek ebben a csoportban. Mintha mindenki jobban játszana itt nálunk.
Annyira utolsók vagyunk, hogy az már elkeserítő. Nem magyarázat erre az, hogy szűk csapattal mentünk. Kit érdekel? Ha több játékosunk és cserénk lett volna, akkor sem nyerhettük volna meg ezt a mérkőzést.
9 kapott gól egyetlen válasz nélkül, - egy mérkőzésen belül, - bizony komoly tanulságokat rejteget magában.
Ideje lenne elgondolkodni ezen.
(Hajrá Ócsa!)
*
Szép volt srácok!
VálaszTörlés