2013. december 4., szerda

Közmeghallgatást tartott a polgármester - kit érdekel ( - közöny és mellébeszélés)

Túl vagyunk rajta. 

Nem került egy órájába sem a Hivatalnak, hogy letudja a kötelező közmeghallgatásnak nevezett "kihelyezett önkormányzati ülést". Túl van rajta a vezetés és a megjelentek összessége. Innentől számított egy év nyugi ebből a szempontból. De hogy zajlott és miről volt (avagy nem volt) szó?


Már sötétedett, amikor az Egressy Szabadidő Központ bejáratához értem.  Az épület előtt a szokásos mód foglalták el a helyet a várakozó gépjárművek. Volt aki a járdát használva áll be a bejárathoz közeli világos részre, mások meg a beton talpfákkal bordázott padkára. 
A közintézmény bejárata előtt Horváth Tamás alpolgármester és Gallai doktor képviselő fogadott cigaretta füstöt árasztva felém és a velem érkezők arcába. 

Belépve az épület aulájába, az ott beszélgető polgármester mutatott némi barátságosabb képet az érkezők felé.  Az előtér amúgy szabadon átjárható volt, mert ásítóan üresen várt az érkezőkre.  Gondoltam, hat előtt pár perccel, már csak a későn érkezőkre várnak, hogy végre kezdhessenek. Tévedtem. A további érkezőkre várva húzták az időt. Csakhogy, azok valahogy elmaradtak. A színházterem, kongott az ürességtől. Mikor beléptem, talán páran voltak bent. Ebből a párból az egyik az önkormányzat kommunikációs munkatársa és annak párja adta az egyiket, míg az alkalmazottak egy része a másikat. 18 óra után 7 perccel is csak 20 fő volt jelen a teremben.  Ebből öt képviselő, (polgármesterrel, alpolgármesterrel egybevéve), egy főépítész, egy jegyző, egy főrendőr, egy polgárőr vezető, egy közterület-felügyelő, és több önkormányzati dolgozó. Lakossági részről "független" állampolgár szinte alig.  Érezhető volt az elutasítottság.  Alsópakony régi vagy új településéről egyetlen ismert lakót nem láttam. Igaz, most busz sem volt hozzá, nem úgy, mint az új-telep építésének beharangozásakor. Hiába járok évek óta erre az éves eseményre, ennyire szegényes, elutasított még soha nem volt az önkormányzati munkamenet. Még a Máltai Szeretetszolgálat sem segítette a népességet népes vezetést a jelenlétével. Őket sem mozgatta meg az esemény. A lakosság meg úgy tünik, teljesen immunis már az efféle képmutatás felé. A szembesülés elgondolkodásra késztethetné a vezetést. Vagy ha őket nem, akkor legalább a hűbéres klientúrát.  Azt a támogatói csoportosulást, mely részt vállal, és/vagy szemet húny az elmúlt évek felett.

Mindegy, csapjunk bele.

Bukodi Károly polgármester a kis számú érdeklődő előtt megkezdte az önkormányzat év értékelő beszámolóját.  Asus laptopján, amivel a ciklus kezdetekor a régit cserélte, lapozva továbbította a vetítőre láthatóvá, és olvasható téve az általa vélt sikereket. 

Ezek közt szerepelt az alsópakonyi lakópark megépítése, a 4604-es számú út (a Bajcsy Zsilinszky bevezető szakaszának) rekonstrukciója, a szennyvíztisztító állapotának javítása. Aztán a bölcsőde létesítése, az óvoda ráépítéses felújítása, az ott található konyha kialakítása, Dózsa-telepi óvoda 6x12-es műfüves, (ketreces) focipályájának megpályázása. Az Ócsa Se által használt nagypálya 31 milliós kialakítása, a 3 milliós (lakossági) járda program, az önkormányzat előtti "közösségi tér" továbbfejlesztése, a soroksári vagyonkezelőtől megvásárolt egykori Tsz Iroda épületének részletben történő megvásárlása, a közúti kátyúzás és így tovább.  

A polgármesteri előadáshoz a hátteret Horváth Tamás alpolgármester, Gallai Zoltán, Kardos Zoltán, Török László képviselők adták. Bukodi Jánosné, Búza Ernő, Dönti Károly, Inczeffy Szabolcs képviselők távol maradtak. (A távol maradók közül tudtommal Dönti Károly más elfoglaltság okán maradt távol, de nincs is egy platformon a megjelentekkel és nem szimbolizálja a városvezetés ebbéli irányvonalát. Bukodi Jánosné és Búza Ernő elfoglaltságáról nincs tudomásom, míg Inczeffy Szabolcs ebben a kora esti órában is tanári munkáját ellátva órát adott.)

A hallgatóság egyik jelentős részét pedig az önkormányzati dolgozókon túl Dr. Szabó György jegyző, Horváth Zoltán megbízott városi főépítész, Rácz Ferenc rendőrőrs parancsnok, Boros Tibor polgárőr elnök, Magyari Tibor közterület-felügyelő és társai adták. Kertészné Molnár Anna az önkormányzat adatvédelmi felelőse, kommunikációs munkatárs, az Ócsai Kisbíró szerkesztője, mint segédasszisztens (mikrofonállvány) vett részt a rendezvényen.  

Szűcs Lajos megyei elnök, választókerületi képviselő, és Pánczél Károly a Fidesz  jövőbeni területi képviselő(jelölt)je nem jöttek el. Ellenben a hallgatóság sorai közt ott volt Zábrácki László a Jobbik szakpolitikusa, Magyar Péter a párt helyi szervezetének elnöke, továbbá az OPKE elnöke Pappné Hajdú Katalin, és Ivánka Vince titkár, honlapszerkesztő.  

A meghirdetett összejövetel 2. napirendi pontjának egyebek rovatában a megjelentek tehettek fel kérdéseket. Ennek keretében elsőként Hajdú Katalin, majd Ivánka Vince szólalt fel. Az előbbi egyesületi elnökként vetet fel gondolatot, főleg grafiti ügyben dicséret jelleggel, míg utóbbi magánemberként és apaként tett fel kérdést az óvodai csoportbeosztások és jövőbeni elhelyezések kapcsán, ami érinti az új épület átadását és használatba vételét követő vegyes csoport kialakítást,-bontást. (Azonban ez sem árnyékolta be az ismert itteni vezetők sikerélményét.)

A felvetésekre Bukodi Károly polgármester igyekezett köszönetet kifejező választ adni. Nem sikerült. Elmondta, hogy a kérdéseket nem a Facebookon és az intézmény folyosóin, hanem itt kéne feltenni. Az ebbéli általánosságokon túl, Ivánka apukát a felmerülő gondjaival a közmeghallgatásról távol maradó Szűcs Lajosné óvodavezetőhöz tanácsolta, hogy az itt vázolt, s vonatkozó kérdését neki tegye fel a szülő.  Ő ezt nem tudja megválaszolni.  (Ennek ellenére vagy talán éppen szégyenére a kérdés jogos. Igazán kár, hogy erről a polgárok mestere mit sem tud.)
Horváth Tamás alpolgármester mindezt és az egész eseményt hang nélkül viselte. A közmeghallgatáson a többi nevesített (sorolt poziciónárius) tisztségviselőhöz hasonlatosan, végig hallgatott. Számunkra nekik semmi mondani-, vagy elszámolnivalójuk nem volt.

Így további felvetés, kérdés és válasz híján a közmeghallgatást a városka polgármestere bezárta.  Az egész alig tartott tovább bő fél óránál.  A megjelent létszámot tekintve pedig kár volt kivilágosítani a nagytermet, mert a 12-es szobában is elfértünk volna. Ott talán még meghittebb, emberibb is lehetett volna a találka. 
Itt ugyanis olyan elbveszettnek tüntek az emberek. (Olyan érzése volt némelyeknek, mint a szinházban, amikor jegyet vált az egyfelvonásos bohózatra, de a végén értetlenül távozik, mert a darab és annak szereplői alkalmatlanok a póénra és ezáltal a végkifejlet átadására.)
Végezetül megjegyezni kívánom, hogy sem a rendőrség képviselője, sem a Polgárőrség vezetője nem tett beszámolót a végzett munkájukról, illetve a várost érintő bűnügyi-, közbiztonsági helyzetről. De a helyi közterület-felügyelő sem tudott semmivel előrukkolni.

Kifele menet még sikerült megkérdeznem Boros Tibort, hogy a helyi temető egyes sírjait meggyalázók kézre kerülésének ügyében történt-e előrelépés, amire azt a választ kaptam, hogy sajnos nem. Ekkor sikerült megjegyeznem, hogy mennyire kár, hogy a térfigyelő kamerák aránytalan elosztása, és hibás pozicionálása okán semmit nem kezdeményeztek, és így a temetőhöz nem sikerült egyet sem telepíteni, esetleg a városháza előtti többszörözésből áthelyeznii és ott üzembe helyezni. Mert ugye a focipálya megfigyelése, távfelügyelete rettentő fontos. legalábbis a polgármesternek. A temető meg le van sz@rva.

A tétlenséget és a nemtörődömséget látva elköszöntem, aztán másokhoz hasonlatosan távoztam. Az alpolgármester ekkor már túl volt egy újabb kinti cigarettán, majd fázósan visszatért az épületbe és a kultúr-kávézó felé távozott. Gondoltam, egy melegítő ital elkél a füstölgés után ebben a cudar időben. Egy forró tea, vagy pohárnyi forralt bor mellett bizony képes tovább elcsevegni az ember, mint egy érdektelenségbe torkolló,  röpke közmeghallgatás során.

A távol maradók semmiről nem maradtak le és semmit nem vesztettek. Az egyetlen érdemi kérdést feltevő pedig válasz nélkül távozott. Mintha mi sem történt volna. Nem csoda, hogy erre szinte senki nem kíváncsi.

*

1 megjegyzés: