2013. december 25., szerda

Karácsonyi visszaemlékezés Szűcs Lajosra az elhangzott "ünnepi beszédek" kapcsán - Szabad Riport

Az óvoda átadásakor már feszítették a húrt a szószólók, (Szűcs Jánosné és Bukodi Károly,) amikor ide az óvodába engedték Szűcs Lajost és Pánczél Károlyt beszédet mondani azért, amiért ismereteink szerint semmit nem tettek és főleg nem áldoztak.

Aztán az karácsonyi est alkalmával amikor Jarábik Klára kapta elő a cilinderből és vezette fel  Szűcs Lajost az ünnepi közönségnek aki mint valami különleges ajándékot mutatta be Pánczél Károly országgyűlési padtársát politikai jövendőbelijeként, akkor úgy gondoltuk, elég méltó lesz ehhez és hozzá, ha mi is megemlékezünk róla a maga módján.  Elvégre Ők is egy olyan karácsonyi esemény kapcsán hozták a formájukat, ami másokat is erre serkentett.
  
https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/1473056_477077519077112_1843058386_n.jpg"Ócsán az Egressy Gábor Szabadidőközpontban néztük végig a karácsonyi műsort, melyet sajnos beárnyékolt a politika. Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő gyakorlatilag a 2014-es választások győztesét hirdette ki Pánczél Károly személyében, akinek még az sem volt ellenére, hogy ünnepi beszédet (!) mondjon egy olyan közösségnek, egy olyan település lakosainak, amelyhez gyakorlatilag semmi köze! Az ócsaiak rá nem szavaztak, nekünk Pánczél Károly nem képviselőnk, tehát örülnénk, ha a városi rendezvényeinken nem kampányolna a városvezetőink tudtával és segítségével, pláne nem egy karácsonyi ünnepségen!"

Az emberek felett mondott és a Jobbik által ismertté vált politikai beszéde után úgy gondoltuk, mi is előrántunk egy megemlékezést búcsúzóul a tőlünk távozó elnökről.

https://scontent-b-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/1511281_485078838276980_723039278_n.jpg
Fa állítás az ünnepség előtt
Ehhez nem kellett más, csak lapozni egyet a világhálón és egy "hazai", vagyis minket érintő történetet feleleveníteni. Máris kezünk ügyébe került a Szab Riport egy talán kevésbé ismert beszámolója Ócsáról és az itt élő Szűcs Lajosról.

Most az akkor és ott  Szűcs Lajos teniszezik, míg a gyermekek fáznak és éheznek című írásból (Szabad Riport) teszünk közzé egy ma is aktuális részletet.

Kérem fogadják olyan szeretettel, mint az ócsai cicerónak tartott, politikai körökben jól, de mesze földön sem járatlan földit, Szűcs Lajos doktort.

A bajok a Pest Megyei Önkormányzat körül nem most kezdődtek. 

Már 2011 tavaszán jöttek a hírek arról, hogy megszűnt a gyermekek közétkeztetése, a menza a Pest megyei iskolákban, mert az önkormányzat nem fizette ki a gyermekélelmezési vállalat munkadíját.

Aztán a hivatásos nevelő szülőknek sem fizetett az önkormányzat ez év nyarán, s ezért a náluk élő állami gondozott gyermekek, a szó szerint éheztek, mert nem volt miből megvenni a gyerekeknek az élelmiszert.

Legfrissebb információink szerint, a Pest megye gyermekotthonaiban sincs már elég élelmiszer az állami gondozott gyermekek számára…

És egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem is igazán az önkormányzat eladósodása a legfőbb bűne, a Pest Megyei Önkormányzat elnökének, Dr. Szűcs Lajosnak. Hiszen, a bankár keselyűkön és a végrehajtó hiénákon kívül, szinte mindenki el van adósodva ebben az országban.

http://szabadriport.files.wordpress.com/2011/10/a-szc5b1cs-hc3a1z-c3b3csc3a1n_-jc3b3lc3a9t-vs-fc5b1tetlen-iskolc3a1k_-tetemes-adc3b3ssc3a1g.jpg
Szűcs Lajos házát bemutató ócsai fotókat, az Egységes Magyarország Mozgalom önkéntesei készítették

Tehát nem az adósság az igazi bűne Dr. Szűcs Lajosnak, hanem az, hogy amíg a Pest megyei gyermekek szájából elvonják a falatot, s dideregnek az iskolákban, sőt a kollégiumban, nemcsak hogy nem tesz semmit, hogy ez ne így legyen, és rövid időn belül rendeződjenek a dolgok, hanem szemmel láthatóan nem is érdekli ez a probléma.

Nem rázza meg belülről. Hanem inkább éli világát, egyik reprezentatív rendezvényről a másikra sétálva, teniszezget, bort iszik, tortát vág fel, és luxus életvitelével borzolja az emberek kedélyét.

Lássuk tehát, hogy az aki mindezért felelős a Pest Megyei Önkormányzat elnöke; Dr.Szűcs Lajos, hogyan is él valójában?

http://cdn1.boon.hu/2011/12/a.jpg

Azori-szigeteki utazók:  - Annak ellenére utaztak el az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy “a felmerülő" költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam.

Saját városa sem érdekli

A Parlamentben ülő politikusok döntő többsége „univerzális” személynek tartja magát. Sokuk életében nem dolgozott, azonban mintha mindenhez fenemód értenének. Nem csak úgy tesznek minta országot vezetnének (sic!), hanem mellette sportklubok, és szövetségek élén sürgölődnek, megyei, városi hivatalokban dirigálnak.

Közülük akadnak szép számmal olyanok is, akik miközben több lovat akarnak megülni, saját lakó környezetük, közösségük érdekében vajmi keveset tesznek. Mint például az Ócsán, a luxus körülmények között lakó Szűcs Lajos, akit a helyiek nem igazán zártak a szívükbe…

Dr Szűcs Lajos: Van olyan hogy bort isznak és vizet prédikálnak - . Budai Vár, Pálinka fesztivál

 De Pest megyében is biztosan sokan csuklanak, amikor a nevét emlegetik. Pláne, azon szülők, kiknek  a gyermekük heteken keresztül nem kapott enni az iskolában éspedig a közétkeztetés során. Vagy a hideg osztályteremben kerülgeti a gyereket a felfázás, az iskolai tanórák alatt.

Ócsa: a közel tízezer lakosú város egy dinamikusan fejlődő térség közepén helyezkedik el. Olyan adottságok mellett, mint az M5-s autópálya, az M0-s, valamint az 5-s számú főút és a helyi tájvédelmi körzet kiszögelése. A térségi gazdasági-társadalmi pozícióját a budapesti agglomeráció vonzása, illetve a Balkán irányába vezető, transz-európai- közlekedési folyosó, (is) meghatározza. No, de, ha már „Balkán”, akkor „gettó” is. Ócsán tervezik (tervezték?), a „betelepülők invázióját is” (így emlegetik ezt ott,) – hiszen a tervek szerint több hiteles család költözik majd a Szociális családiház-építési programban készülő házakba. (Amelynek egyenlőre(?) híre-hamva sincs.)

A fővárosból vonattal mentünk Ócsára. A kocsiban fáradt emberek ültek, ki 10, ki 12 órás „rabszolgaigán” van túl.
- Örülünk, hogy egyáltalán munkánk van – újságolta a meggyötört és fáradt negyven év körüli férfi. – Sokan, nagyon sokan bejárunk Budapestre, mert Ócsán sincs munka. Erre meg ide akarják hozni a sok szerencsétlen embert, a végrehajtók által kifosztott családokat. Kérem, hol itt az ész ? Most, hagyjuk a gazemberségeket, de sokan azért is váltak otthontalanná, mert már munkájuk, bevételük sem volt.  Majd Ócsán lesz? Na, ezt kötve hiszem. Nekem kérem, két diplomám van, idegen nyelvet is beszélek, de csak biztonsági őrnek kellek… De meddig utazik?
- Éppen Ócsán szállok le. Érdekelnek a körülmények, meg az is, hogyan vélekednek az emberek Szűcs Lajosról, aki ismereteim szerint a városban lakik.
- Ja, a doktor úr? Igaz, a Parlamentben lassan már mindenkinek  a neve előtt a dr. rövidítés lesz. De, hagyjuk is ezt, Szűcs Lajosról van szó. Ha leszállunk az állomáson, majd útbaigazítom, hogy merre lakik. Nézze meg a villáját. Nehogy azt higgye, valamifajta irigységből mondom ezt, hanem azért, mert ide a „lakájába” szinte csak aludni jár haza. Meg, néha dorbézolni… Mi, az ócsaiak magasan le vagyunk sz..va általa.

Persze erről szintén a korábbi kormányok tehetnek ugye? Míg Ő és a megye önhibájukon kívüliként szinte szentté válnak. Jogosan marad bennünk nyitva a kérdés: most akkor van tennivaló a megyében, vagy nincs?

Vagy olyan elhanyagolható kihívások előtt áll a város, vagy akár Pest megye, melyek mellett még belefér a Tenisz Szövetség elnöki tisztségének ellátása is, no meg az átadókon, az alkalmi ünnepségeken való rendszeres részvétel is?  Valóban nincs semmi dolog Ócsa, a megye és annak önkormányzatisága körül? Akárhogy is azonban reméljük, a teniszsport végre jó kezekbe került Szűcs Lajos által.

Lassan közeledünk az ócsai megállóhely felé, amikor a helyi lakos útitársunk halkan megjegyezte:
- Kár, hogy Ócsán Szűcs Lajos munkássága, a haladásban és a jólétben nem érződik.  Csak szeretnék mindezek után, hogy a „gettó” lakópark hozadékai nem okoznak akkora hátrányt, vagy kárt a városnak, melyek Szűcs Lajos elnöki tündöklése és pártbeli társai, a megyés- valamint helybéli partnerei tevékenységei alatt keletkeztek itt helyben. Ugyanis ötleteiért kisvárosunk nem egy esetben nagy árat fizetett…

http://szabadriport.files.wordpress.com/2011/10/szc5b1cs-hc3a1z-_c3a1polt-kert_-kerti-hc3a1zacskc3a1val_2.jpg
Itt gondozott a terület és van pénz mindenre - csendélet Ócsán

Luxus életvitel, szép ház. Biztosan van fűtés és élelmiszer.

A megérkezés után még arra kért az őszintén beszélő férfi, hogy bár kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, és véleményét vállalja, de ne írjuk le a nevét. Fél a családját érhető megtorlásától. Itt megemlítette egyik gyermekét is, aki a helyi gimnáziumba jár, és nem kapott közétkeztetést, pedig beszedték tőlük, vagyis a szülőktől a díjat, a „sárga csekken”.  – (!!!) – Ennek az oka, Pest-megye „csődje” volt, ahol ugye az elnök, a Szűcs Lajos.

Egyébként a képviselő úgy él, ahogy él. Sportolgat és fényűzők a körülményei, szép a háza, sőt, luxus, Míg a megyei önkormányzati iskolákban nem ettek a gyerekek, s az állami gondozottak pedig éheznek. Ez pedig, mint az önkormányzat elnökének, az ő felelőssége!

Az útbaigazítás után a „non stop”, éjjeli-nappali üzlet sarkán befordulva, rátalálunk Szűcs Lajos „odújára”. Az Árok utca sarkában áll, és sok az árok partján élni kénytelen kilakoltatott ember, biztosan elfogadná az „álláshalmozó” házát…

http://szabadriport.files.wordpress.com/2011/10/szc5b1cs-hc3a1z-kerti-tavacskc3a1jac3bcdc3adtc591-lc3a1tvc3a1ny-_-a-sok-fogadc3a1son-megfc3a1radt-politikusoknak.jpg?w=640&h=480
Kerti tó, hintaágy, grill-kemencés gazdasági épület - a nyugalom szigete

A környéken az emberek mintha némasági fogadalmat tettek volna. Jóval messzebb, talán 500 méterre, egy nyugdíjas hölgy közlékenyebb volt:
- Abban gondolom, mindenki egyetért, hogy a Pest megyeihez hasonló szociális vészhelyzetre Ócsának nincs szüksége. A jelenlegi városi képviseletünket elnézve azonban erre is van esélyünk – mondta a szemüveges, ősz nénike. – Szűcs Lajos és helyi – valamint megyei fideszes párttársai eddig ebben is csak mások kárára remekeltek. Talán mégis jobb lenne, ha ezek az urak megmaradnának egy betöltendő állásnál, amit tisztességgel és becsülettel űzve az emberek szolgálatába állva, jobbulást és boldogulást biztosítanának az embereknek.  Ezen dolgozhatnának, a jelenlegi pénz- és funkcióhajhász tobzódás, valamint az ezzel járó káros és öncélú sáfárkodás helyett.

A Szűcs ház Ócsán. - Jólét vs fűtetlen iskolák, tetemes adósság

Menekülés a kormány segítő keze által

Ócsán jártunkkor szinte egy időben adták ki az alábbi MTI hírt: Orbán: az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket és adósságukat….

„Az adósságok átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal. A jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket – ismertette a miniszterelnök annak a megállapodásnak a tartalmát, amelyet a 19 megyei közgyűlési elnökkel írt alá, október első hétfőjén. Orbán Viktor újságíróknak elmondta: az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal…”
(Mintha ezzel a miniszterelnök ki is mentené a felelősöket, Szűcsöt többek között.)
 
http://www.mob.hu/images/sportagak/tenisz/vegyes/tenisz_szucslajos_vagott_320x240.jpg
Itt is elnök és sportbarát

 Tenisz, tetszelgés és fesztiválok, az érdemi munka helyett

Aztán itt van néhány bejegyzés: Ócsa „várospótló blogjáról”. (http://www.ocsa-varos. blogspot.com)

…„Szűcs Lajos túlvállalta magát. Elnöki szereplése jobbára a teniszre és a tetszelgésre korlátozódik érdemi vagy előremutató lépések helyett. Imád megnyitókon, átadásokon megjelenni és tetszelegni, olyan esetben is, amikor ehhez sem neki, sem a megyének, vagy a pártjának nincs semmi köze. A megye és a városunk gondjaival érdemben nem foglalkozik annyi pozíciót halmozott már fel és tölt be, amennyit felsorolni is sok, nem hogy tisztességgel becsülettel ellátni. A pénz és az önfényezés érdekli csupán.  Szomorúan látjuk, tapasztaljuk, hogy szűkebb otthonát, azt a kisvárost, ahol él, lakik és nagyrészt alszik, hagyja tovább sodródni, segítség és beavatkozás nélkül. Eddig csak a kisváros segítette ki őt és a megyét ahol elnököl. Mi városlakók járulunk már hozzá a megyei zeneoktatáshoz, az iskolai étkeztetéshez, a megyét érintő elbocsájtások áldozatainak megsegítéséhez és sok egyébhez. Ócsa városát még annyiban sem segíti, vagy támogatás, hogy a megyei feladatokat saját maga finanszírozza és nem terheli meg vele az otthonát, és azt a közösséget, melyben lakik. (Azért nem írtam hogy él, mert Szűcs Lajos nem él együtt Ócsával. Ide csak aludni, szerepelni, és pénzért jár.) A gondok azonban nem csak jelen helyén és pozíciójában, hanem a megyében és a megyei önkormányzatban, a közgyűlésben is jelentkeznek….”

… „Vegyük sorra, hogy milyen állásokat, posztokat tölt be jelenleg, a problémamentes Szűcs Lajos. Először is tavaly áprilistól újra parlamenti képviselő, egyéni mandátumát Pest megye 14-es számú választókerületében szerezte. (A Fidesz színeiben. – a szerk.) Mint tapasztaljuk, továbbra is vezeti a Pest Megyei Közgyűlést. Novembertől a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöki tisztjét is ellátja. Akárhogy is számoljuk, ez már három igen felelősségteljes és jelentős pozíció. Sőt, a Parlament honlapján található életrajzában a következőt olvashatjuk:

“Számos civil szervezet, többek között az Országos Polgárőr Szövetség, a Szövetség Ócsáért Faluvédő Egyesület és az Ócsai Társaskör tagja vagyok.”

Szűcs Lajos és a templomtorta  - egy fillérébe nem kerül

…”Szűcs Lajos számára csak a pozitív megjelenés, a budapesti pálinkafesztivál, a ceglédi borlovag avatás, és az ünneplések adják megjelenésre méltó környezetet. Minden átadáson ott volt ha lehetett, amihez köze nincs, akkor is. Itt tetszelgett a környéken, amikor Bugyi község a kastélyfelújítást hajtott végre, ha Szigetszentmiklós rendelőintézetet újított fel. De ott volt Kakucson a galambkiállítás fővédnökeként és díjakat adott át, vagy éppen itt Ócsán, ha a Nagév átadó-, megnyitójáról volt szó, vagy állófogadáson kellett ismerősökkel találkozni, netán barátkozni. Ekkor mindig úgy tesz, mintha köze lenne ezekhez a dolgokhoz, vagy éppenséggel a gyógyítást segítené, munkahelyt teremtene. Pedig még azokat sem óvja meg, ami kötelessége lenne.

http://www.weinberg93.hu/hirek_kepek/hirek/image/DSC_7546.JPG
Szűcs úr a tenisz mellett az átadó ünnepségeket kedveli még - ha csak lehet nem hagyja ki

Nem is feltételezzük, hogy utóbbi szerepvállalásaiért Szűcs úr egy fillért is kapna. Ugyanakkor mély tisztelettel és csodálattal adózunk páratlan időmenedzselési és teherbíró képessége előtt! Mert nem elég mindez hiszen, az országgyűlés jegyzőjeként is helytál az egykori ifjonc táskahordozó. Most már mindnyájan beláthatjuk, hogy a politikusokat különös anyagból gyúrták, és nem okoz gondot nekik 4-5 állás egyidejű betöltése sem!

Sz. Lajos
Visszatérve az első mondatokban megemlített gondolathoz: miként is vannak rendben Pest megye ügyei?
A kérdésre a választ szintén Szűcs elnök úr adja meg: – a vele készített interjúkból mindig kiderül, hogy az elmúlt 8 év “rombolása” a hibás, ami után már majdnem itt a Kánaán, hiszen jönni fog a pénz, a racionális járási rendszer, és ebből nem maradhatnak ki a települési és megyei önkormányzatok sem…”

…”Hiába a Pest Megye Önkormányzatának feladata, illetve felelőssége a közétkeztetés megszervezése, nem igen foglalkoztak vele.  A HunGast márciusban már leállt bizonyos szolgáltatásokkal. Akkor 600 milliós tartozásról szóltak a hírek. Azóta ez közel egymilliárdra rúgott a nyár derekára. Vállalhatatlan mennyiségű összeg.

Így a közlemények szerint szociális vészhelyzet következett be, amit fennhangon ki is hirdettek, amelynek elhárítására; a járványos megbetegedések, fertőzések, és egyéb betegségek és ezek következményei elkerülésére a Pest Megye Önkormányzatának állítása szerint, a közétkeztetési vállalkozás tulajdonában álló konyhák és tálalóhelyiségek birtokbavétele jelenti az egyetlen helyes és elfogadható megoldást. Tehát fizetség nélkül lenyúlták azokat. Szűcs Lajos persze diszkréten nem nyilatkozik az ügyet illetően, de szóvivője és a megyei közlemények rendre megjelennek, mint valami önigazoló magyarázatok…
Az ember csak ámul, hogy mindez következmények és pozícióvesztés nélkül megúszható…”


https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1/p480x480/1504966_645787128793887_859257663_n.jpg
Üdvözlet Szűcs Lajostól
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése