2013. május 31., péntek

Negyed ezrednyi látogató 6 hónap alatt - összességében jól haladunk ( - sok a baj)

Mindenki úgy gondolja, nem nagy érdem, napi átlagban 135 fölötti látogatottságot elérni.

Mi (és köztük én), akik ebben a blogban érintettek, jól tudják, hogy jelenleg ma erre a látogatottságra a blogon kívül Ócsán senki nem képes. Főleg úgy, hogy folyamatos szembeszéllel, közegellenállással és rossz akarással kell megküzdeni, miközben folyamatosan lesik, elemzik a blog minden egyes szavát, mondatát. Teszik ezt azért, mert azzal foglalkozunk, amivel senki más. A kényes kérdésekkel. A háttérben zajló eseményekkel, a személyi és anyagi kapcsolódású hírekkel, a várost érintő főként káros térnyeréssel, és ténykedéssel.

A város hivatalos honlapja alig ad információt. Amit csak lehet, azt vagy nehezen hozzáférhetővé teszi, vagy egyenesen elrejti. A közérdekű adatokat sok esetben meg sem jeleníti.  

Az önkormányzati újság lassan vicclap számba megy, vétek erre pocsékolni a milliókat. 
A városháza közreműködésével támogatott Alsópakony portál pedig csak a megtévesztést szolgálja, mert semmi érdemit, vagy elmarasztalót nem közöl. Tőlük még azt sem tudjuk, hogy levonultak a kivitelezők, vagy hogy miként hagyták hátra a feldúlt erdőszélt.
A másik kevésbé önkormányzati függőségű portál is csak a népzenét, a lakodalmast és a vígságot közvetíti.  Hamisságával ez is csak a csupa jó és happy érzést ápolja, elfedve a városban uralkodó tényeleges életérzést. Azt az erkölcsi, morális hozzáállást, ami a fejetlenséget, az anyagiasságot és a vezetési káoszt okozza.  Mégis képes helyi viszályt kelteni bicskanyitogató stílusban, védve a félrelépő erkölcstelent, akinek az ünnep sem szent.

Valójában nincs is ebben a városkában egyetlen szervezet, társulat, vagy internetes felület, amely kiállna a kisemberért. Hiába számos szervezet, egyesület és gittegylet, csak az Ócsa Érted mint mozgalom, és az Ócsa város blogja az, akire a lakosság számíthat. 

Tetszik, nem teszik blogunk az egyetlen hiteles és biztos hírforrása a helyi társadalomnak ahonnan feltárható az igazság. A blognak van arculata, van mögöttes tartalma és az előzményekkel együtt több mint kétszázezres  látogatottsága. 

Ennyi kattintás, ennyi betekintés nem véletlen. A fórumpótló ma is számos háttétanyagot, áttekintést, merítést biztosít mindenki számára. 

Ócsáért, Önökért van ez a kisvárosi blog. Egyedüliként pótolva azt az űrt, amit az ellenzékiség mások által nem biztosít. 

Ócsa város blogja január elsejei indulását követően, - vagyis az elmúlt fél évben - a látogatottsága elérte és immár meghaladta a huszonötezret. Ennek a negyedszázadnyi eredménynek a köszöneteként született ez az írás. 

Köszönet a felénk fordulóknak, az olvasónak - mindezért. 
*

9 megjegyzés:

  1. Annyira megható volt, hogy szinte sírtam.De! Ha nem csak a hazugságokkal törödnél hanem mondjuk az iskola diákjainak kitünő szereplésével is akkor talán még nagyobb lenne az érdeklődés.A pakonyi témát lecserélhetnéd végre mert már nem tudsz benne új rágalmakat felmutatni.Keress valami új témát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem azért a két fillérért, de hol lehet arról tájékozódni, hogy Alsópakonyon a buszforduló, a körforgalom, a vezetékes víz és a kerékpárút az ígéreteknek megfelelően megvalósult? Alsópakony, önkormányzat oldala, Ócsaportál, Ócsa blog, Madencia? Sehol. A köztesek meg csak a hivatal seggibe bújva nyalnak, meg ferdítenek, de soha nem szólnak ezekről az eltusolt dolgokról. Bérencek, akik alamizsnáért cserébe vezetik meg az embereket. Ők a hangulatot felelősök. Akár ez a beírás. Csak hangulatot keltesz, feszültséget szítasz, közben meg hazudol. Semmi érdemi nincs a hozzászólásodban. Vagdalódzni mindenki tud. Tényekről beszámolni azonban kevesek. Majd ha elmondják, hogy mi miért nem épült meg, akkor vedd elő ezt a témát.

      Törlés
  2. Látszik, hogy kínos a devizateleppel történő foglalkozás. Nem véletlenül nincs csinnadratta körülötte. Senki nem jött még szalagot átvágni és koszorús fogadtatás sem volt. Csendbe beszivárognak az emberek, akiket őrök vesznek körül. Ezért fizet a város. Mindannyiunk pénzéből. Erről írni nem lehet elégszer. Te vagy unalmas és nem az információ.
    Mert amíg erről a kudarcról csak itt lehet értesülni, és ez tényként egyezik a valósággal, addig csak a nyilatkozatban ígérgetők szavahihetősége kérdőjelezhető meg. Nyersebben fogalmazva hazudtak az ócsaiaknak, amikor mindent megígértek de semmi nem lett belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy senkit nem zavaz, hogy ez egy állami földön állami beruházás, amelyhez Ócsának igen kevés köze és beleszólása volt/van. A költségeihez hasonlóan!

      Törlés
    2. Ha ez így van, akkor minek állt ki nagy mellénnyel Bukodi és társa nyilatkozni, hogy Ócsára bejön a kerékpárút, kiépül ezáltal a vasúti átjáró, javul a buszközlekedés, a régi alsópakonyiak eljutása, mert körforgalom épül, és vezetékes vízhez jut a régi major! Mindemellett jönnek majd a munkaadó vállalkozások, ipari parkkal, jóléttel. Mindez hol van? Ezt nem az állam, hanem Ócsa két prominense ígérte. Valóban kár, hogy ez senkit nem zavar és még senki sem hányta a szemükre. Igaz ezzel a hazugsággal, egy várost vezettek meg, de ez nem számít, csak az, hogy bele ne bukjanak.

      Törlés
    3. Ha figyelmesen olvasnád, vagy hallgatnád a nyilatkozataikat mindig szerepel, hogy "a tervek szerint". Ez pedig nem igérgetés. Szó sincs kijelentő módról. Ezt fo-lak találta ki és a nyáj engedelmesen hangoztatja. Az eredeti 500 házas tervekben pedig valóban szerepelnek a felsoroltak. Eddig 80 épült fel!

      Törlés
    4. Valószínüleg azért mertek kiállni mert nekik is igérték állami szinten.De persze megint könnyebb ferdíteni mint utána járni.

      Törlés
    5. június 4. 11:56 Pofátlan hazugságokat írsz. Az első nyolcvanházas tervekben is szerepel a körforgalom. A haverod pedig egyeneságon jelentette ki, hogy Ócsa csak nyerni fog ezzel, meg ezzel. A baj az, hogy nem mer a falu elé állni és bejelenteni az igazságot. Csak annyit kéne mondania: "Hazudtunk emberek, mert amit mondtunk, az mind nem igaz. Nem lesz itt semmi abból, amit ígértünk. A becsapásért elnézésüket kérem. Mivel ez nem első esetben fordult már elő, ezért ezennel az önök kezébe helyezem a sorsom azáltal hogy lemondásommal új választási kezdeményezünk, ahol vagy visszaszerzem a bizalmat, vagy tanulok az engem értekből."

      Törlés
    6. Hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát. Egy nevesincs senkit pedig nem nehéz cáfolni, még akkor sem, ha mást próbál rossz színben feltüntetni.
      Valaki megint nagyon védi a vezetést. Kár, hogy érdemtelenül. A 11óra 56 perckor tett bejegyzés mást vádol, miközben nem mond igazat. A viták elkerülése végett ezért idézem a Népszabadságban 2011. augusztus 15.-én megjelent tartalmát:
      "A Bukodi Károly fideszes polgármester és Horváth Tamás alpolgármester által aláírt, az ócsai honlapon olvasható közlemény a Belügyminisztériummal 2011. augusztus 11-én kötött megállapodás részletei között említi, hogy az építkezés két ütemben folyik majd az alsópakonyi városrészben.
      Az első ütemben 80 családi ház épül, a másodikban - az igényekhez igazodva - további 80-as blokkokban 420 lakóház. Ócsa önkormányzata és a beruházást lebonyolító Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.), valamint az Urbanitas Tervező és Tanácsadó Kft. között két településrendezési szerződést kötnek, amelyek tartalmazzák az ütemezésekkel járó fejlesztéseket is - áll a városvezetők közleményében.
      Az első 80 ház megépítéséhez a kormány által kijelölt beruházó vállalja a szükséges infrastruktúra kialakítását (közművek, utak) , Alsópakony és Ócsa-vasútállomás között kerékpárút létesítését, valamint egy két kilométer hosszúságú út és egy buszforduló építését Alsópakony településrészen. Segíti továbbá - akár EU-s pályázati forrás felhasználásával - bölcsőde építését és a Baross utcai óvoda bővítését."
      A Portfólióban ez olvasható: "Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk, amely nagymértékben megerősítheti szerepünket a leendő járásban, sőt a megyében", utat nyitva új vállalkozásoknak, munkahelyteremtő beruházásoknak - írják Ócsa vezetői, kérve a lakosságot, hogy támogatásukkal segítsék a nemzeti ügyek kormánya és Ócsa önkormányzatának munkáját.
      Az eredeti kormányzati elképzelések egy 420 házból álló autonóm faluról szóltak, amely nem lógott volna Ócsa köldökzsinórján. Az ökofalu tervét azonban felülírták az állami, önkormányzati alkuk. Ebben az alkuban a város két főkolomposa nyakig benne volt. Ami most nem valósult meg, abban ők teljes joggal elmarasztalhatók.

      Törlés