2013. május 12., vasárnap

Embertelep, embertelen körümények közt - Ócsa a kiszolgáló kiszolgáltatott ( - az is válasz, ha nincs válasz)

Az Ócsán és a jelenlegi Alsópakonyon élők kedélyét a több zavaró tényező is borzolja, ami összefüggésbe hozható a Városháza és a kormány által építtetett devizatelep - új-falu kapcsán. 

Minként közismert a kormányzat a hitelkárosultak megmentése céljából kívánt egy elkülönített városrész létrehozni az Ócsához tartozó Alsópakony településrészen. Ócsa városvezetése az első vázlatos elképzelés után azonnal a projekt mellé állt és mind Bukodi Károly, polgármester, mind Horváth Tamás alpolgármester teljes támogatást és segítséget, alázatot megadott a vázolt elképzelés elősegítése érdekében. A két városvezető rábírta a testületet, hogy a kért intézkedéseket támogassák, a szükséges rendeletmódosításokat megszavazzák. Cserébe semmiféle garanciát, vagy lakossági kérést, beszámítást nem vettek figyelembe. Helyi szinten még a megbízott városi főépítészt is bevonták, és pozícióba helyezték. Már az első tájékoztatón a vezetők mellett kiemelve, hogy ez a fejlődés része. Ő vázolta az elképzeléseket, ami(k) végül nem is valósul(t) meg.  Az ügy főszereplői természetesen mind fideszes politikusok, akik a kormányzati beruházás befogadása kapcsán a városnak előrelépést, köztük kerékpárutat, bölcsődet, óvodabővítést ígértek úgy, hogy az nekünk itt élőknek nem fog fájni. Vagyis mindezt támogatásból, kormányzati összegekből ígérték. Bukodi Károly és Horváth Tamás nem volt rest odáig ragadtatni magát, hogy mindezt a .... legnagyobb fejlődést aposztrofálta.

http://fn.hir24.hu/cikk/00290000/296389/5.jpg
Bukodi Károly a polgármester Ócsán - itt pont Alsópakony előtt magyaráz
Mindez véletlen mellényúlás volna? Vagy a választók tudatos megtévesztése? Netán hozzá nem értés, behódoltság a kormányzati nagyságok előtt, miközben az itt élőket tette kiszolgáltatottá? Mindez tudatlanság, egyéni érdek, vagy mi lehet valójában? Mert véletlenül nem léphet félre ekkorát az ember. Vagy sz is véletlen volna, hogy az autonóm, önellátó falu gondolata annyira kifordulhatott magából, hogy az egész beruházást Ócsa nyakába akasztották? Véletlen, hogy pont a minket érintő legfontosabb dolgok nem valósulnak meg?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjs0IXOn29hT8m4kQxNTEuf4_qqSxNW48aqIhbhr9dVzo85EOsVQPLiaI1SYWRfnSqRBXQhRJ3m0kA2ulnmDHGzNb2vXvdG7sZpv_2F7a2v4RqTH7b23YeA-T3kwt0hpZgURPfplXPAS_o/s1600/Horv%25C3%25A1th.JPG
Horváth Tamás az alpolgármester aki itt és most is köz-szerepel - mikor hiteles
A beígért buszforduló nem épült meg. A kigondolt körforgalom nem valósul meg, a buszjáratok továbbra sem fogják elérni az autópályát, és előreláthatólag az Alsópakony térségében élők közlekedése sem javul.  Előrejelzések szerint továbbra sem fog sűrűbben járni a busz és nem kap igazi vérkeringést az új település sem. A házakhoz nem fog bejárni Volán, és csak az Üllő-Ócsa összekötő úton lehet majd le- és felszállni a környéken élőknek. Tehát a gyaloglás sem a régi, sem az új telepen nem fog megszűnni, azok számára, akik a városba, vagy munkába közösségi közlekedéssel akarnak eljutni. 

Ráadásul a régi telepi majorban élők sem jutottak egészséges ivóvízhez az új-telep megvalósítása során, holott Horváth Tamás ennek okán módosítatta terjesztette a testülettel elé a major vízhez-jutási elképzeléseinek módosított változatát.

http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg
Az alpolgármester birtokon belül éppen feldobott hangulatban sajtó-nyilatkozik - mi a valós
Ezzel gyakorlatilag az Alsópakonyon élő honpolgárainkat háttérbe szorították, és visszasorolták a feudális középkorba azzal, hogy máig nem biztosított számukra az a hálózati vízforrás, és csatornázottság, vagy közlekedés, ami Ócsán elérhető. 

A nyilatkozók által beígért kerékpárút már sem Ócsára, sem az állomásra nem vezet - kit csapnak be
Ez a jelenlegi kormányfejlesztéssel sem valósult meg, pedig erre a lapra játszott a két helyi fővezér, amikor mindet megadva alárendelte magát és az irányításukra bízott várost az elképzeléseknek.


Mi itt a blogon, éveken keresztül hiába próbáltuk rávezetni az érintetteket a beruházás buktatóira, mindhiába aggályoskodtunk, és ösztönöztük, vagy ostoroztuk a képviselőket és a városvezetést, jelezvén, hogy rossz úton járnak. Hiába, mert mentek a saját fejük és beszűkült látásuk szerint.  Sajnos a helyi lakosság sem volt elég közreműködő és éber ahhoz, hogy jó irányba terelje a vezetést és ezzel magát az ötlettel teli, de kiüresedett építkezést. 

A beruházók levonultak, az őrzés maradt, a rászorulók, az önkéntes száműzöttek sehol -  a megmentésre várni kell
Milliók mentek pocsékba és vesztek kárba azáltal, hogy meggondolatlanul, értékeinket, önállóságunkat feladva drágán és alázatosan belapultunk. 

Ma amikor már az építkezők is levonulnak, nem marad más hátra, mint a körbetekintés és a pusztítás szemrevételezése. Az erdőirtás nyoma, a feszület letarolt magánya, a tarra vágott fák félig kifordított égbekiáltó gyökérzete, mint valami intelem.  Kérdés, hogy az okozott kárt ki téríti meg. A terepet ki rendezi a buldózerek nyomán, A tájba vájt sebet ki gyógyítja ha már az önkormányzat sem foglalkozik vele? 

Ezeket a kifordított törzsgyökereket hátrahagyottan a városvezetés figyelmébe ajánlom - ha már senkit nem érdekel
Kérdem, én, hogy volt valaki, aki összehasonlította az építkezés előtti tájat a mostanival? Aki felelős mód végigjárta volna a beruházás nyomvonalát, megtekintve a látható pusztítást? Vagy mindenki úgy érzi, hogy elég kimenni a most még mutatós, új házak elé és egy jópofát nyilatkozni? 

Ezt is az építkezők hagyták itt  - de hol a városvezetés
Mi célból ez a helybéli nemtörődömség? Hol vannak a szavazataikat adó képviselők akkor, amikor dolgozni, a városért cselekedni, vagy éppenséggel szót emelni kell? Hol az összehasonlítás? Hol a nyereség, vagy a veszteség mérlege? Miben járt jól Alsópakony ma is itt/ott élő lakossága? Miben nyert Ócsa polgársága? Mennyiben nem fog fájni mindez az őrültség nekünk? Vagy marad a hátrahagyott rendezetlenség, a mocsok és mindaz a sok járulékos kiadás, ami majd minket terhel? 

Hol van ilyenkor a szót-szóló polgármester, a pénzügyi bizottság és hol az a pénz, amiből mindez majd finanszírozhatóvá válik? Miért nem állnak ki most azok aki korábban beígértek, és mondják el, hogy az embereknek, hogy szeptembertől mindez súlyos milliókba fog kerülnie (fájnia) a városnak. Csak gondoljunk bele az üzemeltetési, fenntartási költségekbe, amihez semminemű többletforrás nem áll rendelkezésre. És hol van még a lajtos kocsi a normálisan fogyasztható ivóvízzel vagy a vezetékes víz eljuttatásának megvalósításával a régi major házaihoz? 

Kit érdekel már az a hazugság, hogy kerékpárút köti össze a vasútállomást és Alsópakonyt, amikor ennél nagyságrendekkel nagyobb a gond. Mert most nem hogy bekerékpározni, de még belakni sem lehet a települést. A környék lepusztult romlott állapota jól illusztrálja a városvezetés viszonyulását.

Ez itt nem Ócsa (Alsópakony) és nem a Vasútállomás - itt csak a sehova nem vezető kerékpárút ér véget
Hiába is várunk választ a feltárt rombolásra, az elmaradt beruházásra a milliós ráfordításokra.
Hiába kérjük, hogy tegye nyilvánossá az önkormányzat az anyagokat, a számbeli adatokat a pénzügyi listát, összehasonlítás céljából, amikor még a kötelezően előírt tájékoztatási kötelezettségét sem teljesíti a hivatal, és az adat, valamint információ-hiányban szenvedő képviselőt is lekezelő mód hallgatásra ítélik. Inczeffy Szabolcs képviselőnek azt tanácsolták, hallgassa az ülések hanganyagát. Dönti Károly felvetéseit sokszor bántó mód és szidalmazva elutasítják. Ők nem egyszer kaptak már arrogáns visszautasítást, mint az "ellenzék" képviselői.  Máskor meg választ sem a kérdésre. 

Az "ellenzékiek" hiába is próbálkoznak, vagy reklamálnak - a városházi gőzhenger itt is dózeról.
Ahogy mi sem a számos jogos felvetésre. 
De a nem válasz, is egyfajta felelet, azaz válasz.  Mi persze ebből is értünk.

Ócsa polgárai most talán döbbenettel, talán közönnyel értesülnek arról, hogy a városban nem lesz kerékpár út, hogy a külső részen nem létesül sem óvoda, sem bölcsőde, de nem lesz ott helyben ABC-üzlet, orvosi rendelő, gyógyszertár, posta és még csak rendezett buszjárat sem. Ócsán, az önkormányzat saját erejéből továbbra sem épül járda, nem lesz biztonságosabb egyik vasúti átjáró sem, és nem lesz rendezettebb virágosabb a környezetünk sem.

Az itt élők évek óta hiányolják a rendezést - ez nem foglalkoztatja a városvezetést
Bizonyára sok ember hallotta már, hogy nem szakmai, hanem kifejezetten szubjektív politikai döntés áll az Ócsa-Alsópakony beruházás hátterében, vagy az egyes benyújtott pályázatok elbírálása mögött.

Városunkban a kormánypárt legmagasabb rangú/tisztségű politikusa Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő, számos szövetség, egyesülés és formáció elnöke, időszakos jegyző,  megyei tisztségviselő.

Szűcs Lajos mint befolyásos ember a FÉG dolgozók érdekeiben a MPF oldalán - közszerepel
Mégsem érezzük hasznát, mert a nem leljük a közéleti döntések hátterében abbéli térnyerését, mely a városlakó hasznára lenne. Hiába állt ki a FÉG kiebrudálása árnyékában az új vállalkozó mellett, az elvesztett munkahelyek száma azóta sem rendeződött. Hiába vágta fel két éve a város tortáját, amikor a közreműködésével díjazott központi díszburkolat  nem ér templomtól templomig. Pedig ezen címszóval propagálták és tapsolták fennhangon. De hiába koszorúz alkalmanként nemzeti ünnepünkön, amikor más napokon csak jelképesen bemutat. És hiába keressük a hétköznapokban, amikor mással van mindig elfoglalva, és ugyanúgy nem leljük, mint a város jobblétében sem.  Mostanság a piacot járja és feltűnik az pártos aláírásgyűjtők mögött egy fénykép erejéig. Máskor főzőversenykén vagy teniszrendezvényeken népszerűsíti magát. Ócsán utoljára az Egészségház átadását Dönti Károly oldalán szerepelt, majd legutóbb a rendőrsőr átadáson volt jelen, ahol beszédét mondott. Legközelebb az alsópakonyi csonka lakónegyed átadásán, majd az óvodabővítés után és a bölcsőde szalagátvágásán várható  a felbukkanása.

Hier finden Menschen, die sich mit dem Franken verspekuliert haben, ein Zuhause: Auffanglager in Ócsa, Ungarn.
Így állunk Alsópakony új részén magára hagyottan, beköltözőkre várva - Ócsa lakossága tudja, hogy ez mivel jár 
De, hogy a vasútállomáshoz vezető belső városon belüli kerékpárút szakaszát, az alsópakonyi major vezetékes ivóvíz és csatornahálózatát, az új buszjáratot, az első ötszáz méter önkormányzati építésű külterületi járdaszakaszt, a biztonságosan átépített vasúti átjárót mikor adja át, azt nem tudjuk.
Aki esetleg ennek alakulását, vagy időpontját megtudja mondani, azt külön díjaznánk.

Szerencséjükre ez nem egy zsidó kegyhely, így a rongálásért sem felel senki
Amíg azonban a beruházók által lerombolt pléh-Krisztus körüli területet nem rendezik, az ottani állapotokat, az erdőirtást nem állítják helyre és a fent felsoroltak nem valósulnak, meg, addig Ócsa csak vesztese lehet annak az elgondolásnak és a vele járó barbár cselekedetnek, hogy Alsópakony kies részére, de az ócsaiak nyakára és bőrére beruházásként embereket telepítenek. 

Ez mostantól - akár a hivatalos átadás előtt - már az Önök személyes felelőssége.

*

12 megjegyzés:

  1. Van arca az alpolginak, borvirágos orral vidámkodni a város pénzéből.
    Mert míg Ti helybéli parasztok nyögitek a kommünikéadót, az útalapot és az összes kitalált hülyeséget fizetitek, amit az agybajnok megszült, addig ez az arc(átlan) idegenből idetelepült mekkmester ma főállású önkormányzati dolgozóként Szűcs pártnyomdokain egy seggel több lovat is próbál ülni, de ez valahogy nem megy neki, mert valamelyik állat mindig ledobja, s talán ezért alig van a hivatalban munkaidőben, hiszen hol orvoshoz kell rohanni vele, hol meg a gimiben kell ezért helyettesíteni ahol állítólag részlegesen tanárkodna, ha éppen nem fájna a feje, vagy szükségszerűen nem helyettesítik a túlhajszolt sokszínűsége okán, mert ugyebár a Lajosunk hóna alatt a megyében is szükség van a józan eszére és ezzel be kell, hogy segítsen még az ottani fityesz többségnek. A lényeg azonban mindenhol a fizetség kivétele, tudván, hogy több helyütt tartja a tűzben a vasat mint aki látszatdolgozik, amiért amúgy a polgárok kéretlenül és keményen megfizetnek. A szomszédok szerint másról sincs itt szó, mint a választok lehúzásáról amire neki jogos igénye mutatkozik. Még jó, hogy a pincehegyen szervezett idejében nem kapott maradandó sérüléseket az átmeneti agyrázkódáson kívül, mert különben mi lenne velünk, fizető és anyagilag támogató felekkel, az ebbéli hangyaszorgalmú ember társadalmi kivonása után?

    VálaszTörlés
  2. Hogy te mekkora bunkó vagy! Mellesleg nem főállású alpolgármester, soha nem is volt! Az összes többi böfögésed is ennyire hiteles!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A húsosfazék mellől öklendezel, heeeee?

      Törlés
    2. 20:03 Bizony, nézz csak utána, főállású alpolgármester. Először csak félállásban volt, később megtetszett neki és a képviselők megszavazták a főállást.

      Törlés
    3. Nem a munka tetszett meg neki, hanem a pénz és a hatalom.

      Törlés
    4. Megint tévedsz! Előbb társadalmi megbizatású volt, azután lett félállású! Nézz csak utána!

      Törlés
    5. Félállású alpolgármester - teljes fizetésért! Ez ám az igazi buli!

      Törlés
    6. Valóban az lenne, ha így lenne. Azonba félállásér arányos fizetés jár. Nyilvános adat, nézd meg a honlapon.

      Törlés
    7. Kár, hogy a hozzáállásért és az elvégzett munkáért, nem jár arányos fizetés. Szégyenletes egy alak azzal a maroknyi emberből álló érdekcsoportal együtt, akik mindenáron próbálják a nemlétező tisztességét megvédeni.

      Törlés
  3. 18:42! Minősítéseiddel nem kívánok foglalkozni, mert azok téged minősítenek. Arra viszont választ várnék tőled, hogy mi az a "kommünikéadó"? Az útalapot csak sejtem, gondolom a 2005 decemberében rohamtempóban az akkori testület által bevezetett út-érdekeltségi hozzájárulásra gondolsz. Ha így van tájékoztatlak, hogy a jelen testület többsége 2006 októberében került be a képviselő-testületbe (tehát semmi közük a döntéshez), a kisebbség azonban végig ott volt, résztvett a döntésben az "útalap" lakosságra történő kivetésében. Várom válaszod!

    VálaszTörlés
  4. Ne vegyétek szátokra a derék intelligencia vitézt. Szíve leleke a városért és az itt élőkért.

    VálaszTörlés
  5. Látom, jól vidámkodik az alpolgármester míg a közösség pénzéből él.

    VálaszTörlés