2013. május 26., vasárnap

Mit kell még elviselnie egy ócsainak - polgármesteri ajánlással ( - külön terhek az önkormányzattól)

A hónap utolsó csütörtökén (30.-án) tartja soros ülését az önkormányzat képviselő-testülete ahol napirendi pontként ismételten és még mindig a Manóvár Bölcsőde és Napsugár Tagóvoda  építési-, bővítési munkálatainak pénzügyi simításait, átcsoportosításait és vonzatát tárgyalják. Ennek az ülésnek azonban az egyik nem nyilvános (zárt) napirendi pontja (előterjesztő Bukodi Károly) a korábbi években megvalósuló önkormányzati közútépítés és a lakossági hozzájárulás egyes kifogásainak megvitatása.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTdvUW6I90fVjQKALUCgtczyAlaJzgniVeoZeH2B1r-TSIpAkGxbwMint számos ócsai lakos előtt ismert, az önkormányzat a helyi közutak fejlesztése, építése során a lakosság bevonásával és részbeni finanszírozásával oldotta meg, hogy a várossá váló Ócsa szilárd burkolatot öltsön. 
Ennek a lakossági hozzájárulással megvalósuló közútépítésnek a szabályozását Ócsa Város Önkormányzatának 29/2005.(XII.23.) ÖK. számú rendelete határozta meg. A hivatkozott önkormányzati rendelet 1 § (1) kimondja, hogy a rendelet hatálya lakossági kezdeményezésre és lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítésre vonatkozik.

Most a polgármester a léket kapott költségvetés hiányának pótlása érdekében a lakosság felé fordítva hivatalos hadrendjét, majd parancsnoki levélben fordult több általa vélt érintett felé, amolyan csatindítóként. 
Ez a hidegháborús időszakra jellemző erőfitogtatás és fenyegetődzés, nem méltó Ócsa polgárságához. (A polgármester ebbéli méltóságát ez ügyben ugyanúgy nem kívánom firtatni, mint a korábban napvilágot látott és a bíróság törvényszék előtt zárult erkölcsi-, etikai felvetésekben.)
A polgármester a hivatkozott levelében az ingatlantulajdonosok bizonyos részét keresi meg és úgymond támadja be amolyan fizetési felszólításként, több tízezer forintra igényt támasztva, aminek mind a jogossága, mind tényszerűséges erősen megkérdőjelezhető. 

A polgármester saját kezével jegyzett, ügyiratszámmal bíró immár hivatalos levél ügyintézőjének Ruska Renáta van feltüntetve. Ő az adóügyi iroda egyik előadója, akire a csatorna, közmű, talajterhelési díj, adó- értékbizonyítvány készítés, magánszemélyek kommunális adójának ügyintézése tartozik. Munkáltatói jogkörének gyakorlója pedig a jegyző. A polgármesteri levél alapján azonban úgy tűnik, hogy most ezt a pénzbeszedős, behajtós ügyet valaki rá testálta, hogy ehhez nevesítsenek egy ügyintéző alkalmazottat. 

Bukodi Károly azt közli a levél útján megtalált ingatlantulajdonosokkal, hogy "Ócsa Város Önkormányzata a település (egyes) belterületi útjait - 2006.07.27.-től -  2006.12.20.-ig tartó beruházás keretében - szilárd burkolattal látta el, amelyre a forrásokat önkormányzati befizetésből és az érintett lakosok által kötött és teljesített OTP-LTP szerződések befizetéséből finanszírozta." 

Ez azonban így nem állja meg a helyét, az idézett szöveg több tartalmi részben csúsztat, összemos és lecsupaszított lényegében eltér a valóstól, az igazságtól.  A város polgármestere ugyanis több olyan személyt is érintett lakosként kezel, akinek semminemű előzménye, köze vagy szerződése nincs és nem áll fenn az önkormányzattal. Aztán van olyan utcarész, ahol ez az útépítés meg sem valósulhatott, hiszen már korábban szilárd burkolattal rendelkezett, az ott élők értelem szerűen ebben  nem vettek részt, és nem is voltak partnerek. Így sem szerződésük, sem vállalásuk nincs. A polgármester azonban mint valami behajtó, mégis követeléssel él, és támaszt velük szemben. Más eseteben pedig olyan személyeket talál és céloz meg a levelével, akik szintén nem jogalanyai ennek a megállapodáson alapuló beruházásnak. Ők egyrészt szintén olyan tulajdonosok, akik nem szerződtek, másrészt pedig csak később, a beruházás nem érintően, vagy azt követően költöztek és szereztek tulajdonjogot. Az ingatlanvásárlással és a tulajdonjogszerzéssel azonban nem esik egybe és nem vonatkoztatható az a teher, amit most Bukodi Károly rájuk akar sózni. Ráadásul Bukodi Károly polgármester jól tudja, hogy ott van a jobbján az a személy, aki annak idején az aktuális pénzügyi bizottság vezetőjeként felrúgta/felmondta egy határozattal azt a szerződést, amelyben az önkormányzati rész fizetési kötelezettsége benne foglaltatott azáltal, hogy az OTP felé a fizetés leállt. Horváth Tamás regnáló alpolgármester az, aki ezzel gyakorlatilag a szerződésbontást megkezdte, hiszen az önkormányzati vállalás leállásával a szerződés nem teljesült, és az állami támogatástól az ebben résztvevők elestek. Ezért most különösen érthetetlen, hogy az alpolgármester balján levő (ülésrend az t.ülésen) Bukodi Károly mégis az ingatlantulajdonosra akar testálni minden ebbéli tehet. Különös, hogy ezt teszi akkor, amikor ezt a beruházást már rég lezárták, és az ezzel foglalkozó alapítványt, mint eszközkezelőt pár hónapja megszüntették, felszámolták. Így a polgármesteri levéllel megtévesztett emberek pénzét befogadó önkormányzat csak a saját, de nem e célra fenntartott számlán a bevételi közt talán csak az egyebek rovatban tudja elkönyvelni, de ez a szépséghiba természetesen nem okoz gondot egyik elöljárónak, vagy pénzügyi hivatalnoknak sem.   

Érdekes még, hogy a most soron következő ülésen ezt az egész csoportos ügyet egyénileg próbálják kezelni, zárt színfalak mögött úgy, mintha ez csak egyéni érdeksérelem és magánszemélybeli probléma volna. Ez nem igaz, mert rengeteg ingatlantulajdonos, helyi lakos érintett ebben a pénzszerző színjátékban. Ez nem magánügy, hanem városi közügy.  A polgármester hiába próbálja egyénileg és egyenként levadászni a feleket, ez csoportos, vagyis közösségi probléma. Az önkormányzat korábbi útberuházása a több lakost érintő mivolta és a közpénzek viszonya kapcsán nyílvánosságot, átláthatóságot és tisztaságot igényel és követel. 

Bukodi Károly nem először feledkezik meg a közösségi érdekek képviseltéről. Nem egy esete ismert, amikor a nyilvános, közérdekű dolgokra nem reagál a közvéleménynek avagy előtt. 
Az önkormányzatban és a testületi üléseken többször tanúja voltam annak, hogy miként figuráznak ki egyes kérdést, vagy interpellációt benyújtó képviselőket. Sokszor a személyes sértegetésektől sem riadnak vissza. Ezek kapcsán több esetben rosszallásukat fejezték ki más jelenlevők is. De volt olyan eset, is amikor más képviselő is jelezte, hogy ezt nem hajlandó legközelebb végigülni, más esetben pedig ismerve az előterjesztést, nem jelent meg. Aztán az is előfordult, hogy a személyeskedés odáig fajult, hogy a képviselő távozott az ülésről, kifejezve az ebbéli ülésvezetéssel szembeni tiltakozást.

Mindenesetre Bukodi Károly ma is tartozik annak megválaszolásával, hogy ki és miért rombolta le az alsopakonyi állami telep beruházása közbeni munkavégzés során a pléh Krisztus és a fa kereszt előtti területet, a kis kerítéssel, ki és miért hagyta hátra a kifordított fák gyökérzetét, és az átvágott nyárfást, a munkagép szakadt tömlőjét? Tartozik a polgármester a városnak az ebbéli károkozást követő helyreállítással és a válasszal, hogy ezt ki, mikor és kinek a pénzéből oldja meg? 

A mostani útügyet illetően is hasonló a helyzet. Magyarázatot ígényel az eljárás, amit a hivatal köpönyegében indít a lakosok egy részével szemben. Mi alapján kér 77 ezer feletti összegeket egyesektől és miként alkusznak a meg az önkormányzat hivatalában egyénileg azokkal, akik megijednek, bedőlnek,  a polgármesteri trükk kapcsán fizetni kényszerülnek? 
Miért 2013-ban jut eszébe ezt az állítólagos kintlévőséget a polgármesternek rendezni akkor, amikor ezt megelőzően az Ócsa Város Közútjainak Fejlődéséért Alapítvány működése okafogyottá vált? 

A Bem József utcában közel húsz  felháborodott ingatlantulajdonosból több mint tíz a Kormányhivatalhoz fordult panaszával, de az érdemi bírálat nélkül visszautasította a panaszt az önkormányzathoz, mint elsőfokú hatósághoz az ügyet. Többen bementek a hivatalba akiknek engedményt és részletfizetést adtak a megjelölt összegből. Ezzel kelepcébe csalva, magukra húzva a fizetést. Az utca ebbéli lakói sajnos rontják a fellebbezők esélyeit és erősítik a pénzbeszedő törekvését. 
Bukodi Károly most a testületi többségének kihasználásával ezt az összekuszált ügyet szeretné zárt körben, a nyilvánosság kizárásával, - a hozzá hűbéres csatlósként alkalmazkodó öt fő képviselővel - áterőltetni, miközben egy állítólagos, nem ismert szakértőt (Rím Zsuzsanna-t) is hadrenbe állítva bevon a saját oldalán. Ez már a védekezésének a részeleme, hogy a felelősség alól a szakértő hóna (szárnyai) alatt kibújjon. A szakértőről, és hovatartozásáról még annyi info sincs, mint a hátrahagyott pusztításról a pléh Krisztus, vagy a Lakatos-ház kapcsán. Úgy látszik a kényes ügyeket szeretik csendben és belterjesen időmúlttá tenni.  Majd a blogon pár hülye érvelésű névtelen bejegyzéssel megpróbálják lekezelni az egészet, míg el nem hal a felháborodás. A cél mégis az, hogy az elfuserált gazdálkodás kapcsán, és a mérhetetlen pénzkiáramlás okán az emberekből minél  több pénz ki tudjon facsarni a jelenlegi tékozló városvezetés.  A rossz gazdálkodás okán és az ido-oda elszórt milliók, a keletkezett hiány visszapótlására nem a lakosságot kéne célszemélyként felhasználni.

Bukodi Károly látható módon nem a lakossági érdekek mentén akarja rendezni a dolgokat. Az önkormányzati általi OTP befizetések elálltával a lakossági hozzáállás is megváltozott. Akkor a testület egyes tagjai inkább felrúgták az egészet és más hitelre álltak rá. Ez gazdálkodási veszteséget okozott, amit azóta sem hevert ki a város. Ezt bizonyítja a mostani pénztelenség, amiért ismét az ingatlantulajdonosokat veszik elő. Sokan valóban a kötött szerződés ellenére nem fizettek rendesen. (Ahogy az önkormányzat sem.) Többek meg úgy költöztek el, hogy hátralékot hagytak. Utánuk senki nem ment. Az új beköltözök meg tehermentességi nyilatkozattal érkeztek. Az önkormányzat ekkor is hibázott, mert nem ment utána a dolgoknak, az elköltözőket kipapírozta, (kidokumentálta) az újakat pedig nem figyelmeztette, hogy hivatalosan nem érdekli őket a szerződésben foglaltak. Az önkormányzat sorra hagyta jóvá és igazolta le a kiköltözök és bejövők igazolásait (papírjait). A tartozást akkor se nem jegyezte, se nem érvényesítette az erre hivatott apparátus. Az új tulajdonosok pedig nem örököltek ebbéli jogfolytonosságot. 
Most meg mint valami hirtelen ötlettől vezérelt kos, előjön azzal a polgármester és a mögöttes hatalom, hogy fizessen mindenki aki előtt egy foltozott aszfaltcsík húzódik? Mindenki akit a nyilvántartás szerint aszfaltcsíkos utcában lakik, és elérnek? 

Ugyan-már kedves Bukodi Károly!  Ön, aki a közszereplőként az ismert, vagy latens tisztességéért képes egy kétes kimenetelű perbe bocsátkozni, és ezért pénzt áldozni, miközben az alapfokú nyelvvizsgáért járó 5 ezer forintos nyelvpótlékáért is a pénztárba megy, és aki az egyik szorgalmazója volt a kommunális adó SZMSZ-be ütköző bevezetésének, de (többszörös) olcsó laptop tulajdonos, most ismét a tisztességét és megítélést teszi kockára akkor, amikor a lakossággal szemben olyan jogilag vitatható, mondhatni jogosulatlan pénzbeszedésbe kezd, ami szintén egy anyagias ösztönzéssel teli, erkölcsi és morális kérdést vet fel a polgármesterrel szemben.  Igen, most Ön a polgármester. Meddig szeretné még ezt végezni?
*

31 megjegyzés:

  1. Karcsika drága, mire gyűjtesz? Elavultak a laptopok, vagy kevés a fűszál a focipályán? A szánalmas nyelvpótlékodról miért nem mondasz le a város javára?

    VálaszTörlés
  2. Ja és karcsika, bazd meg a vurslidat.
    Se szellőztetni, se pihenni nem lehet.
    Mi a facért nem lehet ezt az igénytelen baromságot lakóövezeten kívül megtartani?
    Felfogod egyáltalán te agyatlan, hogy a hangfalaktól méterekre emberek élnek kisgyerekekkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Julcsika, Évike, Marcsika vagy kia p...a vagy! Normális vagy?! Talán kérdezd a városlakókat, hol legyen olyan búcsú, ami senkit nem zavar!

      Törlés
    2. Szóval megint az a hülye, akit zavar, hogy egész nap ezt kell hallgatnia közvetlen közelről, és ezt szóvá teszi.
      Gratulálok.

      Törlés
  3. 20:32 Az ilyen búcsúnak nevezett gagyi parádénak az önkormányzat előtti üres területen a helye és nem a piactéren, ahova házakat tervezett az önkormányzat. Elvégre ezért költöztették el az egészet. Ha pedig ez valakinek nem tetszik, akkor vigye a saját udvarába az egészet. Amennyiben ez nem megfelelő, akkor ne magyarázz más kárára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell ezzel vurstlival sokat cicózni. Be kell telepíteni őket a Bukodi meg a Horváth kertjébe, és ott lehet dajdajozni.

      Törlés
  4. Vajon az akkori pénzügyi bizottság elnöke (Horváth Tamás) és tagjai, milyen jogon döntöttek úgy, hogy az önkormányzatnak nem kell fizetni a bevállalt havi kétezer forintokat (mert úgy hallottam így volt)? Érdemes elgondolkozni, törvényes volt a kétezer forint befizetés nem teljesítése az önkormányzat részéről?
    Ennek ismeretében ugyan miért kér a lakostól többet a megállapított 60.000 Ft-nál?
    Arról nem is beszélve, hogy a meglévő utat miért akarja kifizettetni a lakossal, amikor az nem is írt alá semmilyen szerződést?
    Ez milyen szabálynak vagy rendeletnek felel meg?

    VálaszTörlés
  5. Az volt a határozatban,hogy fellebbezésnek helye nincs.Mégis lehet?
    AKKOR FÉLREVEZETTEK? (!!) Mondhatjuk úgyis,hogy becsaptak? Van ennek felelőse?
    Mit tehetek akkor amikor joghátrány ért, mert nem tudtam fellebbezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fordulj panasszal a Kormányhivatalhoz, mert a jogorvoslati lehetőséget az Önkormányzat nem biztosította számodra. Ráadásul amikor a polgármester arról tájékoztat, hogy ellene nincs fellebbezési jogod, akkor nem csak megvezetett, hanem egyenesen becsapott. A törvényesség helyi őre a jegyző. Neki tudnia kell, hogy határozat úgy nem hozható, ahogy a polgármester leírja. Bukodi polgármester ráadásul nem az a személy, akinek fizetési felszólítások küldése a dolga. Állítom, hogy Ő maga is jogsértően járt el. Ez minimum fegyelmi vétség, de hidd el, sem a jegyzőt, sem a polgármestert nem fogja elmarasztalni az, aki sorra megszavaz minden baromságot a testületben. Elvégre párttag a pártbeli dolgát nem piszkálja.
      Javaslom, hogy amennyiben fizetési kötelezvényt nyújtanak be veled szemben, fordulj a bírósághoz.

      Törlés
    2. Állítom, Te annyit értesz a joghoz és a közigazgatáshoz, mint hülye gyerek az ABC-hez.

      Törlés
    3. Annyira mindenki jogász, mint a polgármester. Gondolom Te sem a város aljegyzőjeként véded a mundérját az embernek.

      Törlés
    4. 19:52! Bizony - bizony 20:48-nak igaza van.

      Törlés
    5. 7:46 Bizony - bizony.

      Törlés
    6. 20:48 Inkább úgy kellett volna fogalmaznod, hogy Te annyit értesz a joghoz és a közigazgatáshoz, mint Polgármester az idegen nyelvhez.
      A különbség csak abban van, hogy az álltalad megszólított személynek, nem fizetik meg a tudatlanságát.

      Törlés
    7. Bizony-bizony igazad van.

      Törlés
  6. Mit mond mindezekre a történésekre a Főjegyző? Vagy ő már csak a fizetésére tart igényt, a kötelesség az nem számít, vagy netán fél attól, hogy a polgármester kirúgja, ha neki nem tetszően dönt?
    Hol van a jog, a szabályok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ócsának nioncsen főjegyzője! A többi "jogászkodás" is kb. ennyire hiteles.

      Törlés
  7. Mi 2007-ben költöztünk Ócsára, az Égetőhegyre.A polgármester aláírásával most kaptam egy felszólítást hogy fizessek 77 714 Ft.-ot útépítési érdekeltségi hozzájárulás jogcímén.Tudtommal az aszfaltozás 2006 nyarán történt, nem értem nekünk mi közünk az egészhez.Lehet hogy az ötvenes években kiépített viz és áramellátáshoz is hozzá kell járulnunk?Úgy érzem, mint megannyi mást ezt is elrontotta a város vezetése.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem útépítési érdekeltségi hozzájárulás, hanem az ötezer forintos nyelvpótlék és az érdekeltségi kör finanszirózásának a hozzájárulása.
      Ebben benne van a Lakatos ház projekt, a hulladéklerakó rekultiváció és a laptop biznisz is.
      A sportpályáról már nem is beszélve.
      Kicsit sokba fáj nekünk tisztességes városlakóknak a fiúk tevékenykedése.

      Törlés
    2. Kár, hogy nem érted! Az ingatlan megvásárlásával annak terheit is mevetted! Ha annyira hülye vagy, hogy nem néztél utána mit vettél, magadat okold! Ha az eladó átvert a te sarad, kérd rajta számon! A boltban sem foglalkoznak utólagos reklamációval.

      Törlés
    3. Te, korhadt tuskó! Ha házat veszel, az ELMŰ veled fizetteti ki az előző tulaj felhalmozott tartozását? Főleg úgy, hogy adásvételkor rögzítettétek az óra állását. Vagy veled hajtatja be a ki nem fizetett számlákat? Nem! A ház vásárlásakor a szerződésbe bele lett foglalva, hogy az ingatlan teher - és per mentes. A tartozást tőle /a régi tulajtól/ követeld ahogy követeled is, és ezzel elismered hogy nem én tartozok. Pofátlan módon számtalan esetben kiküldtétek a felszólítást a régi és az új tulajdonosnak is, gondolván mindegy, csak valaki fizessen.

      Törlés
  8. Én is felvagyok háborodva a polgármester ebbéli hozzáállása okán. Minket is megtalált a fenyegető levelével. Teljesen úgy viselkedik, mint aki az itt élők ellen lenne. Semmi érdekképviseletet, vagy kiállást nem látunk a képviselőtestületi munkában. Csak az adókra hajt a vezető, hogy meglegyen a szükséges bevétel. Gépjárműadó, kommunálisadó, ilyen, olyan hozzájárulás, meg fenyegetődzés. Ennyiből áll a munkájuk. Ők ezzel a hozzáállással a maximális pékívétellel fényesen élnek, mások meg ebbe döglenek. Itt se ipar, se munkahely, sem megélhetés, csak a népnyúzás. Szégyeljék magukat ott a hivatalban. A polgármesterrel és a társaival az élen!

    VálaszTörlés
  9. Szerintem az lenne a legjobb ha összefognánk.Jó lenne tudni hány családot érint a jogtalan követelés, fenyegetés.Természetesen csak azoknak az esetét kellene összegyűjteni, akik az útépítés után költöztek Ócsára, illetve azon régebbi ócsai lakosok esetét ahol az utca már eleve le volt aszfaltozva.Amennyiben peres eljárás indulna ellenünk (az adófizetők pénzén a hivatal szeret pereskedni) egységbe tömörülve erősebbek lennénk, és talán olcsóbb is lenne a "mulatság".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Direkt kora délutánja rakják a testület ülését, hogy az ingázóknak esélyük se legyen megjelenni és szóhoz jutni. Mégis az kéne, hogy minél több érintett jelenjen meg a hivatalban és mutassa meg magát, hogy tudják itt vagyunk, beleszólást akarunk. Mutassuk meg magunkat, fejezzük ki nemtetszésünket, mert különben a hátunk mögött képesek ellenünk tenni. Aki átvette a csekket, és megtévesztve aláírt valamit, annak sem veszett el a pénze, ha elmondja, miként becsapták. Aki tud ott legyen. Szerveződjünk.

      Törlés
    2. Aztán azzal a lendülettel kézen fogva költözzetek tova innen ingyenélők!!Járjatok sárban, szarban vagy amiben akartok!

      Törlés
  10. Szerveződjünk!
    Részemről abban tudok segíteni, hogy az egyik Országos kereskedelmi televiziós csatornánál betudlak benneteket ajánlani.
    A blog megadott email címén felveszem a kapcsolatot folakkal ez ügyben, ha igénylitek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te "K. Zsuzsa". Igégyeljük! Csak ne pornóműsor legyen!

      Törlés
    2. Jó lenne, ha olyan szólna hozzá, aki képes leírni a mondandóját (ismeri a betűket)!
      "igégyeljük" javítva: IGÉNYELJÜK
      A hozzászólás (21.45) tartalmával sem értünk egyet!

      Törlés
    3. Látom az intelligenciáddal arányos a megnyílvánulásod.
      "Te K. Zsuzsa"
      Te is egy biztos szavazója lehetsz a jelenlegi elitnek.
      Ha megadnád az elérhetőséged elintézném, hogy szerepelhess abban a "pornóműsorban"

      Törlés
  11. Egyetértünk, szerveződjünk! Az érintettek jelentkezzenek a blog szerzőjénél, amit mi már megtettünk.
    Javaslatom: akik utólag kötöttek az önkormányzattal megállapodást az útépítési érdekeltségi hozzájárulásra, a 77 714 Ft-ra, azok kérjenek felülvizsgálatot legalább az összeggel kapcsolatban. Hivatkozzanak a helyi 29/2005-ös rendelet 6.§ (2) bekezdésére és az 1988. évi I. törvény 31.§-ának (2) bekezdésére, mely szerint: a később fizetésre kötelezettek befizetése nem haladhatja meg a korábban megállapított összeget, az 59 780 Ft-ot.
    Az Ócsa honlapján is látható, hogy mai ülésén foglalkozik a testület útüggyel.

    VálaszTörlés
  12. Útépítési hozzá(nem)járulás: nem terhelhet jelzáloggal az önkormányzat
    , Legutóbb frissítve: 2007. augusztus 2. 18:39 B.I.
    Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa előtt „megbukott” a joggyakorlat. Az önkormányzatok nem terhelhetik jelzáloggal az útépítési hozzájárulást nem fizető tulajdonosok ingatlanjait. A kérdés megyénk több településén is érdekes, Békésben 27 önkormányzat alkotott az útépítési érdekeltségi hozzájárulással kapcsolatos helyi rendeletet.
    Az ombudsman egy tiszaföldvári állampolgári panaszbeadvány alapján vizsgálta a kérdést, jogosult-e arra az önkormányzat, hogy az útépítési hozzájárulást nem fizető tulajdonos ingatlanát jelzáloggal terhelje.
    Dr. Bálint Annától, a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Békés Megyei Kirendeltsége törvényességi osztályvezetőjétől megtudtuk, Békésben 27 önkormányzat alkotott az útépítési érdekeltségi hozzájárulással kapcsolatos helyi rendeletet. S nyolc önkormányzat rendelete tartalmazott az önkormányzat javára bejegyzendő jelzálogjog-alapítási jogosultságot. Ennek jogellenességét mondta ki vizsgálata során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
    Lenkovics Barnabás megállapította: az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetése alól felmentés nem adható. Az ombudsman ugyancsak az Alkotmánybíróságot hívta segítségül, amikor kijelentette: AZ ÖNKORMÁNYZAT NEM JOGOSULT a nem fizetők ingatlanának jelzálogjoggal való megterhelésére. Indoklásképpen kifejtette, hogy az önkormányzat fizetési meghagyás útján kezdeményezheti az összeg behajtását, de jelzálogjogot nem jegyeztethet be az ingatlan-nyilvántartásban. Az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozata értelmében ugyanis egyértelmű, hogy az önkormányzati rendelet e tekintetben nem minősül jogszabálynak.

    Hozzáteszem,hogy Lenkovics Barnabás azon megállapítása, hogy "felmentés nem adható" csak akkor igaz, ha egyéb feltételek teljesülnek (szervezettség, testületi határozat az adott utcára, elkülönített számla stb. lásd 29/2005-ös ÖK rendelet Ócsa honlapján).

    VálaszTörlés