2019. június 22., szombat

Önkormányzati gaztermelés a fák helyén - a Városháza előtt nem ellenőriz a közteres ( - hallgatag összjáték)

Több millió van beágyazva már azon a gazos területen, amit sokan csak polgármesteri csikidam térként említenek.

A csikidam egy új stílus a "mindegy, csak süssön a nap" érzésére utal. ami a régi hippi korszak, a kicsit dallamos  latin-amerikai muzsika, a funky és a keményebb rockos ritmusok találkozása Ócsa városvezetőjének fiatalkori discós megjelenítésében az átellenes utcai fronton. Ez az a városvezetői érzés, ami létrehozta Ócsán azt a teret, ahol korábban még épületek álltak. Ez ma a városi csikidam tér.

Mostanság a városvezetés itt ünnepelteti magát. A volt (27 + 13 milliós) Tsz Iroda oldalágán egyfajta közösségi teret akartak alkotni a város központjában, aminek torzója az a (kb 5 millióért) térkövezet négyzetes placc a szabadon növekvő zöldes földterület előterében, amit a polgármester előszeretettel csak Templomtérként nevez. Az ócsai ember azonban találóan csikidam-térként említi, ezt a rendezetlen területet, hiszen semmitmondó vegyes jellege ugyanazt a semmitmondó szerepet tölti be a város életében, amit a polgármesteri fantázia híján képvisel. Csupán az évenkénti csikidam-bulik azok, amiért ebbe milliószám fektették a közvagyont. 

Régebben itt még fák álltak, ami árnyékot vetett a pénzszórásra, de aztán ezeket is eltüntették, hogy szabadabb legyen a "vásár". Így az éves rendezvény színpadját semmi nem árnyékolhatja be azon túlmutatóan, hogy mennyire fontos a városvezetésnek ez a lepusztult semmi a hivatallal átellenben.


Ma ott. ahol a fák által, csak a gaz sarjadzik, és nem a kultúrkincs élet.  Az a térkövezet terület, aminek közeiben a fák nyújtottak némi árnyast, ma egy olyan kikövezett sivárság, ahova még kisétálni sem érdemes.  A rendezetlenséget, a gazt és a terület gondozatlanságát az idelátogatók is megcsodálhatják, sőt a két közteres akár túrákat is vezethetne erre, de a Városházán ebből mit sem látnak, mert az ablakokba helyezett muskátliktól nem látják az orruk előtt növekvő gazságot.


A polgármester és a jegyző becsületére legyen mondva, hogy az ő ablakaik nem erre az utcafrontra néznek. Ugyancsak védelmünkbe kell venni a két főfelügyelőt, aki napjában járja kutakodva a várost, hiszen ők olyan vakok, hogy még azt sem látták, hogy télen a haverok nem takarították a járdát. Ha ezt két jó embert ha nem vezetik kézen-fogva a tetthelyre, akkor csak azt sem tudják, hogy itt ilyen is van. Az éves jelentésükben ugyanis soha nem kerül be az, ami igazán foglalkoztatja a várost. 

Most sincs ez másként. Ezért sem jut el a lényeg a szeretett polgármesterünkhöz, hogy intézkedjen. Mert ugyebár nélküle semmi nem történik és jön létre a városban. Talán még a gaz sem képes csak úgy magától nőni, hacsak nem a fantom-ellenzék ültette el oda, hogy aztán legyen mibe belekötni miért szólni. 

*

2019. június 21., péntek

Decemberben átadták, most pedig átvágták - így szórják a milliókat útfelújításra ( - csak a kátyú marad)

Talán emlékeznek még a Nefelejcs óvoda előtti Dózsa György utca rövid szakaszának tavalyi felújítására.


Decemberben adta át a polgármester és a város országgyűlési képviselője, amikről az út közepén kiállva készült képet is megosztotta a hívőkkel.

Mindez mondhatni jelentéktelen dolog, de mivel Ócsa közismerten a lepusztult úthálózatával váltotta a polgármester csuklásait, így ez is kiemelt fontosságot kapott, annak ellenérte, hogy ez a rövid szakasz nem is volt vészes.

Mégis ezt választották, a kátyúkkal terhelt forgalmasabb szakaszok biztonságossá tétele helyett. lelkül rajta, ahogy azon is, hogy ha már sok millióért felújítanak egy utat, akkor azt miért nem lehet normálisan megtenni úgy, hogy előírás szerinti két forgalmi sáv szélességű legyen.

Ugyanez történt a Vadvirág utcában is, ahol az útfelújítás annyiból állt, hogy a régi alapra ráhúztak egy új aszfalt réteget, de az úttestet, nem szélesítették ki a megfelelően. Igaz, azt hazudták, hogy "vízhálózat rekonstrukciós és egyben aszfalt felújítási munkálatokat végez" a DPMV, de a vízhálózathoz, a csövekhez nem nyúltak, addig nem mentek. Valójában nem is bontották fel az utat és nem tárták fel a vízvezetéket, azzal nem foglalkoztak, mindebből az következik, hogy ez egy fedőszöveg és elszámolási alap volt a "fedett" munkára. Bukodiék így tudták elérni, hogy a DPMV elszámolásában és társult mutyijával leaszfaltozzák az utcát, amire amúgy önkormányzatával képtelenek voltak. Az útfelújításnak nevezett munka eredményeként a padkával együtt is hiányzik még fél méter a szabványszélességből, figyelembe véve „a belterületi közutak méretezése szerint a kétirányú autós forgalomhoz legalább 5,5 méter kellene”.  Tehát még ezt sem voltak képesen úgy elvégezni, hogy az hosszútávon megfelelő és jó legyen. A Vadvirágból az előírás szerint hiányzó  fél métert végig elspórolták, annak ellenére, hogy itt buszforgalom is bonyolódik. Ócsa város vezetését persze mindez nem zavarta abban, hogy erre a beruházásra is rendesen elszámolják a ráfordításokat, amibe már a felszíni vízelvezetés, az út menti csatorna, vagy a gyalogosjárda kiépítése sem fért bele. Az pedig csak hab a tortán, hogy mindezt amolyan barter keretében intézték azzal a DPMV-vel, ahogy az ócsai alpolgármester a tanácsadó testület tagja.

Az, hogy miként lóg ki a lóláb, itt ugyanúgy senkit nem érdekel, ahogy az Arany János utcában székelő hasonszőrű, de ellenzékiként is belőlük prosperáló honpolgárt sem, csak kapja meg támogatásként a jussát. Az ócsai utak, és célok a mögöttesekkel már csak ilyenek.

A Dózsa György utca feljavítását követően egyenirányították  azt, ugyanazon elv alapján, aminek mentén a 25,4 millióért elszámolt Vadvirágot nem. Pedig az ovi előtt csak akkor jár busz, ha esetleg kiránduláshoz rendelnek, vagy a sofőr éppen ott áll le vele. A Vadvirágban azonban menet-rendszerint járatok közlekednek a nem szabványos (nem az előírt szelességű) úton, ahol kétirányú a forgalom.

Nem is ez az aktualitása a dolognak most, amikor ezt a nemrég feljavított és egyben leaszfaltozott  útszakaszt tekintjük. A lényeg, amiért szót emelünk az nem más, mint annak a gondoskodásnak a hiánya, ami mindezeket a műveleteket övezi. 

 A hétvége előtt szomorúan éltük meg, hogy a Bukodi-Pánczél által letaposott aszfaltszőnyeget átvágták.  Ezzel ezt az egyetlen egybefüggő, nemrég még milliókért javított utat is szabdalttá tették.  Bizonyítva mindazt, hogy Ócsán a befektetett érték nem számít. 

Szégyen mindez a városvezetésre.

*

2019. június 17., hétfő

Elkötelezettséggel, vagy anélkül - nyilatkozik az iskolaigazgató az étkeztetőnek ( - miért a TsGastro van a tejben)

Az ócsai Halászy Károly Iskola konyháját korábban nagyon szerették a diákok, ráadásul több helyi lakos is vitt, vásárolt készételt, hogy ne keljen főzni. Aztán egyszer csak minden megváltozott, amikor a városvezetés kiárulta a konyhákat.  

A TsGastro a helyi étkeztetési ellátó bizony beépült a városi közéletbe az étkeztetése által. Ha az étel nem is mindig dicséretes, de a jó kapcsolatra való törekvés az. A tanári étkeztetés biztosítása is ennek az építő kapcsolatnak a része, ahogy az iskola- és a városvezetéssel is ezt célozzák, elvégre az étkeztetési üzlet nem kis pénzt hoz és visz a konyhára. 

Értesülésünk szerint Kovácsné Kovácsi Beáta iskolaigazgató asszonyság sem maga kosztol csupán a szolgáltatónál. Hallomás szerint a fia is étkezik. Az ő megelégedettségi indexe fontos a cég számára, elvégre a visszajelzések a tanároktól érkező fontos igazolás a  szolgáltató számára. Ezzel bizonyítják, hogy jót és jól főznek.


Ezen és ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a helyi általános suli református vezetője a Ts Gastro "ingyenes" magazinjában adhatta elő magát. Mindezt a martonvásári Gulyás Fatime intézte és vitte be a szerkesztés alatt álló laphoz, ahol szerettek volna elérni a több intézményből érkező pozitív visszacsatolást a szolgáltatásról.  Elvégre ezért, a jó hír keltésért dobták placcra az újságot. Ami Ócsát és az általános illeti, itt az igazgató vagy nem abszolválta a feladatot, vagy nem tudott igazán jót írni. 


Az írásából a semmitmondás, az étkeztetéssel, az ellátással kapcsolatos szótlanság és csak az öntömjénezés jön elő. Az is csak erőltetetten, egy gyenge fogalmazásban. Egy ilyen feladatteljesítésért egy átlagos középiskolai magyar szakos nem adna jó jegyet. A célként szabott feladatot nem értette, azt nem fogta- és nem jelenítette meg az írás, viszont amiről megnyilatkozik, annak semmi köze az iskolai étkeztetéshez. Márpedig a TsGastro tavaszi magazinja az Ízelítő mégis csak erről, vagyis az étkeztetési ellátásról lett volna hivatott szólni. 

  A magazinban megjelenteket a lapkivágással kívántuk bemutatni, gondolván azon kedves érdeklődőknek, akikhez nem jutott el a hír.

Ami a mentort, Fatimét illeti, Ő Ócsán kezdte a Ts-nél, majd kihízta magát, és nem csak magasabb pozíciót, hanem kocsit is kapott a megbízatás mellé. Azonban a helyi megoldatlan problémák csak nem szűntek. Hiába a meggyőzés, a szándék, a "píár" az ellátás színvonala nem igen javult. A feladatellátás rendre problémákkal volt terhes. Hol szakács, hol konyhai dolgozó hiányzott, hol pedig élelmezésvezető.  Valahogy nem maradtak itt az emberek. Sem a bejelentés, sem a bérezés, sem a munka nem kedvezett annyira, hogy az állandó és megbízható csapat összeálljon. Volt itt helyi szakács, örkényi, és ki tudja még ki. Az élelmezésvezetőként kezdő Fatime is Martonvásárról járt ide, de az utána érkezők közt sem nagyon volt helyi, aki tovább maradt volna.

Fatime és Bea utoljára még együtt bálozott a Halászyban, aztán Ő is elhagyta a várost. Fatime szinte mindent eltüntetett közösségi oldaláról, ami a Ts-re emlékeztetné. Mintha legszívesebben kitörölné, vagy letagadná az egészet. A Ts és Bea azonban marad. A Ts és Beácska is, az aki volt. Az ócsai étkeztetésbe új lány érkezett. A kapcsolatépítés újra indult. Rebekát már bemutatták, aki igyekszik jó benyomást elérni. Legalább a városvezetésnél.

A mostani üdvöskével a grízes bulin többen találkozhattak. Ő már a helyi képviselője az étkeztetési szolgáltatónak.


A polgármesternek tetszik a szolgáltatás azon része, ami ebből érdekli. Az ellátottak pedig már beleszoktak. Még volt, hogy a helyi önkormányzat is besegített a munkaerő keresésébe.  Az étkeztetés melléktevékenysége ként biztosított focista ebédek, a tejbegrízes fesztiválok pedig amolyan önfinanszírozó reklámtevékenységként belefértek a kondérba. 


 Ez a napi iskolai menza mellett a városvezetésnek olyan bónusz, amiből csak jól jöhet ki a műsort szervező, mert a  helyiek bulira éhesek. A tejbegrízfesztivál pedig ezt az éhséget enyhíti olcsón.

Fatime ment, Rebeka jött, Beás asszony maradt.

*

2019. június 16., vasárnap

Önmagát futtaja a polgármester - többen is kedvelik ( - közben háborút visszaidéző bombatölcsérek az utakon)

Béke van, semmi szükség a propagandára, - gondolnánk,-  a városvezető azonban mégis beindult. Ócsa polgármestere már az uborkaszezon beállta előtt az őszi önkormányzati választásokra gyúr.

Polgármesteri oldal a közösségben

Mindez tapasztalható a polgármester új közösségi oldalának megnyitása és gondozása, valamint az Ócsa - kisvárosi hangulat és a  Zöld Ócsáért oldalak létrehozásával egy fajta hiánypótló propagandát hozott létre, hogy maga mögé csoportosítsa a Facebook világában elcsábultak többségét. Ugyancsak ezt a cél szolgálja a Facebook közösség számára rendezett online-fogadóóra, ami több mint 3 év múltán visszatért a választás évében a célközönséghez.

 Károly láthatóan belehúz a választásokba. Ez jön vissza az oldalakról, és önmaga propagálásából, a népszerűségét előtérbe helyező vetületekről. Barátságos képet igyekszik mutatni, amolyan cukrosbácsiként osztja a közpénzes ajándékok a gyerekeknek bölcsődei, óvodai és iskolakezdési csomagok gyanánt. Olyan ez mint az Újvilág meghódítása, amikor éppen nem gyilkolták le az őslakosokat, akkor üveggyöngyöket osztogattak a hátrahagyottak pénzéből. Most mi vagyunk azok a hátrahagyottak, akinek a közösségi pénzéből osztogatva építi a regnáló polgármester a saját jövőbeni útját.

Bukodi Karcsi mostanság a mi közpénzeinkből osztogat a saját politikai és önkormányzati pozíciójának megtartása érdekében. Éppen csak velünk a többséggel nem foglalkozik.  Azokkal az emberekkel, akik nem függenek tőle. Már nem kötik a helyi intézmények rendszerbe foglaltsága, nem kötődnek a helyi munkaadókhoz, és nem kell ezért gazsulálni, vagy éppen benyalni senkinek. Nem úgy, mint azoknak, akik napjában attól félnek, hogy utánuk nyúlnak. Mert mást sem hallani a sarokháztól a templomig, mint azt, hogy a polgármester keze túlnyúlik a segginél. Ez ugyebár kihat a környéken dolgozó munkavállalókra, a helyi társadalmi szervezetekre és a foglalkoztatókra. Emlékszem, amikor azzal jöttek, hogy a Batánál dolgozó nyíltan vállalva nem vehet részt az akkori Jobbik munkájában, mert kirúgással fenyegették. A másik akinek lenyúlták a párját, azzal jött, hogy nem mer szólni, mert elveszítheti a munkáját. Mindez visszaköszönt már a Nagév, a BioFungi esetében is. Volt már róla szó itt a blogon. De levezethető ez az önkéntes és társadalmi szervezeteken át a tűzoltóságig. Aklár a támogatásokon át az odítélésekig és azok összegszerűségén is. Mindenhonnan csak a félelem és a városvezetéstől való tartás a politikai kontra, a kontroll, a tevékenység elvesztése, a támogatás megvonásának a félelme bújuk ki, mint szög a zsákból. Nincs nehéz helyzetben a polgármester amikor olyanok utálatosok segítik, mint az alpolgármester, vagy a körzetet váltó volt megyei elnök, országgyűlési képviselő. Ma a polgármester a helyi kis kiáráoly.  Egy olyan hatalmasság, akit sem megkerülni, sem átlépni nem lehet. Vagyis Ócsán autoratikus károlyság van. A város politikai-berendezkedése autokrácia.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és cipők
És hogy ez mennyire igaz, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy ebben a bűnösen büdös porfészekben, amit kisvárosi hangulatnak képzelnek, még egy hervadtan gyenge ellenzék sem volt képes kifejlődni.  Eennek ellenére rezeg a gatyája annak az embernek, aki már kivehetően az újraválasztására gyúr. Holott ebben a közegben máig nem elképzelhető, hogy valaki felvegye a mostanival szemben a kesztyűt. Aki eddig ilyesmivel próbálkozott, azt vagy lehűtötték, vagy kikezdték. Magabiztosnak tűnik a mostani vezetés, azoban mégis csak tart(anak) a választástól.

De mi másért lenne féltése, ha nem a közelmúlt és annak városvezetési ciklusnak a feltárása, ami oly sokba van. Talán a valóság felszínre törése lenne az, amitől a leginkább tart az aranyos vezető? Mert az, hogy elhelyezkedni, munkába állni a régi cégénél a Lay's-nál nem fog, az tuti, de nem azért, mert nincs autója, mert akár vehetne is a bejáráshoz, hanem azért, mert a cégesre sem ülne vissza. Elvégre milyen lenne az már.  Újra teriteni a chipset, kiszállítania és rendezni a boltok polcain. Másodsorban pedig nem is lenne rá szüksége, mert az eddigi haszna, javadalmazása a városból hozott annyit, hogy a nyugdíjáig is el lenne belőle. Aztán legyünk reáliásak, és lássuk be, hogy itt szert tett olyan ismeretségre, hogy akár egy megsegített vállalkozást is ki tudna bontakoztatni a háttérembereivel. Harmadsort pedig ha nem jutna ismételten polgármesteri pozícióhoz, akkor is elérné a testületbe jutást, ami máris biztosít annyit, hogy munka nélkül eléldegéljen és átbekkeljen egy négy éves ciklust.  Erre is van példa.


Az kétségtelen, hogy mindez nagy érvágás lenne a mostani helyzethez képest, ezért is hát az iparkodás.  A polgármester most az eddigi léhaságot felülmúlóan próbál hatni az emberekre, amihez a hívők bevonásával kap segítséget. Olyan like-vadász tartalmakat és megosztásokat tesz ki, amire a hódolók tetszési indexe alapján mérhető bizalomfelmérést végez. 

A visszatérőn felróhatókat, a városvezetési kritikákat csak amolyan rosszindulatú negatívumoknak tünteti fel, mint valami elbagatellizálható dolgot. A maga szemszögéből érthetően csak a szépre és a jóra hívja fel a figyelmet. Ez azonban kevés. Ezt maga is belátja, amikor az ország fejlődéséről, más helyekről szól. És ebben igaza van, ahogy nekünk is.

Mi már évek óta ezt mondjuk. Erre hívjuk fel a figyelmet. Hazánk más tájain mind rendezettebbek a viszonyok épülnek, szépülnek a városok, virágos terek, biztonságosan közlekedhet utcák jöttek létre, gyors eljutást nyújtó közlekedési hálózattal.  

Ezzel szemben Ócsa még mindig évtizedes problémákkal küzd. A minap is a lakóparki problémák, a buszközlekedés hiánya, silánysága, Alsópakony víz- és csatornázatlansága foglalkoztatja a helyieket.

A belsővárosban élőket évek óta a romló és egyre balaestveszélyesebb úthálózat zavarja. A városi előjáróktól csak a be nem tartott ígéretek szaporodnak. A polgármester 2013-ban rákényszerült a vasúti átjáróval és egy zebra kiépítésével foglalkozni az Üllői úton, ami aztán, és azóta eltel 6 év alatt sem nem valósult meg. A Damjanich utca útburkolatának megerősítését és cseréjét 2015-ben vagyis 4 éve ígérték, de abból sem lett semmi.


Tavaly a városüzemeltetés koronázatlan királynője jelentette le, hogy a kátyúzások befejeződtek.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/61624480_2145092472226884_4395281509943083008_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=e5143ff4d61d50e1d6bb5dabc7c33c84&oe=5D794768Csak a luykak maradtak hátra az önkormányzati kezelésű városi utakon.   Azóta semmi.
 
Ócsa belterületi útjai lassan olyan háborút szimuláló állapotokat mutatnak, amire még nem volt példa. Az utak és a rajtuk szaporodó kátyúk nem hogy javításra kerültek volna, hanem már bombatölcsérhez hasonlatos nagyságúra és mélységűre változtak. Ezek a kráterszerű képződmények nem egy tél nyomainak maradványa. Ez a Bukodi-Horváth alkotta városvezetés pokolba vezető útjának végét képező bejárati kezdemények. Talán nem sok kell már ahhoz, hogy megnyíljon alattuk a föld.

Aktualitásként a minap akadt a látómezőmbe egy őt évvel ezelőtti drón felvétel, amin a város aszfaltozott útjai olyan tükörsimák és egyenletes állapot tükröztek, hogy azon magunk is meglepődtünk. Érdekes volt szembesülni vele, hogy mennyire beletespedtünk már a megszokott rosszba. Abba a sivárságba, amit ez a felszínes városvezetés nyújt számunkra. 


És akkor ehhez mérten olvasom a polgármester dicshimnuszát, miszerint minden szép, minden jó és a legnagyobb rendben. A nagy francokat van rendben. Az sem normális, hogy mindezt több mint 150 ember elfogadja, vagy annak gondolja, még akkor sem, ha az erre nem reagáló 8000 nem így véli. 

Az mégis elszomorító, hogy ennek a százötvennek semmi sem drága. Nekik bármi szarság lehet ebben a városban, ők akkor is a polgármesterre vannak cuppanva. Nem számít az önkormányzati környezetszennyezés, a nekik mindegy, hogy mire fizetnek kommunális adót, hogy nincs a szomszédos településeken már megszokott szelektív hulladékgyűjtés, hogy nálunk a legrosszabbak a viszonyok és a többi. Nekik semmi nem számít. Csak legyen meg az éves városi torta a többség pénzéből a színpad és a csiki-dám a polgármesteri téren. A többi nem számít mert ez a lényeg. 

Fejben-járó életérzés
  
Bukodi Károly polgármester erről az életérzésről ír, vagy ha úgy tetszik számol be a magának létesített közösségi oldalon. Sokaknak ez is elég, még akkor is, amikor róluk szólva a polgármesterük is megáll egy pillanatig, újra levegőt vesz, majd azt írja ... vidámak, kedvesek. 


*

2019. június 15., szombat

Ócsai búcsú - holnap indul a banzáj ( - hasznos dolog)

Holnap kezdődik a búcsú Ócsán, ami összességében nem nagy szám, azonban mégis meg van a maga tájjelege. Ócsa mégis csak egy város lenne, ahol ennek jobb és méltóbb körülmények közt kéne történnie, de hát ez van. Sokaknak ez a kis(kert)városi hangulat, mert még soha nem éltek (kert)városban.
 
https://ocsa.hu/images/header-title-2.pngÓcsa egy lepusztulófélben levő kisváros, annak mindenféle városi jellege nélkül. Olyan kisebb, nem városi települések előzik meg fejlődésben és fejlettségben ezt helyet, mint Alsónémedi nagyközség, vagy Bugyi nagyközség. 

Mindkét helyen jobb és könnyebb az élet, mint Ócsán. Nem csak azért, mert több munkalehetőséget kínálnak egyenként és egyesével ezek a községek, de magasabb béreket és jobb körülményeket is biztosítanak hozzá. Mind Alsónémedi, mind Bugyi településen - Ócsával ellentétben - rendezett utcakép fogadja az odaérkezőt, kilométer hosszan van egybefüggő és megfelelő szélességű járdahálózat, kerékpárút és kijelölt gyalogátkelőhely is több található a nevezett községek mindegyikén, mint ebben a porfészek városkában.

A közösségi közlekedés a mindkét községben jobb, mert a kisebb lélekszám ellenére menet-rendszerint sűrűbben járnak a buszok mint a 9 ezres lakóval benépesült városunkban. Mindez a látható különbség községek javára az ottani önkormányzati vezetés és az itteni  helyi városvezetés különbségében mérhető. Mert míg Alsónémedi és Bugyi önkormányzata az ott élőkért van, addig ez Ócsán nem igazán mondható el. Az itteni városvezetők nem sokat törődnek a népítélettel, ahogy a várossal sem.

Itt van mindjárt a búcsú. Ez egy lepusztult, kiürített régen volt piaci területen kerül megrendezésre évente. Korábban ez volt a helyi piac, de leadták, és lakónegyedet terveztek a helyére, ami kb 10 év távlatában sem valósult meg. A régi piaci terület ott maradt kietlenül. A mellette húzódó főbb közlekedési útvonal a Székesi utca az ami a vasúton át a Damjanichba ágazik ketté. Érdekessége, hogy ezen a központi átvezetésen sehol nincs járda, csak a volt piac kerítése mentén, de az sem ér el a vasúti átjáróig. Így az emberek kénytelenek a szűk keresztmetszetű kátyúkkal terhelt úttesten bandukolni ha át akarnak kelni a síneken, vagy ki csak a vonathoz. A volt piaci terület melletti közjárdát azonban soha senki nem takarítja, arra a hivatal az illetékes nem kötelezi. Így van ez télen hóban, jégverésben, vagy nyáron, amikor már a gaz és a parlagfű a járdaszakaszt fedi. Ezt a szent helyet elkerüli a városüzemeltetés és a városvezetés figyelme. Ha meg szól érte valaki, akkor is csak egymásra mutogatnak. Érdekes, azonban, hogy a közterület-felügyelet és a jegyző sem törődik ezzel a dzsumbujos résszel. Olyan ez, mint a szentföld. Örökkön békétlen ez a terület, akár Galileától Jeruzsálemig vezető út. Senki nem mer ezért érdemben foglalkozni vele. Erről a területről mindenkinek meg van a maga véleménye, ahogy Izraelről, és ugyanúgy nem mernek hozzá nyúlni, mint ahhoz a zsidó államhoz, aminek a "nagy testvér" államok a barátja. Valahogy így vagyunk ezzel a sivár ócsai telekkel is amit a város magába foglal. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjB_ljlegsA2OaQeSGxDKp9lakRfhjGXFa_0ire7EAK0KQgHlhZN0Rhgu5pbL6dtaD3urTyobqsW968eeb4rklKzipRqNdi19M7Wfybk3-zDplbAkFS1MK00axvalnhwKtRkzjk2jDahvo/s1600/piac+lak%25C3%25B3park.png
Ez a terület az év nagy részében magára hagyottan áll az időjárás és a természet viszontagságainak kiszolgáltatottan. Időnként csak a haverok látogatják meg holmi lomok lerakása céljából.  De használtál már gépkocsi átrakóként, sitt-tárolására, építési törmelékek valamint vasúti zúzottkő pihentetésére is. Idén az ismert fuvaros rakta be a félpótkocsit, ami elől kidöglött a vontató. Ott járt le a forgalmija a kidobott rozsdás tartály szomszédságában a gazban. Mert ez a parlagfüves, gazos szent föld az, ahol majd egyszer az ócsai lakópark-projekt egy baráti vállalkozásban megvalósul. Ez pedig fontos a választás előtt álló önkormányzatnak. De nem csak ebben áll a terület szentsége, hanem az éves csikidám-szerű búcsú eljövetelében. Mert míg nem indult be a lakáspiac, nem volt más funkciója ennek a résznek, mint az éves hasznosításra bérbe adható búcsú haszna.  Ezért nem gondozták, tisztították és tartották rendbe a környezetét. Ezért nem szólt érte a polgármester, a jegyző, a közterületes és az összes többi cinkostárs. Mert a pénz beszél, a lakosság pedig csak beleugat az ő jólétükbe. Ezért hát a nagy szent összefogódzás az önkormányzat és a mögöttes háttérbizniszben. Ezért nem takarítják év közben a területet, nem gondozzák a környezetét, és hagyják járhatatlanul a járdát. Elvégre az nem hoz hasznot.

Most viszont az éves mulatság okán az ócsaiak bejárják a maguk szent földjét. A lakosság nagy része ekkor kizarándokol az amúgy sivár területre és megteszi a nagy útját azon a lekaszált gazos fövenyen, ahol ilyenkor a csinnadratta szól. 

Ilyenkor előkerül a terület azon tulajdonosa, akit amúgy az önkormányzat egész évben nem is mer, vagy nem talál. Ilyenkor lekaszálják a parlagozó területet, három napon át égetik a szemetet és a hétvégén is konténerszám hordják az oda telepített lomokat. Érdekes látni, hogy ilyenkor hányan, és mennyien benne vannak a buliban. Nem hiába a pénz, az nagy úr. Ócsán pedig a pénz beszél, ahogy azt a polgármester egyszer itt a pólójára írva be is mutatta.

Szóval az előkészületek megtörténtek. A mutatványosok felvonultak, a búcsú előkészületei lezajlottak. Illemhely, elsősegélynyújtó hely, munka-és balesetvédelem, tűzoltóság, és a többi papíron rendben. A gyakorlatban azonban mindenki ott piszkít, ahol éri. Holnap délután indul a dáridó. Este kigyúlnak a  fények, több vurstlisnál egymást túlharsogva  üvölteni fog a zenebona, és az zarándoklat megindul. Az ezresek repülnek, a kassza dagad, pörög a jólét. Ócsa népe beindul. A polgármester biztosítja a cirkuszt. 

Hasznos dolog a búcsú.

*

2019. június 14., péntek

Kódolatlanná válik több tévécsatorna ebben a hónapban

A MindigTV szolgáltatás használói az RTL II, a UPC Direct ügyfelei pedig a Food Network csatornához kapnak kódolatlan hozzáférést. 

https://www.napi.hu/fototar/fototar/201906/orig/image1560437071.jpg/780/

Június 11. és 26. között a UPC Direct minden előfizetője számára kódolatlan elérést biztosít a Food Network csatornához. A szolgáltató kínálatában a Food Network a 40. csatornahelyen van. A hálózat többi csatornáján is indulnak főzős műsorok, így a TV Paprikán, a Sony Maxon és a Viasat 3-on - számol be a hírról a DTV News, amely össze is foglalja, hogy milyen gasztroprogramokra számíthatnak a nézők.

A MinDig TV több mint 750 ezer háztartással rendelkező kínálatában június 17. és június 30. között pedig az RTL II. válik ingyenessé előfizetési csomagtól függetlenül. A csatornán többek között olyan népszerű műsorok mennek, mint a Showder Klub vagy az Éjjel-nappal Budapest.

A csatorna a 19. programhelyen található a szolgáltatónál. További részleteket itt olvashat.

A nyáron több szolgáltatónál gyerekcsatornák is ingyenessé válnak a vakáció idejére.
 Forrás: Napi.hu - Szabó D.
*

2019. június 5., szerda

Ingyenes jogosítvány és iskolakezdési támogatás Csepelen a fiataloknak - de felnőtt képzés is van ( - lehetőség)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/60925612_380569415898794_3718236244224770048_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_eui2=AeHntXkGBLcQf8k3STp6KqS6svitW8uJMeybET5UlEVzEK0WfPrPQ3mf5yAs6H-stC0Rh3uHgffZAAvrT-Xtq82BCrFNfD1G8xxQtuhQyi8vnw&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=a07ecf6ee4063967af0105fd375bcdea&oe=5D9249F9Míg Ócsán a polgármester a választásokra készülve próbál szimpátiát szerezni az utolsó hónapokban, így újabb csomagokat vezetett be az önkormányzat által.  Baba-pakkal fotózkodik az újszülöttek családjában, óvodai indulócsomaghoz adja magát, és az iskolakezdéshez is lehet igényelni a kezdő összeállítást. 

A helyi gimnázium azonban nem érdemel meg egy normálisan kiépített biztonságos megállót. Még a parkolási lehetőséget is szűkítették az oda járók számára. Sőt az itt tanulóknak nem biztosít olyan "életút programot" a városvezetés, mint esetleg egy más vezetés. Másutt.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRacslO-CUuMATFDZdPLr6IITwRIdTlYKT1hyZ2p4Fz3F1f-IZnpgVan Csepelen egy szakközépiskola, ahol olyan hiányszakmákra képezik a tanulókat, melyekben komoly szakemberhiány alakult ki napjainkra. 

A Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola Budapest XXI. kerületében a jövő szakembereit oktatja Kőműves, Épület- és szerkezetlakatos, Asztalos, Hegesztő, Festő, mázoló és tapétázó, Eladó, Női szabó szakirányon.

http://szakisuli.hu/images/popup/pv-tjkoztat-2019_2020-weboldalra.png

 A szakértői véleménnyel rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók is olyan piacképes szakmához juthatnak az iskolában, mint például a Szobafestő, Élelmiszer-, vegyi áru eladó, Vendéglátó eladó, Parkgondozó vagy a Textiltermék-összeállító.

A szakemberek hiánya a munkaerőpiacon már ott megmutatkozik, hogy a nyári szakvizsgákat követően szinte az iskola kapujában várják a vállalkozók a Szabókyban végzetteket azonnali kezdéssel, munkaszerződéssel. A záróvizsgát követően pedig lehetőség van az érettségi vizsgára felkészülni az intézményben.

A tanulókat természetesen ösztönözni kell. Az iskolában működő ösztöndíjrendszerről Istvánfy Attila igazgató úr adott tájékoztatást: „A tanév elején 60.000,- Ft-ig terjedő azonnali Iskolakezdési támogatást fizetünk a hozzánk beiratkozóknak. A további pénzbeli támogatások három pillérre épülnek, melynek köszönhetően a hiányszakmás tanuló akár 750 ezer forintot is hazavihet egy tanév alatt. A hiányszakmát elsajátító, végzős tanulóinknak a szakvizsgával együtt egy B kategóriás jogosítvány megszerzésének lehetőségét is felajánljuk, méghozzá teljesen ingyen!"

Felnőttek részére 7-8. Általános iskolai, továbbá Hegesztő, Épület- és szerkezetlakatos, Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, Női szabó képzést szervezünk esti tagozaton.
A képzések - a vizsgákat is beleértve - teljesen ingyenesek, sőt havi ösztöndíjjal támogatottak.

Az érdeklődők és a leendő tanulóink részére további tájékoztatás telefonon (277-8301, 276-0022), Facebook oldalon, valamint elérhetőség a www.szakisuli.hu weboldalon.

*

2019. június 4., kedd

Nem volt, s lett igaza az OPSZ és a PMPSZ ócsai szakértőjének - miért nem delegálták az aranyfokozatú embert

Mint korábban beszámoltunk róla, internetes közösségi felületén fejtette ki véleményét az Országos Polgárőr Szövetség arany fokozatú tagja, aki egyben a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja is, és az Ócsa Városi Polgárőr Egyesület alelnöke közismert kormánykritikus,  továbbá helyi polgárőr is egyben. 

Ő volt az, aki dunai hajókatasztrófa után tanácsokkal és  véleménnyel osztottan látta el a mentést az végzőket, az olvasókat.  Bár személyesen nem jelentkezett és nem vett részt a munkálatokban úgy, mint más polgárőrök, de azért mégis úgy vélte, tudja a megoldást és van rálátása az esetre.


Közzétett megosztásai szerint minden komoly elemzést elolvas az adott tárgykörben, ezért állítja, hogy a hajóroncshoz nem merülni kell, hanem azt megcsáklyázni az a kurva hajót és kitépni legalább partközelbe.


Leírtak szerint utálja a töketlenkedést márpedig az ott lévők ezt teszik, mert nem képesek felhozni, vagy kiemelni a hajót. 


Számításai szerint a hajótestben már nem lehetnek emberek.  Legalábbis ezt valószínűsítette napokkal korábbi megosztásában. 


Tibor vélekedését nem tudni mennyire osztják polgárőr társai és a megyei szövetségben. Az viszont biztos, hogy az Országos Polgárőr Szövetség nem tett közzé ezzel kapcsolatos információkat. Így valójában magunk sem tudjuk, hogy Boros Tibor a szövetség szakértőjeként miért nem kap nagyobb nyilvánosságot, hozzáférést vagy éppenséggel miért nem vesz részt az odarendelt hazai szakértők, illetve a tanácsadók munkájában?  Nem azt mondom, hogy irányítsa a nemzetközi csapatot, a dél-koreaiak munkáját, de az általa leírtakat előadhatná ott helyben, hátha megszívlelnék nem levitézlett süketelőként az oldalát követő értetlenekkel kéne hadakoznia.

Ami pedig a valóságot illeti:  bebizonyosodott, hogy az elsüllyedt hajótestben több személy holteste lehet, mint ahogy azt Boros előre vetítette.  Ezt nem csak az elmúlt napok, hanem a mostani is visszaigazolja, amikor is a 10. halott került elő. Ez a harmadik búvár által felhozott elhunyt személy volt. 

Az is igazolást nyert, hogy a mentést végzők nem töketlenkednek. Az Euronews híradása szerint a Margit hídnál elsüllyedt sétahajónál a búvárok kedden a targédia tizedik áldozatára a hajóroncs egyik ablakában bukkantak rá. Mindez egy felderítő merülés során történt. Tehát abban sem volt igaza az OPSZ szakértőjeként fellépő helyi mágusnak, hogy nem kell merülni. A búvárok merülései éppen, hogy szükségesek a halottak fellelése és a hajótest kiemelése érdekében. A Terrorelhárítási Központ közleménye szerint az utóbbi elhunytat hatórás csapatmunkával sikerült a felszínre hozni.

A dél-koreai külügyminiszter-helyettes, Li Szang-dzsin elmondta, hogy amilyen hamar lehetséges, szeretnék hazaszállítani a holttesteket.

Hétfőn a búvárok a roncs mellett megtalálták és kiemelték egy dél-koreai nő testét, akit a baleset kilencedik áldozataként azonosítottak. 

A merülési nehézségekről a dél-koreai védelmi attasé, Szong Sun-keun így nyilatkozott:
„A búvár szerint, aki a hétfői műveletet végrehajtotta, a folyó sodrása jóval nagyobb, mint a 2014-es koreai kompkatasztrófánál, és a látótávolság is olyan alacsony, hogy emiatt a hétfői művelet az egyik legnehezebb volt, amiben valaha részt vett."

Mindez cáfolata annak, amit Boros állított, miszerint rajtunk röhög a fél világ. 


Ennek ellenére Tibcsi tegnap még azt tanácsolta, hogy riagatás helyett az elsülydt hajóroncsot emeljék inkább ki.


Hajdu János hangsúlyozta: arra törekednek, hogy lehetőség szerint úgy emeljék ki a hajótestet, hogy az ne törjön ketté, ebben a hatóságokon túl a tudományos élet képviselői is segítségükre vannak. A többi között 54 tagú, 27 speciálisan kiképzett búvárt is magában foglaló koreai küldöttség támogatja a munkát, és csatlakoztak az osztrák Cobra terrorellenes egység szakemberei is. Ausztriából és Norvégiából szonártechnikát küldtek, a cseh terrorellenes szolgálat pedig víz alatti drónképességet ajánlott fel.

Boros lejegyzésében azonban továbbra is nevetségesnek tarja az egészet.


Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az OPSZ, valamint a PMPSZ ócsai emberének vélekedése, szakértelme nem jött be, azt nem igazolják vissza az eddig történtek, sőt ellentmondanak azoknak. 

Jelenlegi állás szerint, nem  a hajó, hanem az emberek az elsődlegesek, aztán a hajó és a bennrekedtek. Akit tudnak felhoznak addig is, amíg nem férnek hozzá a hajóhoz, vagy nem tudják   kiemelni azt. Ne feledjük, hogy ilyenkor fennáll a hajótörés veszélye. Ezt sem szeretné senki. Az ezen dolgozók pedig felkészült és jó szakemberek, akik egységben és csapatban dolgoznak. Más országok különleges szakemberei sem buták. Az ott lévők bizton tudják a dolgukat.  Polgárőrünk nincs a mentést végzők, azt irányítók és a hivatalos szakvéleményt adók sorában. Közösségi oldalán tett megnyilvánulásai, bejegyzései nem igazolták vissza szakértelmét, vagy hozzáértését. Csupán vitát gerjeszt általa.

A hozzászólok, sokszor szidalmazták a bejegyzések nyomán az állami vezetést, lesilányítva az ott dolgozókat és végzett munkájukat. Kár, hogy mindezt többen is  kormányellenes tevékenységre, gyűlölködésre használták csak fel. Valós segítségnyújtás helyett.  

Előjött Orbán születésnapja, a Pápa látogatása és a BL-döntő is a Hableány tragédiája kapcsán közzétettekben.

Aztán ismét csak a miniszterelnök szidalmazása lett a végkifejlet. 

*

Nemzeti Összetartozás Napja - 2019 Ócsa

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján az igazságtalan trianoni “békeszerződésre” emlékezve került elfogadásra és törvénybe iktatásra a Parlament által 2010-ben.


Ócsán sokáig nem tartották meg "hivatalosan", annak ellenére, hogy külön felkérés és igény is volt erre a lakosság részészéről. Horváth Tamásnak a polgármesternek és a mögöttes testületnek akkor túl sok lett volna.


Aztán Ócsa felvidéki testvérvárosának látogatása éppen ekkorra esett és már nem volt kép a bőrükön továbbra is elsumákolni ezt a napot. Azóta Ócsa önkormányzata is a hivatalos megemlékezés része, ahol a polgármester egy letelepült-átköltözött vagy éppen a kormánypárt országgyűlési képviselője tart beszédet.

Ócsa polgármestere korábban úgy lehetett ezzel, mint október hatodikával. Neki sem ez, sem az nem volt fontos. Erre már odafigyelnek, október pedig még nem jutott el a felfogásáig.

Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja. Országszerte megemlékezéseket tartanak, és Kárpát-medence-szerte szintén megemlékezik a magyarság országnyi szétszakításáról a nemzet.  Az a nép, mely a szocialista és liberális ideológia szerint nem elfogadott. Gyurcsányék szavazati jogot. letelepedést sem biztosítanának számukra. Kovácsék MSZP-je pedig 23 millió román bevándorlásával fenyegetett az elfogadás és a választójog kapcsán. Idővel kiderült, hogy ezek a szélsőséges megközelítések csak a politikai szélforgók hálójának feszítői, és nem a nemzeti egység, az összefogás hívei.

Gyurcsányék DK-ja és Kovácsék szocialistái mind a nemzetellenes pártpolitikának az érdekelt széltolói, akik ugyanúgy képesek a hazájukat ezen egyesülésben beáldozni, mint annak idején a Szovjetuniónak.  Nem mások ezek, mint annak a hazaáruló Kádárnak az utódai, akik ma is és máskor is képesek elárulni, vagy éppenséggel kiárulni a hazát.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/61308113_1045725915816757_1063273068849266688_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_eui2=AeEFbYSFt9FX6ly4yEChTzGj1bB8M-gEXBUTOdtNbJ_r1VBamwN2iaxuUCwR8s23K7jA3ocCNy9zNlKJEgA0-Urj4NYkfZ-uuBLBM84Ws-CFZg&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=0357408ea87d48be19a73096beded6ef&oe=5D9B0D53 Mindezért szomorú volt megtapasztalni Bukodi és Horváth évekig tartó hozzáállását és viszonyulását ehhez. 

Szerencsére azonban ma már ez sem tartható. Ócsán is van megemlékezés. 

Idén az előző évekhez hasonlatosan a szólalnak fel az önkormányzatban érintett emberek. Majd az Ócsai Népdalkör lép fel.

Hazánkban összesen 154 településen, illetve iskolában rendeznek közös éneklést. Hétezer gyermek közreműködésével éneklik el a Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát a budapesti Kossuth téren.

Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorában mondta el mindezt.

A közös éneklést a 99 éve aláírt trianoni békeszerződésre emlékezve, s a magyar nemzet összetartozását ünnepelve adják elő.

Szakra Tamás kezdeményezéséhez a Kárpát-medencében több száz alapiskola és kórus csatlakozott, hogy ugyanabban az időben énekeljék a Kézfogás című dalt. A közös éneklésbe több felvidéki alapiskola is bekapcsolódott.

A Nemzeti Összetartozás Napja a magyarság összetartozásának ünnepe. 

*

2019. június 3., hétfő

Semmitmondó volt a polgármesteri fogadóóra - nyolc éves megoldatlanságok és panel válaszok ( - ennyi)

Mint ismert, választások előtti fogásként ismét internetes fogadóórát tart a polgármester, hogy közelebb hozza a város lakóit az önkormányzat első emberével, magával a vezetővel.

https://kistarcsa.asp.lgov.hu/sites/kistarcsa/files/styles/cikk/public/imce/field/image/fogadoora_k.png?itok=SZ6twB3BAzzal a polgári vezetővel, akit mesternek képzelünk az itt élő emberek és a város élén. Sok évi tapasztalat alapján azonban a mesterség, a gondos gazda keze nem lelehető fel a munkásságában. 

A mostani polgármesteri fogadóóráján sem tudott semmi konkrétumot, vagy biztosan mondani a visszatérőn felvetett problémákra.

Közismert, hogy Bukodi Károly polgármester Horváth Tamás segédletével egy olyan életképes kisvárost vett át az előző vezetéstől, - aminek alpolgármestere a mostani elöljáró, - aminek újszerű és jó minőségű egybefüggő belső úthálózata volt. Hogy ez mennyire igaz, azt a mostani polgármester is visszaigazolja azzal, hogy az úttal kapcsolatos OTP Ltp befizetések sem zárultak le ekkor még mindenkinél.  Tehát a belső úthálózattal nem volt különösebb gond. Annak csak az állapotmegóvásával kellett volna foglalkozni. Ez azonban az évek során valahogy elsilányult, és ma már olyan rossz állapotba kerültek, hogy majd minden utcán található kátyú, és minden lakónegyednek meg van a saját, körbeaszfaltozott krátere. 


Ezt a mostani fogadóórán is felvetették. Ismert a probléma, csak a vak nem látja. Kérdezve a polgármestert, azonban kiderült, ő ezzel nem foglalkozik, azt Icsó Zsuzsannna hatáskörébe utalva a Városüzemeltetésre hárította, annak ellenére, hogy az útjavításokkal és azok pénzbeli betömésével alapjaiban a képviselő-testület foglalkozik. Nem mondom hogy hazug volt a polgármesteri válasz, de hogy alantasan kitérő és lepasszoló, azt igen. Bukodi Károly nem a probléma megoldását, hanem egy köztes kitérőt adott válaszában. Valójában a polgármester is tudja, hogy nagy a baj, amit képtelen orvosolni. Az úthálózat felületén található kátyúk száma és nagysága a város lyukas gatyáját mutatja.


Azt a kifosztott városi büdzsét, amiből jutott úgy 40 (27+13) millió a TSZ-Irodára, vagy 20-40 millió a OXY-fa ültetvényre, és az összes többi hülyeségre. És ekkor a perek valamint a mögöttes ügyvédek költségeit nem is számolva még ott van a polgármesteri foci milliói, a képviselők SZMSZ-ben foglalt díjazásán felül biztosított külön juttatások milliós terhei és még ott ül a lakosság nyakát terhelve a kommunális adó kivetésének 25-30 milliós terhe is.   Mindezeket számításba véve és a városra fordítva bizony élhetnék egy szép rendezett és gondozott városkában, ahol szegélyezett utak mentén  járdán biztonságos lehet közlekedni, ahol a kerékpárosok és a buszok nem egyazon kátyús nyomvonalon egymást is kerülgetve haladnának és a buszra várakozó gimnazisták sem a földbe vájt megállóban várnák a csodát. Természetesen egy ilyen nem Bakodi-stílusú környezetben a vasútállomás is kiépített kerékpárúton lehet megközelíteni aminek környezete is tiszta és rendezett, nem úgy mint a jelen állapotokban. A vasutat keresztezőátjárók pedig biztonságosan kiépítettek, ahol mindenkinek meg van a maga elkülönített közlekedési útvonala. 


Ócsa azonban nem ilyen. Bukodi Károly és Horváth Tamás vezénylete alatt itt csak a problémák halmaza gyarapodott.  Környezetszennyező önkormányzattól, a szabálytalanságok során át itt minden van, csak rendezettség nincs. A város forráshiányos, amit maga a polgármester sem tagad. 


Nincs pénz a vasút kereszteződés rendezésére immáron 8 éve, nincs lehetőség kerékpár-útépítésre, a piac környékének normalizálására, az intézményesített étkeztetés jobbá tételére. Itt csak be és kifolyik a pénz, de nincs megoldva a felszíni vízelvezetés, nincs közúti csatornahálózat, és Alsópakony sem jutott még a hálózatból szolgáltatott vezetékes ivóvízhez. A két városvezető pedig ezzel is kampányolt, meg a hihetetlen járulékos fejlődéssel anno, amikor deviza-lakónegyedbe adták a derekukat. Aztán ebből az ígérgetésből sem lett semmi jó. Az alsópakonyiak problémái is maradtak azok, amik évekkel ezelőtt is megvoltak.


Most sem mondott és használt mást a polgármester, mint a jövő időt. A jelent csak annyiban érintette, hogy folyamatban van. Vagyis megint a semmi.

Aztán az meg már milyen, hogy amikor jelzik neki, hogy az úthibák bejelentése ellenére sem történik meg a javítás, akkor azt mondja, hogy jelentsék be még egyszer. Nem is érti az ember, hogy ez miért a lakosságra hárítják? Miért nem a polgármester által meghatározott városüzemeltetés járja és ellenőrzi az utak állapotát? Miért kell ehhez még külön lakossági igénybejelentést tenni?  A közterület-felügyelő is mit végez napjában, amikor sem a szemétlerakások nem továbbítja a vezetés felé, sem az úthibákat. Ha ezt megtenné, akkor a polgármester sem csodálkozna úgy el, mint ahogy tette ezt a kollektív szemét szedés alkalmával tapasztaltak során. Ha közterület-felügyelő normálisan ellátná a feladatát és jelezné a kátyúkat, akkor a polgármesternek nem kéne a lakosságot ráuszítani a városüzemeltetésre. A közterület-felügyeltünk arra sem képes, hogy a három napig füstölgő szemétdomb esetén eljárjon, mert azt a haveri körhöz tartó égeti. Ugyanez van a parkoló közepén szabálytalanul lerakott félpótkocsi és a terület közepén hagyott kamion esetében is. Erre mondja valaki, hogy nem korrupt az egész. De mit is várhatunk az olyanoktól, akik maguk is a kocsiból hajigálják ki az égő cigarettavégeket? Nem egy esetben láttuk már, ahogy azt kidobja Janó a kék Suzukiból menet közben. Nos egy ilyen közterületes hűen tükrözi a felettesei hozzáállását. Mit is várhatnánk el tőlük még? 


Nem tudunk mást mondani, mint amit a polgármester a fogadóóra végén: sajnálom, elrepült felette az idő. 

*