2020. október 22., csütörtök

Nem sikerült megújulnia a polgárőrségnek - öreg komcsik, rasszista fideszribancozók (- Orbánt is ölni képesek)

 

 

 Régóta tudjuk, hogy a volt pártállami diktatúra haszonélvezői, pufajkás karhatalmisták és egykori kommunista párttitkárok, munkásőrök, lehallgatók és besúgók alkotják a polgárőrszövetség gerincét.

https://www.vasipolgarorok.hu/admin/uploads/midsize/20201017155325_65352.jpg

Ezt nem csak a csúcson levő Túrós elvtársi múltja és ténykedése, hanem a mostani választás is igazolja, ahol olyan öreg kádereket emeletek piedesztálra, mint a 74 éves Markos György akit hajlott kora ellenére kommunikációs és társadalmi kapcsolatokért felelős elnökhelyettessé választottak. De a 64 éves Pausz Ferenc alelnöké való kinevezése sem sokat fiatalított a Kádár-korabeli vezetésű társulaton.

 

Túrós András a mostani tisztújításnak köszönhetően 81 éves koráig vezetheti az elvtársi csapatot, mivel az elkövetkező 5 évre szavaztak neki bizalmat a hasonszőrű elvtársi múlttal rendelkező küldöttek.

Túrós elnök itt megjelölte tisztségviselőit, akik személyét szavazásra bocsátást követően elfogadtak. 

 Markost és Pauszt már említettük.  Azonban a gazdasági és pénzügyi elnökhelyettesnek jelölt és elfogadott 65 éves Fekecs Dénesről,  a 61 éves Hováth Róbertről sem feledkezhetünk meg. 

 Hozzájuk képest 54 éves Bilisics Péter katasztrófavédelmi alelnök fiatalnak számít.  

Bilisics neve akkor került előtérbe, amikor bizonyos pénzügyi manőverek és korrupciógyanús ügyek kapcsán felmerült a neve. A belső megtisztulási folyamtok részeként botrányos küldöttgyűlésen sikerült felülkerekednie a helyzeten, aminek során Boros amolyan kéz-kezet mos alapon mellette tette le a voksát. A hálaadáskor nem is maradt szem szárazon. 

   Aztán ha a hozzá köthető közel 60 éves Gyurcsánnyal együtt ünneplő Boros Tibort tekintjük, aki az OPSZ felügyelőbizottságába került, akkor bizony ő sem a 60 év alatti komcsikhoz tartozónak számít. 

2017-ben még rendkívüli közgyűlésen keresték a pénztBár a polgárőrségen belüli problémákat nagyon nem szokták felszínre engedni, vagy kiteregetni, félve a lakosság ellenérzéseitől, ez eset azonban olyan hullámokat vert, aminek elsimításához szervezeti segítségre volt szükség. Így került sor a rendkívüli közgyűlés összehívására.  Hosszú vita után végül eljutottak oda a polgárőrök, hogy elfogadják a napirendi pontokat, amit a megyei elnök prezentációja követett.  

https://www.opsz.hu/storage/files/uploads/2019/05/26/lozo002.jpeg
Majd Bilisics Péter polgárőr elmondta, hogy a személyét és családját az utóbbi félévben érintő nemtelen támadások miatt felajánlja lemondását, és egyben bizalmatlansági indítvány kezdeményez magával szemben.


 Aztán 2019-ben kiderült hogy a belső feszültség ezt követően sem szűnt meg. Ekkor Bilisics Péter, majd ismertette, hogy 2018-ban milyen zivataros évet élt át a Szövetség. 

– Többet már nem tudok hátralépni, most elérkezett az igazság pillanata – kezdte évértékelő beszédét.  Sajnálatos – mondta az elnök – hogy vannak olyan tagok, akik a többi polgárőrt illetve az egyesületeket megtévesztve, félretájékoztatva, tudatosan ignorálják a megyei szövetséget, annak határozatait, megkerülik a szövetséggel a kapcsolattartást, mindamellett dezinformációkat közölnek. A történések egyre aggályosabbak.  Érintve azt, hogy egyesek nyíltan, önös érdekből politikai szerepet vállalnak a polgárőrség keretein belül, pedig ezt a jogalkotók megtiltották.

Egyre többször tapasztalható az, hogy ezek a személyek a szolgálati utat megkerülve  ...  számtalan esetben becsületsértést folytattak. 

Bilisics Péter még hosszasan sorolta az ilyen és ehhez hasonló példákat, majd kinyilvánította, hogy a Pest Megyei Polgárőr Szövetséget és a benne dolgozó becsületes polgárőröket meg kell védeni az ilyen személyektől. Beszédét a „Hajrá Pest megye, hajrá Magyarország” felkiáltással zárta.

Az ócsai Boros ezt is abszolválta.  Sőt még a vejének Paul Mátyásnak Paulvision nevű cégét is sikerült bevinnie a közgyűlésre egy felvétel erejéig. Igaz már 2016-ban is ők készíthettek összeállítást Boros Tibcsi beajánlásával. Mi ez, ha nem az a kifizetődő nyálkás csiga tempó, amiből egyesek elvannak. 

Az eseményről az egyik lánya után a Paulvision készített egy rövid hangulatvideót, melyet ajánlottak mindenkinek.

 

Tibor  amúgy is jobban szereti halmozni az olyan jól jövedelmező tisztségeket ami nem jár önkéntes közterületi szolgálattal. Hátrébb is lépett az ócsai arcoskodástól. 


 A Pest Megyei Polgárőr Szövetségben végül alelnöki pocizóig nyalta magát Bilisics alatt, aki a melléállásért cserébe elnézi a ,mi" drága polgárőrünknek a rasszista gyűlölködő kicsapongásait, a fideszribancozós bejegyzéseit, vagy a miniszterelnök meggyilkolását propagáló közösségi megosztásait. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgmox1El5uftS0INCZX1XJlMEk9gzOuWiYtRiHP-8gzAXyXIwAQSfuGwxFmLrtcaAvKjBCfOzrSdRIgb1uE_H6cUYzyV7cHSrOzb55pR00NbtLmTZjcx7rqRrs29oHqDFtqHu3zJRnOZM/s1600/B.+fideszribanc.png

Mindez persze nem csak jellem, hanem gerinc kérdése is.

Mert ez a szélsőséges mozgolódás belefér a vénhedt kommunista szövetség elfekvőnek nem nevezhető kártékonyságába ha éppen a felszopásról van szó. Bilisicsnek pedig elkelt a segítség.

A szövetség vénhedt csapatában azonban vannak még feltörekvő személyek. Vannak olyanok, akik a tisztességes munka helyett inkább kurválkodnak, mert ahhoz jobban értenek, és még csak bele sem verejtékeznek, mert nem kell ezzel kimenni az utcára. 

Hiába ígér a  polgárőrszövetség összefogást a kormánnyal, ha az ócsai alelnök visszatérőn teret enged a gyilkos indulatoknak és Orbán Viktornak táraz. 


Volt már erről szó korábban, de ahogy a kádárista őskövületektől vezérelt szövetség sem egy keresztény-konzervatív csapat, úgy a mi polgárőrünk sem igazán demokratikus. 

Nem egy rasszista, fajgyűlölő hogy fideszribancozó, hol pedig cigányozó bejegyzése tanúskodik erről. De, amilyen az OPSz és a PMPSz vezetése, olyan az alelnöki tagsága is.  

Boros Tibor ócsai polgárőr alelnök, felügyelő-bizottsági tag márpedig visszatérőn hozza a formáját. 

Nem csak homofób és latens homoszexualitást tagadó, nőimitátort népszerűsítve megosztó, hanem mocskosan gyűlölködő és megosztó, mondhatni vállalhatatlan személyisége a közéletnek. Nagy hiba, hogy mindez nem jelent gondot a polgárőségnek. Annak a szövetségnek, melynek számos tisztességes és szorgos munkás tagját járatja le egy ilyen vezetőségi személy.


 Mert ahogy a hal is a fejétől bűzlik, úgy az a szervezet is, aminek kétes vezetősége és lábszagú felügyelőbizottsági tagja, valamint megyei alelnöki tagja is csak egy kirekesztő egykori pártfunkcionárius úgy az egész szövetségi apparátus nem különb annál múltbeli sötét árnynál, amit ezek az emberek magukról vetítenek. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése