Maguk sem tudják mit követelnek - autonómia ( - mire kellenek a színinövendékek és mire megy ki a színjáték)

 A felsőoktatási autonómia mibenléte

A felsőoktatási intézmények jellege sajátos: mind a köztestület, mind a közintézet egyes jegyeit magukon viselik. Köztestületi elem az önigazgató működésmód, a közintézeti jelleget pedig a közfeladatok (felsőfokú oktatás) ellátásában betöltött szerep alapozza meg.

 

A kétezres évek közepén az akkoriban regnáló szabaddemokrata felsőoktatási kormányzat megtört egy másfél évtizedes politikai konszenzust és az egyetemi autonómiát sértő törvényi rendelkezést vitt keresztül az Országgyűlésen. 

 

Az akkor még életerős Alkotmánybíróság a tudományos kutatás szabadságából vezette le a törvényhelyet megsemmisítő határozatát, amivel utólag is elismerte a hallgatói mozgalom rendszerváltozáskori érvelésének igazságát.
 

Mi tagadás, 1988-90-ben ambivalens érzéseink voltak az autonómiáról: egyrészt fontosnak gondoltuk a pártállami hatalommal szemben, másrészt aggódtunk, hogy védőernyője lehet az egyetemi viszonyok mozdulatlanságának.

Megoldásként az autonómia és tanszabadság együttes követelését tartalmazta a Kritika és Koncepció címet viselő, rendszerátalakító dokumentum, amelynek logikájában a tanszabadság a belső dinamikát és teljesítménykényszert képviselte a felsőoktatási működésben.

„A tudományos kutatás szabadsága abban áll, hogy mindenkinek jogában áll megválasztani, milyen problémát kíván tanulmányozni, külső irányítás nélkül szabadon folytathatja kutatását, és saját véleményére támaszkodva taníthatja tárgyát.” .

 

A tisztesség kedvéért azonban azzal is számot kell vetnünk, hogy az autonómia konkrét szervezeti megoldásai korántsem egyértelműek. Amint azt Kocsis Miklós alapos könyvében bemutatta, a felsőoktatási autonómia igen sokszínű megoldásokban él világszerte.

 

 A mi alkotmányunk kötetben ennek felsőoktatási és kutatásszociológiai hátterét tárgyaltam, olyan kulcsfogalmak emlegetésével, mint  diverzifikálódás, növekvő finanszírozási igény, gazdasági szereplők és érdekek megjelenése, üzemméret, elszámolhatóság, medializáltság.
 

Az autonómia mérése a sokágúság miatt nem egyszerű – ezért is keltett figyelmet az European University Association által kezdeményezett Autonomia Scorecard. Az igen impozáns internetes megoldásokat tartalmazó bemutató azonban meglehetősen kétséges indikátorokkal dolgozik, adatai validitása pedig nem igazolt.

 

Mindez önmagában nem sokat jelent – azonban az EUA idén újabb felmérést készít. Igen tanulságos lesz, hogy az új felsőoktatási törvény hatása miképpen lesz érzékelhető. 

 

 

 

Ennél izgalmasabb az autonómia melletti érvelés lehetősége!

 

Fogadjuk el a hatékonyságpártiaktól készségesen elsődleges szempontnak azt, hogy mire van szükség a kutatás-fejlesztés produktivitásához! Ekkor azt láthatjuk, hogy már rövid távon is elengedhetetlen a tudósok közötti információcsere, a próba-szerencse megismerési elv használata, a tudományos eredmények tervezhetetlenségének számításba vétele. Ugyanígy, a hatékony tudásátadásnak felsőfokon mind az előadó, mind a befogadó irányából az önállóság, a személyes involváltságot biztosító kommunikációs helyzet az alapja. A tudományos igazságok és módszerek stabilitásának nélkülözhetetlen feltétele az autoritás, aminek formálódása és legitimitása egyaránt a tudományos hálózatok autonóm működését igényli.

 

A tudomány autonómiájának és a tanszabadságnak a fontossága tehát nem egy doktriner elv, hanem az új ötletek, a kreatív szellem, a versenyképességet biztosító fejlesztések nélkülözhetetlen alapjául szolgáló tudományos gondolkodás és munka természetes formája. A tudomány képviselőinek pedig az a dolga, hogy a kutatás és felsőoktatás finanszírozói központjainak döntéshozói számára újra és újra világossá tegyék ennek az összefüggésnek a realitását.

 

Érvelésünkhöz persze nélkülözhetetlen a tudós, a professzor, tudományszervezet morális integritása, valamint a szakmai kultúrákban és hagyományban meglévő otthonossága – de a tudomány és oktatás szabadsága végső soron nem máson, mint éppen ezeken nyugszik.

 

 

 

Sajnos a színművészeti egyetemen semmiféle tudományos okultság nem tapasztalható. Már eleve az egyetemi státusz is megkérdőjelezhető. Elvégre a színképzés nem egy tudományos kutatási forrás, hanem kiválasztás és megfelelőség, sokszor pedig a szereposztó dívány alapján történő folyamatból összeálló dolog. 

 

 

A képzés során pedig számos abúzus történt már, amiről a volt hallgatók sorra számoltak be. Mindez persze nem a most kifogásolt autonómia része. Jelen esetben ezzel és a menekülő zaklatókkal nem foglalkoznak, ahogy a volt kommunista idealista tanerőkkel sem. Mindez tehát nem egy autonómiáért folytatott harc, hanem egy politikai ellenállás, egyfajta újkori tanácsköztársaság, a régi ottfelejtett elvtársak nyomán. 

 

Nem véletlen, hogy ez mögé leginkább a régi kádári elnyomórendszer haszonélvezői és annak mostani új, átformált képviselői állnak ki amolyan hagyományőrző támogatóként.   

 

Valójában azonban nem az egyetemi autonómiáról, vagy annak bárminemű sérelméről, korlátozásáról van itt szó, hanem egyfajta ellenzéki puccsról, egy rendszer kísérletről a demokratikusan megnyerni képtelen ellenzék hatalomváltási törekvéséről. 

 

Ehhez kellenek a diákok, mint az októberi történelem (ellen)forradalom kísérletének cselekvő diáksága. Velük állna össze az a forradalmi gárda, amit a korlaboráns SZDSZ utódaként feltörekvő Momentum forgat, fordít és forral ki egyfajta nemzetellenes mozgalom létrehozása céljából. 

 

Úgy mint a történelmi múltban a Kádár által behívott  idegen hatalmak érdekei ellen, most az Orbán által képviselt nemzeti egység rendszere ellen az idegen hatalmak (liberális unió) érdekében.  Ez az a kifordult nemzettagadás, amit a nolimpia által kifejlesztve csak az elutasításra, a nem leges tagadásra építettek fel. Úgy ez sem szól másról, mint az Orbán és a választott törvényes hatalom szembehelyezkedéséről, annak tagadásáról és az anarchiáról. 

 

Erre használják fel a régmúlt megmaradt kommunistáit és az általuk kioktatott mostani egyetemistákat. 

 

Azokat, akik nem erre képezvén nem látnak át a mögöttes gyűlölettel-telített szitán. 

*