2020. október 11., vasárnap

Klimavészhelyzet, "járványválság", pénzügyi válság a liberálisok Karácsony G. vezette fővárosában - szűkölés

 Idáig már egy vészhelyzetet bejelentett a Karácsony G főpolgármester. Ezt a klímavészt közvetlenül a főváros élére kerülése alkalmával hirdette meg, de ebben mindezek ellenére azóta sem javult a helyzet. 

 http://www.hirhatar.hu/images/newspic/37501749bb6eba23df7eea1b5914bf3e.jpg

Áprilisban bejelentette, hogy "Járványválság" van Budapesten. 

Erre most tetézi bajt azzal, hogy egy újabb válsághelyzetet jelentett be. Ez viszont már egyértelműn e pénzügyi válságot jelent a fővárost illetően és a fővárosiakat érintően. "A főpolgármester szerint a járvány és a válság összességében 69 milliárd forintos lyukat ütnek Budapest 2020-as költségvetésén." Karácsony Gergely szerint 

két szűk esztendő vár Budapestre. 

 Ismerjük már ezeket a hintába ültetett szavakat. Soha nem vezettek jóra. Az ígértek soha nem jöttek be. A szűk esztendők csak tovább szűkültek és a két év bizony a kormányváltásig elhúzódva kitartott. 

Ezért menesztették már egyszer ezt a garnitúrát. Igaz, akkor más ruhában voltak. Most, hogy ezzel előjöttek, gyakorlatilag kibújtak a politikailag átöltözöttek cifra gúnyájából és kiderült, hogy kicsodák. Nem mások ők, mint a régi Gyurcsány-Bajnai adta háttérfigurák, aminek színfalai mögött a régi vágású országnyomorítók bukkannak elő.  

Ez az a vírusos góc, amit bizony nem lehet szabadjára engedni. Ezt kezelni kell. De nem úgy, ahogy ők szeretnék.

Gondolom ezzel a járvánnyal, és a mögöttes gondokkal nincs másként az ország és annak minden egyes települése, még akkor is, ha számszakilag az ottani populáció és a mögöttes ipar/kereskedelem árbevétele, vagy éppen kiesése is közrejátszik abban, hogy más negatív számok hozzon és mutasson fel, mint Budapest. Persze itt is vannak jobbak és kevésbé jól teljesítők. Attól függ, ki milyen utat választ. 

Mégis a sokéves tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy a főváros van a legjobb helyzetben. Legalábbis a bevételeit illetően az idők statisztikai összefüggései alapján. Az, hogy ez a világváros, így képes beomlani, az részint az elhibázott várospolitikájának, a választásokat követően kinevelt vízfejűségnek és annak a pénzosztogatásnak köszönhető, amit az éhes koalíció, mint a mögöttes csorda, kifalt a vályúból. 

Karácsony Gergely pusztán azzal a lépéssel, hogy a korábbi háromról ötre emelte a helyettesei számát, ráadásul megnövelte azok fizetését és illetményeit, a teljes önkormányzati ciklusra máris 200 millió forinttöbblettel terhelte meg a fővárosi költségvetést. 

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191105179.jpg?w=800&h=204&t=5 

 Ezek alapján a fizetések a most felállt testület vezetőinél összesen évente közel elérik a 100 millió forintot, szemben a Tarlós-éra 58 milliós tételével. Nem számítva az egyéb juttatásokat (gépjárműhasználat, telefon, stb.).

Mint ismert, Tarlós István előző főpolgármesternek mindössze három helyettese volt, Karácsony új segítői ráadásul több mint kétszázezer forinttal keresnek többet havonta. 

Ez

200 milliós plusz teher az adófizetőknek.

Azt sem árt megemlíteni, hogy Karácsony Gergely 5 helyettese közül háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata nincsen. Az új főpolgármesternek pedig hatalomra kerülve hirtelen eltűntek az aggályai a fővárosi költségvetést illetően. Kijelentette ugyanis, hogy a főpolgármester-helyettesek a város érdekét szolgálják, fizetésük pedig nem tétel a fővárosi költségvetésnek.

 https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191105karacsony-gergely-gy-nemeth-erzsebet.jpg?w=800&h=533&t=5

Aztán azok az ismert, vagy láthatatlan emberek mögöttes terhei, akiket a koalíciós pártok nyomtak be a főpolgármesternek úgy, mint az előbbiek sorából Draskovics Tibor, Vágó István, Kálmán Olga és Gál J. Zoltán, meg hasonszőrű ejtőernyős társaik, mind a közösségi vályút apasztották. 

A főpolgármester 41 tanácsadót alkalmaz jelenleg;

- havonta harmincmilliót fizet nekik.

Ez pontosan azt jelenti, hogy havonta bruttó 29 123 800 forint vándorol a közvagyonból a politikailag eltartandó  haveri zsebekbe. Ha kiszámoljuk, átlagban tehát 700 ezer forint fölött kapják a havi apanázst a tanácsadók, nagyobb részük közel bruttó egymillió forintot vihet haza egy havi munkáért. 

Mindez bizony sokba kerül.

Ezek után a fővárosi önkormányzat vezetése májusban egy 65 milliárdoszárolásról döntött – emlékeztetett Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott nyilvános prezentációjában. Ennek a zárolásnak a felét sajnos végre kell hajtani, az erről szóló indítványt beterjesztik a közgyűlés elé – jelentette be. A kiesést nagyrészt az iparűzésiadó-bevételek zsugorodása okozza, ebből a forrásból 165 milliárdot várt a főváros költségvetése, de most már elég nagy biztonsággal látszik, hogy csak 139 milliárd fog befolyni. Ezt megelőzően politikai alapon menesztették a Főtáv, a Főkert és az FKF vezetőit. A Hvg.hu számolt be arról, a Karácsony által kitalált főkertészi státus várományosa a Liget-projektet élesen bíráló Bardóczi Sándor, aki így a Főkert felett is befolyáshoz jut, de, a gyógyfürdőknél 10 százalékos csoportos leépítést hajtanak végre.

Lassan nem a fővárosiak munkahelyteremtésére nem lesz pénz, hanem semmi hasznosra.  Karácsony Facebook-vezetése semmi jóra nem vezet.  A Európai Fejlesztési Banknál lévő hitelkeretet  átstrukturálják, illetve 29 milliárd forint fejlesztési tartalék felszabadításával és átcsoportosításával próbálják azt a lyukat betömni, amit Draskovics Tibor a Medgyessy-kormányban és az első Gyurcsány-kormányban pénzügyminiszterként sem volt képes kilábalásként véghezvinni. 

Mintha csak reprodukálná magát a múlt.   

Karácsony máris új adónemet vetne ki és terhelné meg ezzel az amúgy is gyengélkedő vállalkozásokat.  Azokat, amiket maga a főpolgármester is csak leépítésekkel képes terhelni.  Mindez nem csak a budapesti fürdőknél, hanem a főváros más cégeinél is látható.  Erre azt hangoztatja: „Az állásukat elvesztőknek igyekszenek helyet találni más önkormányzati cégeknél.” No meg ezt: „Az önkormányzat elkötelezett a munkahelyek megőrzése mellett, különösen ami a közszolgáltatásokat és a közszolgáltató cégeket illeti.

Erre Karácsony most ahelyett, hogy saját maguk közt, a felduzzasztott állományon próbálna ritkítani, vagy próbálná ezzel szűkíteni kiáramló összegeket, nem mert a saját vízfejéből nem hajlandó engedni. Számára ez a bukást jelentené. Úgy járna, mint Medgyessy a Gyurcsányhoz átálló SZDSZ-sekkel a hátában. Megpuccsolnák és karácsonyra vége lenne a karrierjének. Ettől tart a legjobban. 

Ezért ehelyett inkább pénzért kuncsorog a kormánynál és új budapesti adónem kivezetésével próbálkozik az iparosokkal szemben. Facebook bejegyzésében ezt így vezeti elő: "A minap felvetettük, hogy azok a nagy cégek, amelyeket nem érintett kedvezőtlenül a válság, egy átmeneti, kis mértékű adóval segítsenek azoknak, akik viszont majd bele gebednek."  Majd a sajtó felé:  A főváros számára nyílna némi mozgástér, ha csökkenne a szolidaritási hozzájárulás, vagy bevezethetnének egy ideiglenes újraindítási adót. Mindkettőhöz a kormányra van szükség.”

Közben a Városligethez kapcsolódóan egy luxus szálódát gondolt oda, ahova egy mélygarázs volt korábban tervezve. Mindez olyan mellékes, mint ahogy a liget fáit, a zöldterületeket védve változtatási tilalmat rendeltet el másokat illetően. Ez a szálódai elgondolás persze kivétel lenne, mert ebben a saját politikai környezete lát érvényesülést.

Mindezt úgy, hogy Budapestnek idén 30 milliárdos nadrágszíjhúzást kell végrehajtania. Két szűk esztendő jön, béremelések nem lesznek, fejlesztések se nagyon.

Most akkor mindebből mi az, ami megállja a helyét? 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése