2020. október 9., péntek

Ócsán látszik, hogy miben van pénz és miben nincs - csak a jó befektetés számít ( - ki törődik itt mással)

 Valóban meglátszik, hogy mi a kifizetődő és miben van pénz egyeseknek, hiszen a szerint alakul, vagy változik Ócsa külszíne.

Táblaállításból nincs haszon

Így volt ez a Damjanich és Székesi utcák felújítása során is, ahol igencsak megérezték egyesek a pénz szagát. Itt is csak annyit és a legszükségesebbeket végezték el úgy-ahogy. Keskeny is lett az út, és az árkolás sem olyan lett, ahogy azt a polgármester az előzetesben mesélte. A hullámos aszfalt viszont nem volt a tervben. Az út normál szélességéből fél méter és a szegélykő maradt el, az árok pedig csak slendrián féloldalasan, és olyan minőségben készült el, hogy máris önpusztulásnak indult. 

Mégis jó pénz lehetett ebben, mert mi másért nem reklamál az önkormányzatban senki ezért.

Ugyancsak jó üzlet lehetett az oxy-fa ültetvény pár éves története, ami vagy évi 20 milliót emésztet fel a polgárőrség őrzési díja nélkül.

A vasúti parkoló építés sem volt rossz buli, aminek hozadékát az önkormányzat földterület alá igyekeztek tüntetni, de aztán ahogy ez kiderült, a járulékos teherviselést is az adófizetők büdzséjéből állták.  Az önkormányzat vezetése nyerhetett ezen csupán, meg az a vállalkozó, akivel suttyomban megegyeztek.  A kárt mégsem a károkozók, hanem a lakosság állta. 

Ez a mintegy 40 millióba fájó rom jó üzlet volt

 Szintúgy jó üzletté vált a TSZ-iroda Bukodi-Horváth által megvezetett önkormányzat két eme személyének, mivel a közel 30 milliós vételárat csak részletben tudtuk rendezni, miközben az épületet semmire sem lehetett használni.  Ki ne adna el agy ilyen szart némi haszonért és ki az a hülye vezető, (vevő,) aki ezt nem a maga hasznára fordítaná úgy, hogy részesedik az üzletből, majd a lakossági költségek terhére a büdzséből rendezi.  Nem is kellett hozzá sok év, és a korábbi vevő, a tulajdonos önkormányzat ugyanazon polgármestere, Bukodi Károly vezetése adta ki bontásra a hasznavehetetlen ingatlant.  Nem kis fájdalmára a városlakóknak ez alig több, mint 10 milliójába került.  Ebből is eshetett le azért valami, nem csak a használt tégla és faanyag. Az utóbbit a vállalkozó vitte. A haszon azonban másnál, másként volt kézzelfogható.

Igaz, hogy ennek a TSZ-irodai biznisznek az árából akkoriban a két vasúti átjáró kiszélesítése és biztonságossá való átépítése is megvalósítható lett volna, de abban és ennyiért semmi haszna nem származott volna a drága jó vezetésnek.  A közel 40 milliós Tsz-iroda épületének adás-vételéből és bontásából sokkal több haszna származott valakinek, mint a vasúti kereszteződés korszerűsítéséből. A baj, csupán az, hogy ennek a haszonszerzésnek az egésznek az emberek látják a kárát.

 Legutóbb az alsópakonyi lakóingatlanok révén sikerült jó üzletet kötni.  A polgármester hozta ajánlatok közt a legolcsóbb egy 30 milliós festés nyerte el a képviselők hozzájárulását.  Ennyiért sikerült eladni azt az állagmegóvó munkát, amiből sikerült megvalósítani a bérlemények kerítésfestését. Ezt megelőzően ehhez hasonlatosan az ereszalját intézték el.

https://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2013/12/%C3%93csa.jpg
Alsopakonyon a lakóingatlanok kerítéseinek átfestése hasznos

Már csak az a kérdés, hogy az iskola kültéri faszerkezeteit mért hagyják elhanyagoltan és miért nem mozgatja meg a polgármester fantáziáját annak az átfestése?

Mi lehet a baj, az iskolával, hogy az a figyelmes ember, aki eddig úgy figyelt az alsópakonyi faszerkezetekre, az iskolaival miért bánik olyan méltatlanul? 

Az iskola külső faszerkezeteinek időszakos festésével senki nem törődik - itt nem hasznos a festés

Valószínűleg, azt mondaná, hogy nem hozzá tartozik. A KLIK-nek pedig nem tudna olyan áron eladni és bemesélni a történetet, mint a mi ostoba képviselőinknek a kerítésfestés aránytalanságát. 

Ezért Bukodi polgármester elgondolása szerint ott rohadjon meg az iskola faszerkezete, ahol van, hiszen, abból neki semmi haszna azzal neki semmi dolga. 

Mi hasznunk származna ebből, ha erre is odafigyelnének az illetékesek - nem jó üzlet az iskolafestés

 
Végül csak azon mélázik el a polgár, hogy mi haszna neki ebből a kártékony városvezetésből?  Miért is ajánlották neki azok ezt  a Bukodit polgármesternek, akiknek állítólag tiszta a keze lelkiismerete? 

Na ezen gondolkodom még egy kicsit.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése