2020. október 13., kedd

A náci-bújtató Karácsony G. főpolgármester sem ugyanaz a szerencsi választások óta - már nem viseli a kritikát

 A borsodi időközi választás sok mindenre rámutat. A Fidesz győzelme nyomán sok minden nem, de mégis jelentős változás állt be a politikai közéletben. 

Jakab már menekül, hiszen tegnap nem ment be a munkahelyére, a Parlamentbe.

Aztán mint kiderült, és ahogy Hadházy Ákos maga bizonyította, önmaga is csak egy jellemtelen kétes alak, akinek nem  a mögöttes igazság, hanem az önös politikai érdeke és annak politikai köre számít.

Ahogy bejegyzésében írja: 

Ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét.

A kormánypropaganda ugyan csak a ki nem fizetett varrónőkről harsogott, de személyesen tájékozódtam az ügyről és emiatt azt ennél jóval súlyosabbnak tartom. A „szociális szövetkezetezés” 2014-2015-ben gyakori fideszes elkövetési mód volt és a vizsgálataim alapján ez a történet is alkalmas lett volna egy Korrupcióinfó illusztrálására. Emiatt én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy, nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam.  

Vagyis Hadházy többet tudott a Jobbikos Bíró László rovott múltjáról és bűneiről, mint az általa megítélt kormánypropaganda, illetve fideszes-média. Mindezek ellenére lapított, mint szar a gazban.

Mindez Hadházy valós igazságérzetét, a jellemét és hitelességén túl a politikai mivoltát is kétségessé teszi.


 Hadházy szerint "néha egy pofon felébreszti az aléltat".  Érdekes ezt olvasni, hiszen visszagondolva Sallai R Benedek által Hadházynak lekevertekre, nem látni, hogy a gyűlölet ködében álmodozó Ákosunk felébredt volna.

Már csak az a kérdés, hogy eme önvallomás után mikor ébred öntudatára, és tesz büntetőjogi feljelentést Hadházy Ákos Bíróval szemben?  

 

Vagy maga is marad kussolva az ellenzéki bűnszövetség mentén a kiközösített megtűrtek gyér közösségében, ott ahol Szél Bernadett és a hozzá hasonló "függetlenek" közösülnek? 

Mindenesetre Hadházy sem szereti a kritikát. Facebookos közösségi oldalán csakis az őt kedvelők maradhatnak és tehetnek véleményezést. Más hozzászólást nem enged az igazság bajnokaként most aztán végképpen bevérző képviselő. 

 De mindez csak egy epizód az ellenzéki öszefogás Bíró László adta jelöltségi támogatásából.

 

Bíró ugyanis ugyanabból az alomból származik, ahonnan Kulcsár Gergely, aki beleköpött a Duna-parti holokauszt-emlékmű egyik cipőjébe és ahonnan egy zsidó nő megverésével hencegő Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy olyan politikust jelöl a Jobbik parlamenti képviselőnek, aki Gyöngyösi Márton zsidók listázását szorgalmazó beszédét követően maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök" markába került az Egyesült Államok. Gyöngyösi Márton ma az ellenzéki Gyurcsány-Dobrev vezette baloldali összefogás egyik szimpatizánsa, holott pár éve még tiltakoztak ellene.  Gyöngyösi Mártont akkor még holokauszttagadásért jelentette fel az MSZP.  A Jobbik azonban úgy döntött, hogy a zsidókat listázó Gyöngyösi Márton képviseli a Jobbikot az új EP-ben.

„Szégyen”, „tűrhetetlen” Elítélik a pártok Gyöngyösi Márton kijelentését. 

A DK bejelentette: kezdeményezni fogja a Jobbik feloszlatását, a Hit Gyülekezete pedig arra szólította fel a demokratikus parlamenti pártokat, hogy zárják politikai karanténba a Jobbikot. A keddi rendkívüli házbizottsági ülésen pedig a Fidesz, a KDNP, az MSZP, valamint az LMP elítélte Gyöngyösi felszólalását.  

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/3/ca/10000.jpg 

Gyurcsány és párttársai mind sárga csillagot öltöttek magukra, kifejezve a zsidók melletti együttérzésüket.  

A volt miniszterelnök szerint szégyen és abszurd, hogy sokan úgy tesznek, mintha a Jobbik működése alkotmányos lenne.

 https://img.444.hu/szarvas-kopp%C3%A1ny-bendeg%C3%BAz-cip%C5%91k.jpg

Akkor persze még más volt a helyzet. A fiatal gyurcsányisták szivaccsal mosták a csulát a Duna-parti cipőkről Kulcsár Gergely nyomán. Szarvas Koppány Bendegúz vezetésével szivaccsal mosták le a köpést a holokauszt-emlékműről úgy is mint azt a gyalázatot, amit a Jobbik rárakott.

Gyurcsány talán nem véletlenül aposztrofálta, hogy a Jobbik egy náci párt.  Maga is is tüntetett velük szemközt ahogy azt a Hollán Ernő utcában is bemutatta.  

 https://www.szombat.org/files/2008/07/tuntetes1_000.jpg

Aztán az elmúlt évek során annyit nacizott Gyurcsány, hogy végül erre a hívószóra az összeset sikerült maga köré vonni és egy közös politikai szövetséggé gyúrni, kimondatlanul is megalkotva a hazai nemzetiszocialista koalíciót, amit ma a DK koordinál.  

Gyurcsány kiválása a szocialista pártból egyértelműen a kapitalizálódásának a következménye. A DK megalakulásával és a Jobbik szövetségével egyértelmű jobbközépre tolódás, ami a jelenlegi náci eszmék felvállalásával egyfajta nemzetiszocialista koalíciót hoztak létre.

Mindez már 2016-ban körvonalazódni látszott. 

 A lakossági fórumon azonban ennél erősebb állítás hallható. Gyurcsány világosan fogalmaz, amikor azt mondja, hogy Orbán Viktor leváltására akár az ördöggel (értsd: a Jobbikkal) is szövetkezne.

A fordulatot követően a Jobbik már nem ördögtől való náci, nem kitagadott, hanem egy elfogadható, felölelendő és összeboruló politikai szövetséges, a maga faji elméletével, amit a DK- is azonosulni, honosítani látszik.

Ezt a náci-barát ideológiát is befogadó együttállást mi sem bizonyítja jobban, mint a korábban egyértelműen nácinak kikiáltott pártnak és tagjainak az elfogadása és közös listán való támogatott indítása, mint Bíró László, vagy más említett felvállalása már nem ciki hanem az elveket és a mögöttes embereket szembeköpve is vállalható. 

 

Csak az Orbán-fóbia és a vele szembeni gyűlölet, a mindenáron való leváltása és ezzel a hatalomra-kerülés  az a cél, mely szentesíti az eszközt.  Ezért akár a nácik összefogása és kimondatlanul nemezetiszocilaistaként történő együvé válása is belefér.

Ugyancsak ezt a nemzetiszocialista vonalat igazolja a Hitlert dicsőítő DK-s László Imre vallomása, amitől nem határolódik el a Gyurcsány-Dobrev vezette párt. Szintén ehhez csatlakozva erősíti az antiszemita nézeteket a DK-s Vágó István, amikor a vallásos zsidók látványát nehezen viselő Vágó István mentegeti a Hitlert dicsőítő László Imrét. 

Aztán Karácsony és a Gyurcsány család is példaértékűnek tarthatja Adolf Hitler munkásságát, mivel nem hogy nem határolódtak tőle és a mögöttes személy nyilatkozatától, hanem még rá is erősítettek azzal, hogy kiálltak a szintén náci elveket valló Bíró László mellett.

Mindez oly annyira valós, hogy a DK közös listán támogatta, míg karácsony személyes jelenlétével és közreműködésével erősítve támogatta a zsidózó Budapestet (Judapest) emlegető és tetűcsúszdásként antiszemitán megalázó vallási közösségellenes Bírót. 

Karácsony ezzel ugyanazt a jellembeli hiányosságot és kétszínűséget hozta, amit Hadházy és Gyurcsány is képvisel.

Persze a kritikát egyikőjük sem viseli. Ahogy Hadházy, úgy Karácsony is letiltja a neki nem tetszőket a közösségi oldaláról. Így a hozzászólások javarészt csak dicsőíthetik az ő munkásságát. 

Ennek ellenére Karácsony sem menekülhet el a normálisabbak meglátásától. 

Igaz Karácsony a Facebookon szeptemberben még úgy köszöntötte az 5781. esztendő beállta alkalmából a magyar zsidó közösséget, mint aki nem értene egyet a zsidók listázásával, holott ez nem igaz, hiszen maga vallotta, hogy nézetei szerint ez nem antiszemitizmus. 

Nos ez a Karácsony geci mindezt elfedve köszönti álságos mód a listázott zsidóságot.

Október derekán, pedig ez a libsi főpolgármester odaáll az antiszemita gyűlölködő mellé és támogatásról biztosítja a pesti zsidóságot pejoratív megkülönböztető egységes bélyegként a fővárosra nyomot Judapest-ező jelöltet. Szerencsen személyesen és nyilvánosan a napi politikájában. Az általa üdvözölt zsidósággal ellentmondóan és szembehelyezkedve.

Mi más ez, mint egy aljas képmutatás, egyfajta alantas jellemtelenség, az önmagából kifordult ember szemétsége. És még ő várna el egyfajta bűnbocsánatot, bocsánatkérést az őt leleplező tévétől. 


Karácsony G.-nek ideje lenne bocsánatot kérnie a választópolgároktól azért, amiért Hadházy szerint is köztudottan vállalhatatlan korrupt jelölt mellé állt. Karácsony főpolgármesternek a zsidóságtól is bocsánatot kell kérnie, mivel egy kimondottan rasszista párttal és annak zsidókat listázó és olyan antiszemita tagjai mellé áll, mint a listázó Gyöngyösi Márton, valamint a Judapestező és tetűcsúszdás Bíró László. Mindezek okán Karácsony nem csak a budapesti zsidóságot, hanem a hazai izraelita közösséget is minősítve és megtagadva sorolta magát egy olyan náci elveket valló és felelevenítő párszövetség mellé, ami sem Budapest főpolgármesteréhez, sem a Párbeszéd Magyarországért párthoz méltatlan. Karácsony G. ezzel számos hitéleti tagot, és egyes közösségi csoportot minősített a maga módján. címkézett fel és rekesztett ki náci kollaboránsokhoz hasonló mód. Mindezért Karácsony Gergelynek a Párbeszéd politikusaként és a Főváros vezetőjeként is vagy bocsánatot kell kérnie, vagy pedig Nagy Blankásan: „álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát”. 

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése