2017. február 27., hétfő

A polgármesterrel szemben nincs helye "szakmai" vitának - ezért törli a másként gondolkodókat a helyi uraság

Úgy illik, hogy az embernek az élete során a szépirodalom klasszikusait egyszer végig kell olvasnia.

Ócsán azonban Falu Tamáson túl nem sok érdemi mű létezik.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT9RzBkBiLFd0DqzEsqBclhOmzqSor1UaoBUqoWhVLkXjGw67VQ

Ma a Facebook bugyraiban (Boros visszavonulta után) Bukodi a "menő".  Saját profilján, szól a népéhez polgármesteri minőségben a világhálón, mert úgy véli, ez olyan közvetlen és "baráti".  

Talán ezért nem használja a hivatalos oldalakat, és tesz fel sajátjaként olyan megosztásokat, ami sokkal inkább közéleti, mintsem személyes. 
Ez az Ő döntése, gondolván és éreztetvén, hogy neki ehhez mennyi köze, és szerepe van. Ha így érzi, legyen. Ebben semmi különösebb nincs, elvégre láttunk mi már olyat, hogy az önkormányzatot képesek úgy kezelni, mint a saját intézményüket.  Ezzel is csak akkor van gond, ha rászólnak az emberre, úgy mint a engedményezett környezetszennyezés kapcsán. Ekkor viszont kiderül, hogy a polgármester időnként szereptévesztésben van, mert személye nem azonos az önkormányzattal, még akkor sem, ha egyesek úgy képzelik, hogy ezt maga ölti testbe. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhg4OdAq3GwHd1i6A7KeM48uafXEKd_waBtkPA3c6DPRu9DIyh9Wjeq3SksDZ0aoExZR6qrgbxN-bq27ZuExEvsYPFvs-Iv-e3P-841_BgFon_lJJxM85sMxkXXAQ4cxpXRx8AKN3SvR08/s320/S%25C3%25A1rmos.jpgA személyes varázs akkor homályosul amikor a közélet keveredik a magánnal. A saját profil alatt közöltekkel mégiscsak ez a helyzet. Elvégre akkor van gond, ha visszaszólnak, mert az már nem olyan komfortos jó érzés a polgármester számára, mint a személytelen hatalomgyakorlás.

És ez a baj a Facebokkal. Túl személyes, és túlontúl közönséges. Egyfajta bulvár, ami nem töltheti be azt a kommunikációs űrt, amit maga a polgármester teremtett az ebből a célból foglalkoztatott, és egymást váltó munkatársak valamint lapszerkesztők sokaságával. Hiába a milliós ráfordítás, csak szükségét érzi a személyes kapcsolattartásnak, a közvetlen tájékoztatásnak a Polgármesteri hivatal feje. 

Így születik meg számos bejegyzés Bukodi Károlytól a Facebookos profilján. Azért, hogy lássuk, mennyire törődik velünk ez az ember. 

Hol (vízi-)kertész állást, 


hol pedig más kutatói-termelő munkát ajánl a lakosságnak.

Ma például a Syngenta állásközvetítőjeként lépett elő.


Még azt is mondhatnánk, hogy lám, milyen rendes és figyelmes ez az ember, aki így ajánlgat munkát a szegény ócsaiaknak, de ha lejjebb olvasok, akkor máris azzal szembesülök, hogy ez a polgármester közel sem olyan jó és demokratikus, mint azt láttatni szeretné, mivel a nép hozzászólásait, vélekedését már közel sem állja úgy, ahogy azt illenék. Az egyszerű polgár vélekedését, kritikai felhorkanását már törli, mondván  nem kíván "szakmai" vitát nyitni. 

Hozzászólások

Bukodi KárolyBukodi Károly Tisztelt Hozzászólók! Csak egy információt szerettem volna megosztani, ami esetleg segíthet; nem pedig "szakmai" vitát nyitni. Ezért töröltem a hozzászólásokat.

Én meg csak olvasok és nézek nagyokat. Minek kezdett bele ebbe a propagandába, ha a reakciókat törli?

http://www.snopes.com/app/uploads/2016/05/facebook-censoring-conservative-.jpgA nép vélekedése már nem érdekli?

A "szakmai" érveléseket lesöpri az oldalról.
 
Miféle virtus ez? A másik fél mégsem számít. Vagy az egész nem is olyan fontos, hogy meghallgattassék az ember? Miért nem fejthetik ki a véleményüket, miért nem fűzhetik hozzá  az érintettek a gondolataikat ahhoz a tárgyhoz, amit maga a polgármester húzott elő?

Mennyire ciki és antidemokratikus ez már így! Minek is fog bele ez az ember a "jótékonykodásba", ha amúgy sem működik nála a jótétemény. Hát nem egy műmájerkodás az egész? 

*

1 megjegyzés:

  1. Nagy kertész hírében állt a csóka.Volt, hogy párhuzamosan több kiskertet is gondozott, locsolt, gyomlált és ültetett.Rossznyelvek szerint már fél hatot mutat az órája.

    VálaszTörlés