2015. január 29., csütörtök

Egységben az erő, közösben az akarat - de hol a határ ( - vegyük például Verőcét)

Bár a választások tavaly október havában lezárultak és az ellenzéki akadékoskodások, valamint az interpellációk elmaradnak Ócsán az önkormányzati munkában, a városvezetés azonban továbbra is csak téblábol.

Ócsa  "új" képviselő-testülete a választásokat követően szinte minden ellenzés nélkül a legnagyobb egyetértésben szavaz meg. Ez a legtöbb esetben 8 igent, ritkábban egy-két tartózkodást jelent. Ez azonban csak szimbolikus, mert az egységet nem bontja, a végakaratot nem befolyásolja.

Így volt ez Horváth Zoltán városi főépítész decemberi menesztésekor, és a két városvezető év végi jutalmazásakor.
Így Horváth Zoltán ment, a két városvezetőnek pedig az egyhavi illetményének megfelelő jutalom jött. De, ne higgye senki, hogy ez az idei jól végzett munka eredménye, vagy a város fejlődésének elismerése. Nem. 

Mindez a tavalyi hó nyoma. 
http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2012/02/26/m1-42930/m1-42930-14363600.jpg
Pártos városvezető

Bukodi Károly polgármester úr részére 2014. évben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként egy havi bérével megegyező összeg kifizetését rendeli el a testület. Ezzel együtt javasolja a polgármesternek, hogy jogkörében eljárva Horváth Tamás alpolgármester személye vonatkozásában az előző pontban foglaltakkal egyező döntést hozzon.  Vagyis, Károly nyomán Tamás is kapjon egyhavi gázsit pluszban, jutalmazásul. Elvégre a likviditási gondokkal küzdő város valahogy kibírja, a két vető tisztségviselő meg ezt a csekélységet elbírja. (Nem véletlenül tolták ki, emelték fel a drága önkormányzati cég hitelkeretét 50 millióra.) Ez a plusz kifizetés vagy egymillás terhet ró a városkára, de mindez nem számít, ha a két nagyságról van szó. Hiszen a szorgos munka mindig meghozza az eredményt. Ezért is jó, hogy egységes és ellenzék nélküli a testület. Így legalább minden és mindenki a helyére kerül. Ha nem laptop, akkor más juttatás, de ez szinte választásról választásra kijár. Legalábbis Ócsának.


https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/10636372_1553669548181408_3772779399455737176_o.jpg
Egypártiak, egy húron pendülnek ( - egyikőjük sem verőcei)

http://mult-kor.hu/attachments/14293/kommuz.jpg
Pártegység
Bukodi Károly polgármester
Horváth Tamás alpolgármester 
Buza Ernő képviselő
Gallai Zolán képviselő 
Hantos Péter képviselő 
Kardos Zoltán képviselő 
Kánai Gergely képviselő 
Puskás Imre képviselő

Érdemes tehát odafigyelni. 

http://4.bp.blogspot.com/-6fX4OlfyecM/UDN5N6egJiI/AAAAAAAACf8/JuApuaMQzZQ/s1600/DSCF7201.JPG
 "Téged mér' hoztak ide, fiam?" ( - nagytiszteletű)



A helyi képviselők fizetése annyi, amennyit - bizonyos határok között - megszavaznak maguknak. 

Ettől az új lehetőségtől nem egy településen megrészegedtek a képviselők, és szépen megemelték a saját juttatásukat. 

De van olyan település is, ahol egy fillért sem kapnak. A pénz nem minden, mondják például Verőcén, ahol a rendszerváltás óta ingyen dolgoznak a képviselők. M. Kiss Csaba járt Verőcén.


http://m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/l%C3%A1z%C3%A1r-j%C3%A1nos-komment.gif
A tanú - szociográfia ( - groteszk korrajz)

Ócsa azonban idáig soha nem fog lezülleni. Legalábbis ezekkel az emberekkel, biztos nem. Elvégre ők mind nagytiszteletű egyének.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése