A fél világ fel van háborodva - mert ugye a muzulmán fele tapsol - azért, hogy az erősen provokatív és mesterségesen hangulatkeltő, kirívóan ellenséges és hitet gyalázó, szinte már megalázó ábrázolásmódot alkalmazó firkászok magukra lőcsölték a bajt.
 |
JE NE SUIS PAS – Nem vagyok Charlie |
Most a világ ebbéli fele mind azt állítja, hogy ez bele kel hogy férjen a szólás- és vélemény szabadságba, mert ez a demokrácia.
A muzulmán fele, - ahol azért nagyobb a szigor e-téren, pedig az mondja, hogy őket a hitükben, érzésükben és életükben alázták meg olyannyira, hogy ezért véráldozat által a saját életüket is képesek adni. Akár a szabadságharcosok. Ahogy az önfeláldozók. Vagy ahogy Dugonics Titusz, vagy számos palesztin hazafi tette. Ők mind öngyilkosok voltak. És lesznek mindazok, akik egy hitért, egy vallásért egy eszméért, vagy népért állnak ki így vagy úgy a sajátos eszközeikkel.
Franciaország egy kicsit megroggyant. Erre és így talán maguk sem számítottak. Ugyebár ez más, mint amikor a Rafale-k és a Mirage-k vagy a Jaguárok berepülnek afrikai területekre "igazságot" tenni és a levegőből ölik halomra az általuk vélt ellenséget.
Most a muzulmán testvérek álltak elő és mentek be a jóvátételért személyesen. Ők mind szembenéztek a halállal. Nem a levegőből, messzi távolból szórták a halált, hanem közvetlen közelről és a saját országhatáron belülről. Többségük francia honban született, ott nevelkedett muzulmán volt. Mondhatni jólétben, "demokráciában" éltek. Ott, helyben. Az országon belül. Látták, átélték a nyugat és benne a franciák életérzését, "humorát". Demokratikusan. Mégis betelt náluk a pohár.
Nem az történt, hogy egy embernél elszakadt a cérna, hanem az, hogy egy közösségen belül alakult ki olyan felhalmozott sérelem, mely már elviselhetetlenné tette számukra a továbbétet. Így történhetett, hogy szervezetten és fegyelmezetten, mondhatni jól rákészülten összefogtak és kiirtották azt a hátteret, ami az egészet gerjesztette.
A franciák, az európaiak és az amerikaiak évek óta jól tudták, hogy ennek a folyamatos irritációnak nem lesz jó vége. Nem véletlenül védte a rendőrség fokozottan azokat, akiket az iszlám megbélyegzett. (Elvégre az európai franciák is megbélyegezték őket.) A Mohamed próféta hite a muszlim ember méltóságának alapja. (A kiinduló pont.) A próféta gúnnyá tevése a hitével szembeni gyűlöletkeltés.
Csak hogy értsük: - amikor egy ország zászlaját gyalázzák meg, akkor annak nemzetét taszítják porba. Emlékezhet mindenki arra, hogy amikor a zsidó zászlót vagy az amerikait égették, akkor is mindig eljárás lett a vége és nem pedig az, hogy hát ez is rendben van, mert hát ez a demokrácia egyik megnyilvánulása. A kifejezés eszköze.
Balázs Kiss: 'Higgyed' el a hivatalos verziót mert különben gazember vagy és lelketlen is - íme a nemmagyar liberális usasz*pók legújabb "érve". Amikor arra akarnak rávenni, hogy általánosítva ! gyűlöljük az arabokat, a cionisták legnagyobb örömére!
"Profi, hidegvérű gyilkosok támadtak Párizsban""Pontosan céloztak, az apróságokra is figyeltek."
"Először rossz címre mentek."
"Megtalálták a Porte de Pantin-nél hátrahagyott kocsiban az igazolványaikat"
Mindez annyira ellentmondásos, hogy máris megjelentek az összeesküvés-elmélet szövevények.
A nyugati titkosszolgálatok összeesküvésének nevezte az elmúlt évek
terrortámadásait és az e heti párizsi véres mészárlást is Muhamed
Abbász, a cseh Muszlim Unió vezetője. Abbász a cseh hírtelevízió (CT24)
Hydepark című, naponta jelentkező interaktív műsorában kijelentette: az
Egyesült Államokban és Nyugat-Európában legalább a lakosság harminc
százaléka kételkedik vagy nem hiszi el a történtek hivatalos
magyarázatát.
"Ami 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban, azután Madridban,
Londonban, most pedig Párizsban történt, az összeegyeztethetetlen az
iszlám tanaival, ezért hithű muzulmán ilyet nem követhet el" – közölte.
Miután a tévériporter emlékeztette őt arra, hogy a World Trade Center
elleni merényletet az Al-Kaida magára vállalta, Abbász kifejtette:
hiteles értesülései vannak arról, hogy Oszama bin Laden ezt a tényt egy
amerikai újságírónak cáfolta, és a történtekért nem vállalt
felelősséget.
Így folytatta: "A párizsi vérengzést mélységesen elítélem, de ez szintén a nyugati titkosszolgálatok provokációja lehet" – jelentette ki.
Végül azt a több amerikai elemző által már korábban tett állítást hangoztatta, hogy Abu Bakr al-Bagdádi, az Iszlám Állam vezére valójában amerikai ügynök, akit Izraelben képeztek ki.
Így folytatta: "A párizsi vérengzést mélységesen elítélem, de ez szintén a nyugati titkosszolgálatok provokációja lehet" – jelentette ki.
Végül azt a több amerikai elemző által már korábban tett állítást hangoztatta, hogy Abu Bakr al-Bagdádi, az Iszlám Állam vezére valójában amerikai ügynök, akit Izraelben képeztek ki.
Ne feledjük, 2001. szeptember 11-e egyik következménye az lett, hogy a muszlim vallásúakat potenciális terroristaként kezdték el kezelni a hatóságok.
A szatírikus lap karikatúrái a vallásokból csinálnak öncélú, kicsit sem vicces blaszfémiát. (Türke András István Ph.D - Europa Varietas Intézet - www.europavarietas.org)
Charlie Hebdo szatírikus újság ellen elkövetett párizsi merénylet óta, s ez a valóban őrületes tett eluralta a híreket a hagyományos médiacsatornáktól a közösségi oldalakon át egészen az
utcákig.
A közösségi oldalakat ellepte az “Én is Charlie vagyok” tabló, s
ugyanezen szlogen alatt lassan megteltek a francia utcák is. Majd ahogy
a hírek lassan elkezdtek csepegni, úgy a hazai és a nemzetközi
médiát is ellepték a hivatásos mindenhez értők, akik azonnal meg
is kezdték a hírmagyarázást. Miközben kifejezzük döbbenetünket
és gyászunkat e valóban szörnyű tett áldozatai iránt, talán
érdemes mögé nézni, mi is rejlik ezen újabb döbbenet mögött. - írja az orientalista.hu Sógor Dániel
És valóban: mi is csak a dolgok mögé szeretnénk látni.
Ma vagy milliónyi ember gyűlt össze a francia köztereken tiltakozásul.
Azok is, akik eddig némán elnézték, vagy éppen élcelődtek is a provokatív illusztrációkon.
Franciaországban állítólag annyira kényesek a sajtószabadságra, hogy egészen komoly morgás támadt, amiért olyan politikusok is ott demonstrálnak ma Párizs utcáin,
akiket a sajtószabadság ellenségeinek tekintenek. És hogy ez nem valami
jelentéktelen hisztiklub problémája, az abból is kiderül, hogy az
ügyben az elnöki palota is közleményt adott ki - írta a cink.hu.
Orbánt úgy mutatja be a Le Monde, mint akit Európa keményen kritizált a
sajtó és annak függetlensége elleni támadásai, illetve a 2010-es
médiatörvény miatt. Ezen módosítottak, de az Európa Tanács szerint nem
eléggé.
Persze a szintén meghívott Gyurcsány Ferenccel szemben az oly annyira érzékeny francia ízlés fittyet sem hányt, szót nem vetett. Pedig ahogy Lovas István emlékeztet rá, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt volt az, aki a „szabadság” és „demokrácia” ily vészterhes pillanataiban folyamatosan hangoztatott szent értékeit lövette véresre 2006 őszén, miután az illegális fegyverekkel is felszerelt rendőreiről előzetesen leparancsoltatta azonosító számukat, majd kitüntette a brutális támadássorozatok és véres tömegveretések rendőrparancsnokát.
Roland Galharague úrnak
Franciaország budapesti nagykövetének
Tisztelt Nagykövet Úr!
A gyász egyetemes érzés, mint ahogyan a sajtószabadság védelme univerzális érték, azaz nem szabadna őket a politikai haszonelvűség síkjára lerántva viszonylagossá tenni.
Az ön és országa érdekében is írom ezt a levelet most, amikor a Charlie Hebdo nevű szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni szerdai, 12 áldozattal járó merénylet nyomán tapasztalt világméretű együttérzést önök már-már az ízlés határán túl igyekeznek fel- és kihasználni a saját és a már-már civilizációs konfrontációvá fajuló politikai korrektség jegyében is.
Ez az Alaszkától Koncz Zsuzsa énekesig tartó „Je suis Charlie” táblát tartás már olyannyira szinte kötelezővé és émelyítővé vált, hogy a New York Times-tól a hazai bloggerekig egymás után jelennek meg „Nem vagyok Charlie” cím alatt a különvélemények.
Ha a nyugati világban a muzulmánok szent alakjait gúnyoló karikatúrák nyomán megölt 12 újságíró iszonyatos végzetét követően olyannyira kötelező a velük azonosító „Charlie vagyok” felirattal demonstrálni, megmondaná, hogy a nyári gázai háborúban legyilkolt 11 palesztin újságíró miatt miért nem hullatott sem ön, sem kormánya, sem a nyugati világ kollektíve vagy országonként külön-külön egyetlen könnyet sem? Holott azok az újságírók még nem is gúnyoltak senkit, pusztán napi munkájukat végezték. Vajon jogos feltenni a kérdést, hogy őszinte-e a mostani gyász hőfoka, ha feltételezzük, hogy minden ember élete egyformán értékes éppen úgy, mint az újságíróké, akiket nem „illik” sehol a világon munkájuk közepette megölni.
És ezzel nincs vége
Persze a szintén meghívott Gyurcsány Ferenccel szemben az oly annyira érzékeny francia ízlés fittyet sem hányt, szót nem vetett. Pedig ahogy Lovas István emlékeztet rá, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt volt az, aki a „szabadság” és „demokrácia” ily vészterhes pillanataiban folyamatosan hangoztatott szent értékeit lövette véresre 2006 őszén, miután az illegális fegyverekkel is felszerelt rendőreiről előzetesen leparancsoltatta azonosító számukat, majd kitüntette a brutális támadássorozatok és véres tömegveretések rendőrparancsnokát.
Roland Galharague úrnak
Franciaország budapesti nagykövetének
Tisztelt Nagykövet Úr!
A gyász egyetemes érzés, mint ahogyan a sajtószabadság védelme univerzális érték, azaz nem szabadna őket a politikai haszonelvűség síkjára lerántva viszonylagossá tenni.
Az ön és országa érdekében is írom ezt a levelet most, amikor a Charlie Hebdo nevű szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni szerdai, 12 áldozattal járó merénylet nyomán tapasztalt világméretű együttérzést önök már-már az ízlés határán túl igyekeznek fel- és kihasználni a saját és a már-már civilizációs konfrontációvá fajuló politikai korrektség jegyében is.
Ez az Alaszkától Koncz Zsuzsa énekesig tartó „Je suis Charlie” táblát tartás már olyannyira szinte kötelezővé és émelyítővé vált, hogy a New York Times-tól a hazai bloggerekig egymás után jelennek meg „Nem vagyok Charlie” cím alatt a különvélemények.
Ha a nyugati világban a muzulmánok szent alakjait gúnyoló karikatúrák nyomán megölt 12 újságíró iszonyatos végzetét követően olyannyira kötelező a velük azonosító „Charlie vagyok” felirattal demonstrálni, megmondaná, hogy a nyári gázai háborúban legyilkolt 11 palesztin újságíró miatt miért nem hullatott sem ön, sem kormánya, sem a nyugati világ kollektíve vagy országonként külön-külön egyetlen könnyet sem? Holott azok az újságírók még nem is gúnyoltak senkit, pusztán napi munkájukat végezték. Vajon jogos feltenni a kérdést, hogy őszinte-e a mostani gyász hőfoka, ha feltételezzük, hogy minden ember élete egyformán értékes éppen úgy, mint az újságíróké, akiket nem „illik” sehol a világon munkájuk közepette megölni.
És ezzel nincs vége
Én viszont nem folytatom.
Minden estere és a tájozottság érdekében érdemes elolvasni Lovas István, Türke András István, az orientalista Sógor Dániel, Kiss Ulrich blogba vésett, idézett sorait (végig) és mások írását is e tárgykörben.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése