2019. január 16., szerda

Többet vettek ki Ócsán a kasszából a vezetők és a képviselők, mint amennyit a helyi tűzoltóságnak ítéltek oda

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint  idén már háromszázötven lakástűz volt, tizenegy halálos.

Még csak két hét telt el az évből, mégis már háromszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Huszonhatan sérültek meg lakástűzben, tizenegy emberen pedig már nem lehetett segíteni.  Mint ismert, Ócsán sem telt el egy év, hogy ne lett volna szükség tűzoltókra.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/38465709_271055356817720_3947634742471426048_n.png?_nc_cat=110&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=8ebbe75ec49a68ff4ff832daa52e0fc6&oe=5CD24DCC

A város évek óta szenved jelentős károkat szenved a helyzetéből fakadóan attól a bevetési távolságtól, ami Budapest és Dabas közötti ellátási területből fakad az által, hogy itt nincs bevethető tűzoltóegység.  A probléma nem ismeretlen és igény is lenne a segítségnyújtásra baj esetén, amiről szinte mindenki tud, de valahogy nem akar érte tenni. 
 
Bár az önkormányzat a gyakori tűzesetek utáni lakossági felvetésekre amolyan parasztvakítást hajtott végre 2014-ben, amikor augusztusban célként meghirdette a helyi önkéntes tűzoltóság megalakítását, amire Boros Tibort, az Ócsa Városi Polgárőrség elnöke fogadta meg. Civil kezdeményezésről írtak, ami mögé az önkormányzat is adta magát. Boros polgárőr keze nyomán azonban elsikkadt az egész, annak ellenére, hogy jelentős számú jelentkezőről számolt be. 




Aztán a polgárőségben keletkezett belviszály során Boros távozott az elnökségből. A neve alatt futó civil kezdeményezéssel hirdetett önkéntes tűzoltóságból semmi sem lett. Csak az akkori egyik tűzesetről és egy bohózatról maradt utána, meg némi emlékkép.
 
Ez alatt évek vesztek kárba a Bukodi-féle önkormányzat és Boros adta polgárőrség közreműködésével, miközben pénz sem generálódott az önkéntes tűzoltóság számára. Eközben azért a két félnek sikerült megállapodnia abban, hogy az Oxy-fa ültetvényeket a polgárőrség vagy 2 milliós támogatással őrzi, hiszen arra vagy 20 milliót meghaladó összeget áldozott Bukodi előterjesztésére a fideszes testülettel a hátában a város. Ezt a pajor rágta területet őrizték az egyezség szerint, egészen a pusztulásig. A keletkezett kárt nem hogy enyhítették a kifizetett őrzéssel, hanem annak tehertételét növelték csak a kifizetésekkel. Erről persze nem a polgárőrség tehetett, bár a pénz jól jött az egységnek, de azt összességében mégis csak a lakosság viselte. A városvezetés hozzá nem értésének és az értelmetlen pénzkidobásnak ez volt a második (a TSZ iroda megvétele és lebontásával együtt 35 milliós nagyságrendű) legdrágább tétele Ócsán.

Közben a tűzoltóság létrehozásával lényegében senki nem törődött. Pénzt pedig nem is szántak rá.

Egészen 2017 év áprilisáig, amikor is új előzetes egyeztetéseket követően konkrét megbeszélésekről is lehetett már kiszivárogtatásokat hallani. Ebben azonban Boros nem volt benne. A kezdeményezők ekkor már célokat hirdettek és új toborzásba kezdtek, mivel a Boros-féle tagságból (állítólagos 30 fő) senki nem látott egyet sem.

2017 májusában magunk is beszámoltunk róla, miszerint Boros nélkül próbálják újra életre kelteni az önkéntes tűzoltóságot Ócsán.

Aztán a nyáron megalakult az Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az augusztusi önkormányzati lapban be is mutatkoztak. Majd a szeptemberi Városi Vigasságon a csapatzászlót bontottak, ami szégyenérzet nélkül Bukodi Károly polgármester adott át színpadias keretek közt, ösztönző anyagi támogatás nélkül.   
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/21731513_151998065390117_8027288724846874466_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=fbce2700d9421982e095f241e315f166&oe=5D69C072
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/29597519_205230540066869_3558361992159959029_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=d02171a003eddb0154d2ba4bbba1c93d&oe=5CBFA261

A polgármester úgy volt ezzel, hogy a hírverés az jó és kell neki, de a mögöttes támogatás és itt főleg a pénzügyi megalapozottságra gondolva, az már nem feküdt neki. 

Ócsa önkéntesei rendesen be is ragadtak Bukodi kapcsán Ócsán, hiszen más települések önkormányzatai hamarabb biztosítottak anyagi támogatást, mint az a város, aminek nevét viselik.  A  FÉG-MPF is képes volt telephelyet adni akkor, amikor az önkormányzat ebben sem volt igazi partner.

Kakucs Község Önkormányzata közel 1 millió forinttal járult hozzá az Ócsa ÖTE indulási és működési költségeihez. 

Közben több támogatás is befutott az önkéntes tűzoltóság számlájára, amit bemutattak, köszönettel nyugtáztak, és elszámoltak.  Itt nem feledve, hogy egy gépjármű fecskendőt is sikerült megszerezniük, aminek vételi árát azonban még nem sikerült összegyűjteni az egyesületének. 

Mindezek mellett végre Ócsa önkormányzata is beárazta a  a közhasznú tűzoltó egyesületet és 500 ezer forint költségvetési támogatásra érdemesnek ítélte.  Összehasonlításul a Papp Katalin-féle OPKE városi tortára 200 ezer forintot biztosított az önkormányzati képviselő-testület, az Orbán napi borünnep egyetlen alkalma pedig ugyanannyit ért, mint az önkéntes tűzoltóság éves kerete. Arról nem is beszélve, hogy a képviselői keret támogatására 2 098 000,- forintot biztosítottak; - mindezt józanul maguktól, önmaguknak. 
  
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjP7tTJWRMb15AMttdS1M1uj4O8HwXeeo7uDWmrJaz5t0gDvxJdnBrbn2zi3opefqBTvofNfH2nqBuKpUSPDilecjSkIkNjr0Fl4OyZb2a2vhRnueECj9ovP3SF9zO9qGSqRiLkd_RqvCG-/s200/01.JPGAzért ez jól illusztrálja, mennyire háttérbe van szorítva a tűzoltóság, hiszen az öreg-hegyi borozás  is előrébb való a közhasznú tevékenység támogatásánál.  
Arról meg már nem is beszélve, hogy a képviselői keretösszeg, a képviselők anyagi megsegítése, valamint a polgármester és az alpolgármester közel azonos nagyságú milliói mennyivel fontosabb szempont az önkormányzati döntéshozóknál a tűzoltók tevékenységénél. 

Háttéranyag: Internet megosztások
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése