Az én nagypapám bizony átélője, részese volt az első és a második világháborúnak is.
Mégsem beszélt sokat felőle. Nagymamán az Ipoly túlpartjáról települt vissza, mert nem akart csehszlovák lenni. Magam is magyarnak születtem és élek e földön máig a történelem sodrában.
Számomra a nemzetiség és a haza nem csak egy tartalom nélküli szófoszlány, hanem maga a bennem élő történelmiség. Én nem külföldről visszakiáltó és onnan mocskolódó polgára vagyok e hazának, nem egy visszatelepült székely vagyok, aki innen hangoztatja Erdély szépségét annak vonzását és hűségét a szülőföldhöz ragaszkodása nélkül. Számomra a partiumban élő magyarul furcsán hozzám beszélő ember sokkal inkább a hazánk fia, mint az aki itt letelepültként most a nemzete ellen szól. Felvidéki leszármazottként dolgoztam Kárpát aljai (mai Ukrán területről) érkező, vagy a mostani Romániából áttelepülő magyarral. Látom érzem a különbséget, ahogy ők is. Min az utóbbi is mondta, hogy odaát mindig is le magyarozták, míg itt pedig le románozzák. Ez az örökös üldözöttként kirekesztő sors annyira magyar, hogy az már fáj.
Nem véletlen a Himnuszunkban rejlő balsors. Nem véletlen, hogy újra ismétlődik és leköveti a nemzetet. Így van ez az emlékeinkkel, a harcainkkal és a történelmi életünkkel.
Csak ember kéne aki értse, és emlékezetében magáévá tegye mindezt. Az utóbbi időben éppen ezen emberekből van nagyon kevés.
Itt vagyunk ma Ócsán a példának kedvéért január 12.-én és 13.-án amikor a világ ezen részén és a 2. Magyar Hadsereg elvesztésére emlékeznek, akkor itt ebben a jobb sorsra érdemes városkában a polgármester és annak tanári végzettségű alpolgármestere ugyanúgy nem tartja fontosnak a megemlékezést, mint ahogy tette ezt az I. világháború áldozatainak főhajtás nélküli emlékezete, vagy korábban a trianoni határterületek elvesztésének évfordulója estén.
Ócsa pitiáner városvezetésére jellemző mindez, ahogy az október 6.-ai megemlékezések kihagyása is. Horváth Tamás szégyenérzet nélküli pedagógusi alkalmatlanságát és nemzeti közönyösségét fejezi ki mindez, míg Bukodi Károly esetében csak és pusztán az emberi butaságát hozhatjuk fel, hiszen az ebben társvállalóként szerepet játszó alpolgármesteri nemzettelenség szégyenérzete nem róható fel neki az elvárható tanultságbeli különbségek okán. Mert míg Bukodi egy tudatlan fajankó képében tetszeleghet polgármesterként, addig Horváth kimondottan gonosz és rosszindulatú magyartalanságával kell szembesülnünk, ami eleve összeegyezhetetlen azzal a pedagógiai elfoglaltsággal, mit középiskolai tanárként megvalósít. Horváth tanári pályafutása a politikai hovatartozása, ateista világszemlélete és viselkedésmódja alapján inkább a korabeli elnyomó szocializmus pénz és hataloméhes pártfunkcionáriusát jeleníti és testesíti meg, mintsem annak az induló Fidesznek a korképét, amihez anno csatlakozott. De a mostani illiberális és keresztényi erkölcsöt valló pártpolitikai társulatba sem illő figurája Ócsának ez a közéleti alkalmatlanságban szenvedő ember, akinek semmi sem szent, senki sem méltó és ugyancsak nem megemlékezésre érdemes.
Bukodi a maga középszerű egyszerűségével és otthonról hozott nagyra vágyásával fel sem fogja, hogy mit jelent a haza és a nemzet számára a történelem. Azon emlékezések sora, melynek láncolatán élt és hal a magyarság. Bukodi ugyanabban a szovjet típusú rendszerben szocializálódott, amiben Horváth tanárrá nőtte ki magát, annyi különbséggel, hogy nem vált annyira az akkori uralkodó egypártiság részévé, mint idősebbik társa. Az viszont mindkettejükbe vésődött, ahogy a szocializmus feloszlása utáni március 15.-ét és október 23.-át meg kell tartani. Augusztus 20.-a pedig amolyan köztes volt, mint ahogy a szeptemberi Városi Vigasság továbbvitele. Ennyi a beidegzett történelmi jelképe az embernek, amit itt és adott pillanatokban megjelenít. Mindez mentén talán érthető, de nem elfogadható egy mondhatni több mint 10 éve regnáló önkormányzati városvezetőtől. Egy olyan embertől, aki 8 éve polgármester és ezt megelőzően alpolgármesterként élvezhette a már a hirtelen lett újgazdagok életét.
Bukodi azonban lassan tanul és nehezen fejlődik. Vagy 6-7 év és a testvérvárosi kapcsolattartás helyiJúnius 4.-ét a Nemzeti Összetartozás napját ha jól emlékszem (talán) a 3. éve tartják meg az ócsai Székelykapu Baráti Társaság oldalágán.
Bukodinak és a Székely kapus társaságának azért még október 6.-a kapcsán van mit vezekelnie, mert a Nemzeti gyász ezen napján sem képes megemlékezést tartani, annak ellenére sem, hogy Áder János köztársasági elnök már egyszer erre figyelmeztette személyes megjelenésével tartott megemlékezéssel Ócsa polgármesterét a kötelességére. Akkor és azon megjelent Bukodi Károly és pártos gyülekezete, de azóta sem tartott megemlékező tiszteletadást a korabeli hősöknek.
Aztán így volt ez akkor is, amikor a világ az I. világháború lezárásának 100. évfordulójára emlékezett, és szintén így van ez most is, amikor a II. világháborúban a doni áttörés során a elesett és elveszett mintegy 100-120 ezer magyar ember áldozata előtt kéne tisztelettel fejhajtónak lenni.
Mit is mondhatnék még ezek ismertében és után Károlynak az egyszerűen hülye fajankó polgármesternek? Nem mondom, hogy ha nem is érzel együtt az elesettekkel, akkor is legalább képmutatásként és mások előtti jelképes cselekedettként tarts megemlékezést, hiszen ez a saját érdeked és a társadalmi megbecsülésed, vagy éppen negatív megítélésednek az egyik apró részlete. de minek is egy olyan embernek, aki nyeregben érzi magát, és a gőg, meg a magasságos lóhát a szemszöge.
De mit is mondhatnék akkor, amikor látja, hogy a szomszédos települések a fideszes és nem hasonszőrű társai mind sorra teszik közzé a meghívást az elmélyülésre a gyászos megemlékezésre. Minek is mondanék én bármit egy olyan embernek, akinek más sem számít, mint az egyedi jó léte, aki nem érzi ennek vesztét, mert a közbentes milliomossá válását semmi sem veszélyezteti. Akkor meg minek is erőltesse meg magát olyannal, amit amúgy sem ért és nehezen is beszél. Hogyan is szólhatnánk meg azt az embert, akinek a lelke akkor se mozdul, amikor a nemzeti lobogót félárbócra helyezik. Így november 4.-ről már szót sem ejtek, mert azt sem értené.
Vannak azonban a környezetünkben sokak és mások, akik igen. Nekik, az Ő megértésüknek íródott ez a bejegyzés. Remélhetőleg Ócsa népe is felnő egyszer ehhez és méltó mód helytáll a múlt előtt, csupán becsületből.
Ennyi ugyanis kijár az ott veszetteknek.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése