A hunok legnagyobb királyáról, Maotunról (i. e. 209-174) osztott meg egy történetet Kassai Lajos.
Amikor a fiatal Maotun a trónra került, szomszédja és gyakori ellensége a
xian-bei nép, a mostani mongolok elődje, ki akarta puhatolni a fiatal
hun király erejét. Követség ment a hunokhoz azzal, hogy fel akarják
javítani lóállományukat, és ehhez szükségük van Maotun kedvenc lovára.
Azt kívánják, hogy a lovat a hunok adják át nekik. Maotun összehívta a tanácsot és
meghallgatta a véleményket. Sokan háborút akartak azon arcátlanság
miatt, hogy a xian-beik követelni merészelik a hun nemzet büszkeségét,
Maotun lovát. Maotun azonban azt mondta: hát egy ló, a jó szomszédság
csak megér egy lovat, hadd menjen a ló.
Nem sok idő telt el azonban és újabb
követség érkezett azzal az üzenettel, hogy a xian-bei kán fia nősülni
készül és nagyon megtetszett neki Maotun legkedvesebb felesége. Azt
kívánja, hogy a hunok küldjék el neki ezt a nőt. Maotun újra összehívta a
tanácsot és meghallgatta a véleményeket. A felzúdulás még nagyobb volt,
mint először. A tanács háborút követelt. Maotun azonban azt mondta: hát
egy nő, a jó szomszédság csak megér egy nőt, hadd vigyék a nőt.
És telt-múlt nem is sok idő és harmadik
követség is érkezett a xian-beiktől. (A pusztai lovas népeknél szokásban
volt, hogy egy széles lakatlan határsávot, gyepűt hagytak szomszédos
népek között az esetleges súrlódások elkerülésére.) A harmadik xian-bei
követség azt az üzenetet hozta, hogy a hunok vegyék tudomásul, hogy a
xian-beik a határaikat kiterjesztik és a lakatlan gyepűt birtokukba
veszik. Maotun harmadszor is összehívta a tanácsot és mindenkit
meghallgatott. Többen azt mondták, hát azért nem érdemes a jó szomszédi
viszonyt felbolygatni. Maotun azonban azt mondta: nahát akkor, akik ezt
mondták, azoknak a fejét rögtön csapják le, a teljes hun hadsereg pedig
rögtön nyergeljen, azonnal megtámadjuk a xian-beieket. Mert lovat és
asszonyt a jószomszédságért adunk, de földet, amely a nemzet alapja,
földet nem adunk. A hun sereg rögtön megtámadta a hamis
biztonságérzetben ringó és felkészületlen xian-bieket, tönkre verte
őket, sok foglyot és állatot zsákmányolt. Így indult a hun
világbirodalom megteremtése.
„Ez egy uralkodó!” – mondta Kassai Lajos a történet végén.
Egy amerikai polgár
huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt. Tizennyolc éves koráig nem élhet
nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.
Egy bűnözőnek több joga van, mint
az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba
került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.
Gyermekeinket féltjük a drogtól,
de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz
társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.
A veszélyes hulladék szállítására
és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi
nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában.
Elszakadtunk a természettől és
ezzel együtt elvesztettük természetességünket.
Ma már a vallásos ember is
materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák
váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.” Szabadon választhatunk
a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de
eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.
Korunk prófétái és felkent papjai
a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem istenben kell hinned,
hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem
önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.
A mobiltelefonok már kezdenek
okosabbak lenni, mint felhasználóik.
Egy nemzet vezetőjét bárki
bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg
egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.
Mára már világos számunkra, hogy
míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan
kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az
antikrisztus zsákmánya lett.
Büszkék vagyunk világméretű
Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a
ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.
A lelke mélyén minden ember
tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs
gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené
kulturális és biológiai környezetünket, téved.
Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen
a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.
A Titanic süllyed, de vannak
mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség
Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon
megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott
egónk.
Civilizációnk olyan kényessé
tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is
forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális
térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális
bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink
korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk
felkavart fekália nehogy ránk is fröccsenjen.

Megváltoztatjuk a világot, majd
ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el,
hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal
se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel,
mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak.
Hány meg hány mentőcsónakot
láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze - vissza eveztek,
mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a
helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó
tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül
diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom,
hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban,
amiben én is bízok.
Kassai Lajos
Kaposmérő, 2018. március 1.
"Ez egy lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan is élünk"
*