A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ungváry. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ungváry. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 29., szombat

Mohács 500 - mi lesz a jövőnkkel ( - Jobbszél - Ungváry)

 Haditanácsot tartottak a királyi sátorban. Lajos, fiatal kora dacára, tízévnyi uralkodással a háta mögött, felelősen szólalt fel.

– Nem is kell hangsúlyoznom, mennyire fontos nap előtt állunk – kezdte. – Ha veszítünk, elvész Magyarország, és vele együtt súlyos sebet kap a kereszténység is. Pogányok gázolnak majd át Szent István földjén, felégetnek, elpusztítanak mindent, amit e nemzet eddig létrehozott.

– Na persze, a vereségekből is lehet tanulni – kapcsolódott be Tomori. – Miután a tatárok végigdúlták az országot, lemészárolták a lakosság nagy részét, Béla király levonta a tanulságot, hogy kővárakat kell építeni.

– Akármi is lesz – vélte Szalkai László esztergomi érsek –, Magyarország fel fog támadni. Hatszáz éve megvan, ugyan ki törölhetné el? Lám, túléltük a tatárt is. Az élet ilyen: egyszer fent, másszor lent. De kétségtelen, hogy a vereségeket nem jegyzik fel, azoknak századik, ötszázadik évfordulóján nem rendeznek vetélkedőt kisiskolások számára. Úgyhogy muszáj lesz nyerni.

– Érsek úr – ellenkezett Lajos –, hiszen ott van Jézus urunk példája. Pénteken megfeszítették, gyászba borult a világ, de harmadnapon föltámadott.

– Nem tudnánk csak erre az egy csatára koncentrálni? – kérdezte Brodarics kancellár. – Mi mindig rögtön világvégét látunk mindenben. Ezek a kedvenc szavaink: sorsdöntő, visszafordíthatatlan, történelmi. Uraim, ez csak egy csata lesz. Nincs pont a história végén. Dédapám ott volt Nándorfehérvárnál Hunyadiék idejében. Ünnepeltünk, azt hittük, elmúlt a veszély. Aztán tessék, már megint itt vannak a törökök. Nem értem, miért nemzethalálról meg filozófiai kérdésekről beszélgetünk a konkrétumok helyett. Melyik szárny mikor és hol támad; ki védekezik; mikor vetjük be a lovasságot; a cseh gyalogosoknak milyen szerepük lesz?…

Mindenki mosolyogva nézte.

– Magyarok vagyunk – szólt Tomori –, csak évezredes távlatokban tudunk gondolkodni.

– Győzni fogunk! – zárta le Drágffy János országbíró a vitát.

 https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQo4ps5NIZwx5Ap58mCE4oMnA-iYRnsHc_AWmgMXFQFt5JAj0dA

 

* 

2026. május 5., kedd

Kiáradás - Jobbszél (- Ungváry)

A túlságosan kiáradt Tisza elöntötte a Parlament üléstermét is, ezért a képviselők kénytelenek voltak csónakokban ülve leadni szavazataikat.

Az újdonsült kormánypártnál ez okozott némi nehézséget, mert fogalmuk sem volt, melyik a folyásirány. Ezért aztán egy hajóban eveztek, nehogy véletlenül valaki rossz felé húzzon. Az elnök állt legelöl, akár egy orrdísz (vagy inkább orrcsúf), kiterjesztett karokkal, mint Leonardo DiCaprio a Titanicban, előtte kedvesei sorban, hiszen végtére is ezért csinálta az egészet.

Gyorsan, pergő nyelvvel sorolta, mi minden rosszaság történt eddig, s azokat hogyan kell kijavítani, a legénység pedig minden javaslatra megnyomta a gombját. (Kivéve Müller Annát, mert neki csak cipzárja volt, az is a száján.)

– A tizenharmadik havi nyugdíjat felváltja a tizenharmadik havi gázszámla, és kidolgozzuk a tizennegyedik havi áram első részletét. Babaváró helyett temetővárót vezetünk be a kiérdemesült generációknak, felgyorsítva a szavazókörből való kilépésüket. A babakötvényt megszüntetjük, és nyuggerkötvényt lehet eztán igényelni: 65 éves kortól, sírkőre gyűjthetnek, amihez az állam is ad támogatást gyógyszeráremeléssel és vérnyomást növelő intézkedésekkel.

A Határtalanul program ezentúl Csipkejózsika néven fut tovább, és az elcsatolt országrészek helyett az LMBTQ-közösség ikonikus helyszíneit kereshetik fel a lurkók, amiképpen erre a szüleik szavaztak. Ehhez kapcsolódóan az édesanyák adómentessége megszűnik, eztán azok a férfiak részesülhetnek benne, akik már szültek. Ezt már az apák terhességének idején is igénybe lehet majd venni.  

  Az avítt úr, hölgy és hasonló megszólításokat kikerülve politikai ellenfeleinkre a vezetéknév plusz g…ci utótag dukál. Írásban elköszönhetünk „Éljen a Magyar!”-ral, de szóban kerüljük, mert nem látszik a nagybetű, és még valaki a nemzetre vonatkoztatná.

Közben a bárka az ablakhoz sodródott, egy túlképzett evezős felkiáltott:

– Hiszen ez a Duna! 

Minket jól átvertek.

*

2025. december 23., kedd

Mikulás - Kukac (- Ungváry)

 – Halló, Tisza Párt, elnökségi vonal? Kapcsolja kérem az elnök urat!

– Nincs kapcsolás. Én vagyok.

– Bocsánat, nem reméltem, hogy ön veszi fel…

– Minden telefont én veszek fel. Ki vagy, és mit akarsz?

– A hajdúböszörményi képviselőjelölt vagyok, és arra gondoltam, hogy a kampány részeként az önkormányzati oktatási intézményekbe vinnénk csokimikulásokat. Mert szerencsére a polgármester is én vagyok.

– Ez ritka szerencse. Ha nyerünk, módosítjuk a törvényeket, hogy meg is tarthasd a városi pozíciót is. Mondd, gyorsan, mire kérsz engedélyt?

– Az van a körlevélben, hogy valamennyi, a legapróbb üggyel is elnök úrhoz forduljunk, mert saját hatáskörben szellenteni sem lehet, már elnézést…

– Szellemes és igaz gondolat. Szóval, csokit akarsz osztani a kölköknek? Jó. Nagyapám is mindig mondta, valami édességet adjunk a srácoknak, hogy emlékezzenek ránk. Lehet mézesmadzag is. Egy a lényeg: válaszd a legolcsóbb ajánlatot.

– Értem, meg kell húzni a nadrágszíjat.

– Nadrágszíjról nekem ne beszélj, kisanyám, mert megismerheted. Olcsó legyen, vegyetek akár a románoktól.

– Nahát, pont onnan rendeltünk, de a helyi Tisza Sziget-koordinátorunk kibontott egyet, és férgek voltak benne.

– Mekkorák?

– Egészen kicsik.

– Ezt utálom, ezt az örökös kukacoskodást. Csokiból van benne több, vagy pondróból? Na ugye! Elvesszük legalább a sok rohadt kis klambó kedvét a cukorzabálástól. Egészségtelen, hizlal, még nekünk lesznek hálásak a szülők, ha legközelebb mikulásra csokoládé helyett almát kérnek majd.

– Az almában is lehet kukac…

– Ez benne a legszebb. Tudni fogják, hogy nem verjük át őket. Amit tőlünk kapnak, abban biztos nem lesz köszönet. Ne tápláljanak hamis illúziókat! Ha mi jövünk, az nem lesz kéjutazás, igaz-e?

– Értem. Vagyis: öveket becsatolni.

– Az övekre is vonatkozik, amit a nadrágszíjról mondtam, kedves szoboszlói jelöltem. Akasztott ember házában ne emlegessünk kötelet.

– De a kukacos történet köztünk marad?

– Naná! Azt képzelted, hogy felveszem?

Kukac - Demokrata (Ungváry) 

* 

 

2021. szeptember 12., vasárnap

Előválasztás - Jobbszél ( - Ungváry)

 


– Itt lehet voksolni az országgyűlésre?

– Ez még csak előválasztás.

– Én az Orbán Viktorra szeretnék.

– Rá nem lehet. Az a tét, ki lesz a kormány ellenfele.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

– Mutassa, kik vannak!

– Gipsz Jakab. Őt a DK és a Jobbik támogatja.

– Melyik? A DK vagy a Jobbik?

– Mind a kettő.

– Szuper muksó lehet, ha Gyurcsánynak meg Novák Elődnek is jó.

– Novák Előd már nem jobbikos, hanem új pártja van, a Mi Hazánk.

– No, akkor én arra szavaznék.

– Arra sem lehet.

– Az előbb azt mondta, a Fideszre nem lehet, de az ellenzékre igen.

– A Mi Hazánkra nem szavazhat. Gipsz Jakab vagy Menő Jenő?

– A Menőt ki támogatja?

– A Momentum, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, Mici néni a második emelet négyből és a megszűnt Munkásőrség Ifjú Gárda szakasza.

– És ebből a kettőből lesz valaki a képviselő?

– Nem, kettőjük közül az egyik fogja kihívni a fideszest.

– Eddig hogy állnak?

– Nem volna szabad elmondanom, de Gipszre van két aláírásunk, Menőre pedig egy, a Mici nénié a második emeletről.

– Ha a Gipsz itt nyer, ő fog indulni az igazi választáson? És akkor ott már lehet a Fideszre is szavazni?

– Ha a Fideszre akar szavazni, akkor nálunk ne írjon alá, mert rossz irányba befolyásolja a küzdelmet.

– Miért, melyik a jó irány? A Gipsz vagy a Menő?

– Apósom nagyon dicséri a Gipszet. Jól köt. Úgy értem, szerződéseket. Biztosítási ügynök. A Menőt pedig a Mici néni magasztalja nagyon a második emelet négyből.

– Ez a Menő mihez ért?

– Mindenhez. De akárki is nyeri az előválasztást, biztos, hogy… Bocsánat, csörög a telefonom. Igen, Feri bátyám. Hogyne… Menőre már ne írjon alá, eldőlt, hogy a Gipsz indul. Csomagolunk!

*

2021. augusztus 22., vasárnap

Életút - Jobbszél ( - Ungváry)

Amikor Dobrev Klára osztja az észt...
https://ripost.hu/wp-content/uploads/kepadatbazis/thumbs/2019-02-25/75fc25b3f92a6738e85ee4646f845888/620x0.jpg

(...) "Clara nagy álma az egységes Európa.
-Végső soron Hitler is ezért dolgozott - válaszolta egy újságíró kérdésére."

Miután a náci ideológia világszerte megbukott, és bebizonyosodott, hogy a nemzeti szocializmus emberek tízmillióinak haláláért, országok és népek megnyomorításáért felelős, Németországban lezajlott az 1945-ös rezsimváltás. Joseph Goebbels, az előző rendszer meghatározó politikusa visszavonult a közélettől, és Berlin előkelő negyedében, Charlottenburgban telepedett le feleségével és hat gyermekével. A házat egyébként korábban egy zsidó családtól kobozták el.

Goebbels napjai békés jólétben teltek, lányait sorra férjhez adta. Hedwig Johanna (aki két szent nevét is viselte) hozzáment egy spanyol falangistához, Pedro Lopezhez, aki hozzájuk is költözött.

Az alig 165 centi magas, ezért aprónak is csúfolt Goebbels idős korában még örülhetett az unokának: Hedwig és Pedro frigyéből 1972-ben megszületett Clara, aki később egy ambiciózus férfit választott társául, Franzot.

  https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/fc/NSDAP-Logo.svg/100px-NSDAP-Logo.svg.png

 Franz az NSDAP utódpártjának, az NSDP-nek az elnöke volt sokáig, még a kancellári posztot is betöltötte, de amikor fény derült politikai és köztörvényes bűneire, le kellett mondania. Kilépett az NSDP-ből és új pártot alapított Demokratische Koalition néven.

A családi hagyományokat követve végül a Goebbels-unoka is politikai pályára lépett, és az 2019-es európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett. A határozott nő imázsát remekül alkalmazó Clarát ovációval fogadták a liberális frakcióban. Noha néhány zsidó szervezet tiltakozott, de „a nagyapám tetteiért nem felelek” felkiáltással ezeket hárította. Mellesleg bocsánatot sosem kért, és nem tagadta meg felmenőit, azt meg egyenesen nevetségesnek tartotta, hogy ki kellene költöznie a Charlottenburgi villából.

Joseph Goebbels azt már nem érhette meg, hogy unokáját még az Európai Parlament alelnökének is megválasztották. (Bár a Clara Lopez névből sokan talán nem tudták róla, ki is valójában.)

Clara nagy álma az egységes Európa. „Végső soron Hitler is ezért dolgozott”, válaszolta egy újságíró.
 
*

2021. augusztus 1., vasárnap

Ideológia - Jobbszél ( - Ungváry)

 (...)

"Az emberek többsége másnak képzeli magát, mint aki. Például külön intézményeket tartanak fenn azok számára, akik Napóleonnak, Hitlernek, a római pápának, esetleg Chuck Norrisnak tartják magukat."

(...)

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek és szabadtéri

Ungváry Zsolt Jobbszél jegyzete a Demokratában.

Az állatkertben a majomház dugig volt tömve látogatókkal. Az üveg mögött a csimpánzok, orangutánok és gorillák kényelmesen, az előírások szerinti fejenkénti négyzetméter betartásával produkálták magukat, az innenső oldalon tülekedtek az emberek. Az egyik gyerek addig nézte a mókás állatokat, míg hirtelen ugrabugrálni kezdett, fura hangokat adott ki, belecsimpaszkodott az anyukájába.

– Húhú – kiabálta. – Én is csimpánz vagyok!

– Dehogy vagy csimpánz – mosolygott az anyukája, megsimogatva a buksiját. – Te kisfiú vagy.

Hirtelen kivált a tömegből egy szigorú tekintetű aktivista, és felelősségre vonta a szülőt:

– Hogy merészel beavatkozni a gyerek identitásába? Éppen most definiálta magát csimpánzként. Milyen alapon akarja ráerőszakolni a saját megcsontosodott, bigott, avítt kategóriáit? Még hogy kisfiú… Hánynom kell!

– Bizony, bizony – bólogattak körülöttük többen is. – Az én kislányom például kutyusként szeretne élni – mondta egy magas férfi, aki pórázon vezette négykézláb totyogó, vígan ugató masnis leánykáját. – Ha a srác csimpánzként gondol magára, azt tiszteletben kell tartani.

– És ha a szülők erre nem hajlandóak – folytatta fenyegetően az aktivista –, akkor megfelelő civil szervezetek gondoskodnak róla. Csimpánzként fogjuk nevelni, majmok közé járatjuk a majomiskolába, majompajtások és majomtanárok közé.

– Ez gyakori? – kérdezte ijedten az anyuka, féltve ölelve magához a továbbra is makogó porontyát.

– Hogyne – biztosította az aktivista. – Az emberek többsége másnak képzeli magát, mint aki. Például külön intézményeket tartanak fenn azok számára, akik Napóleonnak, Hitlernek, a római pápának, esetleg Chuck Norrisnak tartják magukat.

– Ez borzasztó!

– Ellenkezőleg! Ez csodálatos! A tökéletes világban végre mindenki az lehet, ami lenni szeretne. Senki sem fog gátat szabni. Ön mi szeretne lenni?

– Gyilkos – kiáltotta az anyuka, és golyót eresztett az aktivista fejébe.

– Ez is egy identitás – bólintott elégedetten utolsó erejével az aktivista.

*

2021. június 27., vasárnap

Alternatíva - Jobbszél ( - Ungváry)

 Hiába Mátyás sikerpropagandája, a határoktól távol tartott törökök, a teli államkincstár, a kitűnő közbiztonság és a stabilitás, a kiszámíthatóság és a békés építkezés nyugalma, sokan új királyt akarnak. 

Budai polgárok egy kisebb csoportja rendszeresen becsmérlően említi az uralkodót, mindenféle szóbeszédek terjesztésével kelt hangulatot ellene.

Állítólag már az apja is machinált a katonák bérével, és saját birtokain termett búzából készíttetett a várvédőknek kenyeret, amire nem mentség az a körülmény, hogy végül megvédte Nándorfehérvárat. Mátyás idején kétségtelenül történtek előrelépések, de ez a körülmények szerencsés összjátéka, amit az önhitt, diktatórikus hajlamú király kihasznált, hogy hatalmát bebetonozza. Ez annyira irritálja az említett polgárokat, hogy új jelöltet keresnek a trónra.

Így merült fel Habsburg Frigyes neve, aki nyugati, modern, tehát eleve haladó, demokratikus politikus, aki nem a lábszagú magyar rögvalóságból táplálkozva lett méltán népszerű, szeretetre méltó figura. A Mátyással elégedetlenkedők egy másik csoportja II. Mohamed szultán fején látná szívesen a magyar koronát. Kiváló hadvezér, ezt igazolja, hogy elfoglalta Bizáncot is, amit azóta Isztambulként emlegetnek az igazhitűek; Mohameddel véget érhetne a Mátyás kormányzására jellemző magyarkodás és kereszténykedés, ami joggal bőszíti a világnézetileg plurálisan semleges budai és pesti polgárokat.

Mivel Mátyásnál mindenki csak jobb lehet, ezért Frigyes és Mohamed összefogott a francia XI. Lajossal és a huszita Giskrával, és a budai és pesti polgárok üdvrivalgásától kísérve legyőzték Mátyást. Rögtön ezután a Dunántúlt végigdúlta a német, majd a középső területeket és Erdélyt a török, a Felvidéket pedig a husziták. Az országot felosztották, kirabolták, felégették.

Kétségbeesetten jajongott mindenütt a nép; oda az igazság, a jövőnk, a hazánk.

– Tetszettek volna Mátyásra szavazni… – vigyorogtak Giskra martalócai, miközben kacagva húzták karóba a budai és pesti polgárokat.

*

2021. június 20., vasárnap

Életút - Jobbszél ( - Ungváry)

Amikor Dobrev Klára osztja az észt...

(...)  "Clara nagy álma az egységes Európa.

-Végső soron Hitler is ezért dolgozott - válaszolta egy újságíró kérdésére."

Miután a náci ideológia világszerte megbukott, és bebizonyosodott, hogy a nemzeti szocializmus emberek tízmillióinak haláláért, országok és népek megnyomorításáért felelős, Németországban lezajlott az 1945-ös rezsimváltás. Joseph Goebbels, az előző rendszer meghatározó politikusa visszavonult a közélettől, és Berlin előkelő negyedében, Charlottenburgban telepedett le feleségével és hat gyermekével. A házat egyébként korábban egy zsidó családtól kobozták el.

Goebbels napjai békés jólétben teltek, lányait sorra férjhez adta. Hedwig Johanna (aki két szent nevét is viselte) hozzáment egy spanyol falangistához, Pedro Lopezhez, aki hozzájuk is költözött.

Az alig 165 centi magas, ezért aprónak is csúfolt Goebbels idős korában még örülhetett az unokának: Hedwig és Pedro frigyéből 1972-ben megszületett Clara, aki később egy ambiciózus férfit választott társául, Franzot.

Franz az NSDAP utódpártjának, az NSDP-nek az elnöke volt sokáig, még a kancellári posztot is betöltötte, de amikor fény derült politikai és köztörvényes bűneire, le kellett mondania. Kilépett az NSDP-ből és új pártot alapított Demokratische Koalition néven.

A családi hagyományokat követve végül a Goebbels-unoka is politikai pályára lépett, és az 2019-es európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett. A határozott nő imázsát remekül alkalmazó Clarát ovációval fogadták a liberális frakcióban. Noha néhány zsidó szervezet tiltakozott, de „a nagyapám tetteiért nem felelek” felkiáltással ezeket hárította. Mellesleg bocsánatot sosem kért, és nem tagadta meg felmenőit, azt meg egyenesen nevetségesnek tartotta, hogy ki kellene költöznie a Charlottenburgi villából.

Joseph Goebbels azt már nem érhette meg, hogy unokáját még az Európai Parlament alelnökének is megválasztották. (Bár a Clara Lopez névből sokan talán nem tudták róla, ki is valójában.)

Clara nagy álma az egységes Európa. „Végső soron Hitler is ezért dolgozott”, válaszolta egy újságíró kérdésére.

*