A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parkoló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parkoló. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 26., szombat

Megtörtént a csoda Ócsán - végre sikerült ( - pedig ej' ráértünk volna arra még)

Az Eu-s támogatásból megvalósult, de valójában a társult környezetszennyezés és lenyúlások okán 2015-ben hivatalos ceremóniával át sem adott ócsai MÁV parkoló első kéretlen vendége az a helyi fuvaros volt, aki kihasználva a városvezetés érzékeny pontját, ingyenes használtba vette azt.

Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában

Bár a létesítmény, nem a vállalkozók hiányos telephelyeinek pótlásra készült, mégis voltak itt olyanok, akik a polgármester cimboraságát kihasználva vették igénybe szabálytalanul a közpénzből épített közterületet.

Blogunk az évek során többször is beszámolt róla és jelezte, hogy micsoda kárt okoznak azok a nehézgépjárművekkel az út közepén leállított nyerges szerelvényeikkel, valamint a térkövezett rész beroppantásával, de hiába, mert ahogy az érintett vállalkozó előadta, a polgármester különleges elbírálása alapján ő ezt megengedheti magának.

Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a már rég hengerfejesé hajtott, majd lecserélt gépes szerelvényt nélkülöző félpótkocsi is elvesztette forgalmi érvényességét és enyészetnek indult.

Közben múltak az évek, és a helyi hivatalban senkit nem érdekelt a városképet is csúfító, a rozsdásodásban magára hagyott rendszám nélküli vontatmány.  

Jöttek-mentek a közterületesek, csak a jegyző és a polgármester nem változott, ahogy az ócsai látlelet is ugyanazt a trehány nemtörődömséget mutatta, amit a városvezetés mutyizása ránk hagyott. 

 Öt évnyi leakasztást követően azonban a héten csoda történt.  A 2016 óta elhagyott és lelohasztott szerelvény szabálytalanul hátrahagyott félpótkocsija Ócsa 2021. évében végre eltűnt a város egyik legforgalmasabbnak számító frekventált közterületéről, a vasútállomáshoz kapcsolódó parkolóból.

Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”
 (Petőfi Sándor -1847. november - Pató Pál)

 Mindezért hálával és köszönettel tartozunk a városunk vagy 10 éve regnáló Pató Páljának. 

*

2019. június 24., hétfő

Dicsérnénk, de nem lehet - Ócsa városvezetése átgondolatlan cselekedetei nem lakossági célzatúak ( - tévút)

Értjük, hogy célszerű felhasználni és érdemes elkölteni az Eu-s támogatásokat. Nem értjük azonban, hogy ez más előirányzott esetekben miért nem ilyen fontos és kiemelt cél, mit adott szituációban.

Lássuk be a helyi pályázatok csak amolyan "kötelező céljelleggel" zajlottak és kerültek megvalósításra Ócsán. Értsük ezt úgy, hogy kormányzat által előírt azon minimum beruházások valósultak meg csupán, amik országszerte más településeken is. 

Mindez csoportjába tartozik az intézmények energetikai felhasználásának korszerűsítése ami a gimnáziumot és az általánost is érintette. 

Ugyanakkor más nem előírt esetekben a városunk nem aktivizálta magát olyan korábbi céltámogatások során, mint a belterületi utak, a turisztikai célú pályázatok, esetleg  kerékpárutak létesítése, helyi termékek piacra jutásának elősegítése, tanyafejlesztési program, csatornázási program, vagy a szennyvízelvezetési és tisztítási lehetőségek fejlesztésének támogatása, és a többi...

ámos esetben számoltunk már be azokról a szomszédos fejlesztésekről amiből Ócsa kimaradt. Többségében azért, mert nem pályázott a város, mondván nem időszerű, vagy nem finanszírozható, költségvetésileg nem biztosítható annak önrésze. De legyen is bármi az elmaradásnak, mindez a városunk utóbbi években zajló elmaradásának és lemaradásának történeti képe. 

Igaz, az önkormányzati választások aktuális évének szűkülő hónapjaira ráhajt a polgármester, mert több dologba is látványosan belekapott.  

A kis gimnázium épületének rendbetétele helyett az általa kedvelt bontási műveleteket preferálta, amit az iskola úgy fogadott be, hogy cserébe azon területen egy parkolót létesít, a bejárók gondjainak enyhítésére.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgeaDfnHr3fW2HGr3WrEat09_wou65gL4eHRm-ikVc2SCZ-UBmHXBDs3in2qwSm46EiyRUm28A7Pnwd2ZFwM4SqjpmS7_7DQvnWJoD5S20Atm-7ZUA-e1FFxcRd9L0ZbnWbvAzdtnwocZ8/s400/Sportpark.jpgEz egy darabig állta is a helyét, de aztán ahogy elérte a városunkat is a távvezérelt sportpark létesítési program, úgy vált célterületté a volt gimnáziumi épületet korábban magába foglaló területrész. Mindez a polgármester szavahihetőségét és fantáziátlanságát illusztrálta, hiszen a korábbi ígéret és az adott szó ellenében einstandolta az ottani kiépítetlen parkolót. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXfNcwpia2o9j9I49deusipDMCGcMN7htRXAl2LpD4T_WvdEcz2nNFR83hidvw7KweF9ErxrwToDN9Nj1BHPer-qF7ZeMd8JMY83sC_123IQdVXh1opVDUHjEdtmTBam7UylAd1do_Zuw/s400/Buksi+a+R%25C3%25A1di%25C3%25B3+Dabasnak.png

A következmények még magát a polgármestert is meglepte mikor a gimnáziumból érkező aláírt megkeresésekkel a parkoló megszüntetésével szembeni tiltakozással szembesült. Aztán mégis Ő adta az értetlen felháborodottat a testület előtt. Még jegyzőkönyvbe is foglalták, hogy ezen vélekedését. Bukodi Károly a testület előtt annyira természetesként adta elő, hogy a gimnáziumba érkezők két buszmegállónyi távolságra kijelölt  P+R (MÁV) parkolóba rakják le az autójuk és onnan sétáljanak, vagy buszozzanak be az iskolába. Mert számára ez annyira természetes, mint az, hogy Ő azzal a 6 milliós autóval jár akár a Sparba is, amit a saját céljára vetetett, és ahogy ezt velünk a költségvetésből fizetteti.  Nos ez a polgármester jelentette ki, hogy ott a vasúti parkoló, ahol le lelhet rakni az autót.

Mindez csupán azért, mert  átgondolatlanul, rossz helymeghatározással jelölte ki a testület számára a sportparknak nevezett, majd a fitnesz parkként és játszótérként is nevezett területet.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s552x414/57232208_1014111925644823_4299438387019907072_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_oc=AQlATkMfMO41XRy3aF0qzVB0nVQF4KlKesZrm7CYnth23bnt9klub20sylP4iln2uLI&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=34d09ec74e2188d79686c6b545dda0aa&oe=5DBDA8A5

Az, hogy mindez mennyire koncepciótlan nem érdekli, ahogy az sem, hogy a lecsupaszított ingatlanrész mennyire nem megfelelő erre a célra.  Az pedig különösen nem foglalkoztatja, hogy a kisgyerekes játszótér és az utcai sportlétesítmény közelsége, egymásba építése mennyi konfliktussal, összeütközéssel fog járni.  Nem pusztán a célközönség különbözősége, hanem a védőtávolság és a közvetlen  átjárhatóság okán.  A hintázó gyerek és a nyújtózkodó sihederek, a rúdon lengő felnőttek nem a közéjük beszaladgáló gyerekekre akarnak összpontosítani. Azt sem szeretnék, ha a homokozóból vödörrel átszaladgáló kisdedekre keljen figyelniük. Ráadásul a járulékos homok sem oda való, ahol ők izzadtan edzeni szeretnének. Számukra egy ivókút, vagy csobogó, netán egy nyilvános WC inkább kedvezett volna, mintsem a kisgyerekek játszóháza. 


Mint korábban szóltunk róla az a terület amúgy sem a legjobb választás volt erre a célra.  Erre most még ráhúzzák a játszóteret, aminek árnymentesítése, parkosítása és a környező lakóépületek zajvédelme nem még ismert.  Ugyanis a polgármester már tanulhatott volna az ad-hoc vezérelte ötleteinek hátrányos példáiból. Azokból az öncélú  pénzkidobásos propagandabefektetésekből, aminek során a lakosságot károsítja. Ismert a műfüves pályáinak hibás gondolata, és a velük járó tehertétel.   A polgármester azonban nem tanul a hibákból. 

Ma is úgy erőlteti a lakosságra az elképzeléseit, ahogy senki. Más településeken megkérdezik a helyieket, párbeszédet folytatnak velük, hogy mit szeretnének, vagy ha van éppen valami fejlesztési elképzelés, akkor azt hol és hogyan szeretnék ha megvalósítanák. Ócsán erre nincs példa.  

Itt a polgármester a vezércsődör, aki oda és arra húzza a várost ahova a józan ostoros paraszt nem engedné a lovát.   

*

2016. szeptember 24., szombat

A felvonulók kérték, a helyi vállalkozó teljesítette - a Szüle Trans átadta a helyét a fellépőknek ( - jó multaság volt a környezetszennyezés)

Pont egy hete tartották Ócsán az idei Szüreti felvonulást és ahogy az ismertetőből is lehetett olvasni, első alkalommal az Eu-s támogatással létesült vasúti P+R parkoló is bekerült a mulatságos programba.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpl1/t31.0-8/14242494_1081438218591901_3336837676576363385_o.jpg
Felvonulók a kiürített  P+R parkolóban Ócsán - engesztelő műsor a fuvarosnak, a telephelyül is szolgáló ház előtt
 
Mindez a kegyes városvezetőknek és a Szüle Trans Kft vezetőjének jó szándékának volt köszönhető, mivel a műsor az adott helyen nem jöhetett volna létre, ha az önkormányzat vezetése nem tesz lépéseket a parkoló kiürítésére, illetve a Józsi nem áll el.  A mulatság fellépői ebből az alkalomból máshova szabályosan beálló Szüle úr is kitett magáért, - elállt -amit a népes felvonulók a háza előtti táncelőadással köszöntek meg.

A Kölcsey utcai parkolóban megrendezésre kerülő zenés-táncos esemény amúgy az egykori vasúti rakodó felszedett betontalapzatának helyén arra is emléket állított, hogy az innen kitermelt építési hulladékot a kegyes ócsai vezetők egy helyi ingatlan átengedésével biztosították elhelyezni és itt tartani. 

A Szüle Trans nehézgépjárművének helyét most a táncos fellépőknek engedték át

Bár Bukodi Kari az ezzel kapcsolatos megkeresés alkalmával annyira szerény, és visszafogott volt, hogy választ sem adott. 

Horváth Tomi azonban elárulta, hogy ártatlanok, és csak a kegyességük áldozatai, mert a vállalkozónak biztosított ingatlanra, őket megkerülve és átverve szállította a veszélyes anyagot.

Bukodi és Horvát csupán azért nem tesz feljelentés az engedményezett vállalkozóval szemben, mert a mimóza lelkük és a mélyen rejlő tisztességük nem viszi rá a keresztény lelküket.  

A Kft telephelye előtt a helyhez illő, színes táncos műsort mutattak be az ismert események éves tiszteletére

Inkább a szüreti felvonulók segítségét kérve az ominózus helyre szervezett műsorral kívánják erre az átverésre felhívni a figyelmet.

Az itteni eseményt a lakosság körében többen szimpatikusnak és a helyhez illőnek tartották.

Összességében jó volt látni, hogy a Szüle is képes egyszer szabályosan leállni és az egy éve szabálytalanul parkoló félpótkocsi járműszerelvény helyén rendezett fellépés megmutatta az ócsaiaknak, hogy megérte a hazai környezetet leszennyezni az innen kitermelt hulladékkal.


Máskülönben miként lehetett volna itt a parádé.

Összességében jó műsort csaptak. Az önkormányzati természetkárosítás és szennyezés meg kit érdekel egy ilyen vidám környezetben?
(Csak azt sajnáljuk, hogy érintettként a Kormányhivatal most nem jött ki megnézni a műsort és nem képviseltette magát legalább osztályvezetői szinten, ha már Tarnai Richárd ezzel nem foglalkozik.)

*

2016. június 15., szerda

Az LMP feljelentette a város polgármesterét a jogállamiság semmibevétele okán - előremutató, s visszatartó erő

Az LMP (Lehet Más a Politika)  feljelentést tett köztulajdon szándékos megrongálása ügyében a város élén álló polgármester ellen Ráckevén.

http://www.hirhatar.hu/images/newspic/faa8afb8ca45b0b1c0f50406278fcab2.jpg
Fa kivágások Ráckevén - feljelentés

A helyi zöldpárt felháborítónak tartja, hogy egy kormánypárti polgármester a jogállamiságot semmibe véve rombolja a környezetet és erős a gyanú azon a téren is, hogy mindezt önös üzleti érdekekből teszi.

A ráckevei polgármester (Szadai József, Ráckeve Fidesz-KDNP polgármestere) a helyi Szivárvány Óvoda udvaráról vágatott ki juharlevelű platánfákat és gesztenyefát, miközben bírói tiltó végzés miatt ezt nem tehette volna meg. 
Az LMP hétfőn feljelentést tett a magát törvényen felülinek tekintő kormánypárti politikus ellen.

Sepsei Gergely frakcióvezető-helyettes szerint a nyomozásnak érintenie kell azt is, hogy a fakivágáson túl a közbeszerzési eljárás mennyire volt tiszta és korrupciómentes.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFVZl5q3KLF-j5cXwrEvB4OyiibThUWpsnPDJsoD3g-rvBArTpU6rZ128ii39YUcfDwIurN100rEq5zf3k8HqydDbVPLiY2n9QKELY4dE-adlWX8qdcW3D9QR0Bahh4zWnGXCPMT8tSSA/s640/SSA40121.JPG
Fa kivágások és környezett szennyezés Ócsán - büntetlenül

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s1600/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpg
Épül a P+R parkoló Ócsán - pusztán a törmelék maradt itt
Ócsán szintén öles fákat vágtak ki a Damjanich utcai parkolóberuházás során, ahelyett, hogy azokat megmentették- illetve áttelepítették volna.  A kivágás hátteréről,. az engedélyezéséről az önkormányzat nem számolt be és a közpénzes helyi újságban, az Ócsai Kisbíróban sem lehetett írást találni erről.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
Tonnaszám hordták a ki a törmeléket - önkormányzati telekre
Aztán még ez sem volt elég, mert ennek tetejébe az önkormányzat arra is engedélyt adott, hogy az építkezésen kitermelt építési talajt a városi önkormányzat területére szállítva lerakhassák. 

http://lh4.googleusercontent.com/-YEA5-Jl3pEI/AAAAAAAAAAI/AAAAAAAAADE/aI7RsihgCPc/w1200-h630-p-nu/photo.jpg
Akkor nem fényképeztek és nem telefonáltak - derék urak
Ennek a képviselőtestületi hozzájárulással nem rendelkező engedélyezésnek következtében Ócsa város környezete veszélyes szennyeződéssel terhelt lett és kárt szenvedett, miközben maga az engedélyező(k) személye a lakosság előtt fedve van. Közben a több tonnányi hulladék ma is Ócsa területén van elhelyezve, a korábban Eu-s pénzek felhasználásával egyszer már rekultivált terület mellett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-l7H_V-yURPs3UhYpqc2OHReHmC76r8xFvYZJ62QSm_dMkbfT4TX92uCgwxCd-6ogDUM7DlvGRX4xgUTdgHeW8XcbFDzSF6N2KEfFirtAk2pRLUwgAN17E51naBEfiNjEJkN1-9F0lsA/s1600/SSA40142.JPG
Környezetszennyezés Ócsán - önkormányzati közreműködéssel
Mindezért Ócsán is felmerül a bűncselekmény gyanúja akár a ráckeveihez hasonlatosan a köztulajdon védelmének kárára elkövetve, de lehet ez hűtlen kezelés, hatalommal való visszaélés, környezetszennyezés, vagy más környezetkárosító magatartás is, attól függetlenül, hogy a háttérben milyen pénzügyi tranzakciók, megállapodások történtek. A nyilvánosság kizárása és a korrupció felmerülése szintén lehetséges bűntétele az eseményeknek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJBNHUQlHnSZOvS-s8nrKiWDSuC7uxoiVJCKUB6c3McuookiD6ZZWzyddLZXtwD5s5kA_Ksq09mTGv8ENmOyA-16ONl1bj98lIHuw87MXsNzRc4HXQyL4qS8fdpe-OVYZP8BeY9kMXA3A/s1600/SSA40378.JPG
A parkoló út közepét használja telehelyként a Szüle Trans
Sajnálatos, hogy mindezen történések és az észlelt események kapcsán a városi Közterület-felügyelet és a helyi Polgárőrség néma és vak szemlélőként szótlanul lehetett csak jelen, ahelyett, hogy a fakivágások, a törmelék kiszállítások elhúzódó folyamatába beavatkozással akadályt gördítettek volna.

Úgy látszik Ócsán az uralkodó hatalmi elit valamint a közhatalom megjelenítői és gyakorlói közt egy olyanfajta érdek húzódik, ami megakadályozza őket a törvényes cselekvésben.

Hiszen mi másként is képzelhető el, hogy valaki a saját földje, a városa ellen tegyen és a veszélyes hulladékok lerakásában segédkezzen?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg
Volt mit nyerni ezen a beruházáson - állítólag sokan jól jártak vele  ( -csak a környezetszennyezés marad)

A polgármester és a polgári őrsvezető, de a közteres is képes volt magánszemélyekkel szemben eljárást kezdeményezni, de egyikük sem volt képes a betontörmelékkel vegyes építési hulladékok lerakásának, valamint a fakivágásoknak elejét venni. A haverokkal mintha nem foglalkoznának, míg másoknál a szálkát is fellelik. Érdekes, hogy most, és ez esetben senki nem szalad a hatósághoz feljelentést tenni.
A száz valahány köbméternyi hulladék nem bántja a szemét és nem nyomasztja a lelkét egyikőjüknek sem. De a Szüléik is a közteresek tudomásával szabálytalankodhat, mivel hónapokon át büntetlenül használhatják a közterületet telephelyi lerakatként  gazdasági tevékenységükhöz. A kivilágítatlan félpótkocsi és a gépes szerelvény tárolására a kivilágítatlan parkoló közepén csak a haveroknak nézik el a hivatal emberei, elvégre a buszokat sem lehet itt-ott tárolni. Az ilyen esetek során is előjön a korrupció kérdése, elvégre ezzel nem csak a másutt tárolás összegét, hanem az elmaradt büntetést is megspórolhatja a vállalkozás. Azért sem érthető a közterület-felügyelők elnézése, és a városi önkormányzat illetékeseinek semmittevése ez esetben mivel mindez költségvetési kieséssel jár.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjC3PcRDoCFUQTU_TBZxlENwu5NniKBeKZn-NYEVAuoWXr0_8mzScC1yICCF1Rr6FlU7_3Of1nWokHqBpwTcmyKGvtjBx5EylSJB3flgxeYTg-_jvntlv30HSctBkGwFOeX1kO7rGKN0lk/s640/SSA40349.JPG
A parkoló közepén szabálytalanul várakozó kamion foglalja ki a buszok tervezett útvonalát - talán ezért nem használják még ezt

Szintén ez a helyzet az önkormányzat által "önzetlenül" engedélyezett földhasználat és építési törmelék elhelyezésének ügyében, hiszen ki az a hülye, aki ellenszolgáltatás nélkül szemetet enged rakatni az udvarába?  Ócsán erre is van példa.  Az önkormányzat szolgáltatja.
Bukodiék  mennyiért miként vállalhatják fel mindezt?

 Ráckevén legalább van egy tökös párttag, aki képes volt ennél kevesebbért is lépni, és nem úgy mint Ócsán; - egyéni sérelem, vagy érdek kapcsán. Mert itt, ebben a lefilézett városkában mintha csak így működne minden. A többség lapít, a maradék meg hallgat.
Ócsán ezért a birkák sem bégetnek.

*

2015. október 31., szombat

Lassan lejár a biztos mandátuma - a fejlesztések csak nem jönnek ( - ámbár november végéig beeshet valami)

Megyénként egy-egy miniszteri biztost neveztek ki 2015. június 1-jétől 2015. november 30-áig.  
Pest megye területére a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából dr. Szűcs Lajos ócsai lakost fejlesztési biztossá nevezte ki.

http://img.szucslajos.com/vlasztsi%20film.%5B1%5D.jpg

A miniszteri biztos feladata, hogy a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok képviselőivel együttműködve koordinálja a projekt-előkészítő és projektmenedzsment-struktúra kialakítását.

Szűcs Lajos kinevezését követően a városban voltak, akik bíztak az egykori helyi képviselő új munkájában, és eredményeket vártak tőle Ócsa fejlődését illetően. A lassan véget érő féléves biztosi ténykedés azonban ismét nem hozott áttörést a városnak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjEJGz3sqVRqxUIb71qa_nuecM3zskiLNBVD2omzIRBkBz6rvfPc7n8cyvrf9GeFLbtMUDv-sVMuVGtYIT17RB812CbWM2cQ_55lDOfGiszbUVD-KcpDzfk5Z4jRTVm3Yv55HA9Y9OyoYI/s1600/012.jpg
A vasúti kereszteződés korszerűsítése elmaradt - évek óta ez van

Ócsa az elmúlt időszakban számos pályázatra nem jelentkezett, azokon nem indult.  Az itt élő megyei biztos mintha nem is sarkalta volna városának vezetését a projektekben való részvételre. 

Arról sem sokat hallhattak az itt élők, hogy a város 10 éve évfordulója alkalmából valami kiugró teljesítmény ért- vagy hozott volna a miniszteri biztosi tevékenység a városkának. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xlf1/t31.0-8/11958236_399961633534022_7804472286356625962_o.jpg
A színpadon és a mikrofonnál a megye miniszteri biztosa a tortavágás előtt a várossá válás 10. évfordulóján

Bár Szűcs Lajos, és a térség mostani képviselője Pánczél Károly a helyi polgármesterrel közösen és elsőként vágott bele a város ünnepi tortájába, a többségében szürke hétköznapok során azonban nem láthattuk őket így együtt tolongani a városfejlesztést illetően. Még az összefüggő járdahálózat sem épült ki az elmúlt évek során a város fő utcájának hosszában. Sőt a Városháza előtti részen a műemlék templomig sem sikerült a járdázottságot megoldani. A 10 éves évforduló alkalmára a vasúti átjáró sem lett másabb, mint a községi időben volt. A miniszteri tevékenységet ellátó, és itt élő volt országgyűlési képviselőnk javára nem sok új dolgot tudhatunk be. Semmilyen látványos, vagy hozzá kapcsolható projekt nem ismert a lakosság előtt. A kinevezéséhez illeszthető fejlesztésről nem tudunk a várost illetően. Ma sem látni a munkája eredményéből többet, mint a kinevezését megelőzően. 

A NIF tájékoztatása: a parkolók alapvető funkciója, hogy az elővárosi vonalakon a közösségi közlekedésre tereljék a személyforgalmat

Úgy tudni, hogy miniszteri biztosként általa támogatott beruházás átadásán Ócsán eddig nem vett részt. Erre azonban már nem sok lehetősége marad a hátralevő megbízatási időben. A mandátum lejártáig egy hónap van hátra. Ebbe az időbe egyedül a vasútállomás környékét befolyásoló Eu-s támogatásból épülő P+R terület átadására kerülhet sor a jövőben. Ez a projekt azonban máris a környezetvédelem vizsgálódását élvezi, mivel a kialakítás során jelentős mennyiségi építési törtbetont (veszélyes hulladéknak minősülő betonaljzatot) a városi erdőszélre süllyesztettek. Ez a terület azonban önkormányzati tulajdonban áll, aminek megnyitása csakis a városvezetés tudtával és engedélyével valósulhatott meg. Amennyiben a környezetvédelmi vizsgálat jogszabálysértést  állapít meg, úgy az itt elfedett betontörmeléket vissza kell fejteni és el kell szállíttatni. Amennyiben ez így alakul, akkor az Eu-s projekt elszámolása, kifizetése és Szűcs Lajossal történő átadása is veszélybe kerülhet. Elvégre rosszul jönne ki a számára, hogy egy olyan látványberuházáshoz adja magát, aminek során szabálytalanságok merültek fel. 

A miniszteri biztos feladatai közt az önkormányzatokkal együttműködve koordinálni a feladatokat. Így a projekt-előkészítő és projektmenedzsment-struktúra kialakítását is.

http://img.szucslajos.com/2015/pest-megye-hivatalos.jpgEmellett vállalta többek között, hogy közreműködik a feladatokhoz szükséges humánerőforrás-kapacitás mennyiségi és minőségi felmérésében, irányítja a megyei kedvezményezettek számára szükséges megyei szintű képzések és workshopok megrendezését, valamint kapcsolatot tart a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárságának koordinációs feladatot ellátó szervezeti egységeivel. A tevékenységekről referál.

Erre vállalkozott  idén júniusában Szűcs Lajos helyi lakos, aki 2006 és 2014 között a Pest Megyei Közgyűlés elnöki tisztét töltötte be, majd a 2014. évi országgyűlési választásokon Ócsát mellőzve a Pest megye 7. számú (Vecsés) választókerületének képviselője lett. Helyét a gyáli önkormányzat egykori alpolgármestere Pánczél Károly vette át, és jelenleg is próbálja azt betölteni.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xat1/v/t1.0-9/10422067_752478698212561_9134766860798754308_n.jpg?oh=32abc338a435a19cfcf12462f4adf65a&oe=56C04F46
Tortászok - felvágók ( - képviselői produktum)

Ócsa városi ünnepségén nem véletlenül közös erővel vágtak bele az ünnepi tortába. Elvégre ez az ő politikai-választási sikereinek a jelképe is volt. Még akkor is, ha ezt a pódium előtt tapsikolók nem érezték.
  
Így hordták ki a rekultivált területhez a MÁV-parkoló tömbös betontörmelékét
Szűcs Lajos presztízsének vélhetőleg ez nem tenne jót egy olyan beruházás, mely botrányos kihatásokkal vagy utórezgésekkel járhat. Ha netán Eu-s szintre jutna az  ügy, akkor mindenképpen valahogy rendezni kéne a dolgot.  Ugyanis túl nagy összegek forognak kockán ezzel az egésszel.

Szűcs Lajos  biztosi munkáját a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja, a feladat ellátásáért csak felelősséggel tartozik. Ha jól és sikerrel végzi be megbízatását, az különös jelentőséggel bír  politikai szereplésére. Ellenkező esetben egy fiaskó szintén befolyásol lehet a további megbízatásaira. 

Elvégre a miniszteri biztos feladata, hogy a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok képviselőivel együttműködve koordinálja a projekt-előkészítő és projektmenedzsment-struktúra kialakítását. Persze nem tudni, hogy az elővárosi közlekedés-fejlesztéshez kapcsolódó vasúti parkolókialakítás mennyiben érintheti meg.  

Akár miként is alakul, november még hozhat meglepetéseket.

*

2013. december 29., vasárnap

Új beruházásokkal javíthatják az elővárosi közlekedést - Ócsa is érintett lehetne ( - magánfejlesztések helyett)

Húsz Budapest környéki településen építenek buszmegállókat, parkolókat és kerékpártárolókat 2014 végéig.

Vasútállomás 2012:  Rendezetlen csomópont a városon belül - frekventált hely, amit számba kell venni - kerékpártároló és elővárosi vasút


A jövő év végére húsz településen mintegy 1800 P+R parkoló, 790 kerékpártároló, 15 rövid idejű várakozást lehetővé tevő K+R megállóhely, 20 buszmegálló, 8 buszforduló, illetve 8 busztároló épül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában. A kivitelezés 2014 tavaszán kezdődik. A településeken biztonságossá teszik a kapcsolódó út- és járdaszakaszokat is, térfigyelő rendszert alakítanak ki, és ahol szükséges, közvilágítást telepítenek - áll a NIF közleményében.

A hazai lakosság csaknem egyharmada él Budapesten és térségében. A főváros és vonzáskörzete között jelenleg naponta irányonként mintegy 610 ezren közlekednek, közülük mintegy 210 ezren közforgalmú közlekedési eszközt vesznek igénybe. A tömegközlekedési eszközt és a személygépkocsit használók aránya a főváros és környéke közötti forgalomban 35-65 százalék, míg a Budapesten belüli utazások esetében 58-42 százalék - ismerteti a NIF.

A beruházás segítségével javul a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala, a parkolók, kerékpártárolók, buszmegállók és buszfordulók létesítésével jobbá válik a vasúti megállóhelyek megközelíthetősége.

Őrzött parkolókat, kerékpártárolókat alakítanak ki, a végbement és a folyamatban lévő vasúti korszerűsítések révén pedig rugalmasabbá válik a menetidő - közölte a NIF.

A fejlesztés második üteme 2014 nyarán további hét településen folytatódik, 577 P+R, 270 kerékpárok tárolására alkalmas B+R, valamint buszmegállók- és fordulók kiépítésével.

A kivitelezést az Új Széchenyi Terv keretében uniós források segítségével a Strabag Általános Építő Kft. végzi, több mint nettó 18,8 milliárd forint értékben - tájékoztatott a NIF.

Vasútállomás 2013:  Központi helye a fejlesztéseknek - kérdés, a most vasalással és falazással növelt bódék miként férnek a jövőbeni elképzelésbe

Ócsa más településekhez képest jelentős hátrányban van. Kerékpárúttal nem rendelkezik, a város járdahálózata hiányos, közlekedése kivetni valót hagy maga után. Rendesen kiépített, vagy fedett buszmegállóból sincs elég, megoszlása sem megfelelő. Van ahol az egyik oldalon van kiépítés, a másikon meg semmi sincs. A főutcában sem mindenhol rendezett a helyzet. A vasútállomás környéke szintén rendezésre vár.  Az ide gondolt kerékpársáv nem épült ki. A jelenlegi parkoló és kerékpártároló képtelen megfelelő célt betölteni. A normális várakozást lehetővé tevő B(K)+R parkoló megvalósítása a település javára válhatna, főleg egy átfogó vasútkörnyéki rendezés keretében. Ehhez azonban a két érintett vasúti átjáró szélesítésére és biztonságosabbá tételére is időt, pénzt és energiát kéne fordítani. 

Mindez persze városi szándék, és városvezetői akarat nélkül nem jöhet létre.

A városi főépítész és az alárendelt  Tervtanács elgondolkodhat az új arculaton.

*