A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LMP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LMP. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 11., hétfő

A közelgő választások szele számos pártot és vezetőt szédit meg - Bernadettet is elvarászolta a hatalom mámora

Dávid Ibolya az egyik kiemelkedő hazai példája annak, hogy a női politikus vezető szerepben mennyire alkalmatlan pártvezetésre valamint közhatalmi feladatokra. 

Tipikus, hogy általa a valaha volt kormányzópárt, az MDF ma már csak egy rossz emléke annak a formációnak, amit maga és pojáca követői foszlattak szét. 

http://www.demokrata.hu/sites/default/files/szel_bernadett_3.jpgErre most mit hoz Isten, a férfiasságát vesztett LMP élére került Szél Bernadett próbál a szétesett és politikailag teljesen megbukott MDF-s Ibolya nyomdokaiba lépve az erős asszonyságot bemutatva eljátszani, miközben legalább olyan eszement mód csap bele a pártot kiútnak tekintő lehetséges választok arcába, hogy az már eszement képzetet kelt. Ezzel nem hogy növelné az LMP támogatottságát, hanem ellenkezőleg, még hitelét is veszti. 

Olyan hülyeséget találtak ki a párton belül, hogy az már a régi pártállami idők politikailag kreált pereire emlékeztet.

A minap tudni illik, az LMP képviselői a parlamentben osztogattak egy listát, amelyen azok a büntetőeljárások szerepelnek, amelyeknek a megindítását egy esetleges 2018-as kormányváltás után szükségesnek és lehetségesnek tartják. 

„Nem fogják megúszni azok, akik az elmúlt 7 évben a legfőbb politikájukká tették a korrupciót” - kommentált a Facebookon Szél Bernadett. 

http://www.metszet.info/wp-content/uploads/2017/09/20131118-szel-bernadett-lmp-es-kunhalmi.jpgA baj ezzel csak az, hogy azt a korrupciót, amit mostanság tapasztalnak, nem egy politikai hatalom birtokában kellene megtorlásként felhasználni és peresíteni, hanem most, amikor adott a dolog és bizonyosság van mögötte. Ez esetben nem kell politikai térnyerés, kormányváltás vagy más hatalomi befolyás ahhoz, hogy bíróságra kerüljön az ügy.

A jelen kijelentése Szél Bernadettnek azonban pont azt igazolja, hogy hatalomra jutása esetén az LMP elszakad a demokratikus folyamtoktól és politikai hatalmi eszközzel, a bíróságokra gyakorolt pártbefolyással indítanának ügyeket.  Ez pedig nagyon veszélyes irány. 

Bernadett feje körül elszállni látszik a józanság, talpa alól meg kezd kifordulni a talaj. Ha ugyanis az Orbán-kormányt a demokrácia és a demokratikus folyamatok leépítésével vádolva valaki olyat tesz, amit a Fidesz sem, akkor azzal nagyon túl lőnek azon a bizonyos határon, ami szerintük már amúgy is túl távol van az Európai normáktól. 

Így nem lehet választókat nyerni. A Fidesszel szembeni küzdelem, a politikai ellenszenv nem csaphat át a tébolyult hatalomra törekvés eszmeisége okán olyan koncepcióvá, mely az egykori elnyomó hatalom eszköztárában volt használatos.


 A listát először a 24.hu fotózta le, ezután kértem el az LMP-től. Az első oszlopban az elképzelt jövőben meggyanúsított személy neve szerepel, majd a gyanús tevékenység, végül az a törvénycikk, amely alapján az LMP szerint eljárást lehetne indítani. 

*

2017. augusztus 26., szombat

A kormány és a NÉBIH felelőssége a tojásbotrány hazai terjedésében - hálásak is lehetünk a belgáknak ( - buli)

Sallai Róbert Benedek szerint a tiltott szerek forgalmazásában érdekelt egy államtitkár családja.

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/toj1-e1503414987655-1024x576.jpg

A Magyarországon is felbukkant fertőzött tojásokról beszélt az ATV reggeli műsorában az LMP parlamenti képviselője. Szerinte a betiltott fipronilon túl – ami miatt áll a bál az Európai Unióban – van egy másik növényvédő szer, a glifozát, aminél ENSZ-kutatások kimutatták, hogy rákkeltő, a kormány mégis azért lobbizik, hogy használatát engedélyezzék, mert az agrártára államtitkárának családja forgalmaz glifozát tartalmazó szereket.

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/d/b6/a2000.jpg

Szerinte kérdés, milyen üzleti lobbi kapcsolódik ahhoz, hogy olyan szerek, amik veszélyeztetik a magyar állampolgárok életminőségét, folyamatosan forgalomba kerülhetnek, és a szaktárca saját növényvédelmi bizottsága támogatja ezt.
Fazekas Sándornál kellene megkérdezni, hogy miért van az, hogy a Növényvédelmi Bizottság – aminek feladata, hogy olyan szereket engedélyezzen Magyarországon, ami nem veszélyes az emberek egészségére – gyakorlatilag már csak a kereskedelem képviselőiből áll? A kereskedelmi lobbi dönti el, hogy nálunk milyen növényvédő szer és hogyan legyen alkalmazva.
Az LMP politikusa úgy vélte, nem a hatóságokkal, hanem a kormánnyal van a gond, lépéseivel ellehetetleníti a hatóságok munkáját. A Nébih szakembergárdája, infrastruktúrája megfelelő, csak kapacitása nincs a folyamatos monitoringra, az élelmiszerkészleteket csak szúrópróbaszerűen, egyszer-egyszer ellenőrzik.
Nemzetközi incidens nélkül az ilyen esetek nem derülnek ki, a magyar hatóságok nem kezdeményeznek ilyet.
Az élelmiszerbiztonság megteremtéséhez strukturális változások kellenének, mert jelenleg nagy a külföldi kitettségünk, miközben Magyarország élelmiszertermelő nagyhatalom. A kormány jövő júniusig kétmilliárdos keretet határozott meg, de ennek a négyszeresére lenne szükség, hogy a folyamatos ellenőrzéssel lehessen biztosítani azt az élelmiszer-biztonságot.

Be sem juthatott volna a szennyezett tojás

Az LMP politikusa ezt a Hír Tv-ben mondta előzőleg, jelezve, hogy a magyar hatóságok egy hétig nem léptek érdemben semmit a tojások kiszűrésére, pedig nyugaton már tudtak a szennyezésről. Sallai R. Benedek emlékeztetett rá, hogy pártja tavasszal készített egy élelmiszer-biztonsági akciótervet.
Ebben pont a Nébih forrásainak megerősítését, következetesebb ellenőrzéseket és az élelmiszer-biztonsági szabályok szigorítását kértük.


Ha a hatóságnak lenne kerete folyamatos ellenőrzésekre, az kizárná az ilyen késlekedést.
Ha Belgiumban nem mutatják ki, akkor soha nem jövünk rá, hogy magyarországi tojásban is van. Ez a tragédia.
Sallai R. Benedek nagyon komoly gondnak nevezte, hogy Belgiumban kell észrevenni valamit, hogy a magyar hatóság cselekedhessen. A Nébih erőforrásait éppen azért kell növelni, hogy folyamatos lehessen az ellenőrzés.
Gyakorlatilag ad hoc jelleggel valósulnak meg az ellenőrzések, pedig folyamatos monitoring kellene.
A tojásokat beszennyező rovarirtót állatorvosok nem írják, de szerinte Szerbiából könnyedén bekerülhet Magyarországra, és a termelők sokszor nem is tudják, hogy ezt a szert használják a kártevőirtó cégek a telephelyeiken.
* 

2016. június 29., szerda

Vizsgálatot követelnek a bemutatott ostorpattogtatós fesztivál kapcsán - erőszakos és botránykeltő ostorozás

Emlékeznek arra, amikor szóbakerült Ócsán a szüreti felvonulások és a különböző rendezvények során fellépők ostorpattogtatása, amire a kutyák éles ugatásba kezdtek? 

http://mno.hu/data/cikk/1/34/94/65/cikk_1349465/asszonyveres_.jpg

Mi már akkor szóltunk, hogy ez nem vicces és a kutyák féken tartása sem könnyű. Ha erre a provokációra láncukat tépve elszabadulnának, biztos, hogy az ostoros emberre mennének és akár leszednék a lóról. Ezért jeleztük, hogy az állatok gazdái kérve kérték a lovasokat és a velük társult csikós betyárokat, hogy fejezzék be az állatok hergelését. 

Többen emlékeznek még rá, hogy a polgárőrség tagjai közt is előfordult akkoriban olyan személy, aki még biztatta is az ostorozót, a csattogtatásra. Pedig az ostor nem játék. Bárkinek a testi épségét veszélyeztetheti, a szemét kiverheti.  A hangos ostorpattogtatás pedig nem lakóövezetbe való kedvtelés.

Pár év telt el azóta és máig visszatérő jelenség az alkalmi ostorozás, ha máskor nem a fesztiválok alkalmával bizonyosan.
Ma már azonban a pusztában sem lehet csak úgy pattogtatni. Nem még emberek közt vircsaftozni vele.

A mostani nyár nem is hozott sikert a fesztiválozók számára, mert a Tihanyban rendezett Levendulafesztiválon egy ilyen betyár cselekedetet követően elszabadultak az indulatok. Mint a közmédia egyik hírcsatornája bemutatta, a fesztivál során a női riporteren mutatták be az ostorozást, amiről magunk is beszámoltunk, miszerint Puncin vágták az asszonyt.

Alig jelent meg az írásunk, amikor a Magyar Nemzet Online kiadásában már  arról cikkeztek, hogy Tényleg hagyományos és vicces a nőverés?

Ebben már arról számoltak be, hogy egyes politikai pártok  tiltakozni kezdtek a bemutatott ostoros jelenet kapcsán.


Traumatizáló – tömören így foglalta össze dr. Stummer Vera a köztévén látható „asszonyverést”. A nők elleni erőszakkal foglalkozó Patent Egyesület jogásza szerint az MTVA ráadásul nemcsak elfogadhatónak, hanem viccesnek is mutatta a bántalmazást. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a tartalom kivizsgálását kérte az NMHH-tól.

Ez a köztévé erkölcsi állásfoglalása, értékelte az élő műsorban közvetített jelenetet a Patent Egyesület jogásza. A 444.hu szúrta ki, hogy vasárnap a Ma délelőtt című adásban a Tihanyi Levendula Fesztiválon egy betyárnak öltözött szereplő a műsor riporternőjén mutatta be a karikás ostor használatát. Az ostor többször is rácsavarodott a riporternő testére hangos csattanás kíséretében, aki ezen jajongva és kényszeredetten nevetett. A „betyár” a suhintásokat úgy kommentálta, hogy „Ott marad, nem mozog, mert adok én neki! A kutya fáját, így neveljük mi az asszonyt! Nem főzött vacsorát? Adok én neki! Így neveli a betyár az asszonyt. Így kell ezt csinálni.”

A médiaszolgáltató (MTVA) a 444 megkeresésére azzal válaszolt, hogy ez csak folklorisztikus geg, vagyis poén, amit „érdemes a helyén kezelni”, és a „képzett csikós úgy kelt »riadalmat« a profi karikásostor-csattogtatással, hogy senkinek sem esik bántódása.” A csatorna csupán később, egy második levélben egészítette ki a tájékoztatást azzal, hogy „a magyar közmédia nem támogat semmilyen bántalmazást, legyen szó lelki vagy akár fizikai bántalmazásról, és nem is biztat ennek elkövetésére senkit sem”.

Stummer Vera kifejezetten durvának tartja az MTVA közleményét, és mint mondta, a tévé viccesnek és így elfogadhatónak állította be az erőszakot. A felvételen látható, hogy a riporternő kényszeredetten vesz részt az előadásban, mégsem tud mit kezdeni a helyzettel az élő adásban, ráadásul mikor a férfi ostorozta, úgy csinált mintha az vicces lenne. Ezáltal a tévé azonosult a látottakkal: humorba csomagolva ugyan, de lehet bántalmazni a nőket, és a néző jobban teszi, ha röhög – magyarázta a jogász, És ezt a tévé a közleményévél meg is erősítette: humorkeretbe csomagolva „lehet nőket verni”. A jelenet egyébként az erőszak lelki és fizikai aspektusát is jellegzetesen tükrözi, az előbbit a sértő szavakkal: „azért kapod, mert nem főztél vacsorát”, utóbbit a valóságos ütéssel. Stummer Vera szerint a tévécsatorna reakciója tipikusan mutatja a társadalom bántalmazással szembeni általános, elbagatellizáló viszonyulását.

A jogásznő szerint egy ilyen jelenetet fel sem kellett volna venni, pláne nem bemutatni, de ha már megtörtént a csatornának egyértelműen el kellett volna határolódni a látottaktól.

Az LMP-s Szél Bernadett az eset miatt panasszal fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH). A birtokunkba került levél szerint az elhangzottak megsértették a nőket mint társadalmi csoportot, illetve nemtől és kortól függetlenül a szexuális erőszak áldozatainak emberi méltóságát. A 2010. évi médiatörvény 14. § (1) és (2) ugyanis rögzíti a sajtó kötelezettségeit, eszerint „a médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot”, valamint „tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő öncélú és sérelmes bemutatása”. Szél Bernadett úgy látja, hogy az „asszonyverést” elfogadott mintaként mutatták be, és a „családon belüli erőszak potenciális elkövetői és áldozatai számára messze nemcsak játékos évődést, hanem az asszonyverés társadalmi elfogadottságát is visszaigazolták”. Az MTVA közleményében említett folklorisztikus geget ugyanakkor nem érti, mivel „az ostorral történő asszonyverés nem egy magyar népszokás, hanem az egyes csikós bemutatók visszatérő műsorszáma, aminek a Kiss József »csikós« által a műsorban elmondott szöveg messze nem műfaji eleme” – tehát még akkor sem kellett volna teret adni ezeknek a nézeteknek, ha a szerkesztő és a riporter így érezte. Szél Bernadett megkeresésünkre azt mondta: elküldte a levelet az NMHH-nak, ugyanis az „asszonyverős” műsor kivizsgálása rendkívül fontos, mivel abban a nők alávetettsége jelenik meg.

Kunhalmi Ágnes is vizsgálatot követel a köztévés ostorozás miatt!

http://mszp.hu/static/content/article/12000/12012.jpg?5734027641096026
Kunhalmi vizsgálatot követel - ostorozták a riporternőt
2016. június 27-én a Magyar Televízió Nyár 2016! című műsorában a köztévé riporternőjét élő adásban ostorozta meg „mókásan” egy „betyár” a Tihanyi Levendulafesztiválon. A jelenet komolytalan volt, azonban tökéletesen alkalmas arra, hogy normálisnak, a magyar folklór részének tüntessen fel egy olyan súlyos problémát, mint a nők bántalmazása – írja Kunhalmi Ágnes (MSZP).

Megkerestük a hírközlési hatóságot (NMHH) is a 27-i keltezésű bejelentéssel kapcsolatban, a válasz szerint „a sajtóhírekben szereplő levelet Szél Bernadettől még nem kapta meg a szervezet”. Ha úgy döntenek, hogy a bejelentés miatt eljárást indítanak, ismertetésük szerint az negyven napig is eltarthat, és harminc nappal meghosszabbítható. Ennek során kapcsolatba lépnek a műsorszolgáltatóval, nyilatkozatot kérnek tőle, kivizsgálják a problémás tartalmat, majd a Médiatanács döntést hoz az ülésén.

Időközben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is az NMHH-hoz fordult. Azt írják, a betyár használta „szavak, függetlenül attól, hogy milyen cselekmény kíséretében hangzottak el, már önmagukban méltatlanok egy közszolgálati médiaszolgáltatóhoz”, és a „műsorszám ellentételezésére később nem került sor, a felháborodást követően az MTVA úgy nyilatkozott, hogy a jelenet egy »folklorisztikus geg«, melynek során a riporternő nem érzett fájdalmat”. Indoklásuk szerint „nyilvánvaló azonban, hogy a vizuális médiában bemutatott jelenetek akkor is erős hatással bírnak a nézőkre, ha azok csak imitálják az erőszakot”.

A köztévében bemutatott példátlanul torz humor ugyan nem szabálysértő, a bántalmazás elviccelése azonban nagyon rossz üzenetet közvetít ebben a környezetben. Ezért a mai napon levélben kértem a Médiahatóság vizsgálatát az ügyben – zárja közleményét Kunhalmi Ágnes.
Forrás: MNO - Propeller
*

2016. június 28., kedd

Fortélyos félelem: ki irányít, ha exitál a kaptány - Schiffer távozása kicsit másként ( - ahogy a kizárt Várnai látja)

Schiffer András újra visszavonul. Döntését az LMP hiányzó szellemi hátországával indokolta. A párt az elmúlt években a politikai vákuum ellenére nem növekedett, nem sikerült az 5%-os határt átlépnie, sem építkeznie, a szervezetét országosan növelnie. Schiffer mindezeket nem érzi a saját kudarcának.

Csakhogy Schiffernek saját magának, személyiségének,  kiszorítós hatalmi játszmáinak döntő szerepe van abban, hogy a párt itt tart. Tán maga sem vette észre, de az LMP egyszemélyes urává akart válni, ez lett a vége. 

http://m.cdn.blog.hu/va/varnailaszlo/image/rausch.jpg
Ez az icike-picike mind megette. Jobbra Rauschenberger Péter az egyik alapító. A terepmunkára nem volt alkalmas/kapható, de kiváló koponya, igazi szellemi hátország volt, tulajdonképp ő rakta össze a párt 2010-es programját.

Az a szellemi hátország amit most hiányol, és ami megvolt, sőt 2008-2012 környékén még intellektuális élménnyé tett egy-egy LMP kongresszust mára teljesen megszűnt. Aki tudott elmenekült, visszament a civil világba, elment a Pm-be, a maradékot kiutálták, sőt kizárták az LMP-ből. És ebben bizony Andrásnak döntő szerepe volt.

Az LMP kamarilla politikával, a felek egymás ellen kijátszásával, (vidék -Budapest, Baranya-Csongrád) sztálini módszerekkel vezetése okán elvesztette a  karizmatikusabb, önálló arculattal rendelkező képviselőit, vezetőit, szakértőit. Tulajdonképp mindenkit sikerült kinyírni, kiutálni, aki Schifferrel egyszer is vitába szált. A folyamat Vay Marcival, Lang Andrással, Ivádi Gáborral kezdődött, és az önállóan gondolkodni merő szegedi LMP-sek kizárásáig azóta is tart. A PM-esek távozása külön sztori, de jó néhányuk oldalválasztásában nem a  szövetségi politika, hanem András primadonna viselkedése, autoriter, hisztiző frakcióvezetési stílusa volt a döntő. A PM-esekkel távozott az LMP intellektusának, szakértelmének, zöld, civil hátországának 70-80%-a.

Akik maradtak, a pártszakadáskor kiálltak Schiffer mellett,  azok sem úszták meg, Vágó Gábor, Osztolykán Ági frakciótagok - mertek egyenrangúként vitatkozni -  szintén a süllyesztőbe kerültek. 

http://m.cdn.blog.hu/va/varnailaszlo/image/lmp_1_1.jpg
A 2010-es frakció - tehetséges pártépítés

Aki pozícióba került 2014-ben, legyen az frakciótag, önkormányzati képviselő,  elnökségi tag, párt vagy frakció alkalmazott az mind Schiffer kiválasztottja, lekötelezettje. A kiválasztásukban a lojalitás fontosabb volt mint a hozzáértés. Ennek a súlytalan, színtelen, pártkarrierben gondolkodó  "pártelitnek" az okán az LMP a mostani politikai vákuumban sem tudott megnőni, mert új, értelmes, karizmatikus emberek láthatóvá tétele, netán behúzása - potenciális vetélytársak felépítése nem volt cél. András ezt szűrte le Szabó Timi és Karácsony "felemeléséből" és későbbi "árulásukból". 


http://m.cdn.blog.hu/va/varnailaszlo/image/elekblog.jpg
Elek István a konzervatív oldal egyik elismert gondolkodója szintén tag, a párt egyik bölcse volt. Neki is elege lett az LMP-ből.

A szegedi LMP kinyírása a legfrissebb példa, mind a tagság, mind a hiányolt szellemi háttér elűzésére. Az LMP ezzel a tipikus adminisztratív intézkedéssel, a kizárással és az azt követő kilépésekkel elvesztette  a kevés létező megyei csapatai egyik legerősebbjét, a szegedi önkormányzati képviselőjét és épp azt a szellemi hátteret, akiket most Schiffer álszent módon hiányol. Mint valaki fogalmazott: a szegediek távozásával a szürkeállomány utolsó vonala ment el. A kilépők többek között: Horváth Csaba tanár, Málovics György, az SZTE-GTK oktatója, Margóczi Katalin ökológus, az SZTE-TTIK oktatója; Sarlós Ferenc, az MTA-SZBK tudományos főmunkatársa; Ilosvay György ökológus, az SZTE-JGYPK főiskolai oktatója; Tanács Eszter geográfus, az SZTE oktatója. 
 De mostanában nemcsak a szegediek,  de mások is elmentek, például a Női Műhely több tagja, köztük Bárdos Rita, és Csiba Kata volt szóvivő, választmányi tag, aki jelenleg az Európai parlamentben dolgozik. Andrással ő is képtelen volt együtt dolgozni.    
http://m.cdn.blog.hu/va/varnailaszlo/image/csiba.jpg
Csiba Kata 2014-ben az ATV-ben - sok munkával felépítve, elvesztve

Az LMP stagnálása nem csoda: a párt az elmúlt két évben semmiféle tömegrendezvényt, átütő akciót nem szervezett, nem állt céljában találkozni a szavazóival. Az LMP nem mutat erőt, fantáziát, nem viselkedik lendületes, fiatalos zöld pártként. A fiatalokat, az értelmiséget megszólító, a politikai gondolkodásnak, a cselekvésnek otthont adó szervezetként sem funkcionál. Az LMP nem épít közösségeket, nincs klubja, helyi közösségeket sehol nem épített az elmúlt években.  Kíváncsi lennék  hány (valós) fővel nőtt a tagság, hány városban van működő, netán lett új alapszervezete 2013 óta. A szimpatizánsi körrel alig van kapcsolat, meg kell nézni hányan lájkolnak egy-egy megosztást az oldalukon.  (Jellemzően a zuglói LMP-nek nem egészen 400, a Civilzugló Egyesületnek 4500 kedvelője van a Facebookon)

http://m.cdn.blog.hu/va/varnailaszlo/image/803593.jpg
Schiffer intellektusát, vitakészséget senki sem vitatja, de szimpátiát kevés emberben kelt. András arrogáns, hisztis, folyamatosan kompenzáló, nem szerethető figura - enélkül pedig nincs politikusi népszerűség. Vezetőnek bántó, türelmetlen, szinte lehetetlen együtt dolgozni vele.
 
http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2014/06/30/rtl-66266/rtl-66266-04102000.jpgAz LMP az elmúlt 3 évben arra ment amerre Schiffer akarta, ezért a kudarcot látva, de be nem ismerve, félúton bedurcizni és kiszállni, hátrahagyni a többieket nem túl tisztességes húzás.

A valaha fiatalos, intellektuális, demokratikus párt ma sótlan, hangulattalan, bürokratikus, a fortélyos félelem irányítja.
*

2016. június 15., szerda

Az LMP feljelentette a város polgármesterét a jogállamiság semmibevétele okán - előremutató, s visszatartó erő

Az LMP (Lehet Más a Politika)  feljelentést tett köztulajdon szándékos megrongálása ügyében a város élén álló polgármester ellen Ráckevén.

http://www.hirhatar.hu/images/newspic/faa8afb8ca45b0b1c0f50406278fcab2.jpg
Fa kivágások Ráckevén - feljelentés

A helyi zöldpárt felháborítónak tartja, hogy egy kormánypárti polgármester a jogállamiságot semmibe véve rombolja a környezetet és erős a gyanú azon a téren is, hogy mindezt önös üzleti érdekekből teszi.

A ráckevei polgármester (Szadai József, Ráckeve Fidesz-KDNP polgármestere) a helyi Szivárvány Óvoda udvaráról vágatott ki juharlevelű platánfákat és gesztenyefát, miközben bírói tiltó végzés miatt ezt nem tehette volna meg. 
Az LMP hétfőn feljelentést tett a magát törvényen felülinek tekintő kormánypárti politikus ellen.

Sepsei Gergely frakcióvezető-helyettes szerint a nyomozásnak érintenie kell azt is, hogy a fakivágáson túl a közbeszerzési eljárás mennyire volt tiszta és korrupciómentes.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFVZl5q3KLF-j5cXwrEvB4OyiibThUWpsnPDJsoD3g-rvBArTpU6rZ128ii39YUcfDwIurN100rEq5zf3k8HqydDbVPLiY2n9QKELY4dE-adlWX8qdcW3D9QR0Bahh4zWnGXCPMT8tSSA/s640/SSA40121.JPG
Fa kivágások és környezett szennyezés Ócsán - büntetlenül

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s1600/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpg
Épül a P+R parkoló Ócsán - pusztán a törmelék maradt itt
Ócsán szintén öles fákat vágtak ki a Damjanich utcai parkolóberuházás során, ahelyett, hogy azokat megmentették- illetve áttelepítették volna.  A kivágás hátteréről,. az engedélyezéséről az önkormányzat nem számolt be és a közpénzes helyi újságban, az Ócsai Kisbíróban sem lehetett írást találni erről.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
Tonnaszám hordták a ki a törmeléket - önkormányzati telekre
Aztán még ez sem volt elég, mert ennek tetejébe az önkormányzat arra is engedélyt adott, hogy az építkezésen kitermelt építési talajt a városi önkormányzat területére szállítva lerakhassák. 

http://lh4.googleusercontent.com/-YEA5-Jl3pEI/AAAAAAAAAAI/AAAAAAAAADE/aI7RsihgCPc/w1200-h630-p-nu/photo.jpg
Akkor nem fényképeztek és nem telefonáltak - derék urak
Ennek a képviselőtestületi hozzájárulással nem rendelkező engedélyezésnek következtében Ócsa város környezete veszélyes szennyeződéssel terhelt lett és kárt szenvedett, miközben maga az engedélyező(k) személye a lakosság előtt fedve van. Közben a több tonnányi hulladék ma is Ócsa területén van elhelyezve, a korábban Eu-s pénzek felhasználásával egyszer már rekultivált terület mellett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-l7H_V-yURPs3UhYpqc2OHReHmC76r8xFvYZJ62QSm_dMkbfT4TX92uCgwxCd-6ogDUM7DlvGRX4xgUTdgHeW8XcbFDzSF6N2KEfFirtAk2pRLUwgAN17E51naBEfiNjEJkN1-9F0lsA/s1600/SSA40142.JPG
Környezetszennyezés Ócsán - önkormányzati közreműködéssel
Mindezért Ócsán is felmerül a bűncselekmény gyanúja akár a ráckeveihez hasonlatosan a köztulajdon védelmének kárára elkövetve, de lehet ez hűtlen kezelés, hatalommal való visszaélés, környezetszennyezés, vagy más környezetkárosító magatartás is, attól függetlenül, hogy a háttérben milyen pénzügyi tranzakciók, megállapodások történtek. A nyilvánosság kizárása és a korrupció felmerülése szintén lehetséges bűntétele az eseményeknek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJBNHUQlHnSZOvS-s8nrKiWDSuC7uxoiVJCKUB6c3McuookiD6ZZWzyddLZXtwD5s5kA_Ksq09mTGv8ENmOyA-16ONl1bj98lIHuw87MXsNzRc4HXQyL4qS8fdpe-OVYZP8BeY9kMXA3A/s1600/SSA40378.JPG
A parkoló út közepét használja telehelyként a Szüle Trans
Sajnálatos, hogy mindezen történések és az észlelt események kapcsán a városi Közterület-felügyelet és a helyi Polgárőrség néma és vak szemlélőként szótlanul lehetett csak jelen, ahelyett, hogy a fakivágások, a törmelék kiszállítások elhúzódó folyamatába beavatkozással akadályt gördítettek volna.

Úgy látszik Ócsán az uralkodó hatalmi elit valamint a közhatalom megjelenítői és gyakorlói közt egy olyanfajta érdek húzódik, ami megakadályozza őket a törvényes cselekvésben.

Hiszen mi másként is képzelhető el, hogy valaki a saját földje, a városa ellen tegyen és a veszélyes hulladékok lerakásában segédkezzen?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg
Volt mit nyerni ezen a beruházáson - állítólag sokan jól jártak vele  ( -csak a környezetszennyezés marad)

A polgármester és a polgári őrsvezető, de a közteres is képes volt magánszemélyekkel szemben eljárást kezdeményezni, de egyikük sem volt képes a betontörmelékkel vegyes építési hulladékok lerakásának, valamint a fakivágásoknak elejét venni. A haverokkal mintha nem foglalkoznának, míg másoknál a szálkát is fellelik. Érdekes, hogy most, és ez esetben senki nem szalad a hatósághoz feljelentést tenni.
A száz valahány köbméternyi hulladék nem bántja a szemét és nem nyomasztja a lelkét egyikőjüknek sem. De a Szüléik is a közteresek tudomásával szabálytalankodhat, mivel hónapokon át büntetlenül használhatják a közterületet telephelyi lerakatként  gazdasági tevékenységükhöz. A kivilágítatlan félpótkocsi és a gépes szerelvény tárolására a kivilágítatlan parkoló közepén csak a haveroknak nézik el a hivatal emberei, elvégre a buszokat sem lehet itt-ott tárolni. Az ilyen esetek során is előjön a korrupció kérdése, elvégre ezzel nem csak a másutt tárolás összegét, hanem az elmaradt büntetést is megspórolhatja a vállalkozás. Azért sem érthető a közterület-felügyelők elnézése, és a városi önkormányzat illetékeseinek semmittevése ez esetben mivel mindez költségvetési kieséssel jár.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjC3PcRDoCFUQTU_TBZxlENwu5NniKBeKZn-NYEVAuoWXr0_8mzScC1yICCF1Rr6FlU7_3Of1nWokHqBpwTcmyKGvtjBx5EylSJB3flgxeYTg-_jvntlv30HSctBkGwFOeX1kO7rGKN0lk/s640/SSA40349.JPG
A parkoló közepén szabálytalanul várakozó kamion foglalja ki a buszok tervezett útvonalát - talán ezért nem használják még ezt

Szintén ez a helyzet az önkormányzat által "önzetlenül" engedélyezett földhasználat és építési törmelék elhelyezésének ügyében, hiszen ki az a hülye, aki ellenszolgáltatás nélkül szemetet enged rakatni az udvarába?  Ócsán erre is van példa.  Az önkormányzat szolgáltatja.
Bukodiék  mennyiért miként vállalhatják fel mindezt?

 Ráckevén legalább van egy tökös párttag, aki képes volt ennél kevesebbért is lépni, és nem úgy mint Ócsán; - egyéni sérelem, vagy érdek kapcsán. Mert itt, ebben a lefilézett városkában mintha csak így működne minden. A többség lapít, a maradék meg hallgat.
Ócsán ezért a birkák sem bégetnek.

*

2016. május 20., péntek

Korrupcióinfó: a Református Egyház nagyon jól áll és élvezi - Bibliaóra 120 ezerért, diszkivilágítás még többért

Érezzük, látjuk, hogy Ócsán is mekkora a kormánypártiak és a reformátusok közötti összefonódás a hétköznapokban és a közélet dolgaiban.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0b/Reform%C3%A1tus_templom%2C_volt_premontrei_pr%C3%A9posts%C3%A1gi_templom_%287192._sz%C3%A1m%C3%BA_m%C5%B1eml%C3%A9k%29_22.jpg
Éjszakai fényárban a reformátusok szentélye - a városban közpénzes támogatásából fedezik a költségét

Tudjuk, hogy miként próbálták a város egyetlen általánosát bekebelezni és tapasztalhattuk, hogy ehhez miként asszisztál a fideszes városvezetés. Szerencsére a józan gondolkodók felháborodásának és a kibontakozó botránynak, az utolsó pillanatban meghátráltak a felek. Erről anno a blogon már foglalkoztunk. 

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/12783533_444169445779907_1435271876585121778_o.jpg
Túlzó és pazarló díszkivilágítás a reformátusok fényességéért - közpénzéből ( - mások fizetségéből pompáznak)

Az sem új keletű, hogy az önkormányzat a városlakók pénzéből fizeti a reformátusok túlzott méretű pompáját az általuk birtokolt Premontrei kolostor díszkivilágítását, míg ezt  más felekezetek esetében nem teszik. Észrevehető az a hozzáállásbeli különbség, miszerint a katolikusoknak nem kedveznek ezzel. Ők maguk állhatják cechet, ha külső fényt akarnak a templomnak. 

Aztán ott van a reformátusok műemlék presbiteri háza, ami szintén az önkormányzat tudtával és hozzájárulásával kerülhetett csak abba a romos-omladozó állapotba, amibe a közös felelőtlenség (vagy éppen szándékosság) hozta.  Az együttműködésüknek köszönhetően az önkormányzat, a városi jegyző nem is szólítja fel az ingatlan tulajdonosát a lakóépület rendbetételére, renoválásra vagy állagmegóvására.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzEmCLLJ3nSi79IfhuMhihUaTevdh4tFg-bBE1k5FXqXgMUlLJbCY-wMGqHIzYLT2BOFjHaJiEd4bCGKPq5iGXiSvif2eqf0ScRmS52G50zeIvE7IVc0b96erC-KGhNluISDeVP9c6vbc/s1600/SSA40025.JPG
Elvileg műemléki védelem alatt áll(na) - Református tulajdonban van, Hantos Péter helyi lelkész lelketlen gondozásában és a Bukodi-Horváth adta városvezetés asszisztálása mellet ( - vannak akik telekspekulációt sejtenek az elhanyagoltság mögött)

Pedig az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint a reformátusok tele vannak lóvéval. 

http://nepszava.hu/picture/82306/normal/328/00328675.jpeg
Korrupcióinfó:  - Handházy Ákos a reformátusok nagylábon állására hívta fel a figyelmet

Hadházy Ákos  sajtótájékoztatójából kiderül, a Magyarországi Református Egyház egyes európai uniós pénzekből finanszírozott beszerzése a költségvetési csalás gyanúját vetik fel. Azt mondta: a református egyház beszerzéseit vizsgálva talált "horribilis árú tanulmányokat", "érthetetlen áron" megvalósított rendezvényeket, illetve olyan képzéseket, amelyeknek nem nagyon látszik a célja. Ezek a beszerzések ellentmondanak a protestánst puritanizmusnak és sok esetben "súrolják a költségvetési csalás tényállását" - értékelte az LMP-s politikus.

Hadházy Ákos példaként hozta a debreceni nagyerdei gyülekezetet, amely egy - párkapcsolati tanácsadási rendezvénysorozatra kapott - 40 millió forintos uniós támogatásból 30 milliót egy budapesti projektmenedzser- és tanácsadó cégnek adott.

Hozzátette: a hajdúböszörményi egyházközség egy debreceni rendezvényszervező cégnek adta 40 millió forintos uniós támogatását, amelyből többek között az "ország valószínűleg legdrágább", 120 ezer forintos bibliaóráit tartották meg.

Hadházy Ákos szerint annak a 198 millió forintnak az esetében is felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja, amelyet a Magyarországi Református Egyház a fenntartásában lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztésére kapott.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xlf1/v/t1.0-9/10414620_979553025433398_5553003960835648670_n.jpg?oh=3f5d2ec55e96fa574d5fa1855f2ccb46&oe=57D49BEE&__gda__=1474357905_7b7bfd9bbe61f64722004262e205b242
Együtt ájtatoskodnak - Hantos Péter, Horváth Tamás, Pánczél Károly (balról jobbra)  - Ócsán református körökben

Az LMP politikusának megvilágosodása Ócsa műemlék kolostorának éjszakai fényárjában szintén észlelhető lehet.
Forrás:  MTI / Népszava
*

2014. március 29., szombat

Kiélezett küzdelem, vagy sima kormánypártiak várhatók megyénkben - válasz és választás ( - jobb-e a Fidesz)

Az Magyar Nemzet Online huszonkétrészes sorozatban tekinti át a megyék és Budapest korábbi választási eredményeit. Az új választókerületi struktúra fényében a tippeléssel is megpróbálkozik. Sorozatuk tizenharmadik részében Pest megyét vesszik górcső alá. 

A 2011-es új választási törvény a korábbi 16 helyett 12 egyéni körzetet juttatott Pest megyének. Az új szisztéma szerint létrejött egy váci, gödöllői, budakeszi, érdi, szentendrei, dunakeszi, vecsési, szigetszentmiklósi, nagykátai, monori, dabasi és ceglédi választókerület. A legtöbb település (34 darab) a váci körzethez tartozik.

A négy évvel ezelőtt parlamenti választás Pest megyében is teljes mértékben felforgatta a korábbi viszonylag kiegyenlített erőviszonyokat. A Fidesz–KDNP több mint 50 százalékos listás eredményével tönkreverte a szocialistákat, akik azonban annyira nem estek vissza, hogy a Jobbik meg tudja őket előzni. A korábbi évtizedek alapján nem volt meglepetés, hogy az LMP több mint 8 százalékos eredményt ért el a megyében, öt választókerületben több mint 10 százalékos támogatottságot tudott felmutatni.

A jobbközép Fidesz–KDNP előretörését jól mutatta, hogy 14 választókerületben már az első fordulóban megszerezte a mandátumot, csupán a váci és a szigetszentmiklósi kerületben kényszerült ismétlésre. A váci körzetben egyébként Bethlen Farkas verőcei polgármester jó szereplése miatt nem tudta megszerezni a későbbi kormánypárt a szavazattöbbséget az első fordulóban. Végül mindkét körzetben a Fidesz–KDNP jelöltje diadalmaskodott, így először a megye történetében ugyanaz a politikai erő hódította el az összes választókerületet.

 http://img2.indafoto.hu/2/1/175837_4f0a165fbe45b61e78bbc8f45e787048/20747673_7b861ea13d5082e42d0a93ab3414dc72_m.jpg

Most (semmi) sem biztos.  

Az elmúlt hat országgyűlési választás alapján egyértelműen látszik, hogy Pest megye inkább tekinthető jobboldali területnek. A másik sajátosság, hogy a kisebb politikai erők (SZDSZ, KDNP, MIÉP, LMP) mindig sokkal jobban szerepetek itt, mint az országos átlaguk. A szocialista párt 2006-ban érte el a legjobb eredményét Pest megyében, de a listás voksokat tekintve akkor sem tudta megelőzni a jobboldalt. Külön érdekesség, hogy a megyében volt olyan választókerület (Szob), ahol sem az MSZP, sem az SZDSZ nem tudott soha mandátumot szerezni.

Az új választókerületi beosztás erőviszonyait a 2002–2010-es eredmények alapján próbálják felvázolni, amely természetesen nem lehet teljes körű. A 12 új egyéni választókerületben nagyon éles küzdelemre lehet majd számítani áprilisban. Négy olyan választókerület van (Érd, Szigetszentmiklós, Vecsés, Dunakeszi), ahol a múlt alapján a balliberális oldal nagyon jó esélyekkel indul, és itt egyáltalán nem számítana meglepetésnek, ha meg is szereznék a mandátumot. A váci és a nagykátai körzetben ezzel szemben a jobboldal tűnik favoritnak.

A maradék hat egyéni körzetben (Budaörs, Szentendre, Gödöllő, Monor, Cegléd, Dabas) többek között a részvétel, az egyes politikai oldalak szavazóinak aktivitása, a Jobbik és az LMP szereplése dönthet a kormánypárti és a kormányváltó jelöltek között, amit egyszerűen lehetetlen megjósolni. 

http://static.fidesz.hu/newsite/gallery-pic/-01/648x364/1392742084-dr-szucs-lajospest07-01.JPGSzűcs Lajos ócsai lakos, fideszes képviselő, a politikailag vezető párt egyik országgyűlési jegyzője,  a megyei közgyűlés elnöke, és további funkciók betöltője, az idei választásokon talán nem véletlenül hagyja hátra eddigi választót, köztük az otthonát adó kisvárosát sem. Ő most a dabasi régi helyett, - amihez Ócsa is  tartozik, - a szomszédbajár kampányolni, mivel ott indul. Ebben nem hinni, hogy az új felosztás, hanem inkább az eddigi ismertség, egyesek szerint a sikertelenség játszhat szerepet. Ócsán nem sokat kultiválják az ismert közszereplőt.  Helyben többen gyerek kora óta ismerik, és másokhoz képest jobban tudják előéletét, mint azt a távolban gondolják.

Ócsán például sokan nehezményezik, hogy a helybéliségéből a város nem prosperált. Mintha Szűcs Lajos is inkább a távolba mutogatás híve lenne. Úgy vélik hogy Újhartyánra többet koncentrált, mint saját városára. Ez a két település közti fejlődésen is észrevehető. Talán az sem véletlen, hogy a távoli kisebb település tiszteletbeli polgára lett. Mindez sokat elárul ténykedéséről. 

Az utóbbi időben már sokkalta inkább szerepelt Gyál, Vecsés, Üllő, Ecser, Gyömrő és Felsőpakony térségében.  Hol egy óvodaátadáson, hol disznóvágáson, hol szavazatgyűjtésen, hol pedig amolyan lakossági beszélgetéseken tűnt fel itt is, ott is, ezeken a helyeken mostanság. Még egy vecsési címet is szerzett magának, hogy ne legyen annyira idegen azon a tájon. 

A közismerten nehézkes beszédű, rosszul artikuláló, rossz szónok hírében álló Szűcs Lajos beválasztásában jelentős szerephez jut maga a párt neve és ebbéli húzó ereje. Saját jogán komoly küzdelem várna rá, hiszen Pest megye nem felejti a Hungastos iskolai étkeztetések kifizetetlen számláit, a gáz ellátás nélkül maradt intézmények hideg radiátorait, a rideg télben tett melegebb éghajlatra (Azori-szigetek) való utazást, a megyei eladósodást. Mindez Szűcs Lajos jelenlegi, de már mondhatni elmúlt politikájának ciklusának egy része. Nem hiába ismertsége.
https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/t31.0-8/1622431_690246844347915_2011391116_o.jpg

Cserébe Pánczél Károly jut majd nekünk, aki megfontoltabb, tagozottabb és érthetőbb szavakkal próbál közelebb férkőzni a fideszes választókhoz. A negédes szöveg azonban megtévesztő lehet. A tanári képesítéssel bíró politikus Gyál alpolgármestereként legalább annyira sikeres ott, mint pártbeli váltótársa itt, a körzetben.  A helycserével azonban mindkét politikus révbe érhet.  

Az új választási körzetekben nincs jelentős és egységes választási erő, ami méltón szembeszállhatna a Fidesz-KDNP jelöltjével.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1/526301_426704657438830_901053799_n.jpg

A vecsési körzeti központtal rendelkező 07.sz.-ú választási egyéni kerületben túl sok az induló ahhoz, hogy ne a mi Szűcs Lajosunk kerekedjen felül.  A másik oldal két legerősebb riválisa Szabó Réka (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) valamint Sas Zoltán (Jobbik). Ezt követőn az LMP jöhet még számításba, de rajtuk kívül, (túl,) vannak még jó páran, hogy megosszák a szavazókat és a szavazatokat. Ez pedig a mostani kormánypártnak, a Fidesznek, és vele Szűcs Lajosnak kedvez.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/t1/1235390_545790672142971_776101682_n.jpg

A dabasi központú 11.-es körzet (ahova Ócsa is tartozik) hasonló helyzetben van.  Itt annyi a különbség, hogy Dabas jelenlegi polgármestere, aki sikeres városvezetővé vált, nem adja fel városát, és nem indul az országgyűlési jelöltségért. Ezzel helyt ad a kevésbé sikeres alpolgármesterséget maga mögött tudó Pánczél Károlynak a bejutásra. Így Ő ugyanabba a helyzetbe került itt, mint váltótársa, Szűcs Lajos a szomszédban. Pánczél Károly (Fidesz-KDNP) jelölttel szemben is több aspiráns induló áll sorba a szavazatokért. A megosztás és a vezető pártbeliség, mint előny ebben a körzetben is érződni fog. A kihívók közül a legnagyobb esélyes talán a Jobbik jelöltje, Zábrácki László. Ő vélhetőleg több voksot fog összegyűjteni az erősen jobb érzésű köreiről ismert körzetben, mint a vegyes érzelmű baloldali csoportosulás (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) indulója, Dr Bakó Krisztina. A harmadik helyen befutó ez esetben is az LMP lehet, Zagyva Gabriella személyében, majd talán a JESZ vagy az UDP jöhet még szóba.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/t31.0-8/1795364_1422907351286165_1583261841_o.jpgHelyi  és megyei érdekesség, hogy a szintén ócsai kötődésű Török László, helyi képviselő az LMP színeiben a monori 10. számú választási körzetben indul és méretteti meg magát olyan erős riválisok mellett, mint Dr. Keresztúri Imre (Jobbik), Braun Róbert (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP), Pogácsás Tibor (Fidesz-KDNP), és a többi. 

Másik érdekessége a megyének, hogy a mostani 08. számú Szigetszentmiklósi v.körzet eddig erősen liberális fellegvárnak számított, ahol Kuncze Gábor az egyik induló. 

http://mno.hu/data/valasztokeruletek2014_terkepek/mo_valasztokeruletek2014_pest.jpg

2002-ben a kormánypártok a megye északi, keleti és déli részein szerepeltek a legjobban, míg a Budapest környéki választókerületekben az SZDSZ és a MIÉP. Az első fordulót követően az MSZP kilenc, míg a kormánypártok hét egyéni kerületben álltak az első helyen. 

A 2006-os országgyűlési választás első fordulója még a 2002-esnél is szorosabb eredményt hozott az ország legnépesebb megyéjében. A Fidesz–KDNP csupán 0,7 százalékponttal előzte meg az MSZP-t a listás szavazatok alapján. A megyében országos átlaga fölött szerepelt még az SZDSZ és az MDF. A szabad demokraták négy választókerületben is 10 százalék fölötti támogatottságot tudtak felmutatni, míg a demokrata fórum számára a gödöllői, a dunakeszi, a pilisvörösvári és a szentendrei körzet hozta a legjobb eredményt. Az első fordulóban a dabasi körzetben a Fidesz–KDNP jelöltje meg tudta szerezni a mandátumot, de a maradék 15 választókerület közül nyolc helyen az MSZP politikusa állt az élen.

A második fordulóban a balliberális oldal szerepelt jobban, mivel kilenc egyéni körzetben sikerült nyerniük, míg a Fidesz–KDNP csupán hatban nyert. A legnagyobb fordulat a gödöllői választókerületben történt, ahol Gémesi György, a Fidesz–KDNP–MDF közös jelöltje az első fordulót követően még több mint kilenc százalékponttal vezetett, de április 23-án 227 szavazattal alulmaradt az MSZP aspiránsával szemben. Pest megye tehát 2006-ban ismételten a későbbi kormánypárt mellé állt, a jobbközép pártok jelentősen visszaszorultak 1998-as és 2002-es eredményükhöz képest.

A mostani választások még sok izgalmat, akár meglepetést is hozhatnak.

Annyi biztos, hogy ha a balliberális oldal ezeknek a körzeteknek a többségét viszi, akkor nagyon jó esélye van arra, hogy országosan is elegendő mandátumot szereznek a kormányzás átvételéhez.

*

2014. február 15., szombat

Nem lesz más a politika - felfedi az LMP a nevezetteket ( - riválisok, akiket a megyében indítanak)

Míg Ócsán a Valentin-napi visszaemlékezések foglalkoztatják az embereket, - izzítva a hangulatot, - addig az ország már javában a választások hevületében él. Nem véletlen, hogy a pártok egyre másra fedik fel a politikai-harcba induló tagjaik nevét.

Most az LMP állította Pest megyei listával ismerkedhetünk meg. Nem véletlenül, hiszen ócsai pártjelölt érintettje is van.  

Az LMP pénteken bemutatta Pest megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit, akik a párt szerint képesek lesznek hitelesen megvalósítani a kitűzött korrupcióellenes és munkahely-teremtési célokat. 

Az ellenzéki párt jelöltjeit Szél Bernadett, az LMP társelnöke mutatta be pénteken, Budapesten újságíróknak. Hangsúlyozta, pártjuk indítja a legtöbb, összesen 22 női jelöltet a 106 egyéni körzetben, emellett az országos listán is alkalmaznak női kvótát, amelynek eredményeként minden harmadik jelöltjük nő. A politikus szerint ezzel is azt hangsúlyozzák, hogy a nők szerepvállalását az élet minden területén támogatni kell.

Szél Bernadett a legfontosabb céljaik között említette a kisgyermekes családok segítését, amit rugalmas munkaidővel, járulékkedvezménnyel és a munka törvénykönyvének humánusabbá tételével kívánnak elérni.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/t1/69345_493100823091_6012923_n.jpg
Török László a jelenlegi ócsai képviselő-testület tagja

Tájékoztatása alapján az LMP Érden Varga Illés Levente 39 éves nős, háromgyermekes ökoépítészt, Szentendrén Kardos-Horváth Jánost, a Kaukázus zenekar frontemberét indítja, aki egyebek mellett kocsmai zenés kampányokat is tervez – mondta. A párt jelöltje Vácon Dengelegi Zsuzsa, aki 43 éves kétgyermekes szociális munkás, Dunakeszin Juhász Péter 37 éves egygyermekes újságíró, Gödöllőn Lengyel Szilvia, az LMP-frakció 43 éves, kétgyermekes tagja, Vecsésen Pintér Sándor 59 éves kétgyermekes közgazdász. Az LMP Szigetszentmiklóson a 63 éves Jaksa-Ladányi Emma önkormányzati képviselőt, Nagykátán Mikus Csaba 44 éves, kétgyermekes autószerelőt, Monoron Török László 57 éves, egygyermekes ócsai önkormányzati képviselőt, Dabason Zagyva Gabriella 45 éves környezetvédelmi referenst, míg Cegléden Földi Áron 34 éves geográfust indítja. A közgazdász, szociológus végzettségű, kétgyermekes Szél Bernadett Budaörsön indul.

*

2014. január 31., péntek

Az LMP utolsó esélye - valóság és álom ( - Konzervatív Alternatíva Reform és Demokrácia)

Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak becsülettel, a végén pedig már meg sem próbáltak arrébb mászni alóla. Nem volt hely merre menni, mert ott volt már Gyurcsány, Kuncze meg Fodor.

Felfalásra várva: - birkák választás előtt (róka vagy oroszlán)
A másik oldalon a magát nemzeti oldalnak hívó posztkommunista rablóbanda legalább ettől a miniszterelnök-jelölési bohózattól megkíméli a választópolgárokat. Ott már régóta nincsen kérdés irányítási ügyekben.


A választás lehetőségének illúziója ugyan csempészhet némi reménytől csillogó bájt a választási procedúra egyébként tragikomikus folyamatába, de aki csak egy kicsit is nyitott a világra és némi energiát rászánva megpróbálja megérteni a magyar politikai dágvány működését, annak a napnál is világosabb, hogy az valójában csak hitbeli kérdés, hogy a fideszre vagy a szocikra szavaz. "A te kommunistáid a jobbak?" - hangzik el a kérdés. A fidesz nincs szocik nélkül és szocik sincsenek fidesz nélkül. Az elmúlt 25 év módszeres hazaárulása, a magyar politikai és közélet parcellázása a szoci és fideszes lövészárkokkal; az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlati alkalmazása a magyar választópolgárokon. Mondhatjuk persze, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

Ugyanakkor, az elmúlt pár év egyik biztató elmozdulása, hogy láthatóan kezd kialakulni egy olyan választói réteg, amelyik kezdi tudatosan és határozottan elutasítani ezt a fajta politikai provincionalizmust. Megjelent egy olyan igény, amely már nem a kádári elvek mentén szocializálódott sekélyes populizmusra fogékony, hanem tudomásul veszi a piac- és információgazdaság realitásait, ingerküszöbét pedig már nem viszik át az ostoba demagóg politikai lózungok. 

Ez a réteg ma a magyar politikai élet árvaháza. Választásokon a fideszmszp szóba sem jöhet, a buzi-cigány-zsidó radikális szentháromságon alapuló (bár újabban szívecskés szdsz-esedő) jobbik pedig említésre sem méltó. Az egyetlen látható politikai entitás ebben a szegmensben a Schiffer féle LMP. Jelen formájában ez az alakulat is azonban gyenge, erőtlen, politikusai jellegtelenek és karakter nélküliek, ráadásul a pártot átszövi valami elmaradott és homályos zöld romantika is. A magyar politikai közeg szánalmasságát jelenti azonban az a tény, hogy még egy ilyen alakulat is kiemelkedik a többi közül azzal az egyszerű ténnyel, hogy az LMP az egyetlen pártnak tekinthető, amelyik legalább konzekvens maradt az elmúlt négy évben az elveit tekintve, valamint napirenden tartanak olyan témákat, mint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának ügye, ami ugye a többi kommunista utódpártnak (minden bizonnyal az érintettség okán) nem érdeke.

A bohócozással kezdődő kampány minden bizonnyal a Zuzu Petals-al való beszélgetésre fog hasonlítani. A ValóVilág közönsége, a rezsiharcosok és a mazochisták pedig minden bizonnyal jól fognak rajta szórakozni, egyéb szempontból viszont teljesen érdektelen lesz. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy az LMP képes lesz-e végre túllépni saját töketlenségén és a többiekkel szemben megmaradt csekélyke erényüket csillogtatva képesek lesznek-e az elmúlt 25 év politikai útonállásától megcsömörlötteket megszólítani. Ez a választás az LMP utolsó esélye erre. Egyébként jön a jól megérdemelt süllyesztő.
*