A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szennyezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szennyezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 24., csütörtök

Újabb hazai tojástermékekben talált fipronilt a hatóság - mi sem maradhattunk ki ebből ( - lehettünk volna jók)

Újabb termékekben mutatott ki fipronilt a Nébih laboratóriuma, és a RASFF riasztási rendszeren is érkezett tájékoztatás arról, hogy – több tagország mellett – hazánkba is szállítottak szennyezett tojáslé és pasztörizált tojásrántotta termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1813/18139/181399/18139947_d13bc49cb8a477960069f96e2072ae0e_wm.jpg
 
Idáig azzal próbálták nyugtatgatni a közvéleményt, hogy a hazai piacon nincs szennyezett tojás. Aztán amikor rászánták magukat akkor kiderült, hogy mégis csak van. A közben eltelt időszak alatt  a fene sem tudja, hol volt a hatóság.

Most azonban mossák a mundért rendesen.

Az Európa jelentős részét érintő tojásszennyezési botrány kapcsán folyamatosan zajlanak a vizsgálatok. A Nébih nem csak egy szegmenst, hanem a teljes lánc minden elemét ellenőrzi, a termék vizsgálatán túl ebbe többek között a telep szerfelhasználása és az ólakban található alom ellenőrzése is beletartozik.

A tojás és tojás termékek laboratóriumi vizsgálatai során az eddigi 100 mintából 75 mérését zárták le a szakemberek. A friss eredmények közül teljes tojáslében, valamint egy étkezési- és egy ipari tojás tételben igazolták fipronil határérték feletti jelenlétét a vizsgálatok. A mintavétel folyamatos, és a nyomon követési vizsgálatokat is megkezdték.

A termékekkel kapcsolatos részletek (azonosító adatok, egyéb információk) elérhetőek a NÉBIH folyamatosan frissülő tematikus aloldalán.



A szakemberek – a hazai célellenőrzés mellett – kiemelten figyelik a nemzetközi eseményeket, valamint a RASFF rendszerbe felkerülő információkat. Utóbbi felületen érkezett tájékoztatás arról, hogy német gyártású, fipronilt tartalmazó pasztörizált tojássárgája, valamint pasztörizált tojásrántotta termékből Magyarországra is szállítottak. 

Ma azonban az is kiderült, hogy Lengyelországból is került be mérgezett tojás, és egy újabb hazai előállítónak a termékeiben is ott lapult kimutathatóan a méreganyag.

Az ellenőrzés során fipronilt mutatott ki a „3HU023T58/4” azonosító számú tojás tételben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. 

A termékkód Bács-Kiskun megyei eredetet igazol. Ez talán már nem éppen a véletlen műve.

*

2016. szeptember 24., szombat

A felvonulók kérték, a helyi vállalkozó teljesítette - a Szüle Trans átadta a helyét a fellépőknek ( - jó multaság volt a környezetszennyezés)

Pont egy hete tartották Ócsán az idei Szüreti felvonulást és ahogy az ismertetőből is lehetett olvasni, első alkalommal az Eu-s támogatással létesült vasúti P+R parkoló is bekerült a mulatságos programba.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpl1/t31.0-8/14242494_1081438218591901_3336837676576363385_o.jpg
Felvonulók a kiürített  P+R parkolóban Ócsán - engesztelő műsor a fuvarosnak, a telephelyül is szolgáló ház előtt
 
Mindez a kegyes városvezetőknek és a Szüle Trans Kft vezetőjének jó szándékának volt köszönhető, mivel a műsor az adott helyen nem jöhetett volna létre, ha az önkormányzat vezetése nem tesz lépéseket a parkoló kiürítésére, illetve a Józsi nem áll el.  A mulatság fellépői ebből az alkalomból máshova szabályosan beálló Szüle úr is kitett magáért, - elállt -amit a népes felvonulók a háza előtti táncelőadással köszöntek meg.

A Kölcsey utcai parkolóban megrendezésre kerülő zenés-táncos esemény amúgy az egykori vasúti rakodó felszedett betontalapzatának helyén arra is emléket állított, hogy az innen kitermelt építési hulladékot a kegyes ócsai vezetők egy helyi ingatlan átengedésével biztosították elhelyezni és itt tartani. 

A Szüle Trans nehézgépjárművének helyét most a táncos fellépőknek engedték át

Bár Bukodi Kari az ezzel kapcsolatos megkeresés alkalmával annyira szerény, és visszafogott volt, hogy választ sem adott. 

Horváth Tomi azonban elárulta, hogy ártatlanok, és csak a kegyességük áldozatai, mert a vállalkozónak biztosított ingatlanra, őket megkerülve és átverve szállította a veszélyes anyagot.

Bukodi és Horvát csupán azért nem tesz feljelentés az engedményezett vállalkozóval szemben, mert a mimóza lelkük és a mélyen rejlő tisztességük nem viszi rá a keresztény lelküket.  

A Kft telephelye előtt a helyhez illő, színes táncos műsort mutattak be az ismert események éves tiszteletére

Inkább a szüreti felvonulók segítségét kérve az ominózus helyre szervezett műsorral kívánják erre az átverésre felhívni a figyelmet.

Az itteni eseményt a lakosság körében többen szimpatikusnak és a helyhez illőnek tartották.

Összességében jó volt látni, hogy a Szüle is képes egyszer szabályosan leállni és az egy éve szabálytalanul parkoló félpótkocsi járműszerelvény helyén rendezett fellépés megmutatta az ócsaiaknak, hogy megérte a hazai környezetet leszennyezni az innen kitermelt hulladékkal.


Máskülönben miként lehetett volna itt a parádé.

Összességében jó műsort csaptak. Az önkormányzati természetkárosítás és szennyezés meg kit érdekel egy ilyen vidám környezetben?
(Csak azt sajnáljuk, hogy érintettként a Kormányhivatal most nem jött ki megnézni a műsort és nem képviseltette magát legalább osztályvezetői szinten, ha már Tarnai Richárd ezzel nem foglalkozik.)

*

2016. augusztus 25., csütörtök

Bünpártolók, és bűnelkövetők a vezetésben - a Kormányhivatal és Ócsa város vezetői együtt sikálják a szennyest

Érdekes jelenség a magyar közéletben az a politikai vonulat, amit a Kormányhivatalok töltenek és testesítenek meg.

https://c2.staticflickr.com/2/1688/25408232524_060b66bab6_b.jpgA jogelődöt, a korábbi Közigazgatási Hivatalt is érte akkoriban a kormánypárti vezetése kapcsán olyan kritika, hogy a sajátjaival szemben soha nem lép fel érdemben. Azonban amióta idehaza narancsba borultak a szilvafák, sok minden megváltozott, de régi trend maradt, annyi különbséggel, hogy a mai Kormányhivatalok nagyrészt fideszes önkormányzatokkal találkozhatnak. Így a törvényesség látszatát velük együttműködve kell biztosítani, ha már fenntartani nem mindig sikerül.  Az erődemonstrációra ott a csuporból kieső azon kevesek, akikkel szemben lehet erősködni.

Mostanság Gyömrőn a sor, ahol a bűnözővé vált Gyenes Levente újraindulásával szemben és a Fidesz által támogatott jelölt érdekében álltak össze a pártérdekek.  

Míg az elítélt Gyenes mellé a Gyömrő 2000 Kör áll, addig a Kormányhivatal a jelenlegi még funkcionáló "átmeneti" önkormányzatot igyekszik gyengíteni, valószínűleg Horváth István Attila polgármesterjelölt igazsága mentén, hiszen a 22 millió forintos büntetés nem a véletlen műve.

Ócsán ennél nagyobb és komolyabb környezetszennyezés esetén sem képes a Kormányhivatal hathatós intézkedésre. Az illegális lerakást követő egy év elteltével sem sikerült Ócsa város vezetését az általa engedélyezett és a lerakásra átadott ingatlan megtisztítására kötelezni. 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2010/tarnai_richard.JPGA kispesti polgármesteri címért fideszes színekben induló, de azt elvesztő Tarnai Richárd nem képes a saját párttársainak vétkeivel, netán bűnös cselekedeteivel szemben elfogulatlanul eljárni; - legalábbis erre a következtetésre jutnak azok, akik a két város hasonló cselekedeti során fellelhető különbségeket látják. Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott által vezetett hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya az elmúlt több mint egy év során sem volt képes felderíteni és rendezni Ócsa környezetszennyezési ügyét. Az előttük fekvő problémát úgy húzzák és halasztják, ahogy Ócsa városvezetése akarja. A környezetszennyezéssel járó bűntettel és annak hátterével pedig senki nem akar foglalkozni, ahogy a tehermentesítéssel járó feladatokkal sem.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/p173x172/14040005_658293704322992_5027214487357288042_n.jpg?oh=f3c42ffb46d8c93ec02ffc4dc25b62da&oe=5853D5D0A hulladék ma is Ócsa környezetét terheli. Az N1Tv Felderítő riportja után, Boros Tibor és Valóczki Melinda a Facebookon lendült támadásba a riportban megszólalóval szemben, ehelyett, hogy a környezetszennyezés tényét és az elhelyezés körülményeit, az ebben vállat feladatuk sikertelenségét firtatták volna, hiszen mindez nem valósulhatott volna meg odafigyelés és éber szolgált mellett. Így nem érezni azt a kiállást, amit a bűnmegelőzés terén hirdetni, vagy megvalósítani próbálnak. A szervezettségük sokkalta inkább megmutatkozik mások ostorozásában, mintsem a tényfeltárásban. Ez legalább annyira bűnpártoló, mint az ahogy elnézik egyesek a törvénysértők munkáját.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpgÓcsa városvezetése valójában bűnös, vagy bűnpártoló lehet ebben az egész ügyben akkor, amikor a testület felhatalmazása nélkül "saját szakállra" adta oda hasznosításra a városi tulajdonú telket egy vállalkozónak. Az ügylet során felmerül a korrupció gyanúja, hiszen elképzelhetetlen, hogy a helyi csúcsvezetők csak úgy, mindenféle jogkör és ellenszolgáltatás nélkül, úgymond sumákban rendelkezzenek egy olyan ingatlan fölött, amire egyébként semmiféle ráhatásuk vagy lehetőségük nem lett volna. Ezt a gyanús és egyéni érdekek mentén létrejött "szövetkezést" (megállapodás) a Tarnai vezette Kormányhivatal eddig nem vizsgálta. Ők most csupa jóindulattal kezeltetik a dolgot, annak érdekében, hogy Ócsa szennyese ne kerüljön kiteregetésre.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s1600/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpgEnnek az elhúzódó ügymenet kapcsán azonban maga Kormányhivatal is gyanúba keveredik, mert nem vizsgálódik, nem nyomoztat és nem csinál mást, mint az ócsai vezetők kénye-kedve szerint húzza az időt.  Ez pedig nem más, mint egyfajta bűnpártolás azokkal szemben, akik ezt a hazaáruló, városellenes cselekményt elkövették. 

Hazaáruló, mert az aki a lakhelye, az otthona, és gyermekeinek földjét a mostani elszennyezéssel kiárulta, az a hazai gazdálkodás és a hazai földterületek ellehetetlenítéstét intézve a helyieket, vagyis a hazaikat árulta el. Ezt pedig nem lehet másként nevezni, mint árulásnak. Egy olyan aljas tettnek, ahol a hazait árulták ki. Ócsa 090/3 hrsz.-ú ingatlana ahol az illegális lerakás a városvezetőinek személyes jóváhagyásával történt az egy ilyen hazai árulás folyamatának a része. Ezt ezért nevezhetjük Ócsa, vagy az itteni élettér, a szűkebb otthonunk a hazánk belső elárulásának. 


De a bűnpártolás is megáll akkor, amikor a polgármester és az alpolgármester egymást védve és karöltve leplezi a megállapodást és annak egyik ismert alakját, az egyszemélyes B2Trans Kft ügyvezetőjét, a monori Bognár Csabát, feltehetőleg azért, hogy saját bűnösségük is fedve maradhasson. Igaz, másokat ennél kevesebbért is bíróságra citáltak már, de ahogy az irat- és dokumentum lopások, úgy ez ügyben sem léptek fel az elvárható, vagy megszokott, azonos mód.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjs0IXOn29hT8m4kQxNTEuf4_qqSxNW48aqIhbhr9dVzo85EOsVQPLiaI1SYWRfnSqRBXQhRJ3m0kA2ulnmDHGzNb2vXvdG7sZpv_2F7a2v4RqTH7b23YeA-T3kwt0hpZgURPfplXPAS_o/s1600/Horv%25C3%25A1th.JPGhttps://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpgBukodi Károly és Horváth Tamás, - de még  Molnár Csaba - sem tett még feljelentést a helyi hulladéklerakás, az illegális környezetszennyezést ügyében.  Ugyancsak így jár el a Kormányhivatal mert tudják, hogy a jogszabálysértő engedélyezést a fideszes városvezetők követték el. Egymással szemben, egymás ellen pedig nem kívánnak fellépni a felek.  

A helyi közterület-felügyelet és a polgárőrség vezetője is csak civileket basztat, nehogy a gazdi nyomát szaglássza. Inkább molesztálnak másokat, vagy koppintanak a lakosság orrára, mintsem igazi bűnösre lelnének, vagy azokra mutogatnának. Annyira egy sémára (avagy egy kútra) járnak, hogy az már felháborító.


Mindez pedig erősen utal arra, hogy a hatósági jogkörrel felruházottak, és Ócsa város vezetése nem, csak bűnpártolásban, hanem a bűncselekmény elkövetésében is részes lehet, amit a fideszes Kormányhivatal szintén ezen gondolatmenet folytán nem göngyölít fel. A város vezetőit ezek szerint nem kényszeríti, és nem kötelezi elszámoltatásra, valamint nem jelenti a nyomozó hatóságok számára az esetet. Valósággal leplezik, elfedik az egész ügyet. Sem lakossági tájékoztatás, sem a megállapodás és az abban foglaltak illetve szereplő felek (közszereplők) nyilvánosságra hozatala nem történt meg. Ez bizony mind az eddig taglaltakat igazolja vissza.
Az itt élők, az itt adózók, az önkormányzatot fenntartó lakosság előtt ez egy olyan tabu, amiről rajtunk ( a blogon) kívül senki nem szól. Mindenki lapít, mint a sok hulladék a külszélen.

http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2015/08/pmkh2012.jpgEzzel a hozzáállással, és tanúsított viselkedéssel a Tarnai Richárd vezette hivatalos kormánypártiság is beszállt az itteni bűnök, valamint a fellelhető bűnösök elfedésébe, és a szennyes elsikálásba.  A Pest Megyei Kormányhivatal máig nem képes elszámolni Ócsa lakosságának a szeméttel. Nem képes a lakosság elé állítani vagy megnevezni legalább egy felelőst, vagy ezért felelősségre vonható személyt. Igazából még abban sem mutatott fel eredmény, hogy a hulladéktól megszabadítsa a várost.

Bukodiék sem léptek fel az általuk átadott terület és az ott engedményezett lerakások illegális mivolta, a veszély hulladékok sorába tartozó elhelyezéssel szemben. Feljelentést sem tesznek annak ellenére, hogy a becsapott jótevővőt játszva próbálják elhitetni árutlanságukat.

A Fidesz alkotta testületi többség természetesen ugyanúgy nem kezdeményez vizsgálatot ez ügyben akár a hulladékelhelyezés, akár a vezető tisztségviselőkkel szemben, ahogy a szintén zenész kormánypárti hivatal sem teszi.

A helyi önkormányzati vezetőik így, és ezzel a sunyi pártfogó hozzáállással megúszhatják a büntető az eljárást. Mi ez, ha nem egyfajta összefonódás, amolyan bűnpártolás?

Ezek szerint ma hazánkban nincs olyan erő és nincs olyan jogszolgálat, (bűnüldözés, igazságszolgáltatás) mely a demokrácia keretein belül képes lenne egy ilyen bűnös együttállás, egy ilyesfajta szövetség leleplezésére és felszámolására. Ma hazánkban a politika az a meghatározó erő, mely képes a bűn is felszabadítani, elfedni avagy az emberek nyakába varrni. 


Ócsán és a vele egy húron pendülő megyei Kormányhivatalban sincs ez másként, ahogy a jelen ábra mutatja. 
A bűnelkövetők és a bűnpártolók ma Ócsa közéletében (is) sajnálatosan jelen vannak.

*

2016. augusztus 17., szerda

Jó üzlet lehet a környezetszennyezés - a polgármester eltűri és elfedi a szennyest - a Kormányhivatal árnyjátéka

Megdöbbentő micsoda párhuzamok vannak Ócsa és Fót határában megtalált környezetszennyezésekben.

Azonos mindkét esetben, hogy az érintett város polgármestere(i) jól tudják, és ismerik, hogy mi zajlik a városi külterületeken. Fóton a polgármester maga adta a területet lerakáshoz, Ócsán pedig maga az önkormányzat, akit bizonyos tekintetben a polgármester képvisel.  Még a területek helyrajzi száma is nagyon hasonlatos. 

://vs.hu/i/img-8817-jpg-2.exact729x546.jpg
Fót város külterületén ilyen tájkép fogadja a látogatót - akár Ócsán is készülhetett volna ez a felvétel

Fót külterületén a 09-es helyrajzi számú erdős, cserjés terület az a parcella, ahova a  nagy mennyiségű bontási törmeléket zúdították 

Ócsa város önkormányzatának  külterületi része a 090/3 hrsz.- ú erdős, cserjés terület, ahova   szintén nagy mennyiségű bontási hulladékot helyeztek el. 

Mindkét eset mögött a politikai befolyás és a kormány érintettsége bukkan elő, valamilyen formában.  

Fóton a városligeti Hungexpo terület bontási hulladéka kerül elfedésre, ami ügyebár a Liget-projekt része, Ócsán meg az elővárosi vasútvonalak mentén kiépítésre kerülő parkolóberuházás hulladéka képez hegynyi szennyeződést.

http://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--UsLCrvck--/c_limit,w_1160/6swuJRROqA6MFU8is.jpeg
Majdnem hasonló történt Ócsán is - Hungexpo terület bontása, vs helyi parkolóberuházás

Fóton 10 méter magas hulladékhegyet.parcelláztak, Ócsán pedig közel ekkora mélységbe ágyazták a környezetbe. 

A polgármesterek érintettsége is a hasonlatosság részét képezi.

Fót polgármesterének Bartos Sándornak is van tulajdona abban a külterületi táblában, amelynek egyik részén körülbelül 25-30 ezer köbméter sittet hordtak össze. Bartos Sándort ezért meg is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy ekkora mennyiségben szállítják a törmelékes földet közeli telekszomszédjához, azonban a polgármester nem kívánt nyilatkozni, mert éppen szabadságát töltötte.

Ócsa polgármesterét is megkeresték az itteni illegális hulladéklerakás kapcsán, de Bukodi Károly, helyi vezető sem szándékozott nyilatkozni az ügyben három dolog okán. Ezek pedig a kérdés felvetése, a kérdező (jogi) személye (státusza), és a szabadságra hivatkozással.

Az egy éve Ócsát terhelő hulladékok a tavalyi elhelyezéskor - az egész tevékenység illegális

Vagyis nagyon érdekes mindez és az a háttér, amely ezt a hatalmat gyakoroltatni engedi. 
Ma szinte elképzelhetetlen, hogy egy-egy ilyen súlyos környezetszennyezést meg lehessen úszni a mögöttes politikai segédlete nélkül.

Erre jó példa Gyömrő, ahol éppen egy a bíróság által elítélt próbál visszakapaszkodni a városvezetésbe, miközben az új, leváltani készülő jelölt a kormánypárt támogatottja.
Ezt maga Horvát István ismeri el egyik közösségi bejegyzésében.

Köszönöm a Fidesz-KDNP egyhangú támogatását. A kormánypárti képviselők is tudják, hogy változásra van szükség Gyömrőn.


Ennek után máris látszik a különbség a Kormányhivatal eltérő álláspontja közt. Mert az egykoron Gyenes Levente vezette Gyömrőt a környezetvédelmi hatóság 39 millió forintos büntetésben részesítette, ami az önkormányzati kasszán át az ott lakókat sújtja. 

http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/newspic/64f59585ad66e25242ba0ec16fc0d5ff.jpg
Gyömrőnek ez a kupac 39 milliójába fáj - állítólag a mezőőr a hibás, mert nem észlelte

A kormányhivatal emberei egyébként egy helyszíni bejárás során szembesültek az áldatlan állapotokkal, így megállapították a hulladéktörvény szabályainak megsértését.

A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya ezért, - vagyis  amiért az illegálisan tárolt építési hulladékot a környéken, - óriási bírságot szabott ki az önkormányzatra.

Ugyanez a Pest Megyei Kormányhivatal, és ugyancsak a Környezetvédelmi és Természeti Főosztálya az ócsai illegális hulladékelhelyezést nem méltányolja ilyen mértékben. Itt, és ezt valahogy nem akarja olyan határozottsággal megítélni, mint a választások előtt álló Gyömrőt, ahol éppen egy kormánypárti támogatást élvező jelölt  készül a hatalomba.

A bírság ellen fellebbezett az önkormányzat.

Ócsán egy kormánypárti (fideszes) politikus  gyakorolja a hatalmat, alpolgármester társával, és pártegységnyi képviselőtestületi támogatással. Itt az önkormányzatot láthatóan nem szankcionálja a megyei kormányhivatal, és ezzel az engedékenységgel nem is gyakorol nyomást a városvezetésre.  Inkább hagyja húzni az egész szemét-ügyet és egy éve folyamatos haladékokat ad az önkormányzat vezetésének úgy, hogy mögöttes testületi döntés, határozat az egészről nincs. Vagyis a csupán a vezető tisztségviselők akcióznak, és sumákolnak a Kormányhivatal árnyjátékában, a lakosság kárára. 

2016-os állapot Ócsán, egy feltárást követően - a Kormányhivatal itt, mintha fedezné a környezetszennyezőt

Ez nem más, mint tömény politika, az emberek kijátszása, és demokrácia megcsúfolása.  
Valójában ez az igazi egyenlőség a két esetben.

Mert ugyebár nem csak a szemét, hanem a politikai is jó üzlet egyeseknek.
*

2016. február 20., szombat

Jogsértő szemétségek: Megszokott füstölgések - szemétlerakás és égetés ( - környezetszennyező játék a tűzzel)

Törvényt sért, aki szemetet dob ki, vagy éget el. Magyarországon mégis több százezren teszik ezt mindennap - sokan megszokásból. Ócsán a közterület-felügyelet, a mögöttes hivatal a kimutatások szerint nem igen intézkedett még ilyen ügyben.  Bár az idén is több milliót várnak a bírságokból, ezért még nem tart a lakosság a tettenéréstől. 

Hangzatos (lózung) szlogen, valós tartalom nélkül - programtalan és céltalan a szövegelés, ha a várost ellepi a sok szemét

Az idei költségvetésből kiderült, hogy a 2016-os évben önkormányzatunk több milliós bevétellel számol, amit a különböző szabálysértésekből tervez beszedni. Ezt azonban valamilyen jogszabálysértő eseményt követően kell ahhoz, hogy kiszabják a büntetést, amihez a közterület-felügyelő vagy a jegyző intézkedése szükségeltetik.  

Ócsán azonban nem sűrűn bírságolják a szabálytalankodókat. Kérdés, hogy a kitűzött cél érdekében az idén fellépnek-e?

Kérdés, hogy tesznek is érte, vagy csak szövegelnek - az önkormányzati terület szeméttel terhelt
 
Szabálytalan megállás, engedély nélküli behajtás, szemét illegális lerakása, állat, és talán éppen a kutyatartás szabályainak megszegése, vagy éppen szemétégetés lehet az, ami bírságolásra és pénzbeszedésre jogosíthatja a hivatalosan eljáró közfeladatot ellátó személyt.

Ócsán azonban jelenleg egy szem közterület-felügyelő van csak a városban, akit amúgy alig venni észre. Az eddigiek mind hátrahagyták már az itteni hivatalt. Természetesen ez is kifejez valamit.

Szemét, szemét - erdőszélen, mezőn, úttalan utakon, erdő mélyén:  TV(!!!) készülék...... festék, üveg, műanyag lökhárító, háztartási hulladék és drótháló, konzerves doboz és babaülőke, bili, vödör, és fel sem tudom sorolni. EZ ÓCSA ÉS KÖRNYÉKE! - szégyelljétek magatokat. ( - felírat : Facebook-on megjelentek után "szabadon")

A polgárőség meg nem képes, vagy talán nem is akarja az ilyen-olyan  szabálytalankodókat jobb belátásra bírni. Minderre utal a közterületek szemetes állapota, az erdőszélét ellepő, kihordott szeméthalmazok, és a porták közül időnként előtörő füstölgés. Legalábbis ez hívja fel a többség figyelmét. 

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10603218_974966655928663_1517919861141065881_n.jpg?oh=57b8e71009e2fba0b44bf39a08f6fa5d&oe=57DB42B7
Mintha hátat fordítottak volna a többségnek - kit is szolgálnak
Igen a többségét. Azokét akik igyekeznek normálisan élni, de a hanyag és züllött kisebbség ezt rendre igyekszik tönkretenni.  Ők a szemetelők kisebbsége, az égetők és azok, akik ellen hivatalosan alig lép fel valaki. Pedig a blog nem ez évben foglalkozik először ezzel a bajjal.  A józan lakosok sem kívánnak szemét közt, vagy egy szeméttelep szomszédságában a mindent ellepő legyek közt élni.

A városiasodó lakosság elvárásai nem túlzóak. Csak normális környezetet, tiszta közterületet és bejárható rendezett vidéket szeretne. A mai ember már szívesen él a füstös, büdös környezetben, szeméthegyet tövében. A többség rendezett környezetre, a tiszta levegőre és a zöldebb városra vágyik.

Többnyire azt is megértik, hogy nehéz tetten érni a szemetet kidobáló és a külterületen lerakókat, vagy az égető embereket. Bár ez utóbbiakat a füst jól behatárolja. A kályhában tüzelőket és bűzt árasztókat azonban már nehezebb megfogni. 


Polgárőrök és a közterület-felügyelő közös poszton - itt éppen a temetőnél
A hivataltól nem tesznek közzé erre, vagy a felderítésre vonatkozó adatokat. Így azt sem tudni, hogy az elmúlt évben hány ilyen esetet jelentettek, és vizsgált a helyi hatóság, illetve ezek nyomán milyen büntetések születtek.

A polgárőrség sem a profilján, sem másutt nem ad tájékoztatást. A közterület-felügyelő sem ad hírt a munkájáról.  Többnyire csak a Facebookon tűnnek fel egy, egy fényképen, amint éppen álldogálnak valahol.  Ez is szolgálat. 

A környezetvédelemmel foglalkozó Greenpeace szerint megdöbbentő, mi mindent megengednek maguknak egyes helyeken bizonyos személyek. Sokan még manapság is büntetlenül  képesek szennyezni a közvetlen környezetünket, azt a létteret, ahol és amiben élnek. A mostani téli időszakban megdöbbentő, hogy mi minden tűnik el a kályhákban, tűzhelyekben: műanyag hulladék, bálás ruha, cipőtalp, autógumi. Mindezek szennye a levegőbe kerülve fojtogatóan száll alá és vissza ránk. Mindig a hallgatag többség kapva ennek kárát.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhGs0Nf7sRfZ7z7n9C0420TgYEfM1qgZWEW-_8dmi0ivkSnbOsbnON2zVO09WK-xEh5RH9E5yl5jLCFr09UW3c-DrEezL29gw7W2Zr_J0aoHIUPy4DykEA1WwK5ZFLRcnObqEPT2cSgx4Q/s1600/DSCF5073.JPG
A kertben éget, de a szomszédokat füstöli ki - ez is környezetszennyezés



A szervezet szerint van olyan része az országnak, ahol a kommunális hulladék egyharmadát elégeti a lakosság. A mérgező füst többek között szív- és érrendszeri betegségeket, daganatos elváltozásokat, fejlődési rendellenességet okozhat. 

Az otthoni szemétégetés törvénysértő, mégis rengetegen megteszik. 

Nem otthon tüzel, hanem közterületen füstölög - magát a környéket égeti be


Egyes internetes hozzászólásaiból kiderült, van, aki az autógumit és a kertészeti fóliát is képes a tűzre rakni. Mások akár nyíltan, az út mentén, közterületre kiállva nem ódzkodnak az avarral vegyes szemetet égetni.  Ha pedig szól nekik valaki, még ők vannak megsértve, vagy felháborodva. Ócsán ismerten van pár ilyen alak.

Vannak, akik azt mondják, fával fűtenek, de a sűrű füst csípős szaga az marja az utcában élők orrát, valószínűleg az ott égetett műanyagtól és más szeméttől. Többen elárulják, az ő udvarukon azért nincs szemét, mert elégetik. 

Többnyire így van ez az Ócsához köthető peremterületeken, de a belső városrészen is orrba vágja néhol az embert az eltüzelt műanyag szennyező bűze.  A városban élők látták már füstbe borulni a Bajcsy egy szakaszát, az Alsónémedi út környékét, vagy a Dózsa telepet is. Még sem szól érte szinte senki. 
Aki pedig igen, azt képesek hamar elküldeni melegebb éghajlatra a törvénytelenkedők.   

– Olyan ez, mint a kutya láncon tartása, tetten kell érni az elkövetőt. Az egyik szomszédnál olyan fekete a füst, hogy alig akar kijönni a kéményből. A műanyag ételes dobozt is eltüzeli, az én ruháim meg beveszik a szagot – panaszolta egy nyugdíjas asszony útban a kenyereshez. 

http://criticalmass.hu/files/CIMG6539half.jpg
A temetőnél hátrahagyott lócitrom sem a környezettisztaságáról szól, vagy éppen a tiszta városi képet illusztrálja

Ócsán azonban nem ismert, hogy levegőtisztaság-védelmi eljárás indult lakossági tüzelőberendezésben történő hulladékégetés miatt, vagy pedig nyílt téri égetés okán. De a szemetelők, a hulladékot maguk után hagyók is megússzák büntetlenül.

A nyílt téri égetés ügyében akár 25 ezer forintos levegővédelmi bírságot  is kiszabhatnának, ami talán megfelelő következményekkel járna, és némi biztonságot, visszatartó erőt biztosítana az erre vetemedő szabálysértőktől. A nemfizető szabálytalankodókkal szemben aztán - akár - végrehajtási eljárás keretében is beszedhető a pénz.  

Ócsán úgy tűnik erre nincs gyakorlat.  Itt a városvezetés képes milliókat porba hullajtva elveszni hagyni, és elengedni, mintsem a haveroktól beszedni. Erre volt jó példa az a több milliós tartózáselengedés, mely ma megoldást jelentene számos ehhez hasonló problémára.  Csakhogy erről lemondott a vezetés.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
Ez esetben önkormányzati területre hordták tonnaszám a környezetszennyező hulladékot - állítólag a vezetéstől kaptak rá engedélyt

Ha az önkormányzat ezt engedi, akkor mit várunk el a polgártól
Azonban amíg a szemétlerakások vagy szemétégetések miatt nem jelennek meg az erre foglalkoztatottak, valamint nem lépnek fel ezzel szemben, és végeznek bejárást, nem tartanak jegyzőkönyvezett helyszíni szemlét, az ilyen esetek alkalmával, így nem is fogják/akarják tetten érni az elkövetőket, illetve nem tudnak, vagy nem akarnak javulást, netán büntetést, bírságot kiszabni ezért, vagy érte. 

A hulladékot égetőt, a szemetet a város szélén eldobálót ma senki nem dokumentálja. Az Ócsa Városi Polgárőrség, a lovas tagozat, és az önkormányzati közterületfelügyelő közösen sem volt képes az elmúlt időszakban megakadályozni ezeket a szabályszegéseket. Ki tudja hol galoppoznak akkor, amikor a szeméthordás történik.

A lakosság tűrőképessége, az orra és a toleranciája a környezetszennyezés növekedésével telt meg, amit egyre nehezebben visel. Nem elég a korszerűtlen szennyvíztisztító időszakos bűze, még az illegális szeméthordalékok kipárolgása is a népet terheli. Ezért az itt élők többsége jogosan várja el a hivatali háttérrel rendelkező  képviselőitől, és a mögöttes önkormányzattól, hogy ne csak hangzatos szlogenekben, hanem tettekben, cselekvésben is tegyenek a környezetünkért, a Zöld Ócsáért.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFVZl5q3KLF-j5cXwrEvB4OyiibThUWpsnPDJsoD3g-rvBArTpU6rZ128ii39YUcfDwIurN100rEq5zf3k8HqydDbVPLiY2n9QKELY4dE-adlWX8qdcW3D9QR0Bahh4zWnGXCPMT8tSSA/s640/SSA40121.JPG
A tavaly kivágott öles fákat nem cserélték újakra - a kivágásokkal nem lett zöldebb és tisztább a belváros

Ha kell szólítsák fel a lakosságot, a polgárőrséget, vagy utasítsák a közterületfelügyelőt, a városüzemeltetést, hogy számolják fel a várost körülvevő és lassan ellepő szemetet. 

Egyben kérik, kérjük a városvezetést, hogy rendezze a környezetét, és tegye élhetőbbé, tisztábbá, szebbé ezt a többre érdemes kisvárost!

*