A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megállapodás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megállapodás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 17., hétfő

Oroszország beint az Ukrajnának kedvező gabonaegyezménynek - nem az éhezőket és a szegényeket segítették

Oroszország hétfőn közölte, hogy leállította azt a példa nélküli megállapodást, amely a háború ellenére lehetővé tette, hogy Ukrajnából gabonát szállítsanak afrikai, közel-keleti és ázsiai országokba, ahol egyre nagyobb veszélyt jelent az éhezés.

https://cdn.mandiner.hu/2023/05/NLtTcLDIJz2RL3JdwPZCQ7m5l01ubEBSdNZHyC6BYqY/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkMGZmM2MyMDM4YzRiM2Q5MWEzMDVhMWVmMDcwM2Uz.jpg

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal folytatott konferenciahíváson jelentette be a megállapodás leállítását, hozzátéve: Oroszország visszatér az egyezséghez, miután teljesítik követeléseit.

„Amint megvalósul a fekete-tengeri megállapodás Oroszországot érintő része, Oroszország azonnal visszatér a végrehajtásához” – mondta Peszkov.

Ezzel vége annak az áttörést jelentő megállapodásnak, amelyet az ENSZ és Törökország közvetítésével hoztak tető alá tavaly nyáron annak érdekében, hogy az élelmiszerek elhagyhassák a Fekete-tenger térségét, miután Oroszország csaknem másfél éve megtámadta szomszédját. Egy külön megállapodás az orosz élelmiszerek és műtrágyák mozgását könnyítette meg a nyugati szankciók közepette.

Csak helyeselni tudom az orosz döntést. Azt, hogy nem hosszabbították meg a megállapodást. Az egyezség nem arról szólt, hogy csak az ukránok részesülhetnek a kiszállításból és arról sem volt szó, hogy visszafele fegyvereket, lőszereket pakolnak a hajókba. 
 
Ukrajna és a vele szövetséges nyugat teljesen átverte a világot, de leginkább az oroszokat, amikor arra hivatkozott a kezdeményező, hogy ez a megállapodás az éhező szegény afrikai országok lakosságát segíti és látja el élelmiszer-alapanyaggal. 
Aztán az első gabonaszállítmányok nem is az éhező kontinensre, hanem a fejlett és gazdag országokba mentek. 
 
https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/lead/2022/09/1662446630-Nc0D7qlpO_md.jpg
 
Az ENSZ, Black Sea Grain Initiative, szeptemberi 12-i adatai szerint összesen 2,7 millió tonna gabona hagyta el Ukrajnát azóta, hogy Törökország és az ENSZ közvetítésével elindulhattak az első ukrán gabonaszállítmányok - derül ki az Oeconomus infografikájából. Ennek 53 százaléka kukorica, 23 százaléka búza, 12 százaléka különböző napraforgó termék, 6 százaléka árpa, 5 százaléka repce, 1 százaléka pedig szója volt. Ha országok szerint nézzük, akkor a legtöbb gabona, az összes mennyiség 19 százaléka Törökországba került, 13 százaléka Spanyolországba, 10 százaléka Egyiptomba, 8 százaléka Kínába, 8 százaléka Hollandiába, illetve hasonló nagyobb mennyiségek kerültek még többek között Olaszországba, Dél-Koreába stb. Ugyanakkor az Ukrajnából kiáramló teljes gabonamennyiség mindössze 2 százaléka került Szudánba, 2 százaléka Kenyába, 1 százaléka Szomáliába, 1 százaléka Dzsibutiba, 1 százaléka Jemenbe, illetve szintén 1 százaléka Libanonba. 
 
Az adatokból kiderült, hogy az Ukrajnából érkező áru 38 százaléka kötött ki az Európai Unióban. A legnagyobb mennyiség Spanyolországba, Hollandiába és Olaszországba került, de 4 százalék jutott Romániába, 2 százalék Németországba, és 1-1 százalék Franciaországba, Görögországba, Írországba és Bulgáriába is. 
 
Érdemes átgondolni Ukrajna szerepét a globális élelmiszerellátásban, hiszen 2020-ban nagyon kevés rizst exportált, 18 millió tonna búzát és 28 millió tonna kukoricát. Oroszország (37,3 millió tonna), az Egyesült Államok (26 millió tonna), Kanada (26 millió tonna) és Franciaország (19,8 millió tonna) után volt az ötödik legnagyobb búzaexportőr, és a negyedik legnagyobb kukoricaexportőr az USA (52 millió tonna), Argentína (37 millió tonna) és Brazília (34 millió tonna) után.
 
 https://pcdn.hu/articles/images-md/g/a/b/gabona-ukrajna-haboru-545903.jpg
 
A gabonáért számos ország fegyverrel fizet.. Ezzel nem az éhínséget hivatottak kiszolgálni, hanem az ukrán harci gépezetet. A balga orosz, meg adta magát hozzá. 
 
Végül az alja a legsilányabb minőség, a volt KGST és a szomszédos országok gazdaságát sújtva maradt rajtunk. 
 
Aztán David Laborde, a Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet munkatársa közölte, hogy a kivitelre váró ukrán gabona legnagyobb része takarmányozásra szolgál, abból mindössze hatmillió tonnát tesz ki a búza, és annak is csak a felét szánják emberi fogyasztásra. Idén már az is kiderül, hogy silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabona árasztja el a piacot! A hibás brüsszeli döntések hatalmas mennyiségben szabadították rá Ukrajna szomszédjaira a silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabonát, ami ellehetetleníti a magyar gazdákat is. Míg az uniós gazdálkodók szigorú előírások szerint – jelentős plusz költségekkel – kell termeljenek, a beáramló import minősége erősen kétes, akár egészségre is veszélyes lehet.
 
A magyar terménypiacon kritikus helyzet alakult ki az átgondolatlan brüsszeli döntések miatt – hívja fel a figyelmet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 2022 nyarán az EU felfüggesztette az Ukrajnából érkező árukra a vámok, vámmentes kontingensek alkalmazását, azért, hogy harmadik országokba továbbszállíthassák az ukrán gabonát. Ezáltal szabadon áramolhatnak be a termények az EU-ba, de az eredetileg Afrikába és Nyugat-Európába szállítandó mennyiségek nem mentek tovább, hanem rászabadultak a közép-európai piacra, amely telítődött ukrán gabonával, napraforgóval, repcével. Felháborító, hogy míg az EU-ban – a Green Deal bevezetésével – drasztikusan szigorú előírások betartásával kell élelmiszert előállítani, addig az importra semmi elvárás sincs. Az ukrajnai gabona sokszor nem felel meg az uniós előírásoknak, és egészségügyi kockázatot is jelent, hiszen Ukrajnában számos olyan növényvédő szert és egyéb anyagot használnak, amelyek az Unióban már évtizedek óta tiltólistán szerepelnek, nem is beszélve arról, hogy Ukrajnában engedélyezett a génmódosított növények termesztése is.

Felborította a magyar búza- és lisztpiacot az Ukrajnából érkező import. A Gabonaszövetség feldolgozói tagozatának elnöke szerint a probléma több mint piaci, mivel méréseik szerint az ukrán lisztek nagy része silány minőségű. Az agrártárca már vizsgálódik.

Nagy problémát okoz most a magyarországi malmoknak, hogy az óriási mennyiségben bejövő ukrán búza mellett már körülbelül havi tízezer tonna liszt is érkezik Ukrajnából. A búza ára az elmúlt hetekben a tonnánkénti 135 ezer forintról indulva már közelíti a 120 ezer forintot, bár ez inkább valamiféle elméleti ár, hiszen most nem vásárol senki. Magyarország hagyományos piacaira, Olaszországba, Romániába és Ausztriába sem megy az export, valószínűleg azért, mert az ottani importőrökhöz is eljutott az ukrán búza.

Miután a hazai piacon megjelent az olcsóbb ukrán búza és liszt, kérdésessé vált a malmoknál lévő, még 135-140 ezer forintos tonnánkénti áron megvásárolt 3-4 havi készlet sorsa. A magyar gabonapiacon szokatlan helyzet, hogy a termény jön, nem pedig a magyar exportőrök szállítják ki. Ha nem indul be az export, és továbbra is jön be az ukrán import, az odáig vezethet, hogy nagyon komoly, akár 500-600 ezer tonnás átmenő búzakészlettel fordulnak június 30-án a következő búzaszezonba.

https://www.nak.hu/images/NAK2015/nak_header9.jpg

A piaczavarásnál is nagyobb probléma, hogy a Magyarországra érkező liszt silány minőségű. A Gabonaszövetség egy független laboratóriumban bemérette az ukrán liszt minőségét, a jegyzőkönyvet pedig továbbították az élelmiszer-biztonsági hatóságnak.

Ezért fogadom megnyugvással és némi elégedettséggel, hogy az oroszok nem hosszabbították meg a megállapodást. Különös tekintettel arra, hogy az ő gabonájukat a megállapodás ellenére sem engedték piacra. Nem is tudom, mit gondolt az aki sorra szegi a megállapodásokat és hazug mód mást hoz ki belőle, mint amikor a kezdeményezéskor nem erről volt szó.

 *

2018. január 31., szerda

Megállapodott a MÁV és az önkormányzat a fejlesztésekben - ez is igazolja, van lehetőség ( - jó itt egy állomás)

Biatorbágy Város Önkormányzata és a Magyar Államvasutak Zrt. közös megállapodása alapján az ősszel megújult Biatorbágy vasútállomása.
 
https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_1260/public/upload/img_2967_ok_kozlemenybe.jpg?itok=1RsUnGuA

A Budapest–Bécs nyomvonalon megvalósuló beruházás elsősorban karbantartási és korszerűsítési munkafolyamatokat takar, hiszen a hosszabb távú tervek között az állomás teljes átépítése, úgynevezett intermodális közlekedési csomóponttá alakítása szerepel, amely összekötné a térség vasúti közlekedését a közúti, közösségi, személygépjárműves, kerékpáros és gyalogos forgalommal.

A pályaudvar környékén már a korábbi években körforgalmi csomópontot építettek ki P+R (parkolj és gyalogolj) parkolókkal, fedett kerékpártárolóval, valamint fejlesztették a közvilágítást és térfigyelő kamerarendszert telepítettek.

A mostani munka részeként MÁV-forrásból újulnak meg az utasforgalmi létesítmények, kifestik az aluljárót, kijavítják a burkolatokat, elektronikus utastájékoztatót és jegykiadó automatát helyeznek üzembe. Az önkormányzat a nyílászárók javítását, felújítását, utcai és peronbútorok vásárlását, kihelyezését, a fűtésrendszer helyreállítását, valamint a már meglévő térfigyelő kamerák bővítését és bekötését vállalta magára. Biatorbágy polgármestere, Tarjáni István elmondta, hogy a város képviselő-testülete az állomás és környezetének fejlesztésére az állami és pályázati forrásokon túl saját keretet is biztosított költségvetési bevételeiből. Ezzel is tartalmat adva a település „Jó itt élni, jó itt lenni!” jelmondatának. 

A beruházásra összesen 127 millió forintot fordítottak. A MÁV mintegy 112 millió forintot költött a felújításra, az önkormányzat költségvetéséből biztosított rész pedig 15 millió forintot tett ki. A projekt befejezését hamarosan egy újabb megállapodás követheti a MÁV és az önkormányzat között a vasútállomás utasforgalmi területének üzemeltetéséről, közvetlen környezetének rendben tartásáról. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitw4LXEXLCYpt_8ifeXbioFGmAEyZWGhY-0Dn5lDm8e6y38Wzrw7B_t6kvkIEf8te3eoO04Y5g9zTUoNokx0nHh8lOt-0mdYo8UscTdRpyZ6N__YodEXbbwFRU3TuQOB9RI11d2uEF3as/s1600/SSA40379.JPG    

Ócsán hosszú évek óta nem képes az önkormányzat rendezni a helyi vasútállomás csúfondáros környezetét. Itt hiába fogtak bele a P+R parkoló kiépítésébe, az máig nem a tervezett célnak megfelelően funkcionál. A parkoló sötétségbe burkolódzva magárahagyatottságában egy helyi fuvaros telephelyi hiányosságaként szolgál, mert sem a közvilágítás, sem térfigyelőkamerák nem működnek, de még csak a településért őrködők sem foglalkoznak vele. 

Pedig lehetne ez másként is.

*

2016. augusztus 25., csütörtök

Bünpártolók, és bűnelkövetők a vezetésben - a Kormányhivatal és Ócsa város vezetői együtt sikálják a szennyest

Érdekes jelenség a magyar közéletben az a politikai vonulat, amit a Kormányhivatalok töltenek és testesítenek meg.

https://c2.staticflickr.com/2/1688/25408232524_060b66bab6_b.jpgA jogelődöt, a korábbi Közigazgatási Hivatalt is érte akkoriban a kormánypárti vezetése kapcsán olyan kritika, hogy a sajátjaival szemben soha nem lép fel érdemben. Azonban amióta idehaza narancsba borultak a szilvafák, sok minden megváltozott, de régi trend maradt, annyi különbséggel, hogy a mai Kormányhivatalok nagyrészt fideszes önkormányzatokkal találkozhatnak. Így a törvényesség látszatát velük együttműködve kell biztosítani, ha már fenntartani nem mindig sikerül.  Az erődemonstrációra ott a csuporból kieső azon kevesek, akikkel szemben lehet erősködni.

Mostanság Gyömrőn a sor, ahol a bűnözővé vált Gyenes Levente újraindulásával szemben és a Fidesz által támogatott jelölt érdekében álltak össze a pártérdekek.  

Míg az elítélt Gyenes mellé a Gyömrő 2000 Kör áll, addig a Kormányhivatal a jelenlegi még funkcionáló "átmeneti" önkormányzatot igyekszik gyengíteni, valószínűleg Horváth István Attila polgármesterjelölt igazsága mentén, hiszen a 22 millió forintos büntetés nem a véletlen műve.

Ócsán ennél nagyobb és komolyabb környezetszennyezés esetén sem képes a Kormányhivatal hathatós intézkedésre. Az illegális lerakást követő egy év elteltével sem sikerült Ócsa város vezetését az általa engedélyezett és a lerakásra átadott ingatlan megtisztítására kötelezni. 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2010/tarnai_richard.JPGA kispesti polgármesteri címért fideszes színekben induló, de azt elvesztő Tarnai Richárd nem képes a saját párttársainak vétkeivel, netán bűnös cselekedeteivel szemben elfogulatlanul eljárni; - legalábbis erre a következtetésre jutnak azok, akik a két város hasonló cselekedeti során fellelhető különbségeket látják. Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott által vezetett hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya az elmúlt több mint egy év során sem volt képes felderíteni és rendezni Ócsa környezetszennyezési ügyét. Az előttük fekvő problémát úgy húzzák és halasztják, ahogy Ócsa városvezetése akarja. A környezetszennyezéssel járó bűntettel és annak hátterével pedig senki nem akar foglalkozni, ahogy a tehermentesítéssel járó feladatokkal sem.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/p173x172/14040005_658293704322992_5027214487357288042_n.jpg?oh=f3c42ffb46d8c93ec02ffc4dc25b62da&oe=5853D5D0A hulladék ma is Ócsa környezetét terheli. Az N1Tv Felderítő riportja után, Boros Tibor és Valóczki Melinda a Facebookon lendült támadásba a riportban megszólalóval szemben, ehelyett, hogy a környezetszennyezés tényét és az elhelyezés körülményeit, az ebben vállat feladatuk sikertelenségét firtatták volna, hiszen mindez nem valósulhatott volna meg odafigyelés és éber szolgált mellett. Így nem érezni azt a kiállást, amit a bűnmegelőzés terén hirdetni, vagy megvalósítani próbálnak. A szervezettségük sokkalta inkább megmutatkozik mások ostorozásában, mintsem a tényfeltárásban. Ez legalább annyira bűnpártoló, mint az ahogy elnézik egyesek a törvénysértők munkáját.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpgÓcsa városvezetése valójában bűnös, vagy bűnpártoló lehet ebben az egész ügyben akkor, amikor a testület felhatalmazása nélkül "saját szakállra" adta oda hasznosításra a városi tulajdonú telket egy vállalkozónak. Az ügylet során felmerül a korrupció gyanúja, hiszen elképzelhetetlen, hogy a helyi csúcsvezetők csak úgy, mindenféle jogkör és ellenszolgáltatás nélkül, úgymond sumákban rendelkezzenek egy olyan ingatlan fölött, amire egyébként semmiféle ráhatásuk vagy lehetőségük nem lett volna. Ezt a gyanús és egyéni érdekek mentén létrejött "szövetkezést" (megállapodás) a Tarnai vezette Kormányhivatal eddig nem vizsgálta. Ők most csupa jóindulattal kezeltetik a dolgot, annak érdekében, hogy Ócsa szennyese ne kerüljön kiteregetésre.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s1600/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpgEnnek az elhúzódó ügymenet kapcsán azonban maga Kormányhivatal is gyanúba keveredik, mert nem vizsgálódik, nem nyomoztat és nem csinál mást, mint az ócsai vezetők kénye-kedve szerint húzza az időt.  Ez pedig nem más, mint egyfajta bűnpártolás azokkal szemben, akik ezt a hazaáruló, városellenes cselekményt elkövették. 

Hazaáruló, mert az aki a lakhelye, az otthona, és gyermekeinek földjét a mostani elszennyezéssel kiárulta, az a hazai gazdálkodás és a hazai földterületek ellehetetlenítéstét intézve a helyieket, vagyis a hazaikat árulta el. Ezt pedig nem lehet másként nevezni, mint árulásnak. Egy olyan aljas tettnek, ahol a hazait árulták ki. Ócsa 090/3 hrsz.-ú ingatlana ahol az illegális lerakás a városvezetőinek személyes jóváhagyásával történt az egy ilyen hazai árulás folyamatának a része. Ezt ezért nevezhetjük Ócsa, vagy az itteni élettér, a szűkebb otthonunk a hazánk belső elárulásának. 


De a bűnpártolás is megáll akkor, amikor a polgármester és az alpolgármester egymást védve és karöltve leplezi a megállapodást és annak egyik ismert alakját, az egyszemélyes B2Trans Kft ügyvezetőjét, a monori Bognár Csabát, feltehetőleg azért, hogy saját bűnösségük is fedve maradhasson. Igaz, másokat ennél kevesebbért is bíróságra citáltak már, de ahogy az irat- és dokumentum lopások, úgy ez ügyben sem léptek fel az elvárható, vagy megszokott, azonos mód.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjs0IXOn29hT8m4kQxNTEuf4_qqSxNW48aqIhbhr9dVzo85EOsVQPLiaI1SYWRfnSqRBXQhRJ3m0kA2ulnmDHGzNb2vXvdG7sZpv_2F7a2v4RqTH7b23YeA-T3kwt0hpZgURPfplXPAS_o/s1600/Horv%25C3%25A1th.JPGhttps://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpgBukodi Károly és Horváth Tamás, - de még  Molnár Csaba - sem tett még feljelentést a helyi hulladéklerakás, az illegális környezetszennyezést ügyében.  Ugyancsak így jár el a Kormányhivatal mert tudják, hogy a jogszabálysértő engedélyezést a fideszes városvezetők követték el. Egymással szemben, egymás ellen pedig nem kívánnak fellépni a felek.  

A helyi közterület-felügyelet és a polgárőrség vezetője is csak civileket basztat, nehogy a gazdi nyomát szaglássza. Inkább molesztálnak másokat, vagy koppintanak a lakosság orrára, mintsem igazi bűnösre lelnének, vagy azokra mutogatnának. Annyira egy sémára (avagy egy kútra) járnak, hogy az már felháborító.


Mindez pedig erősen utal arra, hogy a hatósági jogkörrel felruházottak, és Ócsa város vezetése nem, csak bűnpártolásban, hanem a bűncselekmény elkövetésében is részes lehet, amit a fideszes Kormányhivatal szintén ezen gondolatmenet folytán nem göngyölít fel. A város vezetőit ezek szerint nem kényszeríti, és nem kötelezi elszámoltatásra, valamint nem jelenti a nyomozó hatóságok számára az esetet. Valósággal leplezik, elfedik az egész ügyet. Sem lakossági tájékoztatás, sem a megállapodás és az abban foglaltak illetve szereplő felek (közszereplők) nyilvánosságra hozatala nem történt meg. Ez bizony mind az eddig taglaltakat igazolja vissza.
Az itt élők, az itt adózók, az önkormányzatot fenntartó lakosság előtt ez egy olyan tabu, amiről rajtunk ( a blogon) kívül senki nem szól. Mindenki lapít, mint a sok hulladék a külszélen.

http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2015/08/pmkh2012.jpgEzzel a hozzáállással, és tanúsított viselkedéssel a Tarnai Richárd vezette hivatalos kormánypártiság is beszállt az itteni bűnök, valamint a fellelhető bűnösök elfedésébe, és a szennyes elsikálásba.  A Pest Megyei Kormányhivatal máig nem képes elszámolni Ócsa lakosságának a szeméttel. Nem képes a lakosság elé állítani vagy megnevezni legalább egy felelőst, vagy ezért felelősségre vonható személyt. Igazából még abban sem mutatott fel eredmény, hogy a hulladéktól megszabadítsa a várost.

Bukodiék sem léptek fel az általuk átadott terület és az ott engedményezett lerakások illegális mivolta, a veszély hulladékok sorába tartozó elhelyezéssel szemben. Feljelentést sem tesznek annak ellenére, hogy a becsapott jótevővőt játszva próbálják elhitetni árutlanságukat.

A Fidesz alkotta testületi többség természetesen ugyanúgy nem kezdeményez vizsgálatot ez ügyben akár a hulladékelhelyezés, akár a vezető tisztségviselőkkel szemben, ahogy a szintén zenész kormánypárti hivatal sem teszi.

A helyi önkormányzati vezetőik így, és ezzel a sunyi pártfogó hozzáállással megúszhatják a büntető az eljárást. Mi ez, ha nem egyfajta összefonódás, amolyan bűnpártolás?

Ezek szerint ma hazánkban nincs olyan erő és nincs olyan jogszolgálat, (bűnüldözés, igazságszolgáltatás) mely a demokrácia keretein belül képes lenne egy ilyen bűnös együttállás, egy ilyesfajta szövetség leleplezésére és felszámolására. Ma hazánkban a politika az a meghatározó erő, mely képes a bűn is felszabadítani, elfedni avagy az emberek nyakába varrni. 


Ócsán és a vele egy húron pendülő megyei Kormányhivatalban sincs ez másként, ahogy a jelen ábra mutatja. 
A bűnelkövetők és a bűnpártolók ma Ócsa közéletében (is) sajnálatosan jelen vannak.

*

2016. május 24., kedd

Nyomozás indult közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja miatt Puklival szemben - és Ócsán miért nem

Nyomozás indult a tanártüntetéseket szervező iskolaigazgató, Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ellen – adta hírül a Blikk.
(Ócsáról ekkor még nem volt szó. )

http://ocdn.eu/images/pulscms/NzE7MDMsMjZjLDAsMCwx/ab4ea7e22c42a424a78500f713ad38ec.jpegA rendőrség "minősülő közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja" miatt indított eljárást, mivel egyesek szerint az igazgató tevékenysége miatt kellett felmondania az egyik tanárnak.

Pukli ugyanis a polgári engedetlenségi mozgalom meghirdetése előtt nem kérte ki a tantestület véleményét.

 Ez a napi hírek legjava volt tegnap, mert ha ez így van akkor marha egyszerű, mert Ócsán szintén ismert, hogy a helyi hatalom képviselője, nem egy esetben úgy járt el, hogy előzetesen nem kérte ki a képviselő-testület hozzájárulását. 


Mint ismert Ócsán úgy indítottak legalább egy bizonyított esetben bírósági eljárást polgári személlyel szemben a városi önkormányzat nevében, azt megelőzően nem kérték ki a képviselő-testület véleményét és hozzájárulását.  
Ezzel az eljárással legalább egy helyi lakosnak meghurcoltatássál és anyagi kihatással járó kárt okoztak. Az eset kapcsán az sem mellékes, hogy mindez mennyi közpénzes költséggel járt.

Ugyancsak egy esetben bizonyossá vált, hogy az önkormányzat nevében eljárva vezető tisztségviselő úgy kötött szerződést és adott megbízást közpénzes fizetésvállalással járó feladatvégzésre, melyre előzetesen nem volt jóváhagyás, és felhatalmazás a képviselő-testület részéről. 
Az adott esetben a két fél közötti szerződés kapcsán közpénz kifizetésére került sor, ami a másik oldalon bevételként vagy haszonként jelenezett; - a megbízott (haveri) félnél.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG

Szintén ez jelenik meg az Eu-s finanszírozás alatt készült MÁV parkolóberuházás során akkor, amikor az önkormányzat nevében eljárva, de képviselő-testületi határozat és állásfoglalás nélkül adtak használati engedélyt a vasút mentén folyó P+R és B+R projektben az ott kitermelt vegyes építési törmelékkel terhelt talaj önkormányzati ingatlanra való elhelyezésére, mely során jelentős környezetkárosítás és környezett szennyezés állt be, ami hátrányosan hat a város és az itt lakó polgárság életkörülményeire. 
Az ügy ismertté vált iratanyagából kiderül, hogy a városi "önkormányzat és a kivitelező kft között megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy a projekt/beruházás során kitermelt termőföldet tárgyi ingatlanon helyezzék el."  Mindezt "az Ócsa MÁV állomás egykori rakodóvágányai mentén húzódó területről". Onnan, ahol az erős aljzatbetont felszedték. (Ez ugyebár nem termőföld.) Majd ezt a város területén levő Székesi erdőrészen található egykori hulladéklerakó mellé az önkormányzat tulajdonában álló 090/3 hrsz.-ú ingatlanra beásva elhelyezték. 
A Pest Megyei Kormányhivatal  szerint az ingatlanon 10-15 méter széles, 80-85 méter hosszú területen 1-3 méter vastagságban (mélységben) nagy mennyiségű (több mint 100 köbméter) földdel vegyesen kevert építési-bontási hulladék került elhelyezésre. 
Ügybeli anyagban fellehető az önkormányzati nyilatkozat, mint hivatkozás, mely szerint magát az önkormányzatot képviselő személy és a B2 Trans Kft  - 2200 Monor, Kodály Zoltán utca 12., - képviselője - Bognár Csaba ügyvezető (vezető tisztségviselő) - egyezett meg a parkoló kialakításakor kitermelt anyag elhelyezésében 2015. évben. (Legalábbis a Kormányhivatalnál ezt vallották.) A több tonnányi hulladék elhelyezésére, az önkormányzati tulajdonú, nevezett ingatlan használatbavételére, az ilyen tárgyú "hasznosítására", igénybevételére, és honorálására képviselő-testületi hozzájárulás, döntés, határozat ez ügyben nem született. A testület egyetlen ülésnapon sem vette napirendbe és nem is tárgyalta az önkormányzati területre való lerakást, vagy engedélyezést. Ilyet vagy erre vonatkozó határozatot az önkormányzat ez esetben sem tudott felmutatni.

Az ügy következményeként az ócsai MÁV parkoló beruházásban részt vevő és onnan az önkormányzatnak beszállító vállalkozás feltehetőleg anyagi célzatú haszonnal járó cselekedete kárt okozott a városnak, ahogy az a hozzájárulás, vagy egyezség is, ami a képviselők háta mögött, illetve megkerülésével jött létre és valósult meg a vázolt cselekményben. Ez esetben is közpénzről, város tulajdonról és egyéni érdekekről, sérelmekről lehet beszélni.
Bár az eset amolyan kabátlopási ügybe kevert több érintett, - hiszen ahogy Ócsa város hivatalos tájékoztatásában szerepel, hogy kik vettek részt a beruházásban, de a B2 Trans Kft, akire a Kormányhivatalban - az ócsai önkormányzat nyilatkozata által - hivatkoznak, nincs köztük. Csupán ez olvasható az előzetes netes közleményben: A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt beruházásában a KÉSZ építő és Szerelő Zrt kivitelezésében kezdődött meg, 2015 április végén három helyszínen a P+R parkoló létesítése, melyből 10 db-t a mozgáskorlátozottak számára, valamint 150 B+R tárolót a kerékpárosoknak alakítottak ki. Ennek a projektnek a keretében további 47 szgk; és 80 db B+R parkolás lehetőségét biztosítja a beruházás a vasútállomástól délnyugatra fekvő oldalon. Majd még hozzáteszik, hogy "a Damjanich utca burkolatát felújítjuk, megerősítjük".

Persze, hogy aztán ez sem valósult meg, ahogy azt a városi önkormányzatunk beharangozta. 

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/10636372_1553669548181408_3772779399455737176_o.jpg

Mindhárom ismertetett esetben felmerül a Pukli Istvánnal szemben fennálló gyanú a törvényi jogállás hasonlóságában, vagyis a közfeladati helyzettel visszaélés minősítésben.

Mert ha Pukli tanár felel azért, hogy nem kérte ki a tantestület véleményét a mozgalmi tevékenysége kapcsán, akkor a helyi önkormányzat vezető tisztségviselőivel szemben is áll a zászló, hiszen ők sem vitték be az ismertetett eseteket az önkormányzati rendszerbe, a képviselő-testület elé. Így ezekben sem döntés, sem pedig felhatalmazás és határozat nem született. Önkormányzati határozat nélkül, annak hiányában nem lehet szó önkormányzati felhatalmazásról és mögöttes felelősségvállalásról, hanem csupán egyéni (önkényes) döntésről. Ezért ennek felelősségvállalási sem lehet más mint egyéni. Ahogy Pukli tanár esetében is. Ezért Ócsán is felelnie kell valakinek a vonatkozó törvényi szabályozás szerint. 

És akkor most nem szóltunk az azonos mércével való méréséről, a jogharmonizációról valamint az egyenlő bánásmódról. Mert a valós demokráciákban törvényileg mindenki egyenlő és azonos elbírálás szerint mérettetik. 

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash2/v/t1.0-9/10711084_1720488311510643_8903204699211608908_n.jpg?oh=e11f5beb92d053a98c380be74965ca98&oe=57CF3ADE&__gda__=1473233689_0ae854b6e19d356302e829d4f30c575b

Már csak az a kérdés, hogy itt mikor és kivel szemben indul meg az eljárás.

*