A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haladás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haladás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 8., kedd

Az évek óta beszedett kommuniális- adóterhekből sem sikerült eddig gyalogáthelyet létesíteni Ócsán - majd más

Volt 4+5 éve Ócsa jelenlegi városvezetésének arra, hogy rendbe tegye a város dolgait. Ehhez megkapott mindent. Közbizalmat, szavazatokat, ellenzék nélküli önkormányzatot, kommunális adó millióit és időt. 


Az emberek  türelemmel viselték a lenyúlást. Azt a éves szinten tőlük beszedett 24-32 millió forintnyi pénzt, amivel valójában nem tud elszámolni az önkormányzat, mert bekavarta a közösbe. Abba a lyukas veszteséget termelő ládába, amiből az oxyfa-ültetvények 10 millióit vették ki, a Tsz-iroda megvásárlásának, majd elbontásának  10 millióit, a Városház előtti "csikidám" tér fáinak ültetését, majd kivételét, a Szabadidőközpont több milliós igazgatóváltását, az önmaguknak évente biztosított milliós plusz juttatásokat, a  polgármesteri autó 6 milliós nagyságrendű tételét (fenntartásával együtt ez persze több), s még annyi más értelmetlen kifizetést biztosítottak.  Ezek összességében is felemésztik az emberek befizetéseit, mintsem hogy a költségvetésből bármi más értelmes közösségi (kommunális) cél, vagy célú beruházás valósult volna meg.

Nem véletlen, hogy a városvezetés nem foglalkozott felszíni csapadékvíz elvezetésével. Hogy nem oldották meg a járdázatlanság problémáit, hogy nem voltak képesek az úthálózat karbantartására sem, és hogy a vasúti átjárók is olyan állapotban vannak, mint évtizedekkel ezelőtt, vagyis hogy azokat sem sikerült biztonságossá tenni.   Mindez arra utal, hogy a Bukodi-Horváth team a mögöttes fideszes képviselőkkel nem az itt élőket, a helyben adózó választópolgárokat segítette, hanem a belső kőr által támogatott idegen érdekeket szolgálta. Ezek a számunkra idegenek vitték el a fejlődésünket az erre fordítható pénzösszegekkel és a kommunális-adó milliárdos befizetéseivel együtt. Ők voltak azok akik számára a kifizetések megtörténtek legyen az oxyfa-ültetvény, vagy a TSz-iroda romhalmaza mögött álló érdekeltek. És így tovább, minden egyes elguruló forintunk esetében. 

Nem véletlen hát, hogy Ócsa fejlődése leállt Bukodiék károlysága alatt, míg más helyek és települések sikereket értek el. 

Ócsán az egyszer már konszolidált költségvetésünk ellenére sem sikerült megszabadulni az adósságtehertől a visszatérő hibás gazdálkodás nyomán és az említett vagyonkezelés okán.  

Nem véletlen, hogy Ócsán semmit nem volt képes megoldani a városvezetés a maga eszközeivel, mivel a kasszát folyamatosan lefölözték. Így nem jutott kátyúzásra elég pénz, nem valósultak meg önkormányzati feladatkörbe tartozó beruházások és nem létesültek önkormányzati költségvetésű gyalogátkelők sem.

Most mégis ezzel kampányol az újra induló polgármester, holott erre adott volt számára 9 év.  Neki bezzeg ennyi sem volt elég. 

Most ráébredt, hogy mégis csak kellene biztonságot jelentő gyalogátkelő, jobbá kéne tenni az utakat, javítani kéne a közösség közlekedést és még annyi eddig elmaradt dolgot, hogy ehhez neki arra van szüksége, hogy újraválasszák.

2013-ban is probléma volt a biztonságos átkelés - akkor is gyalogátkelőhely ígéretével rukkolt elő ( - azóta se történt semmi)

Hát nem!  Elég volt Károly!  Elég volt a hintapolitikáéból a hazudozásból. 

2013-ban is megígértél mindent. Zebrát, vízelvezetést, kerékpárutat és vasúti átjárót.  Az egészből nem lett semmi. Minden forrást a magatok javára és a városra fordítottatok. Elherdáltátok a pénzt, a bizalmat és idővel a lehetőséget.  Most is csak szédíted a népet. 

Nem kéne ezt folytatni. Állj félre, ahogy Nagy Blanka is üzente, lépj hátra egyet, pontosabban; "álljon hátrébb eggyel és..."  (szállj magadba).   Vagyis nem kérünk belőled.  Elég volt. 

Majd az új polgármester és a független testület rendbe-szedi ezt az általatok legatyásított várost. Majd az új seprű kitakarítja a közéletünket, a közterületeinket és remélhetőleg élhetőbb kisvárosi környezetet teremt számunkra. 

Ők majd festenek zebrát, foltoznak utakat, építenek gyalogjárót és pályáznak úgy, hogy azon mi itt lakók is nyerjünk. 

Ne fáradj Károly. Érdemeid elismerése mellett lépj vissza. Hagyd a munkát másra. Adj esélyt a jövőnek, az itt élőknek és a városnak a fellélegzésre, a kivirágzásra, és a fejlődésre. 

Nem kell fáradnod.  Legyen elég az, amit eddig bezsákoltál. Pihenj és élvezd az életet. 9 év és a megelőző időszak alpolgármestersége beérett. Élvezd hát a gyümölcsét. Utazz el, menj Angliába járt be Skóciát, nézz új vidékeket az íreknél, legyél világutazó. Menj és pihenj. Legyen ez a Te programod.

Ócsát hagyd másra, hogy az itt élők is lazulhassanak, élhessenek egy kicsit.  Hagy lépjenek előre azok akiket elhanyagoltál.


Adjunk esélyt a jövőnek, magunknak és a városnak egy új összeállítású önkormányzat által. 

Válasszuk a boldogulást, lepjünk a jövőbe.

*

2018. január 31., szerda

Megállapodott a MÁV és az önkormányzat a fejlesztésekben - ez is igazolja, van lehetőség ( - jó itt egy állomás)

Biatorbágy Város Önkormányzata és a Magyar Államvasutak Zrt. közös megállapodása alapján az ősszel megújult Biatorbágy vasútállomása.
 
https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_1260/public/upload/img_2967_ok_kozlemenybe.jpg?itok=1RsUnGuA

A Budapest–Bécs nyomvonalon megvalósuló beruházás elsősorban karbantartási és korszerűsítési munkafolyamatokat takar, hiszen a hosszabb távú tervek között az állomás teljes átépítése, úgynevezett intermodális közlekedési csomóponttá alakítása szerepel, amely összekötné a térség vasúti közlekedését a közúti, közösségi, személygépjárműves, kerékpáros és gyalogos forgalommal.

A pályaudvar környékén már a korábbi években körforgalmi csomópontot építettek ki P+R (parkolj és gyalogolj) parkolókkal, fedett kerékpártárolóval, valamint fejlesztették a közvilágítást és térfigyelő kamerarendszert telepítettek.

A mostani munka részeként MÁV-forrásból újulnak meg az utasforgalmi létesítmények, kifestik az aluljárót, kijavítják a burkolatokat, elektronikus utastájékoztatót és jegykiadó automatát helyeznek üzembe. Az önkormányzat a nyílászárók javítását, felújítását, utcai és peronbútorok vásárlását, kihelyezését, a fűtésrendszer helyreállítását, valamint a már meglévő térfigyelő kamerák bővítését és bekötését vállalta magára. Biatorbágy polgármestere, Tarjáni István elmondta, hogy a város képviselő-testülete az állomás és környezetének fejlesztésére az állami és pályázati forrásokon túl saját keretet is biztosított költségvetési bevételeiből. Ezzel is tartalmat adva a település „Jó itt élni, jó itt lenni!” jelmondatának. 

A beruházásra összesen 127 millió forintot fordítottak. A MÁV mintegy 112 millió forintot költött a felújításra, az önkormányzat költségvetéséből biztosított rész pedig 15 millió forintot tett ki. A projekt befejezését hamarosan egy újabb megállapodás követheti a MÁV és az önkormányzat között a vasútállomás utasforgalmi területének üzemeltetéséről, közvetlen környezetének rendben tartásáról. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitw4LXEXLCYpt_8ifeXbioFGmAEyZWGhY-0Dn5lDm8e6y38Wzrw7B_t6kvkIEf8te3eoO04Y5g9zTUoNokx0nHh8lOt-0mdYo8UscTdRpyZ6N__YodEXbbwFRU3TuQOB9RI11d2uEF3as/s1600/SSA40379.JPG    

Ócsán hosszú évek óta nem képes az önkormányzat rendezni a helyi vasútállomás csúfondáros környezetét. Itt hiába fogtak bele a P+R parkoló kiépítésébe, az máig nem a tervezett célnak megfelelően funkcionál. A parkoló sötétségbe burkolódzva magárahagyatottságában egy helyi fuvaros telephelyi hiányosságaként szolgál, mert sem a közvilágítás, sem térfigyelőkamerák nem működnek, de még csak a településért őrködők sem foglalkoznak vele. 

Pedig lehetne ez másként is.

*

2017. augusztus 30., szerda

Maglód 728 milliát fordít fejlesztésre - Ócsa hol maradsz ( - Bukodiék óta fallosként mered magába a város)

A városban megkezdődik a bölcsődeépítés, felújítják a régi iskolaépületeket, és folytatódik az útprogram. 


http://www.maglod.hu/images/maglodrol/cimer.pngKorábban Ócsa főépítészeként Horváth Zoltán helyi lakos volt az a pártközeli ember, aki szoros kapcsolatot ápolva a jelen városvezetéssel,  meghatározó stílusú épületekkel kezdte átrajzolni a sarjadzó városka korábbi arculatát. Részese volt az Alsópakony településrészen létrejött torzónak, és talán ismerője annak a fiaskónak, aminek okán elmaradt a tervezett kerékpárút megvalósítása is. 

De Horváth Zoltán nevéhez kötődik a helyi Egészségház, a bölcsőde és a mellette álló óvoda átépítése, valamint az Okmányiroda, és több más épület a városban.

http://orszagepito.net/wp-content/uploads/2016/11/009.jpgZoltán, Ócsa főépítésze volt, míg meg nem romlott a viszony közte és a városvezetés közt. Horváth Zoltán ugyanis a szakmai mivoltát nem volt hajlandó Lay's chips-re cserélni. Ugyanakkor sajnálatos közjáték, hogy ténykedése alatt sikerült a helyi műemléki környezetben álló Lakatos-házat előzetes engedélyeztetés és jóváhagyás, illetve testületi felhatalmazás nélkül elbontatni, amihez igazolást az építészeti  és főépítészi tevékenységével, valamint nevével  összefüggésbe hozva adták, amikor az állítólagos életveszélyes állapot utólagos igazolására kérték fel, majd került a sor.  Ezt követően csak rosszabbodott a helyzet.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpVN4IEoOMV9XhiqNj4YZL6ob-r6zMH57dazC-HUzES1Cg6MFM2tZDsH3_t9yYwV1oullL98qiGpZavYfXhUA0c2ko-JcR8D__wg10dWJsPv2TekJ1LTBIGWEyn_fvLVZgYAb0jjZUsjA/s1600/DSCF5117.JPG

Ócsán a Bolyai gimnázium Eu-s pénzekből megnyert munkálatai során azonban olyan konfliktus alakult ki, a városvezetés és személye közt, amihez már nem adta nevét és szakmaiságát. 

A kenyértörést követően, - aminek talán Lakatos-ház bontásának igazolás és ez is egy tört részét adta, - a városon kívül kapott munkát. 

2015-től Maglód főépítésze lett, majd rá egy évre a Pro Architectura elismerésben részesült.  

http://renesco.hu/wp-content/uploads/2016/01/WP_20151118_11_14_03_Pro.jpg 

Maglódon a tervei alapján épül majd meg a mostani bölcsőde, amire 400 milliót, és valósul meg az iskolafelújítás, amire pedig 245 milliót nyert a város. Maglód vezetésének mindemellett sikerült 83 milliót is bezsákolnia a helyi úthálózat fejlesztésére is. Minderről  Fajka Szilvia, Maglód Város Önkormányzatának sajtóreferense a Williams Televízió Híradójának beszélt. Aztán a riport során beszámolt a további tervekről is, melyek közül a Wodiáner utcába tervezett új egészségközpontot emelte ki.

Az elmúlt 10 évben duplájára nőtt a burkolattal ellátott utak felülete, és hamarosan teljessé válik a lefedettség, addig is azonban a lakosság megértő türelmét kérte a sajtóreferens  a 3111-es út, azaz a Fő utca esedékessé vált rendbehozatalára. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. monori kirendeltségétől kapott tájékoztatás kapcsán - hozzátette: a Horváth Mihály utcától kezdődő 1,5 km-es szakaszt még idén felújítják.

Mindezek hallatán Ócsa és az itteni városvezetés mélyen magába szállhat, vagy egyenesen elmehet a show-hivatalba, hogy az utóbbi 8 éves pénzfogyasztásuk alatt összességében nem voltak képesek annyit a közutakra fordítani, mint Maglód egy lendülettel most bejelentetten megtesz.

 *

2017. július 17., hétfő

Kitekintés: nézzük például Újhartyánt - azt a kis települést, mely megelőz és többszörösen ráver a nagy Ócsára

Mottó: 
Szeretek kitekinteni, mivel ez által nem csak a minket övező dolgokat látom, hanem távlatokban is tudok szemlélődni.  Ez nem egy különleges képesség, hanem egy gyerekkorból származó, oda visszavezethető  lételem, amolyan emberi ösztön.
 
https://www.google.hu/maps/vt/data=VIMKlnPZ1U-yvi8maWdJUjKkex2Pze-qw2_sBuyw4fv22mgPZjp2xtim2oCxAAj78E1yFgPgNeXuN4z6otNhJhzTYuGcguq4x958f59OQvmIECtCMiIbLhMllZd_uFYvPW-4Tqk7EL5jnx7sndAR8BfhQORy65LKA6b1zkB4ftXItXxvkdQYyTGX5r_dTbur7NtxIhb5ULVtC1E0wlav
Újhartyán egy olyan település, ahol a népesség száma nem éri el Ócsa lakosságának 1/3-t. 2015-ös adatok szerint 2753 fő lakja. Jogállása szerint város, mint Ócsa, mégsem mondhatjuk, hogy egyenrangúak lennénk. Nem azért, mert Újhartyán még nálunk is kisebb. Nem.  

Az ott tapasztalható felfogás és hozzáállásbeli különbségek azok, melyek különbbé teszik Újhartyán a mi városunktól. Hiába is próbáljuk hasonlítgatni magunkat a szerint, hogy itt is fideszes, meg ott is azonos párthoz tartozó a vezetés. A két különböző ember teljesen más szemléletet képvisel. 

Ócsa esetében egy megszállott, focimániás emberke az, aki bizonyítottan nem képes az itt élőkért cselekedni. Regnálása alatt a város jóformán semmit nem változott, miközben más települések egyre csak fejlődtek.

http://www.ujhartyan.hu/dynamic/nyitooldal//polg_hiv/cimer.jpgÚjhartyán a középkorban is lakott település volt, azonban a török hódoltság ideje alatt elnéptelenedett. A Grassalkovich család nevéhez fűződik az újbóli betelepítése. Újhartyánba 1764-ben érkezett az első negyven sváb család. A sváb gyökerek a mai napig fontosak az újhartyániaknak, ami az életszemléletben, a munkához való hozzáállásban, sőt, a gasztronómiában is tükröződik. Ez utóbbi a Hartyánfeszt rendezvényein is megtapasztalható.
Újhartyán polgármestere hangsúlyozza, települése az első példa arra, hogy egy község úgy kapta meg a városi rangot, hogy előbb nagyközséggé vált volna. Nagy utat járt be ez a hely, amely Schulcz József szavai szerint a nyolcvanas években még egy funkció nélküli, „elsorvasztásra ítélt” község volt. A rendszerváltással együtt azonban új lehetőség érkezett: az itteniek a kezükbe vehették a sorsukat, és ők éltek is vele.

A térség életminőségét mutatja, hogy emelkedik a fővárosból az Újhartyánba és a környező településekre betelepülők aránya. Iskolánk hagyományos német nemzetiségi nyelvet oktató általános iskola. 240 diák és 17 pedagógus éli mindennapjait az épületben, melyet 2000-ben újítottak fel. A közel 100 milliós beruházás során elkészült épületegyüttes „Építészeti Nívódíj”-at kapott. Az 1998-ban bevezetésre kerülő nemzetiségi oktatás mérföldkő az iskola életében. A gyerekek az első évfolyamtól kezdődően heti öt órában ismerkednek a német nyelvvel, valamint órakeretben a nemzetiségi tánccal. Óvoda német nemzetiségi nevelést, a helyi néphagyományok ápolását, a német nemzetiségi nevelést a község történelmi örökségeire alapozva, szülői kezdeményezésre, a játékos nyelvtanítás hagyományos alapjaira építve fejlesztettük ki. A kétnyelvű nevelésben kiemelkedő fontosságú a játék, mert lehetőséget rejt a nyelvi ismeretek önként vállalt reprudukálásához, alkalmazásához. A hagyományőrzés erősíti az óvodai élet hagyományait és a népszokást őrző természetóvó jeles-napokkal gazdagítja azt. Ez az ünnepekre hangoló örömteli közös tevékenység a gyerekek szociális viselkedésére maradandó hatást gyakorol, teljes személyisége fejlődik. A néphagyomány szellemében nevelkedett gyermek, alkotó kölcsönhatásban él a természettel, ráérez arra, hogy a világot képes alakítani. Megismeri a közös alkotás örömét, a múlt értékeit, a környezetért érzett felelősséget. Értelmileg fogékonyabbá, érzelmileg gazdagabbá válik.

  
Újhartyán Város Önkormányzata az évek folyamán és így az idén is több felújítást és fejlesztést tervezett a településen.

http://www.andreinamed.hu/images/ellatasi_terulet.jpgÚjhartyán ma egy kulturált, kedves osztrák kisvároshoz hasonlít. Budapesttől 40 km-re van és a Volánbusz napjában 20 járatot (óránként) biztosít hajnali 3:37-tól 21:47-ig. A távot ma kevesebb, mint egy óra tudják le. 

Ez Ócsa tekintetében 30 km távolság és ugyanúgy egy óra időtartalommal járó utazást jelent, kevesebb buszjárattal. 

Ócsa városvezetése felett eljárt az idő. Az önkormányzati vezetők elszalasztották a lehetőségeket és nem voltak képesek élhetőbbé tenni a rájuk bízott várost. Sem a kínálkozó pályázatokat, sem a város adottságait nem voltak képesek kiaknázni. 

Újhartyán képes volt arra is, ami Ócsának eddig nem sikerült. Az ipari park és logisztikai központ kiépítésének első ütemeként elérhető 90 ha-os területen belül 24 ha-on két Japán, egy Osztrák, egy Svéd – Magyar, egy Amerikai központú, egy Holland és egy Amerikai a II ütem első betelepülője egy ír cég. A betelepült cégek közül két cég a Közép – Kelet európai regionális központ építette fel Újhartyánban. Az Ipari Park területe Újhartyán külterületén. a településtől DK-re, az M5 autópálya K-i oldalán fekszik. Az M5 autópálya a település szerkezetének meghatározó eleme, ettől nyugatra helyezkednek el a lakóterületek és a vegyes területek, míg keletre a meglevő és a tervezett gazdasági területek találhatók. 

http://www.ujhartyan.hu/dynamic/nyitooldal//polg_hiv/ipari_park.jpg
Ipari parkkal rendelkező vetélytársak a térségben Bugyi, Gyál és Üllő  - az M0 és az M5 autópálya közelsége és ezek pozitív helyzeti energiája révén Ócsa lehetőségei kiaknázatlanok maradtak

Ócsán ilyen terület nem került az önkormányzat által kijelölésre. Így lehetőséget sem teremtettek arra, hogy itt Újhartyánhoz, vagy máshoz (Gyál, Alsónémedi stb.) hasonló iparlétesítmények alakuljanak ki illetve jöjjenek létre. 

Újhartyán településen a közművek az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek keresztül, mivel a víz-, gáz-, és villamosenergia-ellátáson túlmenően folyamatosan épült ki a szennyvízcsatorna-hálózat, illetve a hírközlés/távközlés valamennyi vételi lehetősége rendelkezésre áll.
Az összes közmű kiépült az ipari park első 24 ha-os ütemében. Az összes infrastruktúra elérhető a térségben, és a szerződéskötést követően 4-6 hónapon belül kiépítésre kerülnek a közművek a második ütemben is. 

Ócsának ilyen, és így kiépített területet nem hozott létre.

Míg Újhartyán folyamatosan fejlődik a városvezetése által, addig Ócsa stagnál, vagy inkább leépül.

Újhartyán önkormányzata ebben a hónapban két gépkocsit vásárolt, az egyiket a háziorvosi szolgálat kapta.

http://www.ujhartyan.hu/dynamic/img_7207.JPG
Egy napon került átadásra a két új autó - az egyiket a helyi járőrszolgalat kapta az önkormányzattól (- Ócsán a polgármester)

Ócsán az önkormányzat tavaly vett egy új autót a költségvetés terhére, amit a polgármester saját használatára rendelt. 

Ócsán sem a polgárőrség, sem az önkéntes tűzoltóság, de az egészségügyi szolgálat sem részesült Újhartyánhoz hasonló támogatásban.

http://www.ujhartyan.hu/dynamic/img_7217_1.JPG
Újhartyán: 2017. július 14-én átadásra került az új ügyeleti autó is - nem így Ócsán

Újhartyán viszonylag szerény méretei ellenére is élénk közeg, ahol erős a települési identitás, a lokálpatriotizmus és az ebből fakadó jelentős helyi részvétel nemcsak a kulturális, hanem a szélesebb értelemben vett közügyekben is. A településen élő német nemzetiséghez kapcsolódó hagyományok, szokások nagy hatást gyakorolnak az egész település életére: a kulturális életet fesztiválok, tájház fémjelzi. Az újonnan felépített közösségi tér (Faluközpont) számos kulturális rendezvénynek és eseménynek ad helyet, ebben működik a települési könyvtár is, az itt kialakított rendezvénytér Dél-Pest megye legnagyobb alapterületű területű tere.

Ócsán a Városháza előtti füves terület az, ami mindezt a szerepet próbálja betölteni a városvezetők elképzelései szerint.  A kettő közti különbség akkora, amekkora a két településvezető alkalmassága, és a közösség érdekében tett erőfeszítései, pontosabban sikerei és eredményei közt fellelhető.

Mert míg Újhartyán sikeresen fejlődő városképet áraszt, addig Ócsa egy lepusztult, törmelékes, lehangoló településként jelenik meg az idelátogatók előtt. 

A két város közti különbség a közterületek külcsínén szintén feltérképezhető - szembeütköző a különbség ( - romhalmaz Ócsa központi vasútállomásának látványa)

Újhartyán lakókörnyezeti felépítésében a morfológiai és funkcionális jegyek egyaránt a kertvárosias elemek dominanciáját mutatják, a település kompaktmérete és a szerkezeti egysége egyaránt olyan kisvárosias élhetőségről tanúskodnak, amely nyitott rendszerként viselkedve nem csak alkalmassá teszik a  népességének megtartására, hanem annak gyarapítására is. 

A település rendelkezik egy rekreációs jegyeket is magán hordozó központtal, ahol bowling, wellness részleg, konditermek is megtalálhatók. 

Ezen felül a Gyémánt Lovaspark fedett lovardával és rekreációs szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat, érdekesség a lovas terápia lehetősége is. 

A sportélet is igen élénk a településen, a labdarúgás és asztalitenisz hosszú múltra tekint vissza. A városi labdarúgócsapat is Ócsát megelőzve maradt a megyei II. osztályban. De nem csak ebben jobbak.

Újhartyánban lakossági igény mutatkozik a településen uszoda felépítésére is a hozzá kapcsolódó tenisz-, valamint squashpályákkal, kiegészítő szolgáltatásokkal vegyes szerkezetben. Ezt az ottani  városvezetés is így gondolja.

A település közterületei rendezettek, az önkormányzat és a lakosság is nagy gondot fordít megjelenésükre, ápolásukra.

Nem hiába a gondos gazdaként funkcionáló polgármester és a léha focista képén tetszelgő ficsúr közt jól kivető a különbség. 

Újhartyán minderre jó példaként szolgál a számunkra.

*

2015. június 11., csütörtök

Tiszta őrület - Szűcs Lajos lett Pest megye miniszteri biztosa ( - csak Ócsa nem halad)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából megyénként egy-egy miniszteri biztost nevezett ki – az ezekről szóló utasítások a hétfői Hivatalos Értesítőben jelentek meg.
A megyei fejlesztési biztosok 2015. június 1-jétől 2015. november 30-áig töltik be tisztségüket. Tevékenységüket a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja, a feladat ellátásáért díjazás és juttatások nem illetik meg, titkárság nem segíti.

http://tizenhetedik.hu/anew/galeria/images/hirek/2014%20%C3%81prilis/V%C3%A1laszt%C3%A1s%20Sz%C5%B1cs%20Katalin%20gratul%C3%A1l%20f%C3%A9rj%C3%A9nek3.jpg
2014-ben Szűcs Katalin  gratulált férjének Szűcs Lajosnak elsőként a sikerhez, aki akkor ötödik ciklusát kezdhette meg az Országgyűlésben - Tizenhetedik Online képe

A miniszteri biztos feladata, hogy a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok képviselőivel együttműködve koordinálja a projekt-előkészítő és projektmenedzsment-struktúra kialakítását.

Ezen kívül közreműködik a feladatokhoz szükséges humánerőforrás-kapacitás mennyiségi és minőségi felmérésében, a követelmények meghatározásában, ellátja a humánerőforrás képzésével és oktatásával összefüggő koordinatív feladatokat. Irányítja továbbá a megyei kedvezményezettek számára szükséges megyei szintű képzések és workshopok megrendezését, és kapcsolatot tart a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárságának koordinációs feladatot ellátó szervezeti egységeivel és az irányító hatóságok vezetőivel.

http://m.blog.hu/al/aludasmatyi/skins/212-000_532b07cb49de79ef0a503c5766e31278df99c0ad-nol.jpgBács-Kiskun megyében Font Sándor, Baranya megyében Hargitai János, Békés megyében Vantara Gyula, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Riz Gábor, Csongrád megyében B. Nagy László, Fejér megyében Varga Gábor, Győr-Moson-Sopron megyében Simon Róbert Balázs, Hajdú-Bihar megyében Tiba István lesz a miniszteri biztos.

A tisztségre Heves megyében Nyitrai Zsoltot, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Bene Ildikót, Komárom-Esztergom megyében Völner Pált, Nógrád megyében Balla Mihályt, Pest megyében Szűcs Lajost, Somogy megyében Móring József Attilát, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Lipők Sándort, Tolna megyében Hirt Ferencet, Vas megyében Ágh Pétert, Veszprém megyében Kovács Zoltánt, Zala megyében pedig Manninger Jenőt nevezték ki.

Szűcs Lajos 2006 és 2014 között a Pest Megyei Közgyűlés elnöke volt. A 2014. évi országgyűlési választásokon Pest megye 7. számú (Vecsés) választókerületének képviselője lett.
MTI / www.pestmegye.hu
*

2015. február 6., péntek

Önkormányzati összekötő utat adtak át - a szomszédos Alsónémedi lekörözi az esetlen Ócsát ( - például)

A kis-szomszédot a téli időjárás sem zavarta abban, hogy közutat építtessen és adjon át januárban.

Ócsán az elmúlt évek során még a belső közúthálózat nagyon leromlott. Az önkormányzatunk a kezelésében levő utak korszerűsítését mégsem vette bele a költségvetési előterjesztésekbe. Még a kátyúzást is nehezen képes elvégeztetni a helyi útkezelő. 

Ezért nem véletlen, hogy rácsodálkozva nézünk a nálunk kisebbek számunkra elképesztő fejlesztéseire. Ilyen ámulatba ejtő esemény volt az év elején, hogy a szomszédos Alsónémedi önerőből képes volt utat építeni. És nem is akármilyet. Van is min merengeni akkor, amikor nálunk közjárdára, vagy kerékpárútra sem jön össze a testületnek. 

Bukdácsolunk is eleget a kráternyi kátyúk vájta városban, a jutalmazott önkormányzatunk nyomán.

http://dunaharasztima.hu/wp-content/uploads/2015/01/alsonemedi_ut.jpg

Az önkormányzat és a vállalkozások közösen finanszírozták a 700 méternyi utat.

Vincze József polgármester az átadón elmondta, hogy az út a hideg időben járhatatlan volt, mert a téli csapadék és a fagy fellazította az amúgy is homokos talajfelszínt. Nyári időben egy-egy eső, vagy zápor után pedig posványosodó tavak, tócsák alakultak ki. Az alsónémedi Északi Vállalkozói területén található út 140 millió forintból épült meg.

Az út megépítése mind az önkormányzatnak, mind pedig az Északi Vállalkozói területen működő gazdasági társaságoknak fontos, hiszen így javult az infrastruktúra, míg a településen áthaladó teherforgalom csökkent. A beruházáshoz uniós és állami forrást nem használtak fel.

A kiépített út hossza 700, burkolatszélessége 7 méter, melyen nehéz tehergépjárművek is közlekedhetnek.

Ócsán ilyenre a jelen ciklusban esélye nincs a választópolgárnak.

Forrás: www.pestmegye.hu - Dunaharasztima.hu
*

2013. május 31., péntek

Negyed ezrednyi látogató 6 hónap alatt - összességében jól haladunk ( - sok a baj)

Mindenki úgy gondolja, nem nagy érdem, napi átlagban 135 fölötti látogatottságot elérni.

Mi (és köztük én), akik ebben a blogban érintettek, jól tudják, hogy jelenleg ma erre a látogatottságra a blogon kívül Ócsán senki nem képes. Főleg úgy, hogy folyamatos szembeszéllel, közegellenállással és rossz akarással kell megküzdeni, miközben folyamatosan lesik, elemzik a blog minden egyes szavát, mondatát. Teszik ezt azért, mert azzal foglalkozunk, amivel senki más. A kényes kérdésekkel. A háttérben zajló eseményekkel, a személyi és anyagi kapcsolódású hírekkel, a várost érintő főként káros térnyeréssel, és ténykedéssel.

A város hivatalos honlapja alig ad információt. Amit csak lehet, azt vagy nehezen hozzáférhetővé teszi, vagy egyenesen elrejti. A közérdekű adatokat sok esetben meg sem jeleníti.  

Az önkormányzati újság lassan vicclap számba megy, vétek erre pocsékolni a milliókat. 
A városháza közreműködésével támogatott Alsópakony portál pedig csak a megtévesztést szolgálja, mert semmi érdemit, vagy elmarasztalót nem közöl. Tőlük még azt sem tudjuk, hogy levonultak a kivitelezők, vagy hogy miként hagyták hátra a feldúlt erdőszélt.
A másik kevésbé önkormányzati függőségű portál is csak a népzenét, a lakodalmast és a vígságot közvetíti.  Hamisságával ez is csak a csupa jó és happy érzést ápolja, elfedve a városban uralkodó tényeleges életérzést. Azt az erkölcsi, morális hozzáállást, ami a fejetlenséget, az anyagiasságot és a vezetési káoszt okozza.  Mégis képes helyi viszályt kelteni bicskanyitogató stílusban, védve a félrelépő erkölcstelent, akinek az ünnep sem szent.

Valójában nincs is ebben a városkában egyetlen szervezet, társulat, vagy internetes felület, amely kiállna a kisemberért. Hiába számos szervezet, egyesület és gittegylet, csak az Ócsa Érted mint mozgalom, és az Ócsa város blogja az, akire a lakosság számíthat. 

Tetszik, nem teszik blogunk az egyetlen hiteles és biztos hírforrása a helyi társadalomnak ahonnan feltárható az igazság. A blognak van arculata, van mögöttes tartalma és az előzményekkel együtt több mint kétszázezres  látogatottsága. 

Ennyi kattintás, ennyi betekintés nem véletlen. A fórumpótló ma is számos háttétanyagot, áttekintést, merítést biztosít mindenki számára. 

Ócsáért, Önökért van ez a kisvárosi blog. Egyedüliként pótolva azt az űrt, amit az ellenzékiség mások által nem biztosít. 

Ócsa város blogja január elsejei indulását követően, - vagyis az elmúlt fél évben - a látogatottsága elérte és immár meghaladta a huszonötezret. Ennek a negyedszázadnyi eredménynek a köszöneteként született ez az írás. 

Köszönet a felénk fordulóknak, az olvasónak - mindezért. 
*