*
Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak. Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
2021. június 27., vasárnap
Elszámolás
2020. október 11., vasárnap
Klimavészhelyzet, "járványválság", pénzügyi válság a liberálisok Karácsony G. vezette fővárosában - szűkölés
Idáig már egy vészhelyzetet bejelentett a Karácsony G főpolgármester. Ezt a klímavészt közvetlenül a főváros élére kerülése alkalmával hirdette meg, de ebben mindezek ellenére azóta sem javult a helyzet.
Áprilisban bejelentette, hogy "Járványválság" van Budapesten.
Erre most tetézi bajt azzal, hogy egy újabb válsághelyzetet jelentett be. Ez viszont már egyértelműn e pénzügyi válságot jelent a fővárost illetően és a fővárosiakat érintően. "A főpolgármester szerint a járvány és a válság összességében 69 milliárd forintos lyukat ütnek Budapest 2020-as költségvetésén." Karácsony Gergely szerint
két szűk esztendő vár Budapestre.
Ismerjük már ezeket a hintába ültetett szavakat. Soha nem vezettek jóra. Az ígértek soha nem jöttek be. A szűk esztendők csak tovább szűkültek és a két év bizony a kormányváltásig elhúzódva kitartott.
Ezért menesztették már egyszer ezt a garnitúrát. Igaz, akkor más ruhában voltak. Most, hogy ezzel előjöttek, gyakorlatilag kibújtak a politikailag átöltözöttek cifra gúnyájából és kiderült, hogy kicsodák. Nem mások ők, mint a régi Gyurcsány-Bajnai adta háttérfigurák, aminek színfalai mögött a régi vágású országnyomorítók bukkannak elő.
Ez az a vírusos góc, amit bizony nem lehet szabadjára engedni. Ezt kezelni kell. De nem úgy, ahogy ők szeretnék.
Gondolom ezzel a járvánnyal, és a mögöttes gondokkal nincs másként az ország és annak minden egyes települése, még akkor is, ha számszakilag az ottani populáció és a mögöttes ipar/kereskedelem árbevétele, vagy éppen kiesése is közrejátszik abban, hogy más negatív számok hozzon és mutasson fel, mint Budapest. Persze itt is vannak jobbak és kevésbé jól teljesítők. Attól függ, ki milyen utat választ.
Mégis a sokéves tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy a főváros van a legjobb helyzetben. Legalábbis a bevételeit illetően az idők statisztikai összefüggései alapján. Az, hogy ez a világváros, így képes beomlani, az részint az elhibázott várospolitikájának, a választásokat követően kinevelt vízfejűségnek és annak a pénzosztogatásnak köszönhető, amit az éhes koalíció, mint a mögöttes csorda, kifalt a vályúból.
Karácsony Gergely pusztán azzal a lépéssel, hogy a korábbi háromról ötre emelte a helyettesei számát, ráadásul megnövelte azok fizetését és illetményeit, a teljes önkormányzati ciklusra máris 200 millió forinttöbblettel terhelte meg a fővárosi költségvetést.
Ezek alapján a fizetések a most felállt testület vezetőinél összesen évente közel elérik a 100 millió forintot, szemben a Tarlós-éra 58 milliós tételével. Nem számítva az egyéb juttatásokat (gépjárműhasználat, telefon, stb.).
Mint ismert, Tarlós István előző főpolgármesternek mindössze három helyettese volt, Karácsony új segítői ráadásul több mint kétszázezer forinttal keresnek többet havonta.
Ez
200 milliós plusz teher az adófizetőknek.
Azt sem árt megemlíteni, hogy Karácsony Gergely 5 helyettese közül
háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata nincsen. Az új
főpolgármesternek pedig hatalomra kerülve hirtelen eltűntek az aggályai a
fővárosi költségvetést illetően. Kijelentette ugyanis, hogy a főpolgármester-helyettesek a város érdekét szolgálják, fizetésük pedig nem tétel a fővárosi költségvetésnek.

Aztán azok az ismert, vagy láthatatlan emberek mögöttes terhei, akiket a koalíciós pártok nyomtak be a főpolgármesternek úgy, mint az előbbiek sorából Draskovics Tibor, Vágó István, Kálmán Olga és Gál J. Zoltán, meg hasonszőrű ejtőernyős társaik, mind a közösségi vályút apasztották.
A főpolgármester 41 tanácsadót alkalmaz jelenleg;
- havonta harmincmilliót fizet nekik.
Ez pontosan azt jelenti, hogy havonta bruttó 29 123 800 forint vándorol a közvagyonból a politikailag eltartandó haveri zsebekbe. Ha kiszámoljuk, átlagban tehát 700 ezer forint fölött kapják a havi apanázst a tanácsadók, nagyobb részük közel bruttó egymillió forintot vihet haza egy havi munkáért.
Mindez bizony sokba kerül.
Ezek után a fővárosi önkormányzat vezetése májusban egy 65 milliárdoszárolásról döntött – emlékeztetett Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott nyilvános prezentációjában. Ennek a zárolásnak a felét sajnos végre kell hajtani, az erről szóló indítványt beterjesztik a közgyűlés elé – jelentette be. A kiesést nagyrészt az iparűzésiadó-bevételek zsugorodása okozza, ebből a forrásból 165 milliárdot várt a főváros költségvetése, de most már elég nagy biztonsággal látszik, hogy csak 139 milliárd fog befolyni. Ezt megelőzően politikai alapon menesztették a Főtáv, a Főkert és az FKF vezetőit. A Hvg.hu számolt be arról, a Karácsony által kitalált főkertészi státus várományosa a Liget-projektet élesen bíráló Bardóczi Sándor, aki így a Főkert felett is befolyáshoz jut, de, a gyógyfürdőknél 10 százalékos csoportos leépítést hajtanak végre.
Lassan nem a fővárosiak munkahelyteremtésére nem lesz pénz, hanem semmi hasznosra. Karácsony Facebook-vezetése semmi jóra nem vezet. A Európai Fejlesztési Banknál lévő hitelkeretet átstrukturálják, illetve 29 milliárd forint fejlesztési tartalék felszabadításával és átcsoportosításával próbálják azt a lyukat betömni, amit Draskovics Tibor a Medgyessy-kormányban és az első Gyurcsány-kormányban pénzügyminiszterként sem volt képes kilábalásként véghezvinni.
Mintha csak reprodukálná magát a múlt.
Karácsony máris új adónemet vetne ki és terhelné meg ezzel az amúgy is gyengélkedő vállalkozásokat. Azokat, amiket maga a főpolgármester is csak leépítésekkel képes terhelni. Mindez nem csak a budapesti fürdőknél, hanem a főváros más cégeinél is látható. Erre azt hangoztatja: „Az állásukat elvesztőknek igyekszenek helyet találni más önkormányzati cégeknél.” No meg ezt: „Az önkormányzat elkötelezett a munkahelyek megőrzése mellett, különösen ami a közszolgáltatásokat és a közszolgáltató cégeket illeti.”
Erre Karácsony most ahelyett, hogy saját maguk közt, a felduzzasztott állományon próbálna ritkítani, vagy próbálná ezzel szűkíteni kiáramló összegeket, nem mert a saját vízfejéből nem hajlandó engedni. Számára ez a bukást jelentené. Úgy járna, mint Medgyessy a Gyurcsányhoz átálló SZDSZ-sekkel a hátában. Megpuccsolnák és karácsonyra vége lenne a karrierjének. Ettől tart a legjobban.
Ezért ehelyett inkább pénzért kuncsorog a kormánynál és új budapesti adónem kivezetésével próbálkozik az iparosokkal szemben. Facebook bejegyzésében ezt így vezeti elő: "A minap felvetettük, hogy azok a nagy cégek, amelyeket nem érintett kedvezőtlenül a válság, egy átmeneti, kis mértékű adóval segítsenek azoknak, akik viszont majd bele gebednek." Majd a sajtó felé: „A főváros számára nyílna némi mozgástér, ha csökkenne a szolidaritási hozzájárulás, vagy bevezethetnének egy ideiglenes újraindítási adót. Mindkettőhöz a kormányra van szükség.”
Közben a Városligethez kapcsolódóan egy luxus szálódát gondolt oda, ahova egy mélygarázs volt korábban tervezve. Mindez olyan mellékes, mint ahogy a liget fáit, a zöldterületeket védve változtatási tilalmat rendeltet el másokat illetően. Ez a szálódai elgondolás persze kivétel lenne, mert ebben a saját politikai környezete lát érvényesülést.
Mindezt úgy, hogy Budapestnek idén 30 milliárdos nadrágszíjhúzást kell végrehajtania. Két szűk esztendő jön, béremelések nem lesznek, fejlesztések se nagyon.
Most akkor mindebből mi az, ami megállja a helyét?
*
2016. április 30., szombat
Ma kezdődik a birkafesztivál - új területen, fizetős belépéssel és sok érdekességgel ( - közösségi támogatással)
| Jézus mondja: "Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért." (János ev. 10, 11.) |
Az valószínűsíthető, hogy a délelőtt váltott jegyekkel délután is vissza lehet menni, mert különben ki áldozná be a pénzt nyitástól fogva, majd azt követően ismét.
A rendezvény biztosításában a szintén közpénzfelhasználó ócsai polgárőrség tagjai vesznek részt, akiknek így a rendezvény látogatása ingyenes. Viszont értesüléseink szerint nem ismert olyan szerződés a felek közt, amiből az derülne ki, hogy mindezért hivatalosan fizetnek a polgárőr egyesületnek, vagy a biztosításban részvevő tagoknak. Pedig ennek is nyilvánosnak kéne lennie, hiszen függetlenül a megnevezett rendezvényszervezőktől az egész Juhfesztivál körül mindenütt a közpénz, és annak jelenléte, felhasználása bukkan elő. Vagyis hiába próbálják ezt magán személyek rendezvényeként beharangozni, nagyon erősen egy közpénzt felhasználó, és így részint abból finanszírozott fesztiválról beszélhetünk.
Az kétségtelen, hogy a szombati program Nótár Mary fellépésére, és aztán a szabadtéri, esti bálozásra épít. Ez lenne a tömegrendezvény fő attrakciója. Nótár Mary korábban a Szabadidőközpontban lépett fel. Akkor még Bukodi Károly polgármesterrel együtt pózoltak a kamerába. Elképzelhető, hogy ekkor körvonalazódott a fesztiválra való meghívás és a fellépésre történő leszerződtetés. Azt persze nem tudni, hogy ennek kereteit a Szabadidőközpont közpénzből állja, vagy a nevesített szervezők maguk, mert ezeket a szerződéseket úgyszintén nem hozzák nyilvánosságra és a közpénzes támogatás felhasználásával a testület előtt sem számoltak el. Eddig többnyire ez volt a divat a Bukodi-Horváth érában, annak ellenére, hogy a közpénzfelhasználásnak átláthatónak és nyilvánosnak kéne lennie. Bukodi Károly nem egy esetben kerülte meg a testületet és kötött szerződést a saját szakállára. Volt ilyen Spák József esetében is a tornacsarnok használata kapcsán amikor úgy szerződtek egymással, hogy arra testületi felhatalmazás nem volt. Más esetekben meg az ügyvédi szerződések, és megbízások esetében, a lakossági perek indításánál járt el felhatalmazás nélkül, személyesen felhatalmazás nélkül. Aztán a parkolóberuházás során is kiderült, hogy a testület kikerülésével egyezkedtek a felek aminek az lett a következménye, hogy több száz köbméter sittel kevert építési törmelékkel töltötték fel az egyszer már rekultivált önkormányzati terület melletti parcellát. De erről is volt már szó, csak a felek nem hajlandóak erről beszélni, és bizonyosan az Ócsai Kisbíróban sem lesz majd hír. Végül pedig az is ismert, hogy a polgármester és az alpolgármester úgy képes egymással egyezkedni, vagy szerződni, hogy Bukodi eléggé össze nem férhető mód a sportegyesület elnökeként, ír alá az egyik oldalon, Horváth meg az önkormányzat nevében a másikon. Mindez persze csak a hülyék előtt normális, amúgy meg az látszik, hogy a polgármester és az alpolgármester összejátszik, illetve önmagával, önmagukkal szerződik, szerződnek egymást közt. Hát ilyen város ad helyt a ma kezdődő Juhfesztiválnak.

2016. január 16., szombat
Jó évet zárhatott Ócsa polgármestere – alfele sem panaszkodhat ( - közpénzen támogatott jobblétek)
Ez a pénz többet mond megannyi szónál, mint amit a vezetéstől hallani.
Ócsa város
költségvetése többek szerint kritikus állapotban van, ahogy hallani. Már maga a
polgármester is a likviditási gondokról beszél, s erre hivatkozik különböző
kifizetések, illetve vállalások esetén. De ezt látszik igazolni az is, hogy a
költségvetést csak a folyamatos hitelekkel tudják biztosítani, ami bizony a város
eladósodásával jár. Sőt, Bukodi Károly maga figyelmeztet arra, hogy a működést
tekintve nagyon szigorú finanszírozási rendet kialakítva, csak és kizárólag a
legszükségesebb kiadásokat teljesítve tudják fenntartani és kezelni a büdzsét. De mi a prognózis ezt követően?
| Kiemelkedő munkája elismeréseként havi bérével megegyező összeg fizetése |
A stabilitást.
![]() |
| Mindig a kis ember, a munkában megöregedett fázik rá a politikai mohóságra |
Igaz, ez az év végi pénzosztás nem éri el Ócsán azt a szintet, hogy kiverje a biztosítékot a reformátusok templomszegletében, mivel ennek okán még egyszer sem kellett nekik lemondani az általunk fizetett díszkivilágításról és visszatérni a gyertyához.
![]() |
| ''Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk.'' |
Vagyis az Ő évzárója is jobb volt, mint az alantas városlakók összességének, akiknek ehhez hasonló többletforrás nem jutott.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármester nem titkolódzik. A HVG megírta, nem fizetnek év végi jutalmat a pécsi önkormányzatnál. A most megtakarított pénzt "hasznosabb célra fordítja" a város.
Ócsán azonban az önmaguk plusz fizetségét tartották előrébb valónak és hasznosnak. Ehhez adták magukat és áldásos szavazataikat a kisvárosi képviselők.
| A pénzt a beszedett helyi adókból fizették ki. |
Ócsán ez sem így történik. A városunk ebben sem egyezik a (képviselt) fideszes szemlélettel.
![]() |
| "az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 97. § (2) bekezdésére hivatkozással nem engedi" |
„Helyi adót nem költünk jutalmazásra. Az önkormányzati szférában minden egyes pénz, ami marad, az nem állami pénz, nem központi adóból leutalt pénz, hanem helyi adóból utalt pénz, és a helyi adót nem azért szedjük be, hogy jutalmazzuk akár a polgármestert, akár a dolgozókat: meg kell fizetni persze minden embert rendesen, nekem ezzel nincs különösebb bajom, de jutalomra nem szabad költeni a helyi adót” – fogalmazott Schmidt Jenő.
Zamárdiban 150 millió forintnyi többlettel zárják az évet, vagyis jól gazdálkodtak. A megérdemelt jutalomból az intézmények és a hivatal dolgozóinak is jutott.
Ócsa városában azonban sem többletről, sem jutalmazásokról nem tudni. (Hivatalosan.)
Itt minden így gömbölyű. Akár a kis gömböc.
2014. augusztus 21., csütörtök
Dunaharaszti önmaga pályázott és nyert - Ócsa inkább társult és fizet ( - hulladék vagy gazdálkodási gondok)
A ”Hulladéklerakási járulékból finanszírozott feladatok” előirányzatból mintegy 428 592 000 forint támogatásra lehetett pályázni.
![]() |
| Polgármesterünk |
| Hiába fizettünk érte - tovább romlik |
| A Tanácsi rendszerből "átmentett" épület - a Horváth-Bukodi vezetés bevásárolta |
![]() |
| Főépítészünk |
Állaga egyre romlik, a fűtetlen falak feláztak, a belső vakolatot a penész és a doh közösen emészti. Óvodának, bölcsődének a nagysága alapján még jó lehetett volna, de a főút közelsége, zajterhelése, és más udvari-, zöld-környezetet hiánya végett nem a legideálisabb. Az önkormányzat egyes szolgáltatásait át lehetett volna oda vinni, de ezzel csak a működés többletköltségei nőttek volna, hiszen az azonos feladatellátás és a nagyobb terület járulékos többletköltsége az adófizetőket terhelné. Tehát ebből szempontból nem lenne gazdaságos a hivatal kiterjesztésére. Alaprajzát, és jelenlegi állapotát tekintve teljesen alkalmatlan efféle normális felhasználásra. Alapvetően szemmel láthatóan közel olyan rossz, ha csak nem rosszabb állapotban van, mint a Lakatos-ház a lebontása pillanatában.
Ha viszont arrébb tekintünk, és a reformátusok Ady E. utcai épületét nézzük, amit szintén közösségi pénzből támogattunk meg, akkor azt látjuk, hogy az rettentő csúfos állapotban van. Sőt lassan az egyik legromosabb épület, mégsem kerül bontásra, vagy felújításra. Pedig az elvileg örökségvédelem alatt áll! A tulajdonos Református Egyház, azonban nem törődik vele, a helyi lelkipásztor politikai pályára lépvén pártszínekben képviselő-jelöltette magát. Nem tudni, vagy feltételezni, hogy az önkormányzat és a Református Egyház mire vár ez ügyben, hiszen egy műemléki épületet hagy magára a vallási közösség és szed be pénzt, fogad eltámogatást más hitéletbeliektől is, amikor a városi közpénzekből támogatjuk meg az épületet. A felekezeti kötődésű helyi lelkész a tulajdonos itteni képviselője. Nem tudni, mire vár az épület megmentése kapcsán. Talán a választások után, ha bekerül akkor az egyházi vezető és mint önkormányzati (-párt-) képviselő, tud intézni pénzt a saját ingatlanvagyon állagmeóvására? Szóval lenne itt mire pályázni és pénzt fordítani akár az épületeket, akár a hulladékokat tekintjük. Az önkormányzat azonban másként gondolja, és ezek helyett más területekre összpontosít. Így valójában a városi környezet változatlan hagyása mellett inkább pályázik újabb focipályára. A mostani vezetés ehhez mindig teremt önrészt, képviselői támogatást és testületi áldást.
| Az egykori TSZ-iroda - csakomladozik |
Most is pályázhatott volna város a hulladékgazdálkodással kapcsolatosan, ahogy más is. Ezen ugyanis részt vehetett minden olyan önkormányzat és hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás, (lásd Vertikál, KDVH) amely a jogszabályi környezet átalakítása során az átmeneti időszakban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzéséhez, a pályázati felhívás szerinti finanszírozási lehetőséget kíván igénybe venni.
| Bellűről még rosszabb a helyzet - rohad és roskad |
A "csóró" Dunaharaszti viszont részt vett ezen a pályázaton melynek eredményeként az általunk kért maximális összeget bruttó 112.395.000 Ft-ot nyert a város.
Ott a pályázati összegből a P.E.T palack és az üveg hulladék elkülönített gyűjtése érdekében 16.000 db 120 literes szelektív hulladékgyűjtő edény vásárlására és lakosság részére történő térítésmentes átadására kerül majd sor, azaz a zsákos elkülönített hulladék gyűjtést felváltja a környezetbarát hulladékgyűjtő edény alkalmazása a szelektív hulladékgyűjtés esetében is.
| Ócsán máig nincs szelektív hulladékgyűjtő udvar, vagy beruházás - a régi konténerek is kevésnek bizonyultak |
| Ez is csak a rakás hulladék - romhalmaz és szemét |
| Szelektálni kéne - és társulási támogatása helyett pályázni |
Dunaharaszti ellenben velünk, valóban ingyen és már az idén bevezeti a hulladékgyűjtés egy korszerűbb formáját.
| Ezt is a közösből mi fizettük - rossz döntés |
Amíg a városvezetés nem újul meg, addig Ócsa sem fog. Amíg az ócsai választó nem a saját jobb sorsáról, hanem inkább mások jólétéről szavaz, addig itt nem lesz változás. Valahogy ezt kéne megérteni és megértetni.
2014. augusztus 3., vasárnap
Viszonyításként, hogy mi marad a könnyítésből a hitelesnek - devizacsapda
A számítások alapján az árfolyamrés miatt a törlesztőrészletünk nagyjából öt és fél százalékkal csökken (hamarosan ennyivel kevesebbet kell fizetnünk), a tartozásunk pedig valamivel több, mint négy százalékkal lesz alacsonyabb. A tartozásunk ez alapján 348 ezer forinttal csökken, míg a törlesztőrészlet 129 ezerről 122 ezerre esik. Ne felejtsük el, hogy a kamatemelésből járó pénzt ez a számítás nem tartalmazza, ezt várhatóan a perek lezárása, vagy az új törvény megszavazása után teszi közzé a jegybank.
2014. augusztus 1., péntek
Állítólag felgyorsul az elszámolás, de csak összel fogadnak el törvényeket és talán jövőre lesz belőle érezhető könnyítés - hiteltelenül ( - devizacsapda)
2014. július 15., kedd
Mátyás-féle királyi ajándék a devizahitelesekenek - kormánypolitika vs lakosság ( - bankcsapda)
Ettől az intézkedéstől egyetlen fillérrel sem lesz több a kezében.
Az emberek körében tapasztalható és tapintható feszültségről, a frusztrációról és a pszichés állapotokról nem is beszélve. Ez a "nesze semmi fogd meg jól" állapot egy ócska kényszerházasság szüleménye, aminek soha nem jó a vége.
2014. május 10., szombat
A magyaroknak ténylegesen gátolják, vagy valóban nem kell, és nincs szükségük az ingyen telefonra - karterezés gyanús ( - Privátbankár rezsicsökkentés)
| VoIP szolgáltatást igénybe vevők aránya az EU-ban |
| Ahhoz, hogy a belső hálózatról beszélgetéseket lehessen kezdeményezni vezetékes vagy mobilhálózatokba, természetesen egy VoIP-szolgáltató átjáróját kell igénybe venni |
2014. január 17., péntek
Wanted - 10000000 a nyomravezetői díj ( - anti-konszoidáció)
2013. május 26., vasárnap
Mit kell még elviselnie egy ócsainak - polgármesteri ajánlással ( - külön terhek az önkormányzattól)
Bukodi Károly most a testületi többségének kihasználásával ezt az összekuszált ügyet szeretné zárt körben, a nyilvánosság kizárásával, - a hozzá hűbéres csatlósként alkalmazkodó öt fő képviselővel - áterőltetni, miközben egy állítólagos, nem ismert szakértőt (Rím Zsuzsanna-t) is hadrenbe állítva bevon a saját oldalán. Ez már a védekezésének a részeleme, hogy a felelősség alól a szakértő hóna (szárnyai) alatt kibújjon. A szakértőről, és hovatartozásáról még annyi info sincs, mint a hátrahagyott pusztításról a pléh Krisztus, vagy a Lakatos-ház kapcsán. Úgy látszik a kényes ügyeket szeretik csendben és belterjesen időmúlttá tenni. Majd a blogon pár hülye érvelésű névtelen bejegyzéssel megpróbálják lekezelni az egészet, míg el nem hal a felháborodás. A cél mégis az, hogy az elfuserált gazdálkodás kapcsán, és a mérhetetlen pénzkiáramlás okán az emberekből minél több pénz ki tudjon facsarni a jelenlegi tékozló városvezetés. A rossz gazdálkodás okán és az ido-oda elszórt milliók, a keletkezett hiány visszapótlására nem a lakosságot kéne célszemélyként felhasználni.
Most meg mint valami hirtelen ötlettől vezérelt kos, előjön azzal a polgármester és a mögöttes hatalom, hogy fizessen mindenki aki előtt egy foltozott aszfaltcsík húzódik? Mindenki akit a nyilvántartás szerint aszfaltcsíkos utcában lakik, és elérnek?








