2023. július 15., szombat

Hazug, lejárató propagandával vezetik elő a Budapest Pride rendezvényt - a más beállítottságúak zsarnoksága

 Ma kerül megrendezésre Budapesten a normálistól eltérő, más szexuális orientáltságukat fitogtató Pride felvonulás. 

Egyik érdekessége ennek az eltérő szexualitást megjelenítő és képviselő emberi formátumnak, mint csoportosulásnak, hogy már a fogantatásukat meghatározó és a létrejöttükét biztosító heteroszexuálist sem fogadják el normálisnak, amivel gyakorlatilag a saját normalitásukat is vitatják. 

Másik érdemlést említő gondolat pedig az a folyamatosan bővülő mozaik (betűsor) szó, amit az LMBTQ(+) betűcsoporttal próbálnak demonstrálni. 

A másságot hirdeti szivárványos színekkel a politikai szervezet azzal, hogy nem lehet középen állni, miközben a másik pólus nem a heteroszexualitást viselő, felvállaló többség, ami ugyebár nem egy szélsőség

Ma már azonban nem áll meg itt ez a folyamat, mert ahogy az ellenzék egyik vezető hírforrása, az Index  és az amerikai nagykövet a mai esemény kapcsán is írt-üzent, az már egy tovább vitt dolog, hiszen újabb betűt tűzött a pozitív jel elé.

Az amerikai nagykövetet nem kell színesre pingálni, mert ő önmagában is a férjeként vállalt társával is meleg

A lényeget jól kifejezi az Index azon híradása, amit azzal címkéz, hogy "38 ország figyelmeztette Magyarországot a Budapest Pride miatt" és egy szivárványszínre kimaszkírozott kormányfői képet választott ehhez illusztrációként. 

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4986/49864/498645/49864577_727aff665d002af106e4257e346208d2_x.jpg
A miniszterelnököt, adott esetben Orbánt lehet figurázva buzinak festeni hetero kapcsolata és saját gyerekei ellenére diktatúrát kiállva elnyomásról beszélnek

A szivárvány színeit ma már közismerten a Pride és az a lobbi sajátította ki,választotta jelképéül, akik mindez mögé beálltak. Az LMBTQ(I+) folyamodványok is ezt a szimbolizált szivárványosságot, mint a sokszínűség megjelenését használják. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_gAUO11Kgw8-5kkKHH5KOoR-0JzNph2Z927PEcWiSp-LsRUELEhauJhvUlXz8bFoAqQ2qo_HOjaqE-D-Iv5VRml4wl_pEqd7NXohtIdJ7SbDT_nblJSpOjOes8UMuLLpxyO2uZsVgDN8/w640-h446/B.+kerszt%25C3%25A9ny.png
Az ócsai illetőségű polgárőrvezető például a kereszténység jelképeként keresztre függesztve tette közszemlére Szájer József ismerten homoszexuális polgártársunk gúnyképét - mi ez, ha nem a szövetség mássággal szemben tanúsított tagsági gyűlöletkeltése, gyűlölködése

Ennek a másságnak, mint valami polgárpukkasztó megmozdulásnak ma már politikai vonzata és hozama is jelentkezik. Nem csupán a buzisága, vagy más nemi vonzódása okán áll ki az amerikai nagykövet, vagy más, akár a Alföldi Róbert, Pa-dö-dö, Gréczy Zsolt, Karácsony Gergely, vagy más személyek és köztük egyre több politikus, hiszen mindezzel nem csak egy mozgalmat, hanem egyfajta politikai mozgósítást és végrehajtanak, toboroznak, demonstrálnak és hívőket, támogatókat gyűjtenek. Ahogy szaporodnak és a devianciák fokozódnak, úgy alakul és növekszik a saját magukat, ezt a halmazt leképező betűcsoport is. Így jelentkezik ma már LMBTQI+ növekménnyel a korábbi ötbetűs csoport.  

Ma azt szeretnék kifejezni, hogy ők egy közösség, egy szövetség. Egy másként gondolkodó, "szabad" emberekből álló olyan deviáns közönség, aki a devianciát normalitásként kívánja elfogadtatni és a társadalom nagy része által elfogadott normákat, a normalitást igyekszik megszegni, meghágni, felrúgni és tagadni. Ezt kívánják a többséggel normalitásként elfogadtatni. 

Valójában nem a kormánypártiakkal van a baj, hanem a szélsőségekkel - ahogy látható a polgárőr szövetség elnökségi tagja kimondottan ütlegelésre szólít fel egy meleg férfi kapcsán - na, ez a baj

De ma már nem pusztán erről van szó. Egyre szélesítik és nyomják a maguk elfajult ideológiáját, amihez mögöttes haszonszerző (háttér) társaságok, társadalmi célzatú (labrisz, szimpozion) egyesületek és politikai akciószervezetek (Amnesty International) társulnak.  

https://labrisz.hu/content/.pictures/18/0006/full_000698.jpg
A leszbikusok társasága is simán feltudja és fel is vállalja magát - nincsenek hátrányos helyzetben amikor még könyveket adnak ki, irodalmuk van a boltok polcain

Mindezek egyvelege és célzata az LMBTQ szivárványos zászlaja alattiakat úgy képviselve kihasználni, hogy abból egyfajta megélhetést, csoportosulásokat és mozgalmat hozzanak létre, mivel ez egy jól kifizetődő dolog a sikertelen politikusok és politikai mozgalmak számára a hatalomba kerülésre. 

A ferencvárosi polgármester és az Amnesty International padja lehet a mai Budapest Pride fő attrakciója aminek nyomán a szervezet az embereket feljelentésre, besúgásra és egymásra ugrasztásra hergeli

Valójában ezért állnak mellé, társulnak, vonulnak és támogatják őket, egymást.  A Pride minderről mint amolyan erődemonstrációról szól. Ez nem a szexualitásukat másként megélők műsora, hanem egy politikai hacacáré, ahol a normálisan gondolkodó és akár coming outolt, akár nem, de a beállítottsága, nemi identitása ellenére sem vesz részt ebben. Ők azok, akiket nem látni magukat mutogatva felvonulni, nyilatkozni, és a tömegben szerepelni.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése